Body, test, corpus
Érdekes, mindhárom szó más asszociációkat ébreszt, bár a jelentésük ugyanaz. Felidézhet edzőteremben formált testet, jelentheti a fizikai valóságot, a művészet tárgyát, még a kereszten függő Istent is. Mindnek méltósága van, mert benne lakik vagy lakott mindaz, amit embernek nevezünk. Akkor is, ha nem ismertük, akkor is, ha történetesen kínai, és akkor is, ha pénzért adják-veszik.
A Body kiállítás „prevenciós célú ismeretterjesztő tárlat” – ajánlja a lelkes szakértő a programot. De vajon abban a korban, amikor videojátékaink emberfiguráit valóságossá finomítjuk, mozognak, beszélnek, bonyolult algoritmusok szerint szinte gondolkodnak is, és olyan robotokat gyártunk, amelyek megszólalásig, sőt azon túl is hasonlítanak az emberre, tényleg szükség van arra, hogy az embert, pontosabban mindazt, ami a megismételhetetlen, egyszeri lényből halála után megmarad, szemléltető eszközzé, borzongás tárgyává tegyük? Mindezt borsos árú belépőkért, amelyek között 6–12 éves korú gyerekeknek való is van.
Vitán felül áll, hogy egy orvostanhallgatónak fontos fizikai valóságában is érzékelnie hivatásának tárgyát, az emberi testet és annak részeit, de vajon nem álságos dolog-e iskolás gyerekek, zombi- és horrorfilmeken szocializálódott fiatalok és más civilek esetében arra hivatkozni, hogy mindez csupán tudományos ismeretterjesztés? Hiszen a 3D-s nyomtatók és hiperszuper műanyagok korában az élő emberi testhez jóval inkább hasonló fizikai tulajdonságú szemléltető eszközöket lehetne gyártani – ha valóban ez volna a cél.
Persze akkor hiányozna belőle a rémület lehelete, a kuriózum izgalma: ez valaha egy élő, lélegző, mozgó ember darabja volt!
Vajon a léleknek jót tesz ez a látvány és mindaz, amit közvetít? Nincs-e nagyon is fontos funkciója annak, hogy legtöbben ösztönösen visszariadunk a megcsonkított, kifordított emberi test látványától? Hogy eddig csak thrillerbe illő, beteg elmének jutott eszébe, hogy mindezt előidézze, szórakozásképpen szemlélje, sőt szemléltesse?
Ha valóban a szemléltetés a cél, mi szükség van arra, hogy a megcsonkított emberalak olyan pózban emelje el saját tüdejéről a húst, mint egy jólöltözött ficsúr a mellényét?
A médiában és a jogban ismert a kegyeletsértő kép fogalma, de egy kifeszített élettelen emberi test kezébe röplabdát és diszkoszt tenni – ez nem veri ki a biztosítékot. Magyarországon legalábbis, ahol kissé módosult néven, de visszatérő vendég a Body Kiállítás, úgy tűnik, nem. A néhány évvel ezelőtt Budapestre látogató Bodies-t rengeteg New York-i jogvédő támadta, mivel nem volt egyértelmű, honnan származnak a holttestek, sok országból kitiltották, a tárlat kritikusai kegyeletsértést, hullagyalázást emlegettek. (A tárlat kapcsán többéves vizsgálat folyt, utána az akkor érdekelt cég elismerte, hogy nem tudják bizonyítani, hogy a kiállított emberi holttestek nem kínai fegyencek vagy politikai foglyok földi maradványai, akik nem egyeztek bele holttestük ilyen célú felhasználásába.)
Egy ismerősöm, aki nemrég felháborodva kritizálta a Szent Jobb-körmenet barbár szokását (hiszen ott egy megcsonkított holttestrészt ereklyének tartanak), most lelkesen beszél a tudomány oltárán feláldozott emberi testről. Különös, hogy gyakran épp azok nem tisztelik a testet, akik nem hisznek abban, hogy azon kívül létezik más is.
És az is meglepő, ha valaki keresztényként hisz a lélek létezésében, de a testet értéktelen hívságnak tartja. Azt a teremtett testet, amelyet a Biblia a Lélek templomának nevez, és amelyben feltámadást hirdet. Ami több annál, hogy szétszabdalt, megnyúzott, tartósított, szemléltető eszközként kitett, pénzért árult kiállítási tárgy legyen.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>