„Azt oszd meg, ami mást épít!” – Interjú Thoma László lelkésszel és pszichodráma vezetővel

– Ahogy ránézek erre a Rolls Royce-hajtóműre, gyönyörködöm a mérnöki munka csúcsteljesítményében és a repülés végtelen szabadságában is: létezés két világ között. A repülésben szabadság és biztonság jár szorosan együtt. Egy hat-nyolc órás repülőúton az emberből előjönnek az életének a mélyre temetett dolgai. 

– Mint a pszichodrámában. Érdekes a kapitány és másodpilóta tökéletes együttműködése is, ami ahhoz kell, hogy ne történjen katasztrófa. 
– Ez a helyzet úgy hierarchikus, hogy a benne lévőknek kooperatívnak is kell lenni. Előfordul, hogy a másodpilóta veszi észre a végzetes hibát. Egyszerre kell tiszteletben tartani a másikat és a saját feladatodra fókuszálni, szabadnak lenni arra, hogy jelezz, ha valami nincs rendben. 

– Vezető vagy, lelkész, biblio- és pszichodráma vezető, zenész, egyetemi tanár, hosszútávfutó, férj, édesapa. Ki vagy te ezekben? 
– Mindegyikben a Thoma Laci. (nevet) A szakmámnak három nagy pillére a lelkészség, a pedagógia és a pszichodráma. Összefüggnek és kölcsönösen táplálják egymást, de számomra a legfontosabb, hogy mindegyik helyzetben Krisztusé vagyok. Ez nem kegyes szólam, hanem a legmélyebb valóságom. Amikor a doktori dolgozatomban (Az önértékelés jelentősége a valláspedagógiában – a szerk.) válaszolnom kellett arra, hogy mi adja az ember stabil önbecsülését, leírtam a különböző irányzatok megállapításait, majd következett a hitvallásom:

leginkább a helyén az az ember tud lenni, aki éli, amit Pál apostol az Efézusi levél harmadik fejezetében ír: Krisztusban van meggyökerezve és megalapozva.

Mindenben, amit csinálok, a végső pont ez: azért tehetek bármit, mert Krisztus megmentett, és ennek az egyszerű örömében létezem, egyik szakmai területemen sem tudnék megállni nélküle. 

– Hogyan lettél pszichodráma vezető? 
– A feleségemen keresztül, akinek a tanulmányaihoz elengedhetetlen volt, és miután hosszan könyörögtem, hogy legalább a házasságunkról ne játsszon, egyszer csak ott találtam magam én is a „pálya” szélén összefont karral – de beszippantott. Többet tanultam általa az emberről és saját mechanizmusaimról is, mint a teológiai évek alatt. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Hogy állsz hozzá a kudarcokhoz? 
– Az önbizalom alakulását a siker-kudarc dinamikájával hozzák sokan összefüggésbe, jelenlegi hiperversengő kultúránkban egyáltalán nincs helye a kudarcnak, hiába tudjuk, hogy sok innovatív ötlet származik belőle. És vannak kudarcok, amelyekből a világon semmit nem lehet tanulni, egyszerűen csak be kell ismerni a létüket. Volt egy illúzióm évekkel ezelőtt, hogy velem bizonyos dolgok nem történhetnek meg. Vissza az alapokhoz: Krisztusban vagyok, Ő pedig egy olyan Isten, aki egyébként a szolgálata csúcspontján szenved – ezért tud együttérezni minden szenvedővel. A kudarc is így elfogadható: nem kell magyarázni vagy eltusolni. Egy általános iskolás hittancsoportomban akkor álltam a lehető legrosszabbul egy problémás gyerekhez, amikor két kolléganő is hospitált az órán. Amilyen türelmetlenül és indulatosan kezeltem azt a gyereket, az pont az ellentéte volt annak, amit szakmailag képviselek. Elmondtam a kolléganőknek, amit éreztem: megdőlt a magamról alkotott illúzió.

A kereszténységünk nem egy folyamatos sikertörténet, mint egy cégnél, ahol marketingkérdés, hogy a sikereket még hatékonyabban kommunikáljuk. Megnyilvánulhat az életünk tökéletlensége, és az emberek tudnak hozzá kapcsolódni. 

– 300 ember aktív jelenlétével számolhatsz a gyülekezetedben. Mégis megjelenhet a sebezhetőség? 
– Egy amerikai misszionárius barátom mondta: „Azt oszd meg, ami mást épít.” Mást osztok meg egy személyes lelkigondozói beszélgetésben, mást egy pszichodráma-csoportban, mást egy oktatási közegben, mást a szószékről. Fontos, hogy lássa a gyülekezet, hogy én is küzdök olyan problémákkal, amelyekről prédikálok. Füst című könyvem, amelyben feldolgozom a Ráday-kollégium leégésének történetét a túlélő önvádjának szemszögéből, szintén önkiadás. De nem azért írtam, mert ez kellett a traumafeldolgozáshoz, hanem hogy a hasonló folyamatban lévőket segítse. 

– A két betű a neved előtt mit jelent a számodra? 
– Gyorsabban kapok időpontot az orvosnál. (nevet) A doktori folyamat tíz éve sokat tett ahhoz, aki ma vagyok, bár ha tudtam volna, mivel jár, biztosan nem vágok bele. Mélyebb kapcsolódást szereztem a saját témámhoz, ez számomra felelősséget jelent, mert ha megkérdezik a véleményemet, annak súlya lesz. 

– Minden váltás automatikusan az identitásod újraépítését is jelentette? 
– El kell fogadni azt, hogy a mai ember narratív identitással él, a fix-identitáskategóriák modellje meghaladott gondolat. Évek alatt szövődő identitásunkban persze már nem a serdülőkori kérdésekkel foglalkozunk, az önmeghatározás azonban folyamatos. Ha beleragad az ember egy énképbe, az egészségtelen, mert fontosabb, hogy Istennek van egy nagy története, amit a Szentírásban megmutat.

Dolgom a változásaim érzékelése, de semmit nem magamtól kell kitalálnom: Isten, aki a nagy történetet írja, dolgozik az enyémen is. Ha elakadok valahol, fordulhatok hozzá.

A természetes krízispontok az életünkben újradefiniálás szempontjából megkerülhetetlenek. 

– Hogyan éled meg, ha a terveid felülíródnak? Tervezel a gyülekezeteddel, a családoddal, és akkor jön egy Covid. 
– Van egy mozaikszó, amit az amerikai katonák kezdtek használni a '90-es években, amikor a harci helyzet bizonytalan volt: VUCA (változékonyság, bizonytalanság, komplexitás, kétértelműség). Most ilyen világot élünk. Ilyenkor odaállok őszintén Isten elé, és megkérdezem: miért nehezíted meg ennyire a dolgom, mikor a terveim általában jól szoktak működni? Az igazi bálványok nem valami látványos monstrumok, hanem az Istenről alkotott hamis elképzeléseink. Tervösszedőléskor megállapíthatnám, hogy Isten szórakozik velem. De jó nyíltan kimondani: „Istenem, tudom, hogy te nem ilyen vagy, csak én ebben a pillanatban ezt érzem.” A kapcsolatunkba belefér, hogy ezt elmondom neki. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Az a típusú lelkész vagy, aki nem tartja ellenségnek a pszichológiát. Mégis hol válik el a lelkigondozástól? 
– A lelkész, a mediátor, a coach, a mentálhigiénés szakember mind-mind segíthet egy embert az adott probléma megoldásában, ha mindenki látja a saját területének a határait. Néhány lelkész talán attól tart, hogy pozícióvesztést okozhat a pszichológus, én együttműködés-párti vagyok. Ha észreveszem valakinél az indikátorokat, nem az történik, hogy elutalom egy pszichiáterhez és áldás, békesség; találkozom vele és imádkozom érte, mert hiszem, hogy végső kérdéseinkre az evangélium ad választ és ebből fakad teljes belső gyógyulás.

A pszichológiát és a teológiát is lehet úgy gyakorolni, hogy az romboló legyen. 

– Nagy fordulatszámon élsz, hogyan hat rád a várakozás? 
– Alapvetően türelmetlen ember vagyok, de folyamatokat ki tudok várni, azt például, hogy ki hogyan változik. Hosszútávfutóként a testi tapasztalataim sokat segítettek ebben. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. decemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>