Azért küzdöttek, hogy nőként írhassanak – Az első magyar költőnőink

A 18. század végén hazánkban még az sem volt gyakori, hogy egy nő könyvet vett a kezébe, és ha mégis, nagy vita kerekedett abból, mit olvashat. Évtizedekig szinte közügynek számított annak meghatározása, hogy mely műfajban és milyen témákat olvashat a magyar nő. Egy fiatal hölgyeknek készített életvezetési tanácsadó könyvecske például a történeti műveket ajánlotta a lányoknak, de a szépirodalommal szemben már óvatosságra intette őket: „Mesés, Román és Komédia könyveket vigyázással olvass, hogy elmédet, érzékenységedet el ne ragadozzák.” A legtöbben azonban magát az olvasást és az írást is ártalmasnak, veszélyesnek vélték, olyan tevékenységeknek, amelyek megrontják, összezavarják a fiatal lányokat vagy a férjes asszonyokat. Így nem meglepő, ha az első híres költőnőnket, Molnár Borbálát gyerekként nem is tanították meg írni. Édesapja csak az olvasásra taníttatta, mert a női írástudást már feleslegesnek és károsnak tartotta.

A Magyar Minervát versei mentették meg a szegénységtől

Molnár Borbála csak később, titokban tanulta meg a betűvetést, és már lánykorában is írt verseket, asszonyként pedig boldogtalan házassága elől menekült a költészet világába. Még csak 17 éves volt, amikor a szülei kívánságára és saját akarata ellenére férjhez ment, az írás pedig nem csupán ezekben az években segítette, hanem akkor is, amikor három gyermek édesanyjaként özvegyen maradt. A komoly anyagi gondoktól éppen költői munkája mentette meg. Verseit hamar megszerette a közönség, sőt négykötetes költői műveinek akkora sikere lett, hogy rövid időn belük újra ki kellett adni őket. Számos művét még kalózkiadásban is terjesztették. A verselés mellett Mikes Anna grófnő társalkodó- és felolvasónőjeként is dolgozott Erdélyben, majd idősebb korára fiához költözött, és vele élt a haláláig.

A Magyar Minervaként emlegetett költőnő verseiben és levelezéseiben sosem próbált kibújni a női költő szerepéből, mindig a nők problémáiról mesélt, és a boldogtalan szerelmet, a szülők által ráerőszakolt házasságot, saját élményeit és érzéseit írta meg.

Munkáját olyan nagy és ismert mecénások támogatták, mint Ráday Gedeon, Festetics György és Gvadányi József. Utóbbi nemcsak egyengette a tollforgató nők pályáját, de saját költségén meg is jelentette a velük folytatott levelezéseit.

Tragikus és romantikus sors jutott nekik

Fábián Juliánna éppen Molnár Borbála sikerét látva bátorodott fel, és kérte meg Gvadányi Józsefet, hogy tanítsa és mentorálja őt a költővé válás útján. A nemesi származású lány húszévesen ment férjhez, és négy gyermeke született. Háziasszonyi és anyai feladatai mellett kezdett írni, és az akkori komáromi irodalmi élet ismert személyisége lett. Gyakran nála vendégeskedtek költőtársai, sőt Csokonai Vitéz Mihály az ő otthonában ismerte meg Lilláját.

Gvadányi örömmel vette pártfogásába a tollforgató asszonyt, és közös verses levelezésüket is kiadta. Juliánna saját életéből sem hiányzott a költőiség és regényesség. Özvegyként beleszeretett egy katonába, az orosz cári testőrség egykori tagjába. A pár olyan nagyon szerette egymást, hogy az asszony mindig azt kívánta, ne kelljen túlélnie a férjét. Kívánsága teljesült, mert férje halála után pár órával ő is elhunyt betegségben.

Újfalvy Krisztina költőnek sem jutott könnyű sors. Fiatalkori első nagy szerelme elhagyta, és mást vett feleségül. A csalódott és kiábrándult Krisztina ezután édesanyja tanácsára kérői közül kiválasztotta a legrútabb művelt férfit, és vele kötött házasságot azzal a feltétellel, hogy ura teljes szabadságot ad neki. Krisztina nem is töltött sok időt közös otthonukban, eleinte csak a telekre utazott el, később az év nagy részére, végül teljesen külön költözött. Idejét lánya nevelésének és a költészetnek szentelte, de amikor megtudta, hogy a férje nagybeteg lett, hazament hozzá, a haláláig ápolta és segítette.

Krisztina különc életvitelével, nézeteivel és nem mindennapi öltözködésével is meglepte a kortársait. Amazonnak öltözve (kalapban, férfias szabású kosztümben) járt az utcán, de verseivel is kitűnt a többi írónő közül.

Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténész Krisztinát nevezete meg mint a legtehetségesebb és legeredetibb költőnőt az első szárnypróbálgatók között. Krisztina a mentorválasztásában is rendhagyó volt. A magyar irodalomban elsőként egy nő vette pártfogásába, az akkor már híres és elismert Molnár Borbála. Három éven át leveleztek verses és prózai formában, és számtalan témáról beszélgettek: a nők és férfiak erényeiről és hibáiról, a rossz nevelésről, boldogságkeresésről. Mivel a két asszonynak nagyon eltérő volt a világnézete és a személyes tapasztalata, ezért írásaikban sokat vitáztak, különböző nézeteket ütköztettek, amitől csak még élvezetesebb és izgalmasabb olvasmány lett közös kötetük, a Barátsági vetélkedés.

Kép

Újfalvy Krisztina

Rajongók gyűrűjében

Az első szárnypróbálgatók közül ma talán a legismertebb Dukai Takách Judit, aki rokonságban állt Berzsenyi Dániellel. A költő tanácsokkal is ellátta, sőt verset is írt hozzá. Judit egy jómódú birtokos lányaként tanult nyelveket, zenét és gazdasszonyi ismereteket is. Verselni már gyerekkora óta szeretett, 20 évesen pedig kezdett hírnevet szerezni magának. Költeményei annak ellenére híresek lettek, hogy évekig nem publikált lapokban, hanem magánlevelekbe zárva juttatta el kéziratait az olvasókhoz. Rajongói között szép számmal akadtak máig híres költők és írók. Sokan felvették vele a kapcsolatot levélben vagy versben, köztük Katona József, a Bánk bán szerzője. Fábri Anna azt írta róla, hogy a gyermekhalált, a múló ifjúságot és a hervadó szépséget nagyobb személyességgel szólaltatta meg, mint férfi kortársai.

Az írás bepiszkítja a nő kezét? 

Ne higgyük azonban, hogy ezek az első női alkotások elfeledtették és megszüntették az előítéleteket a női költőkkel és írókkal szemben. A 19. század derekán még mindig sokan úgy vélték – és papírra is vetették –, hogy a nők kezébe csak tű és cérna való, míg az írás olyan komoly munka, amelyhez csupán a férfiak értenek.

A nők írogathatnak, de az csak szórakozás, amellyel hiúságukat legyezgetik, nem pedig valódi irodalmi alkotás.

Még Petőfi Sándor is úgy gondolta, hogy a nők nem képesek bármilyen műfajban jót teremteni. Bár felesége, Szendrey Júlia is szeretett verselni, Petőfi a regényírást már nem tartotta megfelelő női tevékenységnek. Kerényi Frigyeshez címzett útilevelében így vélekedett Georges Sand, egy férfi álruhás írónő munkáiról: „G. Sand az új világ csodája, és én bámulom, talán imádom is, de nem szeretem. Ő, mint a mészáros a marha böndőjét fölhasítja a társadalmat, hogy megmutassa belsejének egész rondaságát, és azt kiáltja: így nem maradhat! (…) Oh, ez merész, dicső nagy munka, de férfinek való, nem asszonynak. Regényeinek olvasásakor mindig megzavar a gondolat, ha eszembe jut, hogy ezeket asszony írta, s szinte kedvetlenül teszem le. Ha már munkás az asszony, jó, hadd főzzön a konyhában, hadd gyomláljon a kertben, itt szép, ha bepiszkolja is a kezét; de az istállót bízza a férfiakra.”

Az irodalmár férfiak, köztük Jókai Mór író és Gyulai Pál kritikus is úgy vélték, hogy vannak olyan műfajok és témák, amelyekről a nők is írhatnak, különösen a gyerekeknek és a nőtársaiknak, a magas irodalom azonban nem nekik való. Jókai Mór arra biztatta az írni vágyó nőket, hogy női nézőpontból a női lélek rezdüléseit, érzéseit, gondjait, álmait fogalmazzák meg, hiszen ezt ők ismerik a legjobban.

Nőies bordal és az első magyar gyerekkönyv

Tény, hogy a női irodalomnak a 19. század közepén még nem volt hagyománya, amelyre támaszkodhattak volna a női szerzők, ezért nekik nehezített pálya jutott: meg kellett küzdeniük a közvéleménnyel, és saját utat kellett kitaposniuk maguknak.

Ráadásul borzasztóan kevés volt az a terület, ahol szerepeket vállalhattak, hiszen hétköznapjaik nagy részét a családi körön belül élték, és nehezen írhattak hitelesen olyasmiről, amit nem tapasztalhattak és ismerhettek meg.

A költőnők előtt tehát két út állt: vagy olyan női nézőpontokat és témákat vetettek papírra, amelyeknek még nem volt addig hagyománya, vagy a férfi szerzők alkotásaira támaszkodtak. Erre is, arra is bőven akadt példa, és mindkettőre szükség is volt. Tarnóczy Malvina például több politikai verset és bordalt is írt, ám Arany János tanítói bírálatában figyelmeztette, hogy jobb, ha a költőnő arról ír, amit megélt, mintha férfi szerepekben mutatkozik, és önmaga paródiájává válik. Arany János azonban elismerte Malvina tehetségét is, és dicsérte eredeti verseit, ahol nem másolt, hanem saját gondolatait vetette papírra. Malvina a versírás mellett operettszerzőként is kipróbálta magát, több darabját is játszották.

Kép

Tarnóczy Malvina

Más költőnők teljesen új szerepeket teremtettek, és elkezdtek alkotni a gyerekeknek, vagy anyaszerepben, feleségszerepben verseltek. Közülük néhányan hasznos céllal ragadtak tollat, és a lányok erkölcsi neveléséhez vagy gyerekeknek írtak regényeket, meséket. Így született meg az első eredeti magyar gyerekkönyv, a Flóri könyve is, amelyet Bezerédj Amália írt lányának és a birtokukon tanuló óvoda-iskolás gyerekeknek. A könyv csaknem száz éven át a kisiskolások első olvasmányélménye lett. Még Benedek Elek is ebből tanult meg olvasni, és így írt róla: „Az én első könyvem nem az ABC volt, hanem az első igazi magyar gyermekkönyv, a Flóri könyve… Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki az én gyermek-ifjúsági könyveimnek terebélyes fája.”

Kép

Bezerédj Amália (korabeli metszet)

Petőfi özvegyeként

A 19. század közepén már jóval több költőnő kereste a helyét az irodalomban, köztük Majthényi Flóra, Kisfaludy Atala, Ferenczy Teréz.

Ma Szendrey Júlia a legismertebb közülük, akire elsősorban Petőfi Sándor feleségeként emlékezünk, holott maga is írt verseket, meséket, és magyarra fordította Andersen történeteit.

Már Petőfi Sándor feleségeként is megjelent néhány írása, ami rögtön sikert és elismerést hozott számára. Ám Petőfi Sándor halála után elfordult tőle a közvélemény, amiért újra férjhez ment. Vádolták, hogy nem maradt hű költőférje emlékéhez. Azzal keveset törődtek, hogy Júlia mit érzett Petőfi elvesztésekor, milyen hosszan kereste eltűnt hitvesét Erdély-szerte, és nehéz anyagi gondokkal is küzdött özvegyen, egy kisfiú, Petőfi Zoltán édesanyjaként. Horvát Árpád egyetemi tanár biztonságot, törődést ígért Júliának, ezért igent mondott a kérésére. Második házassága azonban nem sikerült jól, Júlia csak az esküvő után ismerte meg férje természetét, aki durván bánt vele. Júlia külön dolgozószobát rendeztetett be magának, és a gyermekei nevelésével, valamint az írással vigasztalódott. Árpádtól négy gyermeke született, de csak három érte meg a felnőttkort: Attila, Árpád és Ilona. Verseiben gyakran a gyermekeihez szólt, róluk mesélt, és épp ezek az anyai érzelmeket tükröző művei lettek a legerősebbek. Andersen történeteit is lefordította és gyerekeinek ajánlotta. Erről a könyvéről és Majthényi Flóra verseskötetéről írt kritikát a híres irodalomkritikus, Gyulai Pál. Cikksorozatában erősen bírálta a nőírókat és nőköltőket, megkérdőjelezve, hogy alkothatnak-e.

Tű és cérna helyett írótoll

Érdekesség, hogy Gyulai Pál a lapokban keményen támadta a női alkotókat, a magánéletben azonban rokonságban állt Júliával, hiszen a húgát vette feleségül. Sógoraként jóban volt Júliával, és a cikkeiben is dicsérte őt és mesefordításait. A kedves szavak körítéseként azonban határozottan kifejtette, hogy a nők csak kevés műfajban írhatnak, igazán jót és kiemelkedőt nem hozhatnak létre.

„Mi egyéb az írónőség, mint be nem vallott, eltakart, félbeszerbe alkalmazott nőemancipatio, e bohó és bűnös tan, mely senkit se tenne oly szerencsétlenné, mint épen a nőt, kinek sorsán javítani akar. (…) Amit állítani merünk, sem több, sem kevesebb, mint az, hogy bármily nagy tehetséggel bírjon valamely nő, sem az államügyekben, sem a költészetben, sem a tudományban nem emelkedhetik egy rangra a hasonló tehetségű férfiúval. A nőnemen egy Napóleon, egy Washington, egy Homer, egy Shakespeare, egy Bacon, egy Kant, egy Phidias, egy Michelangelo teljes lehetetlenség, mert mindaz, mi a férfiút valóban naggyá teszi, vagy egészen hiányzik a nőben, vagy soha sem fejlődhetik ki benne teljesen.”

Gyulai hosszan érvelt amellett, hogy a tű helyett írótollat ragadó nők mely tulajdonságaik miatt alkalmatlanok az írásra. Korlátoltnak, gyöngének, dilettánsoknak tartotta őket, akik szeszélyből, unalomból írnak.

„Bármily gondosan nevelték, bármily sok ismeretet szerzett, a munka komolyságát, a gondolkodás szigorát sohasem szokhatja meg. Többé-kevésbbé dilettáns marad s annál inkább, minél bölcsészibb téren mozog” – fogalmazta meg.

A kritikushoz hasonlóan sokan azt is az írónők és költőnők szemére vetették, hogy elhanyagolják a családjukat, és ha írnak, akkor nem tehetik boldoggá férjüket és gyermekeiket, mert nem tudnak háziasszonyi és anyai kötelességeiknek eleget tenni. Ezekre a vádakra Szendrey Júlia is reagált egy novellával, amelyben egy olyan írónőt mutat be, aki szerető édesanya, feleség és háziasszony. A család boldogan él, a nő esténként ír, amikor már mindenki lefeküdt. Ám egy napon a férj olvassa a lapokban az írónők elleni támadásokat, és a felesége szemére veti, hogy olyasmivel foglalkozik, amivel nőnek nem kéne. Onnantól ő is, a szomszédok is ellenségesen méregetik az írni szerető asszonyt.

A fentiekből jól látszik, hogy az első szárnypróbálgatóknak sok nehézséggel kellett megküzdeniük. Mégis nekik és a kitartásuknak köszönhetjük, hogy új ösvényt nyitottak a későbbi költőnőink és írónőink előtt.

Forrás:

• Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában
• Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok 1854-1861
• Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé” – A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905)
• Fábri Anna: Az irodalom magánélete