„Az extrém körülmények még inkább motiválnak” – Interjú Lubics Szilviával

– Nehezen sikerült időpontot egyeztetnünk, s most is munka közben értem el, úgy látom, hogy nagyon elfoglalt. Anya, feleség, van egy szakmai élete s egy rendkívül sikeres sportpályafutása is, viszont mindenhol jelen lenni sok időt és energiát igénylő feladat. Hogyan tudja összeegyeztetni a szerepeit?
– Nehéz ennyi mindent összeegyeztetni, de egyáltalán nem megoldhatatlan. Persze csak úgy működik, ha az ember napjai percre pontosan be vannak osztva, sodródni nem lehet az eseményekkel. Mindig megtervezem, hogy mikor és mit csinálok… Most is ebédidőben beszélgetünk, munka után, amikor még nem kell mennem a gyerekekért. A futás ebből a szempontból megkönnyíti a szervezést, hiszen ez nem olyan sport, ami miatt igazodni kell egy uszoda vagy egy terem nyitvatartási idejéhez. Egyébként az edzések rendet tesznek a mindennapokban is.

– Ezt hogy érti?
– Minden évben vannak edzésmentes heteim – amelyeket egyébként mindig várok is –, ám amikor elérkezik ez az időszak, és nincsenek fix programjaim az edzések helyett, szinte az egész életem szétcsúszik. Alig várom, hogy újra rend legyen.

– A futás milyen dolgokra tanította meg, amelyeket az élete más részeire is alkalmazhat?

– Azt tanultam meg, hogy az életben nincsenek megoldhatatlan helyzetek, és ez a felfogás megjelenik a mindennapjaimban is.

Megesik, hogy korán kell ahhoz fölkelni, hogy megtehessem azt, amit szeretnék; előfordul, hogy extrém időpontokban van egy-egy edzés, de mindent meg lehet oldani. Nincs olyan nehézség, amiből nem lehet kimászni. A nehéz helyzetekhez a versenyeken és a mindennapokban is úgy állok hozzá, mint egy megoldandó feladathoz: „csinálom, mert később megint jobb lesz”.

– Tavaly több mint 6300 kilométert futott, és extrém edzéshelyzeteket is említett. Viszont mindannyian emberek vagyunk: előfordult-e már, hogy amikor hajnalban csörgött az óra, inkább lenyomta volna, hogy aludhasson még az erdei futás helyett?
– Előfordul ilyesmi, de nem teszem meg, legfeljebb gondolok rá. Ez persze erős motiváció nélkül nem menne. A nagy célok – amelyek miatt érdemes extrém „áldozatokat” is hozni – megkönnyítik a dolgomat.

Kép: Lubics Szilvia 

Számomra nagyon fontos, hogy mindig találjak olyan versenyt, amelybe rettentően beleszeretek.

Ha ez megvan, akkor az edzéseim, a futásaim, az erősítéseim csak arról szólnak, hogy elérjem az adott célt. Ez a hozzáállás a kezdetektől fogva megvolt, a motiváció és az extremitás pedig egyre csak nőtt. Persze adhat egy jó és inspiráló célt tíz kilométer vagy egy félmaraton lefutása is.

– Most a motivációs előadót kérdezem, aki példakép is a hallgatósága számára: melyek azok a leggyakrabban előforduló kérdések, gondolatok, amelyekkel Önhöz fordulnak?
– Az a gondolkodásmód, céltudatosság vagy problémamegoldó képesség, amit egy-egy versenyen vagy a felkészülés során elő kell venni, nemcsak egy sportoló, hanem bárki esetében értelmezhető, aki halad egy cél felé. Bízom abban, hogy az én gondolkodásmódom segít másoknak is. A közönség a leggyakrabban arra kíváncsi, hogy hogyan telik egy napom. Leginkább cégekhez megyek előadásokat tartani, ahol legtöbbször családos emberek hallgatnak meg, akik sokszor már amúgy is azt gondolják, hogy nagyon tömény az életük: dolgoznak, elfoglaltak, fáradtak.

Erre ott állok én, aki szintén dolgozom, van férjem és három gyerekem, illetve három kutyám is – emellé teszek le évi hétezer kilométer futást, százötven óra erősítést. És jön a kérdés: mégis, hogyan működik ez?

Főleg a családos embereket érdekli, hogy a családom hogyan éli meg ezt az egészet, nem érzik-e úgy, hogy abba kellene hagynom a futást. Gondolhatják azt, hogy emiatt kevesebbet vagyok a gyerekeimmel – miközben ez nem így van. Amikor a fiaim még kicsik voltak, csak akkor futottam, amikor aludtak – persze így is voltak cifra dolgok. Mivel körültekintően szervezek, most sem sokat éreznek abból, amit sportolóként teszek. Manapság pedig már nagyok, nem kell hajnali négykor kimennem edzeni. Ráadásul a példamutatáson keresztül már azzal is sok mindent adtam a srácoknak, amit csinálok, anélkül, hogy akár csak egy szót is szólnék.

Kép: Lubics Szilvia 

– A világ legkeményebb futóversenyének tartott „Badwater Ultramarathon” portréfilmje utolsó perceiben arról beszélt, hogy jó lenne egy kicsit szabadabban futni, a saját kedvéért, hogy ne csak a versenyekről szóljon a történet. Elfáradt?
​​​​​​​– Valóban elfáradtam, a 2017-es év nagyon megterhelő volt. Egy Badwater (217 km) és egy Spartathlon (246 km) után úgy éreztem, hogy egy másik irányba kell elindulnom. Amit meg is léptem.

– Mi történt?
– Nem elengednem kellett a versenyzést, hanem másfajta versenyeket kellett keresnem. Mivel rengeteg aszfaltos ultrát futottam már, másfajta kihívásokra vágytam. A felkészülések váltak unalmassá, az egész folyamat egy darálóvá változott, ami csak a számokról szólt – idő, távok, pulzustartomány... Éreztem, hogy valami mást kell csinálnom, így néhány hónapig edző nélkül futottam, majd visszatérem Lőrincz Olivérhez, korábbi edzőmhöz, akivel meg is beszéltük, hogy nem a helyezésekre, hanem olyan új kihívásokra helyezzük a hangsúlyt, amelyek ugyan nehezebbek, ám saját magam miatt mégis fontosak.

– Példaképként, ilyen fantasztikus teljesítménnyel érzi-e a külső nyomást, az elvárást, hogy mindig a legjobbnak kell lennie, bármilyen helyzetben?
– Úgy éreztem, hogy ha elmegyek a Spartathlonra – mivel már háromszor álltam a dobogó tetején – elvárás az újabb győzelem, győznöm kell. Nem akartam már ezt a nyomást. Kitaláltam, hogy olyan versenyeken veszek részt, ahol – úgy gondoltam – még csak a dobogóra sincs semmi esélyem. Meg kellett tapasztalnom azt az érzést, hogy milyen, amikor nem érdekelnek a helyezések. Mindenféle elvárás nélkül elindultam például a hatórás Országos Bajnokságon, amelyet annak ellenére megnyertem, hogy előtte két héttel jöttem haza a chilei Atacama-crossingról (250 km). Valójában csak szerettem volna magam „átmozgatni”, mert volt még bennem erő. Örömfutás volt, és sokkal jobban ment, mintha a dobogóra fókuszáltam volna.

– Említette, hogy a motivációját mindig újabb és újabb célok kijelölése serkenti, ezt pedig szépen megmutatja ez az új szemlélet és út, amin jár.
– Az a fontos számomra, hogy mindig valami más miatt legyenek extrémek a körülmények, olyanok, amilyenekkel addig még nem találkoztam. Imádom ezeket a helyzeteket.