Az alázatosság nem balekság – Beszélgetés Tornya Erikával, a Sacré Coeur nővérek magyarországi képviselőjével

– Mielőtt szerzetes lettem, gépészmérnökként dolgoztam. Kezdő koromban egyszer elment a főnököm szabadságra, és visszatértekor számonkérte a feladataimat. Büszkén mondtam, hogy mindent megcsináltam, sőt, egy kollégámnak még oktatási terveket is készítettem. Felháborodott, hogy engedély nélkül másnak is dolgoztam, és fegyelmit adott, hogy okuljak az esetből. Hiszen meg kell tanulni egy beosztottnak, meddig tart a kompetenciája, a segítségkérés pedig mikor fordul át kihasználásba. A mai napig hálás vagyok neki ezért a leckéért. 
A definíció a Katolikus Lexikonban így szól: „Alázat, alázatosság (lat. humilitas, a humus, 'föld' szóból): erény, amely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Ellentéte a gőg. Az alázatosság igaz önismeretből fakad, amely megóv az elbizakodottságtól.”

Ezt a magam számára úgy magyarázom, hogy megengedem Istennek, hogy Isten legyen, én meg elfogadom azt, hogy csak egy ember vagyok: nem én mozgatom a világot, nem vagyok mindenért felelős, a képességeimnek határai vannak.

Fejleszthetem önmagam, de ha valamit elérek, akkor tisztában vagyok vele, hogy Isten adta hozzá a talentumokat és lehetőségeket, amiket felhasználtam. 

– Azokat a keresztényeket, akik egy munkahelyen vagy a közéletben markáns véleményüknek hangot adnak, konfrontálódnak, vezető szerepre törekszenek, gyakran az a vád éri, hogy nem eléggé keresztények, nem alázatosak. 
– Van egy helytelen értelmezése az alázatnak, amelyet egy görnyedten imádkozó, mindig mindenkire mosolyogva bólogató emberrel tudnék ábrázolni. Aki viszont mindig csak alárendeli magát a többieknek, lehet, hogy fél vagy nincs elég önbizalma. Pedig helyes értelemben alázatos csak az tud lenni, aki már tudja, kicsoda, és elfogadta valóságának határait. 

– Aki leértékeli saját magát, annak az alázata inkább szolgalelkűség. A konfliktuskerülő típusú emberek is gyakran alázatos viselkedéssel igyekeznek elkerülni a konfrontációt. Inkább nyel egy nagyot, sőt belebetegszik, de nem mer kiállni a véleményéért. 
– Igen, az alázatosnak ható viselkedés lehet a védtelenség, az önvédelmi technikák hiányának az elleplezése, vagy épp terelés, a kellemetlenségek kényelmes elkerülése is. Onnan tudhatom, hogy valóban alázatos vagyok-e, vagy csak konfliktuskerülő, hogy megvizsgálom, béke van-e bennem. Ha szabadon tudok igent mondani olyan helyzetekre, amik nem kényelmesek számomra, másoknak viszont előnyösek, és ezt elfogadva nyugodt vagyok, akkor az jó alázat.

De ha úgy mondok igent, hogy közben csikorgatom a fogam, ökölbe szorítom a kezem vagy beteggé tesz a lenyelt feszültség – az nem jó alázat.

Mégis nagyon erősen él az egész társadalomban a hamis kép az ideális keresztényről: szelíd és tökéletes, mindenkinek csak szolgál, sosincs békétlenség körülötte, minden érzelmét kontroll alatt tartja. 

– A szentiras.hu-n érdemes rákeresni az „alázat” kifejezésre. Kiderül, hogy az alázatos ember nem hatalmaskodik az alárendeltjein, hanem másoknak a jólétét szolgálja. „Legyen szolga, aki első akar lenni közöttetek” – tanácsolta Jézus a vezető szerepre pályázóknak. Erről mindjárt beugrott nekem a miniszter kifejezés, amely eredetileg szolgát jelent. „Ne legyetek magatokkal eltelve!” – tanácsolja Pál apostol is. Minden bibliai szövegrészlet egy önmaga értékeivel és határaival tisztában levő viselkedés képét rajzolja elénk, amelyben nyoma sincs meghunyászkodásnak. 
– Az egyházon belül az elöljárói magatartással kapcsolatos elvárások is átalakultak az elmúlt évek megrázó válságai hatására, amelyek rámutattak, hogy az autoriter vezetői stílus az alázatra hivatkozva visszaélhet a hatalmával. Kezd tisztulni, hogy mit is kellene jelentenie az engedelmességnek és az alázatnak a közösség és az elöljárója viszonyában ahhoz, hogy visszaélések ne történhessenek. Ugyanakkor alázat kell ahhoz is, hogy a rossz emberi működést ne tagadjuk el, hanem feltárjuk, és az Isten szándékának megfelelő kivezető utat megtaláljuk. A mostani járvány pedig az egész társadalmat, a Föld lakosságának nagy részét alázatra kényszeríti. 

– Az alázat magatartását a nyugati civilizációban a kereszténység, az Újszövetség terjesztette el és tette követendővé. Az emberi együttélésnek egyik feltétele, hogy nem tolom magam folyton előtérbe, teret adok a másiknak is, elismerem az ő kompetenciáit is. 
– Az alázat mint a törékenység felismerése és tisztelet Isten, a transzcendens iránt minden világvallásban benne van, az emberiség univerzális alapértéke. Mostanában gyakran előkerül a zöld gondolatban, a teremtett világ megőrzésének fontosságában is. Tudjuk-e úgy teljesíteni a „hajtsátok uralmatok alá a földet” parancsát, hogy az ne kizsákmányolás legyen, hanem tiszteletteljes használat, amelyben benne van az alázat? 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>