Árvaháztól a világhírig – Az örök „Mademoiselle”, Coco Chanel

Az árvaházban ismerkedett meg a varrással

A kis Gabrielle 1883. augusztus 19-én szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot. Varrónőként dolgozó édesanyja a franciaországi Saumurban a szegények kórházában szülte meg gyermekét, miközben vándorkereskedő férje valahol éppen úton volt. A család nehéz körülmények között élt, a kislány korai évei boldognak semmiképpen nem nevezhetők. Két lány- és két fiútestvérével korán félárván maradtak, ugyanis édesanyjuk 33 évesen tuberkulózisban meghalt. 

Apjuk Amerikába vágyott, így az alig 12 éves Gabrielle és lánytestvérei a ciszterciek által működtetett aubazine-i árvaházba kerültek, fiútestvéreit pedig egy tanyára küldték dolgozni. Az árvaházban kezdett el megismerkedni a varrással, de nem érezte jól magát, ezért a 20. század legelején a moulins-i katolikus Notre-Dame intézetbe került, ahol már valóban elsajátította a varrás művészetét. Ugyanebben a városban tanult nagynénje is, akivel közeli, szinte testvéri kapcsolatot ápoltak.

Tervezői stílusán jellegzetes nyomot hagytak a zárdai fegyelemben töltött évek.

A semleges színek, a keményített gallérok és az egyenes vonaltervezés mind-mind az árvaház építészeti stílusát és az ott dolgozó nővérek egyenruháját idézik. 

Egyes források azt állítják, hogy a Chanel divatház logója a ciszterci rózsaablakokon összefonódó „C" betűkből merített ihlet eredménye. Egy másik legenda szerint a márka logóját inkább Irène Bretz Château de Crémat nevű kastélya ihlette, ahol Gabrielle a húszas években a vakációját töltötte. 

Kép

1928-ban - Kép: Wikipédia 

Hogyan lett Gabrielle-ből Coco?

Dalrészlet, kis állat, kitartott nő? Ahány forrás, annyiféleképpen idézik vissza, honnan kapta a Coco becenevet. Az első változat szerint akkor, amikor nem az árvaházban, hanem a nagynénjeinél lakott, ahol rajta maradt a kis állatot jelentő név. Egy másik változat szerint később, miután letette a tűt és a cérnát, útnak indult, és énekesnőként próbált szerencsét Vichyben élő bácsikájánál. Úgy gondolta, hogy a színpadi szereplés sokkal szórakoztatóbb és tartalmasabb életforma, mint a varrónői állás. Úgy tartják, a név a leghíresebb dalából (Qui qu'a vu Coco dans l'Trocadéro?) származik, amelyben egy kislányról énekelt, aki a Coco nevű elveszett kutyáját keresi.

Ám Chanel maga állítólag azt mondta, hogy a név a „cocotte” francia szó rövidített változata, ami egyébként cafkát jelent.

Ebben a korszakban a francia nők általában kényelmetlen ruházatot, fűzőt viseltek. Nem igazán álmodhattak előmenetelről vagy pénzügyi függetlenségről. Kevés joguk volt saját tulajdonhoz, házasságkötésük után pedig még a gyerekeikkel vagy akár saját testükkel kapcsolatban sem hozhattak szabad döntéseket. Ha valaki nem gazdag családból származott, a legjobb esélye az életben az volt, hogy jól házasodjon vagy romantikus viszonyt folytasson egy jómódú férfival. Chanel ez utóbbit választotta viszonylagos függetlensége és szakmai karrierje érdekében.
Miután felhagyott az énekesi szárnypróbálgatásokkal, vidéken nyitotta meg első, kalapokat kínáló női divatkereskedését, később pulóvereket, szoknyákat és kiegészítőket is árusított. Gazdag „barátai" anyagi támogatásának köszönhetően 1914-ben butikot nyitott Párizsban is. Két évvel később megalapította divatszalonját Biarritzban, ez 1920-ban költözött Párizsba a Rue Cambon-ra, ahol ma is található a Chanel divatház.

„Nem divat az, ami nem terjed el”

Egy régi ruhadarab hozta meg számára az első sikerélményt. Sokan megkérdezték, honnan szerezte, ő pedig válaszul felajánlotta, hogy készít nekik is egyet. „Az a régi pulóver alapozta meg a szerencsémet, amit azért vettem fel, mert hideg volt Deauville-ben” – mondta egyszer. Chanel a divatipar úttörőjévé vált, ugyanis az első világháború idején már olyan ruhákat kezdett tervezni, amelyek éles ellentétben álltak az addig elterjedt kényelmetlen, merev, fűzős viselettel. 

Állította, hogy „az igazi elegancia feltétele mindig az akadálytalan mozgás lehetősége”.

Kép

Coco Chanel és Dimitrij Pavlovics orosz nagyherceg - Kép: Wikipédia

„Nem divat az, ami nem terjed el” – vallotta. Ezért csak olyan ruhát alkotott, amit maga is szívesen hordott, s elsőként dolgozott a párizsi haute couture (exkluzív, egyedi gyártású divatcikkekre vonatkozik ez a kifejezés) tervezői közül a konfekcióiparnak. Célja volt, hogy a nők kevés pénzből is divatosan tudjanak öltözködni. Elterjesztette a hölgyek körében a kényelmes férfikardigán és a pulóver használatát, sőt merész húzással ő indította el – elsősorban a harangszárú – nadrág viseletét a hölgyek között. A bizsut – kitűzők, nyakláncok, fülbevalók – meghatározó kiegészítővé tette. Legismertebb újítása a Chanel-kosztüm, azaz a „kis fekete ruha”, de divatba hozta az ingruhát és az estélyi stólát is, mi több hozzá köthető a rövid női frizura divatja is, mivel ő vágatta le először a modellek haját. A hagyományos Chanel-kosztüm kiegészítői így álltak össze: aranygombok, a hozzá viselhető arany- és fémláncok, gyöngyök, illetve a steppelt kis női kézitáska vállon hordható láncokkal, valamint a középmagas sarkú cipő, gyakran két színben, sötétkék, fekete vagy drapp orrbetéttel.

„Fekete ruhája és fehér gyöngyei forradalmasították a nőt és a női öltözködést” – mondta róla Christian Dior francia divattervező.

Egy illat, amelyet Marilyn Monroe is dicsért

Nemcsak az európai, de az amerikai nőket is Chanel öltöztette. Ügyfele volt a filmsztárból lett monacói hercegné Grace Kelly, Fabiola belga királyné, valamint Marlene Dietrich és Ingrid Bergman színésznők. Jackie Kennedy rózsaszín Chanel-kosztümöt viselt a férje, J.F. Kennedy elleni merénylet idején, 1963-ban. 

Az 1920-as években a Francia Riviérán töltött vakációja során találkozott Ernest Beaux-val, a híres parfümkészítővel, aki megalkotta a Chanel által kért különleges illatot. „Egy női parfüm, amelynek nőillata van” – ez volt az elképzelése. Megszületett a Chanel N° 5, amely elsőként szerepelt a tervező nevével. Ezzel hagyományt teremtett, ugyanis a divatházak azóta mind elkészítik a saját illatukat. A parfüm „a divat láthatatlan, felejthetetlen, végső kiegészítője, amely beharangozza az érkezésedet és meghosszabbítja az indulásodat” – magyarázta később. 

Kép

Coco Chanel saját tervezésű kalapban, 1931-ben - Kép: Wikipédia

Marilyn Monroe színésznő pedig nyilvánosan kijelentette, hogy a Chanel N° 5 néhány cseppje nélkülözhetetlen az éjszakáihoz. 

Chanel kalandos életéről musical is készült, amelyet a divattervező maga is láthatott, ugyanis 1969-ben mutatták be a Broadway-n, Katharine Hepburn főszereplésével. Tévé- és mozifilmek sora mesél a francia divattervezőről, a leghíresebb talán az Audrey Tautou-val a főszerepben készült 2009-es életrajzi filmdráma. Életét legalaposabban az egy évvel korábbi Coco Chanel című filmsorozatból ismerhetjük meg, amelyben az idős Cocót Shirley MacLaine játszotta el.

Kép

Coco Chanel és Winston Churchill az 1920-as évek elején - Kép: Wikipédia

„Hercegné sok van, de Coco Chanel csak egy” 

Soha nem ment férjhez, pedig vagyonos férfiak rajongták körül. 20 éves kora körül kapcsolatba került Etienne Balsan jómódú hivatalnokkal, ám hamarosan elhagyta őt egy bankár fiáért, a lovaspólós Arthur „Boy” Capelért. Mindkét férfi fontos szerepet játszott Chanel első divatvállalkozásában. 
Párizsban 1913 májusában részt vett Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző Tavaszi áldozat című művének ősbemutatóján. A balettelőadásból botrány lett, mert a zenét fülsiketítőnek tartotta a kor közönsége. A divattervező és az orosz forradalom elől menekülő zeneszerző azonban hét évvel a premier után rövid romantikus viszonyba kezdett. (Természetesen erről is készült filmfeldolgozás Mads Mikkelsennel.) 
Chanelnek később szerelmi kapcsolata Dimitirij Pavlovics orosz nagyherceggel lehetőséget adott arra, hogy az orosz viselet jelemzőit is integrálja gyűjteményeibe. A Hugh Richard Arthur Grosvenorhoz, Westminster hercegéhez fűződő szerelméből és skóciai utazásaikból 1928-ban született az első tweed öltönyének ötlete. 

„Hercegné sok van, de Coco Chanel csak egy” – állítólag így utasította vissza a herceg házassági ajánlatát.

Kép

Kép: Profimedia

Az 50 éves tervező az 1930-as években volt pályafutása csúcsán. 1935-ben már közel 4 ezer embert foglalkoztatott, öt épülete volt a Rue Cambon-on, és évente közel 28 ezer terméket adott el. Azonban közbeszólt a második világháború: mivel akkori szeretője náci katonatiszt volt, őt árulónak, német ügynöknek bélyegezték, ezért 1944-ben Svájcba menekült. A háború után ismét sorsdöntő időszak következett számára: 71 évesen visszatért, újra üzletet nyitott Párizsban, ám a kritika hidegen fogadta. 

„Mademoiselle”-nek, azaz kisasszonynak szólították, és számos hóbortját elnézték, például, hogy 35 évig bérelte a párizsi Ritz Szálló egyik lakosztályát, bár csak néhány utcányira volt onnan a saját lakása. A Ritzben is hunyt el 1971. január 10-én. A Time magazin a 20. század 100 legnagyobb hatású művésze és tudósa közé választotta.

Források: 
MTI
https://www.annieandre.com/history-coco-chanel-brand-life-timeline/
https://www.biography.com/history-culture/coco-chanel
https://fidelio.hu/klasszikus/mi-van-ha-a-tavaszi-aldozat-botranyos-premierje-meg-sem-tortent-142918.html
https://www.mafab.hu/article/5-5-film-coco-chanelrol-es-a-divatrol-23849
https://web.archive.org/web/20130215035950/http://www.journaldesfemmes.com/luxe/0605-chanel/diapo-histoire/8.shtml
https://hu.wikipedia.org/wiki/Coco_Chanel