Hogyan legyünk szerető és elengedő anyák? – Beszélgetés Süvegesné Rudan Margittal és Süveges Gergővel
Az anyaság és az apaság különleges hivatás, amely nem nélkülözi sem az örömöket, sem a kihívásokat. Süveges Gergő újságíró, műsorvezető, négygyermekes édesapa a 2021-ben megjelent Apakulcs című könyvében olyan utat vázolt fel, amely az apák kapcsolódását segíti a megismerésen, a szereteten és a támogatáson keresztül. Kiegészítésként és folytatásként az utóbbi hetekben jelent meg az Anyakulcs, amelyet feleségével, Süvegesné Rudan Margit fejlesztési tanácsadóval együtt írtak. Ez a könyv az elengedés művészetéről szól, amelynek három sarokpontja az önállóság, a szabadság és a felelősség.
A házasságotok közel negyedszázadnyi ideje alatt megszokhattátok az összehangolt tervezést és tevékenységet, de hogy működik ez a munka terén?
Gergő: Nem a család az egyetlen közös vállalkozásunk. 2010-ben a házasság hete arcai voltunk, és azóta számos előadást tartottunk. Emellett közösségfejlesztő szolgálatunk is van, amelyben szintén együtt dolgozunk. Van egy dinamikája az együtt gondolkodásunknak: jön egy ötlet, mindketten fellelkesedünk, aztán összeomlik az egész, átevickélünk a hullámvölgyön, újra felvesszük a fonalat, és végül megtaláljuk a megoldást.
Margit: Némi különbség is felfedezhető a kettőnk működési módja között. Én talán jobban látom a dolgok szerkezetét, csontvázát; Gergő talán ügyesebb abban, hogy mindezt felöltöztessük, hússal kitöltsük. De nincsenek éles határok, mindketten aktívan veszünk részt az egész tevékenységben. Az Anyakulcs is közös munka eredménye: benne van a rengeteg támogató és fejlesztő találkozás családokkal, szülőkkel, meg persze a saját tapasztalataink is. Kerestük, mi az anyák kihívása – ahogy én látom anyaként, és ahogy Gergő lát engem.
Az Apakulcs középpontjában a kapcsolódás áll, az Anyakulcséban az elengedés. Mintha a két motívum ellentétes irányból közelítene.
Gergő: Más a kihívása egy anyának és egy apának. A szerepünk, hogy jó szülei legyünk gyermekeinknek, hasonló; de más az, ami ösztönösen megy, és amibe több energiát kell tennünk.
Egy mondatban megfogalmazva: az apáknak inkább az a feladatuk, hogy próbáljanak kicsit többek lenni, az anyáknak pedig az, hogy próbáljanak kicsit kevesebbek lenni a gyermekük életében.
Férfiként gyakorlottabbak vagyunk abban, hogy kihívást adjunk a gyerekeinknek – „menjél, csináld, legyél erős” –, de a gyengéd ölelés, a közellépés általában nehezebben megy, tehát ezzel érdemes többet foglalkoznunk.
Margit: A legtöbb anya ösztönösen kapcsolódik a fogantatás pillanatától kezdve. Nem a tudatos jelenlétre, támogatásra kell tehát elsősorban figyelnünk – hiszen az szinte magától is megy –, hanem arra, hogy a közeli ottlétből kicsit hátrébb lépjünk, távolodjunk. Ahogy anyaként világra szüljük a gyermekünket, ugyanezzel a szüléssel kell újra meg újra elengedni őt, mert ez a fejlődés útja mindkettőnk számára. A gyermek születése sokszor fájdalommal és félelemmel jár, de áthatja az öröm, ami enyhítheti a negatív érzéseket. Reméljük, hogy a későbbi „világba szüléseinkben” sem az eltávolodás fájdalmai és félelmei lesznek hangsúlyosak, hanem ott is megtaláljuk az örömet. Ehhez szeretnénk szempontokat adni és irányt mutatni, hogy egészségesebben lehessünk anyák és gyermekek a világban.
Anyaként hogyan élted meg az elengedést?
Margit: Amikor meg tudták fogni a kanalat, és próbáltak egyedül lapátolni, akkor nem vettem ki a kezükből. Amikor egész jól ment, akkor az ő feladatukká vált, ezen a területen önállóak lehettek. Ha fel tudták húzni segítség nélkül a cipőjüket, akkor először rácsodálkoztam, és egy idő után természetessé vált. A lányokkal eleinte együtt mentünk vásárolni, és én javasoltam, hogy mi áll jól nekik. Később nekik is lett véleményük, és ők kérdezték, hogy mit szólok hozzá. Amikor láttam, hogy egyre érettebbek, rájuk bíztam a választást. Most már kettesben mennek vásárolni, és a szabadsággal együtt a felelősség is átkerült hozzájuk.
Helyzetről helyzetre nekünk kell meghatároznunk, hogy mikor kell közelebb lépnünk és mikor távolabb, hogy ők növekedhessenek.
Gergő, milyen édesanyának látod a feleségedet?
Gergő: Elképesztő, ahogyan szervezi és meghatározza a családunk életét. Tudatosan figyel arra, hogy minek mi lehet a következménye. Az előre gondolkodása mindannyiunknak segít, sokat gazdagodunk belőle.
Említettétek, hogy az anyáknak kisebbedniük, az apáknak növekedniük kell a gyermek életében. Gergőnek sikerül teret nyernie otthon?
Margit: Igen, és ezért nagyon hálás vagyok. Gergő a munkaidejének köszönhetően meglepő időpontokban van itthon, ezáltal sok időt tud együtt tölteni a gyerekekkel. Ezt fontos feladatának tartja, így része a gyerekek életének, és kapcsolódni tud hozzájuk.
Gergő: Ez persze ma már inkább fordítva van, hiszen a legkisebb is hamarosan 16 éves lesz. Már nem az a kérdés, hogy én itthon vagyok-e, hanem ők itthon vannak-e.
Margit: Persze továbbra is fontos benne lenni az apró mindennapi történéseikben, ami nekik és nekünk is sokat ad.
A gyerekkori élményeink örökre meghatároznak minket, még ha időközben felülírjuk is őket. Mit kaptatok édesanyátoktól a tarisznyátokba?
Gergő: A bátorításról őrzök szép emlékeket. Amikor különböző kihívások előtt álltam, a biztatását és a belém fektetett hitét érzékeltem.
Margit: A testvéreimmel azt éreztük, hogy fokozatosan átadta a felelősséget. Amire képesek voltunk, és ami mellett döntöttünk, azért a felelősséget is vállalnunk kellett.
A közösen megírt könyvetekben az anyaság első kulcsa az önállóság. Sokunkban él egy kép, amilyennek látni szeretnénk a gyermekünket. Nagy a kísértés, hogy efelé tereljük, és szinte beleprogramozzuk a vágyainkat.
Margit: Ő egy másik, önálló, független személyiség. A kérdés az, hogy meglátom-e, mire képes az egészen pici dolgoktól kezdve. Lehet, hogy máshogy köti meg a cipőfűzőt, máshogy készíti a rántottát, más szakmát választ, mint amit én megálmodok…
Gergő: …és más íven veszi a kanyart, amikor már van jogosítványa.
Margit: Ez minden életkorban felbukkanó kihívás.
A saját gyerekeinknél örömömet lelem abban, hogy olyan ötleteket, megoldásokat hoznak be, amelyek bennem nincsenek.
Ezáltal új színek jelennek meg a személyiségükben, amelyek az én életemben szokatlanok, mégis jó rájuk nézni. Nem klónokat nevelünk.
Gergő: Az önállóság alapvetően az anyáról szól: felismeri-e, rácsodálkozik-e, mennyi mindenre képes a gyermeke, illetve mennyi mindent csinál másképp.
Az anyaság második pillére a szabadság. Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt a korlátozás és a szabaddá engedés között?
Margit: Ha a gyerekemnek megvan valamire a képessége, akkor abban bátoríthatom, megadhatom a szabadságát. Más helyzet, ha olyan területen engedem el a gyeplőt, ahol még nincs meg a képessége arra, hogy jó döntéseket hozzon. A szabadsággal együtt azt is megtapasztalja, hogy mérlegelhet, hibázhat, és a hibából tanulhat, növekedhet.
Gergő: A gyerekeinkben biztosan feltámad az igény és a vágy arra, hogy ők cselekedjenek, és mások felé nyissanak. Anyaként nem visszafogni, magamhoz láncolni kell, hanem bátorítani, miközben azt is mérlegelem, hogy mire képes.
Az anyaság harmadik kulcsa a felelősség. Anyaként talán hajlamosabbak vagyunk arra, hogy a széltől is megóvjuk gyermekünket, helyette cselekedjünk, és elsimítsuk a következményeket, nehogy szomorúság vagy fájdalom érje őt.
Gergő: Ha önálló, szabad és felelős személyiség a célunk, akkor muszáj megtapasztalnia kudarcokat is. Ez persze nem azt jelenti, hogy én teszek neki rosszat. De nem tudom és nem is akarom mindentől megvédeni.
Margit: Amikor elkezdjük várni a gyermekünket, és kialakul bennünk egy kép arról, hogy felnőttként milyennek szeretnénk őt látni, akkor fontos, hogy önmagával rendben lévő, szabadon döntéseket hozó, jó kapcsolatokban élő és mindezért felelősséget vállaló, érett felnőtt legyen. Ez nem a nagykorúsággal együtt, egyik napról a másikra csöppen a személyiségébe, hanem lépésről lépésre kell alakulnia. Ha képes rá, és ő hozta a döntéseket, akkor az ő szintjén a felelősséget is át kell adnom, hogy tanuljon belőle, megerősödjön, módosítani tudja a saját megoldásait. Ha ezt a lépést átveszem tőle, akkor nem előre segítem, hanem tévútra viszem.
Gergő: A felelősség kulcsánál fontos a határaink tisztázása: én és a gyermekem nem egyek vagyunk.
Tudatosítani kell azt, hogy meddig tartok én, és mettől kezdődik ő. Ahol ő van, ott nem mindig tudok jelen lenni, és ez teljesen rendben van így.
Az apaság mellett most már az anyaságot is támogatjátok, segítitek saját meglátásaitokkal. Mik a távlati terveitek?
Margit: Azt gondoljuk, az anyáknak nagy szükségük van arra, hogy kisebb körben, személyesen, egymásba kapaszkodva, a tapasztalataikat egymással megosztva nézhessenek az anyaságukra. Az Apakulcshoz hasonlóan a www.anyakulcs.hu oldalra anyáknak szóló tesztek is felkerülnek, és tervezünk Anyakulcs-napokat is. Ebbe bevontuk egy barátnőnket, Pácz Orsit.
Gergő: Reméljük, hogy ősszel el tudjuk indítani az Anyakulcs-napokat, és hamarosan megnyitjuk a jelentkezési felületet is. Egyelőre a weboldalon lehet feliratkozni a várólistára. Sokan felteszik a kérdést, hogyan tudják lépésről lépésre elengedni a gyermeküket. Ebben szeretnénk segítséget adni – saját magunknak és egymásnak is.
A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
