Aki megölte Ferenc Ferdinándot – Egy fiatal fiú szomorú története

Az első világháború kirobbanásához a feszült politikai helyzetben elég volt egyetlen szikra. Egy alig húszéves, gyengécske, sovány fiatalember két golyót lőtt ki, és ezzel akaratlanul beindította a világ addigi legiszonyúbb hadigépezetét. A története jól mutatja, hogyan vezet a nyomor és a romantikus képzelet radikalizálódáshoz, gyilkossághoz és végső soron egy világháborúhoz. 

A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet egy festményen
Kép: Profimedia - Red Dot

Gavrilo Princip nem volt a szerencse kegyeltje. Igaz ugyan, hogy Ferenc Ferdinánd meg­gyilkolásáért sokan a mai napig is nemzeti hősnek tekintik, de a személyes sorsa születésétől a haláláig betegségről, nyomorról és magányról szólt. 1894-ben született egy eldugott falucskában, a bosznia-hercegovinai Obljajban. A család a boszniai szerb kisebbséghez tartozott, és egy olyan klánhoz, amelyik évszázadok óta ezen a területen élt. Princip szülei mintha a középkorban éltek volna: jobbágyok voltak, és minden bevételük harmadát be kellett szolgáltatniuk a földesuruknak. Alig másfél hektáron gazdálkodtak, így nem sok maradt nekik. Az apa kénytelen volt a földművelésen kívül másik munkát is elvállalni, hogy meg tudjanak élni. Postai küldeményeket szállított a veszélyes hegyeken át Dalmáciába és vissza. 
Amikor Gavrilo megszületett, olyan csenevész csecsemő volt, hogy a halálára számítottak. A helyi pap azt javasolta, hogy Gábriel arkangyalról nevezzék el, hátha így életben marad. A születése pontos dátumát is kétértelműen jegyezték fel, ami később létfontosságú tévedésnek bizonyult. Amikor nagyobbacska lett, nem sok érdeklődést mutatott a szülei életformája iránt. Amúgy is gyenge volt a paraszti munkákhoz, így kénytelen-kelletlen megengedték neki, hogy kilencéves korától iskolába járjon.

Itt mindenki meglepetésére kiváló tanuló lett. Elmerült az irodalomban, még jutalomkönyvet is kapott az igazgatótól. Romantikus eszmékről olvasott, és már ilyen fiatalon találkozott a szerbek szabadságeszméivel.

Szerbia nem sokkal a születése előtt szabadult fel a sok évszázados ottomán uralom alól, és az elnyomás emléke még friss volt. Apja is harcolt fiatal korában a törökök ellen a szerb és bosnyák felkelések idején, ezért valószínűleg otthon is sok történetet hallott, amelyek feltüzelték az igazságérzetét. 
A függetlenség és a polgárosodás hangulata nemsokára arra ösztönözte őt, hogy elköltözzön otthonról. Mindössze tizenhárom évesen Szarajevóba ment, ahol az egyik bátyja segítségével a Monarchia katonai gimnáziumába akart járni. Az idősebb fiú azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát, mert nem akarta, hogy az öccsét „a saját népe hóhérjává tegyék”. Ehelyett inkább kereskedelmi iskolába, majd gimnáziumba íratta, a tandíjat pedig kemény fizikai munkával kerítette elő. 

Indulatok tüzében 

Tizennégy éves volt, amikor 1908-ban az Osztrák–Magyar Monarchia tejesen beolvasztotta a közigazgatásilag már addig is hozzá tartozó Bosznia-Hercegovinát. Az elemi erejű felháborodás őt is magával ragadta, és megindult a radikalizálódás útján. Anarchista, kommunista, nihilista irodalmat olvasott, és hamar meg is találta a maga hősét egy Bogdan Zserajics nevű boszniai szerb jogászhallgató személyében. Zserajics azt a nézetet vallotta, hogy az elnyomottaknak joguk van megölni a rajtuk uralkodó zsarnokot, ezért 1910-ben merényletet kísérelt meg a Monarchia boszniai helytartója ellen. Egy hatlövetű pisztollyal vette célba, de elvétette. Ötször húzta meg a ravaszt, de egyetlen golyó sem találta el a célpontját. A hatodik lövést a merénylő saját magának tartogatta. Öngyilkossága révén a zsarnokölő mozgalom nyert magának egy mártírt. 
Princip a következő évben csatlakozott a Fiatal Bosznia nevű ifjúsági szervezethez, amely az összes délszláv nép egyesítését és függetlenedését tűzte ki célul. Voltak köztük ortodox szerbek, katolikus horvátok és muszlim bosnyákok is, többségükben idealista, baloldali diákok, akik egy jobb világról álmodoztak.

A közelükben azonban ott tevékenykedett egy sokkal veszélyesebb szövetség is, a Fekete Kéz nevű terrorszervezet. Szerb katonatisztek alapították, és kifejezetten merényletek elkövetésére jött létre. 

Az, hogy nem válogatnak az eszközökben, 1903-ban vált nyilvánvalóvá, amikor az európai történelem egyik legbrutálisabb királygyilkosságát hajtották végre. A szerb uralkodót, Obrenovics Sándort gyakorlatilag az egész országa gyűlölte. Ahelyett, hogy a hagyományosan pánszláv beállítottságú, oroszbarát politikát követte volna, a Habsburgokhoz húzott. Ráadásul feleségül vett egy nála kilenc évvel idősebb cseh nőt, aki egy egyszerű mérnök özvegye volt. A radikális szervezet százhúsz tagja egy nyári este megrohamozta a palotát. Berontottak, és kegyetlen mészárlásba kezdtek. Válogatás nélkül mindenkit megöltek, aki a szemük elé került. A királyi pár pánikszerűen menekült, végül egy gardróbhelyiségben rejtőztek el. A merénylők végül hosszas keresés után megtalálták őket. Dühödten agyba-főbe verték mindkettőjüket, majd a helyszínen agyonlőtték őket. 
Gavrilo számára bizonyított volt, hogy az erőszak a célravezető megoldás, ezért tapogatózni kezdett a Fekete Kéz irányába. 

Kép
Kép a Ferenc Ferdinánd elleni merényletről
Kép: Profimedia - Red Dot

Gyilkos küldetés 

Amikor 1912-ben kitört az első balkáni háború, ő is jelentkezett katonának. Amikor azonban a toborzóirodában meglátták a gyenge testalkatú fiatalembert, azonnal elutasították. Tett egy második kísérletet is, de az eredmény ugyanez volt. A megaláztatás nagyon fájt neki, így tovább kutatta a lehetőségeket arra, hogy valami radikálisat és veszélyeset tehessen a hazájáért. 
Ennek 1914-ben érkezett el az ideje, amikor megtudta, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg, a Habsburg birodalom trónörököse Szarajevóba fog látogatni. A Fekete Kéz vezetőinek nem jelentett problémát, hogy Princip nem alkalmas a hadviselésre. Nekik csak arra volt szükségük, hogy elhajítson egy bombát vagy meghúzzon egy ravaszt. Háborúkban edzett katonák segítségével kiképezték őt és öt társát, akik vállalkoztak arra, hogy végrehajtják a merényletet a gyűlölt Habsburg ellen. Gavrilo Princip volt a legjobb céllövészetben, ezért benne bíztak a legjobban. 
1914. június 28-án reggel a trónörökös megérkezett Szarajevóba. A merénylők elvegyültek a tömegben, amely Ferenc Ferdinánd várható útvonalát szegélyezte a város utcáin. Mindannyiuknál kézigránát, töltött pisztoly és ciánkapszula volt, hogy minden eshetőségre fel legyenek készülve.

Amikor a városházára hajtó gépkocsikonvoj elhaladt az első merénylő, a bosnyák Muhamed Mehmedbasic előtt, a férfi megrettent, és tétlenül nézte az autókat. A második, Nedeljko Csabrinovics elhajította a kézigránátját a trónörökös kocsija felé. A sofőr azonban észrevette a repülő tárgyat, és gyorsított.

A tíz másodperces késleltetésre beállított gránát végül a negyedik autó alatt robbant föl, és két embert súlyosan megsebesített. 
Ferenc Ferdinánd semmilyen érvelés hatására sem volt hajlandó lefújni a programját. A városházára hajtatott, és ott menetrend szerint elmondta a tervezett beszédét. Ráadásul hiába figyelmeztették a veszélyre, a fejébe vette azt is, hogy meglátogatja a kórházban a gránáttámadás sérültjeit. A biztonságért felelős embereinek annyit sikerült elérniük, hogy a konvoj módosított útvonalon haladjon. Ezt azonban a trónörököst szállító sofőrnek elfelejtették elmondani, ezért Ferdinánd kocsija egy utcasarkon rossz irányba indult el. Valaki rákiabált, hogy nem jó helyen kanyarodik be, ezért a sofőr beletaposott a fékbe, majd a motor lefulladt. 
Ez volt az a pillanat, amikor az eredeti útvonalon elhelyezkedő, elkeseredett Gavrilo Princip észrevette, hogy ezúttal szerencséje van. Az ideiglenesen veszteglő autóhoz lépett, előhúzta a fegyverét, és közvetlen közelről két lövést adott le a főhercegi párra. Az egyik a trónörököst találta nyakon, a másik a feleségét, Chotek Zsófia hercegnét lőtte hasba. Mindketten majdnem azonnal meghaltak. Egyes feltételezések szerint a hercegné negyvenhat évesen éppen ötödik gyermekét várta. 

Neve ma is békétlenséget szül 

A merénylet nyomán az utcán kitört a káosz. A tömeg megragadta Principet, és ütni-vágni kezdte. A pisztolyt kicsavarták a kezéből, és a ciánkapszulát is elvették tőle. Végül csak a rendőri intézkedés mentette meg az életét. Letartóztatták, és nem sokkal később, októberben megkezdődött a pere. A tárgyalás során önérzetesen viselkedett, és bár a bíró többször is igyekezett félbeszakítani a politikai programbeszédét, ő nem hagyta magát. Kifejtette, hogy egyáltalán nem bánta meg a tettét. Arról beszélt, hogy sajnálja Zsófia hercegné halálát, ő a kocsiban szintén helyet foglaló kormányzót akarta megölni. Egy minden délszláv országot egyesítő Jugoszlávia létrehozásáért érvelt, és mint mondta: „Nem érdekel, milyen államformában fog működni, de Ausztriától függetlennek kell lennie.” 
A Habsburg hatalom megpróbálta eltitkolni, hogy katolikus horvátok és muszlim bosnyákok is részt vettek a merénylet szervezésében, mindent a szerb nacionalistákra akartak fogni. A merénylők és radikális felbujtóik viszont részben a saját országaik ellen dolgoztak, mivel Ferenc Ferdinánd az osztrák hatalom békepárti szárnyát képviselte. Nem akart semmiféle fegyveres konfliktust, és a délszláv államokkal is a magyar kiegyezéshez hasonló megállapodásokat akart kötni. 
Gavrilo Princip életét az mentette meg – legalábbis néhány évre –, hogy születési dátuma nem volt egyértelmű. Senki nem tudta pontosan, hogy 1894 júniusában vagy júliusában jött a világra. A június a kivégzést jelentette volna számára, mert ebben az esetben elmúlt volna húszéves, így az osztrák törvények értelmében alkalmazható lett volna rá a halálbüntetés. A bíróság végül a júliusi dátumot vette figyelembe, és húsz év fegyházra ítélte. 

A büntetését a csehországi Terezin erődjében kezdte letölteni, de már az elején látható volt, hogy nem fogja kitölteni a teljes időtartamot. Valószínűleg régóta tuberkulózisban szenvedett, és a börtönviszonyok azonnal kikezdték a szervezetét.

Magánzárkába került, ahol időnként a falhoz láncolták. Egy ízben megpróbálta felakasztani magát a törülközőjével, de felfedezték, és megmentették az életét. Ez az élet azonban már nem volt emberhez méltó. 
Végül még a részben általa kirobbantott háború végét sem élte meg. Amikor 1918 áprilisában meghalt, a testsúlya alig negyven kilogramm volt. Az osztrák hatalom nem akarta, hogy a sírhelye nemzeti zarándokhellyé váljon, ezért jelöletlen sírba temették. Mivel azonban egy éppen szolgálatban lévő cseh katona megjegyezte a helyet, a holttestet 1920-ban exhumálták, és ünnepélyes külsőségek közepette, hősöknek kijáró tisztelettel eltemették. 
Gavrilo Princip személye a mai napig megosztja a Balkán országait. Sokan nemzeti hősként, Jugoszlávia egyik alapító atyjaként tisztelik, mások aljas terroristának, a háború kirobbantójának, nacionalista gyilkosnak tekintik. A véleménykülönbségek nagyrészt etnikai vonalak mentén húzódnak. Azt a szarajevói házat, ahol élt, a huszadik század különböző rezsimjei – a Jugoszláv Királyságtól a náci hatalmon és a kommunista Jugoszlávián át a kilencvenes években zajló délszláv háborúkig – hol lebontották, hol múzeumként és emlékhelyként építették újjá. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti