„A diákoknak valós példaképekre, jó mintára van szükségük!” – Szeptembertől indul a „Tanítsunk Magyarországért” mentorprogram

– Honnan az ötlet, miért érezte fontosnak, hogy a „Tanítsunk Magyarországért!” (TMO) program elinduljon? 

Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára:  

A program egy régóta dédelgetett álom megvalósulása. Kollégáimmal az országot járva azt tapasztaltuk, hogy a falun felnövő gyerekek semmivel sem rosszabb képességűek városi társaiknál, de a 14 éves korban bekövetkező változások, az iskolaválasztás nyomása, a sok utazás, az új közösségbe csöppenés, túlterhelik őket. Úgy gondoltuk, ha ezen tudnánk enyhíteni, akkor sikerrel vennék a középiskolát. Úgy össztársadalmi, mint nemzetgazdasági érdek, hogy a felnövekvő generáció minden lehetőséget megkapjon, ami az életben való boldogulásához szükséges. 

– Egy program, amivel mindenki, mentor, mentorált és végső soron Magyarország is nyer – pontosan mit is? 

Dr. György László: A „Tanítsunk Magyarországért” abban segíti a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiatalokat, hogy megismerjék, mennyi lehetőség áll előttük, ha kitartóak, szorgalmasak, és törekednek álmaik valóra váltására. Szeretnénk, ha megtapasztalnák, hogy a tanulás mindig kifizetődő, és még örömöt is okoz, ha az ember jól választ iskolát, hivatást.  

Alapelvünk, hogy közösségben többre visszük: bízunk abban, hogy egy életre meghatározó lesz az egyetemisták számára is a kölcsönös tanulás, a felelős gondoskodás a jövőről, a mentoráltakkal közös sikerek megtapasztalása.  

A kezdeményezés amellett, hogy a visszajelzések szerint lelkesítő, a nemzetgazdaság számára is kifizetődő. A munkaadók ugyanis jól képzett, motivált munkavállalókra tehetnek szert. 

– Mi a lényege, hogyan fog működni a TMO program? 

– Dr. György László: Abban segítjük a felső tagozatosokat, hogy az érdeklődésüknek és adottságaiknak megfelelő középfokú oktatási intézményt válasszanak, és, hogy aztán könnyedén alkalmazkodjanak az új környezethez. A diákok heti rendszerességgel kapnak támogatást mentoraiktól, akik segítik őket a tanulásban, valamint megmutatják nekik a településen túli világ izgalmait, a közeli gimnáziumot, szakképző iskolát, gyárat vagy épp szabadidős lehetőségeket. 

Ahhoz, hogy valaki mentorrá váljon, elsőként teljesítenie kellett egy féléves egyetemi kurzust, amely jelenleg négy egyetemen érhető el: a Debreceni Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Nyíregyházi Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen.  

– Sikerült helyi vállalkozókat is megnyerni, hogy támogassák a programot? 

– Dr. György László: Az érdeklődés és az együttműködési szándék sokkal nagyobb volt a vállalkozók részéről, mint azt remélni mertük. Végigjárva a megyei kereskedelmi és iparkamarákat, több mint 100 vállalkozóval beszélgettünk, és kiderült, hogy örömmel fogadnak érdeklődőket különféle programjaikon. Anélkül, hogy túl sokat árulnék el, a fiataloknak minden bizonnyal lesz lehetőségük betekinteni a hazai játékgyár működésébe, szüretelhetnek almát, kipróbálhatják magukat műszaki szakemberként, nyomdászként, láthatják a szalagról legördülő autókat vagy épp üdítőitalokat, de a világ élvonalába tartozó kutatási infrastruktúrát is megnézhetik. 

TMO program, nyíregyházi tábor –  Kép: Szalai Ádám

– Meddig tart a mentorálás, mekkora forrás áll a program rendelkezésére?  

– Dr. György László:  

A mentorálás hetedik osztályban kezdődik, és terveink szerint a szakma- vagy érettségi megszerzéséig tart.  

A program pilotja 2018. december 5-én indult és 2020. december 31-én zárul majd, költségvetése hozzávetőleg 1,5 milliárd forint. A mentoroknak hetente igazoltan minimum egyszer kell találkozniuk mentoráltjaikkal, amelyet az egyetemi oktatók, valamint az általános iskolai pedagógusok követnek nyomon. Ezért a hallgatók havonta 30.000 forint ösztöndíjra jogosultak. Emellett, a közös programok finanszírozására a mentorok további 10.000 forint „költőpénzt” kapnak. Szeretnénk, ha a fiatalokban kialakulna a pénzügyi tudatosság: célunk, hogy a mentor vezetésével a mentoráltak költségvetést készítsenek, együtt döntsenek az összeg beosztásáról, hogy a pénzt mozijegyre, cukrászdára vagy éppen tanszerekre fordítják az adott hónapban. Rendszeresen mérjük majd a mentoráltak eredményeit és fejlődését. Ez alapján tudjuk értékelni a program eredményességét és ösztönözni a mentorokat. Reményeink szerint a program minden fiatalhoz eljut majd, akinek szüksége van bátorításra.  

Kiss Fruzsina, 21 éves, a Debreceni Egyetem matematika-fizika tanár szakos hallgatója: – Amint megláttam egy neptunos körüzenetben ennek a kurzusnak a leírását, rögtön beleszerettem. Nagyon fontos szerintem, hogy segítsünk, utat mutassunk azoknak a fiataloknak, akiknek a jövőképe jelenleg nagyon bizonytalan. Azért is fontos számomra ez a program, mert ezen keresztül lehetőségem nyílik már most közelebb kerülni olyan korú fiatalokhoz, akikkel később, tanárként foglalkozni fogok. 

Földi Károly, 22 éves, a Debreceni Egyetem műszaki karán gépészmérnök szakos hallgató: Korábban is tevékenykedtem már hasonló területen, Debrecen város diákönkormányzatának is tagja voltam, segítettem fiataloknak, és most egyetemistaként is szeretném ezt újra átélni. Van egy öcsém és sok unokatesóm, a velük való foglalkozás tapasztalatait szeretném majd átültetni a programba. Kollégistaként is segítettem a kisebbeket, ilyen alkat vagyok. 

– Milyen ismeretekre tettetek szert a féléves egyetemi képzésen? 

Fruzsina: Nagyon sok kommunikációs, problémakezelési útmutatást kaptunk. Ezek a gyerekek számunkra ismeretlen nehézségekkel küzdenek nap mint nap. Ahhoz, hogy megtaláljuk velük a közös hangot, ismernünk kell azt a sok szempontból kedvezőtlen élethelyzetet, ahonnan indulnak.  

Akkor fogunk sikereket elérni, ha a családdal is együtt tudunk működni, ehhez velük is „egy nyelvet kell beszélnünk”, át kell tudnunk érezni a helyzetüket, a mindennapos küzdelmeiket. 

– Tartasz tőle, hogy ez nem lesz mindig egyszerű? 

Fruzsina: Igen, felkészítettek rá minket, hogy a siker felé vezető út sokszor nagyon rögös lesz, de ki akarok tartani, ha nem megy így, majd megpróbálom úgy. Szerencsére a gyerekek tanárai és a mi oktatóink is folyamatosan segítik majd a munkánkat. A TMO 2. kurzus az egyetemen a konkrét gyakorlati nehézségek, elakadások megvitatásáról, feloldásáról fog majd szólni. Szerintem sokat formál majd rajtam ez a nemes feladat, a felnőtté válási utamon biztosan egy mérföldkő lesz. 

TMO program, pécsi tábor –  Kép: Szalai Ádám

– Az „ismerkedős” nyári táborban milyen tapasztalatokat szereztetek? 

Fruzsina: Bagaméri gyerekek kerültek hozzám, és annyira jóban lettünk, hogy valószínűleg őket fogom majd választani, ha meg kell jelölni, hogy melyik iskolába mennénk mentorálni. A tábor előtt nagyon féltem attól, hogy a gyerekek motiválatlanok lesznek, és hogy nincs jövőképük. Kellemesen csalódtam. A fiúk közül sokan hegesztők, kőművesek szeretnének lenni, a lányok pedig többen ápolónőnek készülnek. Valakit a sport motivál, más rengeteget olvas. Nagyon pozitívak az első tapasztalataim. 

Károly: Izgultam, hogyan fognak minket fogadni a gyerekek, de mindenki nagyon nyitott volt. Hosszúpályiról érkezett gyerekek kerültek hozzám, megkedveltük egymást, remélem, őket mentorálhatom majd szeptembertől.  

– Mi lesz majd mentorként pontosan a feladatotok? 

Fruzsina: Hetente nyolc órát fogunk a gyerekekkel foglalkozni, rugalmasan egyeztetve az időbeosztást. Sokat visszük őket majd kulturális programokra, színházba, koncertre, múzeumba, ahova lehet, hogy el sem jutnának. Én tervezem azt is, hogy megmutatom nekik Budapestet.  

Fontos feladatunk, hogy kitárjuk előttük a világ kapuit, hogy megmutassuk, milyen lehetőségeik vannak.  

Mehetünk gyárlátogatásra, vagy bekéredzkedhetünk például egy étterem konyhájára, egy pékségbe, hogy minél több szakmát megismerjenek a gyerekek. 

Károly: Egy mentorhoz négy-öt mentorált tartozik majd. Eleinte az ismerkedésen lesz a hangsúly, hogy alakuljon ki köztünk egy bizalmi kapcsolat. Segíthetünk a leckeírásban, kirándulhatunk, fagyizhatunk, és közben persze nagyokat beszélgethetünk, attól függően, kinek mire lesz igénye. Nekünk erre rá kell tudnunk érezni. Biztos lesz, aki menet közben kiszáll majd ilyen-olyan okokból, de én szeretnék kitartani, amíg a fiataloknak szükségük lesz rám. Szeretnék igazi példakép lenni a számukra a pozitív életérzésemmel, a jókedvemmel. Tudom, hogy velük sokszor rosszabbul bánt a sors, mint velem, szeretném ezt kompenzálni, amennyire tőlem telik. Rengeteget fogok kapni, tanulni én is tőlük, ebben biztos vagyok.   

„Nagy izgalommal várjuk az egyetemistákat, igyekszünk mi is mindent hozzátenni a programhoz, ami csak tőlünk telik” – mondja Kukuts Csilla, a nyírmadai Patay István Általános Iskola intézményvezetője.  

– A hátrányos helyzet megállapítása a szociális háttérrel, az egy főre eső jövedelemmel, illetve a szülők iskolai végzettségével van kapcsolatban. Nálunk a tanulók közel 80%-a halmozottan hátrányos helyzetű, vagyis legalább az egyik szülő nem végezte el az elemi iskola nyolc osztályát sem.  

Véleményem szerint a hátrányos helyzet alapvetően „mintahiányt” jelent. Nincs előttük jó példával elöljáró szülő, rokon.  

Ez alapvetően nem az anyagiakról szól, hiszen azt tapasztaljuk, hogy kevés jövedelemmel rendelkező családokban is nevelkedhetnek példás körülmények között a gyerekek. Mi is minden lehetőséget igyekszünk felkutatni, ami segíthet, örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez is. 

– Kik vehetnek részt a TMO programban? 

Kukuts Csilla: Minden 7. osztályos diák, örülünk, hogy nem tesznek különbséget a gyerekek között, annak nem lenne jó üzenete. 

– Mit gondol, miben kell majd a mentoroknak leginkább segíteniük a gyerekeket? 

Kukuts Csilla: Ezeknek a gyerekeknek komoly hiányosságaik vannak a hétköznapi élet alapvető dolgaival kapcsolatban is. Sokan közülük még vonaton sem ültek, fogalmuk sincs, hogy kell egy automatából jegyet váltani, és a többség mozgólépcsőt sem látott még. Meg kell tanítanunk nekik ezeknek a helyes használatát, fel kell készítenünk őket a nagyvárosi lét számukra ismeretlen kihívásaira, hogy mire középiskolába mennek, legalább ez ne nyomassza majd őket, tudjanak „csak” a tanulásra összpontosítani, önállóan boldogulni kollégistaként. 

– A felkészítő táborban milyen tapasztalatokat szerzett? 

Kukuts Csilla: Nagyon jó hatással volt a gyerekekre. Előtte nem nagyon értették, hogy miről fog majd szólni ez a program, de látván az egyetemistákat, akik korban még közel állnak hozzájuk, könnyen feloldódtak. Mindenki barátságos, nyitott, érdeklődő volt, és ez felkeltette a diákjaink lelkesedését, nagyon várják a szeptemberi folytatást.  

Mi pedagógusok is, hisz ezeknek a gyerekeknek hihetetlenül nagy szükségük van a jó mintákra, a hús-vér emberekre, akik értéket közvetítenek, hogy ne csak a tévéből ismert „celebekre”, valóságshow „hősökre” akarjanak hasonlítani.  

Ha csak a „végeken élő” 100 gyerekből 20-at sikerül megmenteni, aki előtt új lehetőségek nyílnak meg ennek a programnak a segítségével, az már hatalmas dolog! Biztos vagyok benne, hogy többen, együttes erővel, sokkal többre leszünk majd képesek!