125 éve született a Boldog művész, Molnár-C. Pál

Szinte tapintani lehet a festő életműve iránti odaadást az ország legrégibb családi gondozású magánmúzeumában. A gellérthegyi villalakásban, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban a festő unokája, Csillag Péter és felesége, Éva fogadnak. Porceláncsészéből teázunk, mintha csak barátokhoz jöttem volna látogatóba… Ez a személyesség hozza közel a Molnár-C. Pál-műveket a befogadóhoz. A 125 éve született festőművészről beszélgetünk, különös hangsúlyt helyezve az őt ihlető nőalakokra.

Molnár-C. Pál képe állandó kiállításán, a festőművész egykori műtermében látható
Molnár-C. Pál képe állandó kiállításán, a festőművész egykori műtermében látható

Kép: Molnár C. Pál Műterem-Múzeum

„Foglalkozásom és hivatásom olyan, amilyet a sors csak kivételezetteknek nyújt, kivételes órákban. Megadatott, hogy művész lehessek, akinek mestersége szenvedélyből és játékból tevődik össze. Hálás, boldog és megelégedett vagyok, ha szabad festenem, mert festeni jó.” – Ez volt a 125 éve született Molnár-C. Pál (MCP) ars poeticája, erre utal az évforduló alkalmából megálmodott kiállítás címe is: a „Boldog művész”.

A feleség, aki teret adott a művésznek

„Hármas évforduló az idei, hiszen édesanyám, dr. Csillag Pálné Éva, aki elindította a múzeumot, 20 éve ment el, a múzeum pedig 35 éves” – mondja az unoka, Csillag Péter. Egy ráadás negyedik évforduló is kínálkozik: „125 éve született a nagymamám is, a művészfeleség Alice Gstettner. Bécsi születésű, kitűnő pedagógus volt, a Zeneakadémián berlini módszerrel éneket tanított, Pászthy Júlia ma is az ő iskoláját követi. A zene tehát kiemelt szerephez jutott a családban, hátteret, kiegyensúlyozottságot biztosított az érzékeny képzőművésznek. Enélkül nem született volna meg a hatalmas MCP-életmű. A családban megvolt mindenkinek a privát szférája. A nagymamám hagyta, hogy ha együtt nyaralnak is, töltsenek kis időt külön is, teret hagyott nagyapám inspirációinak, ötleteinek, ami hatalmas bölcsességre vall.”

Molnár-C. Pál – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

 

Rövid haj, rövid szoknya, kölcsönvett C betű

A „Boldog művész” kiállítás a teljes MCP-életműből szemezget. A „Tavasz” teremben kicsi remekművek, úti jegyzetek sokasága üti meg a szemem, a fal szinte végigvezet az életút helyszínein a szülővárostól, Battonyától a szigligeti – és zsennyei – alkotóházakig, Svájcon át párizsi és itáliai tájakig. A szomszédos falon a karakteres, jól felismerhető MCP-kézjegyek, a tusrajzok. Péter mesélni kezd: „Molnár-C. Pál Párizsból hazajövet 1923-ban állított ki először itthon, akkor kapta a művésznevét is Fónagy Bélától, a Belvedere szalon tulajdonosától, mert azt mondta, hogy Molnár Pál néven nem fog befutni… francia származású édesanyja, Jeanne Contat nevéből kölcsönözte a ’C’ betűt.

Ezen a bizonyos 1923-as kiállításon ott volt Kemény Simon, az Est lapok szerkesztője is, és megismertette őt a tulajdonossal, Miklós Andorral. MCP kapott egy külön rovatot, amely a „Mindenről mindenkinek” címet viselte. Ebben a rovatban tehát helyet kapott minden, ami a közvéleményt akkoriban érdekelte – például a modern nő témája. Péter felesége, Éva rávilágít, hogy „az 1920-as években a nő teljesen megváltozik: levágatja a haját, a szoknyáját, kalapot vesz fel, charlestonozni kezd, sportol, felül a motorbiciklire és egészen új szerepet tölt be, mint korábban. Még ismeretlen festő volt, amikor jött ez a lehetőség, ami napi 400 ezer példányos megjelenést jelentett – MCP ezekkel a rajzokkal futott be.”

Modiano-reklám – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

 

A nők inspirálták a grafikus-festőt egy másik alkalmazott műfajban, a plakátok témaválasztásában is. A híres 1928-as Modiano-cigaretta plakátja 10 ezer pályamű közül került ki győztesként. És hogy honnan jön ez az akkoriban hihetetlen nyitott, újítónak számító lendület? „Párizsban tanultam a legtöbbet” – hirdette magáról a művész. Péter hozzáteszi: „Volt egy mecénása, aki egy évi párizsi tartózkodását fizette. A Louvre-ban aztán találkozott az itáliai reneszánsszal. E mellett Párizs a ’20-as évek elején a poszt-impresszionista irányzatok szellemében élt, a kubizmus, expresszionizmus is megérintik őt, és persze az art deco is. Hazatérése után születnek ezek a jellegzetes tusrajzok és plakátok.”

Szűz Mária és az „Angyali üdvözlet”

Molnár-C. Pál életművének jelentős részét teszik ki a vallásos témájú képek. A kiállításra Springer Ferenc restaurátor segítségével felújították azt az 1934-es Angyali üdvözletet, amelyen a párizsi és római hatás is érződik. Éva meséli az erős, élénk színű, ma is nagyon modernnek ható kép előtt: „A hátoldalán a restaurálás során különböző rétegeket találtunk. Úgy állítottuk ki a festményt, hogy akár mögé is be lehet bújni a tárlaton, mert a kép hátán ott egy másik angyali üdvözlet, egy önarckép, egy műterembelső jelenet – mindez nemrég került elő.”

„MCP rendkívül szépnek látta Máriát, a bűntelen embert, akinek arcán felragyog az az eredeti szépség, amilyennek Isten megálmodott minket. Ezért rengeteg Angyali üdvözletet készített, ennyi Madonnát és Szűz Máriát szerintem nem festett még senki.”

Angyali üdvözlet – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

 

Párizs után a festő életét az örök város is meghatározta. 1928–1931 között érkezett az olasz fővárosba a római ösztöndíjasok első csoportjával, Aba-Novák, Szőnyi, Pátzay és Patkó társaságában. Éva folytatja: „A jó gazda kincseiből elővesz régit és újat – mondja a Szentírás. A római ösztöndíj hatása volt az, ahogyan ők a régi és az új stílust gyönyörűen ötvözték. Művészetük egyszerre volt szakrális és avantgarde” – és ez tükröződik MCP bibliai témájú képein is. „Látásmódjuk fuvallatot jelentett a magyar egyházművészetben, Rómából hoztak friss levegőt. Azonban egy teljes új papi generációnak kellett felnőnie ahhoz, hogy befogadják a templomokba ezt az új irányt.”

Magyarországon 30 templomban találhatók MCP oltárképei, például Kőszegen, Szombathelyen, Balatonlellén és a szülővárosban, Battonyán. Budapesten 10 oltárképe található, többek között a Batthyányi téri Szent Anna-templomban, de a Béke téri Szent László-templom freskói és a Belvárosi plébániatemplom szárnyas oltárai is az ő munkái.

Anyósról menyre

A családban mindenki kiveszi a részét a munkából, hiszen egy magánmúzeumot elhivatottság nélkül nehéz fenntartani. „Érdekes, hogy a múzeum anyósról menyre száll, hiszen én is nagyon sokat dolgoztam MCP lányával, aki az anyósom volt – tűnődik Éva. – Ő sok képet a bizományiból vásárolt vissza, hiszen nem volt értékük a szocializmus éveiben. Azóta a család minden figyelme arra irányul, hogy az életmű méltó helyére kerüljön. Most pedig már az én menyem, Nóra is a múzeum állandó munkatársa. Emellett a hatodik gyermekünk, a legkisebb fiunk hordja a székeket a padlásról, ha rendezvényt tartunk, az informatikai hátteret pedig egy másik fiunk biztosítja - és van két művészettörténész lányunk is…”

A múzeum különleges vonzerejét a tematikus estek, vezetett séták és kulturális rendezvények sokasága adja, hiszen a névadónak is sokat jelentett a társasági élet. 60 évet élt a Gellért-hegyen. „Volt egy ház a Kelenhegyi út alján, ahol összejárt egy művészkör Matzon Frigyes szobrászhoz, utána az összejövetelek helyszíne áttevődött ebbe a villába. Szalatnyai József festő – akit Kodály-portréjáról ismerünk leginkább – egyszer felkiáltott: ha már így együtt vagyunk, miért nem alakulunk egyesületté? Így jött létre az MCP Baráti Kör. A mai napig összejár, a hagyomány megmaradt. Közös kiállításokat rendezünk a tagok kortárs munkáiból, és büszkék vagyunk arra, hogy az idén ketten, Kisléghi Nagy Ádám és Madarassy István is Kossuth-díjat kaptak. Igyekszünk összehozni a művészeket a művészetpártolókkal, élő közösségek alakulnak itt ki.”

A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum „Tavasz” terme – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

 

A rendkívül termékeny festő élete végéig alkotott, az ecsetet csak a halálos ágyán tette le kezéből.

„Mindig mondta, hogy az őrangyala vele volt, és tudta, hogy sok mindent kap fölülről. Ahogy haladt előre a művészi pályán, egyre erősödött ez a belső meggyőződése.”

Csillag Péter a nagyapjával való utolsó találkozásukra így emlékszik vissza: „Nem láttuk, amikor festett, mert az alkotás az ő magánügye volt. Amikor viszont nem dolgozott, az ajtaja nyitva állt előttünk. Filmeket vetített nekünk, igazi ezermester volt, kirándultunk sokat, úgy hívott bennünket: ’komám’. A halála előtt a kórházban találkoztam vele utoljára, ahol úgy búcsúzott, hogy ’viszontlátásra’. Soha nem köszönt el így tőlem, éppen ezért ez az én hitemnek fontos indítómondata lett. Hiszem azt, hogy viszont fogjuk látni egymást, és hiszem, hogy most is összekapcsolódunk.”

A „Boldog művész” című kiállítás június 29-ig látogatható a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti