„A világcsúcs elérése motivál, másrészt imádom, szeretem csinálni” – 76 évesen többszörös szenior világbajnok Gosztolai Mária
Hetvenhat éves, és több mint harminc méterre dobja el a diszkoszt. Minden hétköznap edz, a súlylökés és a diszkoszvetés többszörös szenior világbajnoka. Esténként pedig a Veszprémi Petőfi Színház – ahogy ő fogalmaz – jegyszedő és ültető nénije. Gosztolai Máriának az atlétika, a versenyzés az élete, ha csak rajta múlna, amíg lehet, folytatná az aktív sportot. A veszprémi veterán sportolót telefonon értük utol, nem sokkal azután, hogy két aranyéremmel tért haza a Szenior Atlétikai Világbajnokságról, Svédországból.
Hogyan kezdett el atletizálni? Gyermekként választotta ezt a sportágat?
Balatonalmádiba jártam általános iskolába, ahol ügyes, magas, mozgékony kislánynak tartottak, a testnevelő tanárom felfigyelt rám, és az atlétika, a többpróba felé irányított. Középiskolásként már aránylag jó eredményeket értem el megyei versenyeken, úttörő-olimpián helyezettként zártam. Az áttörést az hozta el, hogy amikor végeztem a középiskolában, Kulcsár Gergely olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes gerelyhajító a Budapesti Építőktől lejött hozzánk atlétapalántákat toborozni. Így kerültem fel Budapestre, innentől komolyabban foglalkoztam az atlétikával.
Fiatalkoromban nagy reménységnek számítottam, de egy téli alapozó-időszakban nagyon súlyosan megsérültem súlyemelés közben, így húszévesen befejeződött az élsportolói sportpályafutásom.
De már a sérülésem előtt a súlylökés és a diszkoszvetés felé orientálódtam.
Az élsport helyett miként alakult az élete?
Hazatértem Veszprémbe, és vegyésztechnikusként egy kutatóintézetben dolgoztam. Éltem a mindennapjaimat, ugyanakkor a sporttal nem hagytam fel: teniszeztem, kerékpároztam, odafigyeltem a mozgásra.
Aztán az útja ismét visszavezetett az atlétikához. Hogyan?
Komoly családi tragédiákat éltem meg, 2000-ben a sydney-i olimpia idején meghaltak a szeretteim, hozzátartozóim. Nehéz időszak volt, de a sporttársaim mondták, hogy már ’85-ben megalakult a Szenior Atlétikai Szövetség, kezdjem el újból, próbáljam meg, legyünk újra együtt. Nem, nem, nem. Még egy nagy kudarcot nem szeretnék – ez volt a válaszom. Ellenálltam, de 2005-ben egy súlylökő sporttársam telefonált, hogy a 2009-es szenior olimpia Sydney-ben lesz.
Erre azt mondtam, hogy jó, akkor holnaptól elkezdem az edzést, mert Sydney nekem jár, úgy éreztem, hogy nagy kárpótlást jelentene.
Így kezdődött a szenioratléta-pályafutásom.
Innentől kezdve sorra jöttek az eredmények?
2006-ban volt egy fedett pályás világbajnokság Linzben, ahol 11. lettem, 2009-ben pedig az anconai fedett pályás Európa-bajnokságon már megnyertem a diszkoszvetést. A legnagyobb öröm az volt, hogy játszották nekem a Himnuszt. Ugyanebben az évben volt a Szenior Olimpia, iszonyatosan sokat dolgoztam, és az első olimpiámat ezüstéremmel zártam súlylökésben és diszkoszvetésben is.
Térjünk át az idei Szenior Atlétikai Világbajnokságra, ahol a 75 éven felüli hölgyek között versenyzett súlylökésben és diszkoszvetésben. Két aranyéremmel térhetett haza, hányszoros világbajnok lett ezzel a teljesítménnyel?
Öt vb-aranyérmem van diszkoszban, és négy súlylökésben. Olimpiai érmem hét van: Sydney-ben két ezüstérmet nyertem, 2013-ban Torinóban egy ezüstöt és egy bronzot, 2017-ben három ezüstérmet. Akkor azt mondtam, hogy én addig nem hagyom abba, amíg olimpiai aranyéremmel nem tudom zárni a pályafutásomat. Ez összejöhetett volna 2021-ben, de akkor a pandémia miatt elmaradt az olimpia.
Úgyhogy én már olimpiai arany nélkül fogom zárni az életemet, mert sajnos csak 2028-ban rendezik a következő ötkarikás játékokat.
Megérni még megérem, de versenyezni már sok lenne. Rengeteget kell ahhoz dolgozni, és most már azért kezdek fáradni.
Ha már ezt említi, egy felkészülés során mennyit edz hetente?
Úgy kell elképzelni, hogy 2009 óta heti öt alkalommal edzem: hétfőn, szerdán, pénteken erősítek a dobások mellett, a kedd és a csütörtök pedig gyorsaságot, robbanékonyságot, állóképességet fejlesztő edzésekkel telik.
Tizenegy magyar érem – remekeltek az atléták
A 2024-es Szenior Atlétikai Világbajnokságot (World Masters Athletics Championships) a svédországi Göteborgban rendezték augusztus 13-25. között. A 35 fős magyar küldöttség tizenegy éremmel: öt arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal térhetett haza. Az öt világbajnoki cím közül négy, a 11 érem közül hat dobószámokban született. Gosztolai Mária mellett, aki a legeredményesebb magyar lett ezen a vb-n, Benczenleitnerné Preisinger Ágnes (W50, gerelyhajítás) Grábner Tímea (W40, gerelyhajítás) és Szirbucz Andrea (W50, hármasugrás) nyert aranyérmet. Majdnem két héten át zajlottak a küzdelmek. A változékony időben volt, hogy nagyon lehűlt a levegő, szakadt az eső, és erős szél fújt, ami nem könnyítette meg az itthoni kánikulából érkező szenior atléták dolgát, akik a nehézségek közepette is derekasan helyt álltak. Forrás: atletika.hu
Göteborgban tudtak egymásnak szurkolni a sporttársaival?
A fedett pályás versenyek előnye, hogy együtt van a társaság, de amikor szabadtéren zajlik a verseny, sajnos különböző időpontokban, több pályán versenyzünk. Ez Göteborgban is így volt. A kiutazás nagyon drága, mindenki saját költségén utazik és versenyez. Ezért olyan nincs sajnos, hogy mindannyian ott vagyunk a nyitó- és a záróceremónián is. De hárman azért oda tudtak jönni az eredményhirdetésemre, hogy meghallgassák a magyar himnuszt.
Amit a világbajnokságon kétszer is lejátszottak önnek. Milyen volt a dobogó tetején állva hallgatni?
A malagai világbajnokságon is kétszer hallgathattam meg, és most is ugyanígy. Az az igazság, hogy először sírtam, most meg már inkább csak befelé.
Az édesapám is sportember volt, ezért nálunk a családban az volt a szokás, hogy bármikor, ha a magyar himnusz szólt, fel kellett állni, és úgy hallgattuk végig.
Most is elcsuklik a hangom, ha erre gondolok…
Ilyen sok tapasztalattal ön még izgul egy-egy verseny előtt?
Ó, rettenetesen. Az a baj, hogy szinte elgörcsölöm a versenyt. De nem adom fel. Most már nagyon sokat fejlődtem, annak is köszönhetően, hogy távoktatásban van egy nagyszerű dobóedzőm, Páli Viktor, aki mentálisan is segít, helyre szokott tenni. A göteborgi világbajnokságra a testvérem kísért el, aki pszichológus. Ő tud egy kicsit hatni rám, hogy ne görcsöljek túlságosan. Ha nem is tudom a maximumot nyújtani, azért közelítsem meg az itthoni eredményeimet, mert idehaza edzésen akár méterekkel is nagyobbat tudok dobni.
Azt jól tudom, hogy a súlylökésben 9,65, a diszkoszvetésben pedig 27,31 méterrel lett világbajnok?
Igen, de nagyobbat szerettem volna lökni, mert 10,44-gyel nyertem a hazai versenyt. Ma is majdnem 11 métert löktem edzésen. Ezért mondom, hogy hajlamos vagyok túlagyalni a dolgokat, ha nagy a tét. Pedig hát, nem kellene, mert tudom, hogy képes vagyok győzni, hiszen eddig is mindig sikerült. Diszkoszvetésben 30,89-et is dobtam már, és már több mint húsz éve 31,56 méter a világcsúcs. Azt szerettem volna megjavítani. Talán még van rá egy évem.
90 éves mongol futó, 87 éves angol gerelyhajító
A magyar sportolók kiváló eredményei mellett bőven lehetett álmélkodni más országok fantasztikus teljesítményén is: például a 75 éves angol futónő 20:58-as idején 5000 méteren, vagy gerelyhajító honfitársán, aki 24.57 métert dobott 87 évesen. Vagy a 90 esztendős mongol bácsin, aki 37 másodperces 200 és 1:29-es 400 métert repesztett, meg a 70 éves chilei hölgyön, aki 1:10.62-es idő alatt futott le egy kört. Forrás: atletika.hu
Hamarosan betölti a 77. életévét. Hogy látja, meddig lehet ezt az aktív, tulajdonképpen élsportolói életformát folytatni? Mi motiválja?
Engem a világcsúcs elérése motivál, ami nincs messze. Másrészt imádom, szeretem csinálni. Nincs családom, ezért ebben élem ki magam. Nekem ez óriási sikerélmény, és jólesik, ha biztatnak a társak. Önmagam legyőzése is motivál még mindig. Holnap dől el, motiválhat-e tovább vagy sem, mert kardiológiára megyek, ugyanis már három éve nem kapok sportorvosi versenyzési engedélyt.
A héten eldől, folytathatom-e az aktív sportpályafutásomat vagy sem. Míg külföldön mindenki saját felelősségre versenyez, a magyar rendszeren szigorítottak.
Az új rendszer szerint kell a versenyengedély, ami nálam a VEDAC-nál (Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club) mindig megvan, de ehhez még sportorvosi engedély is kell. Ha nem kapom meg, akkor ez volt a búcsú a két világbajnoki aranyéremmel.
Ön úgy érzi, hogy az egészsége még engedné a versenyzést?
Én nem érzem, hogy bármi baj lenne, viszont állítólag a szívemmel van valami gond. De hát, annak jelének kellene lenni, az, hogy egy műszer mutat valamit, az egy dolog. Izgulok, és kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz a döntés a vizsgálat után.
Nyugdíjasként az edzések és a versenyek mellett dolgozik is. Mivel foglalkozik?
A Veszprémi Petőfi Színházban dolgozom, ha póriasan fogalmazom, jegyszedő és ültető néni vagyok, de most már ezt nézőtéri felügyelőnek hívják. Ezt a kis pénzt a versenyekre tudom fordítani, mert kisnyugdíjasként a külföldi utak nem férnének bele. Emellett megvan az edzői képesítésem, elvégeztem a versenybíró-iskolákat is, így bíróként is sok diákversenyre járok Veszprém körzetében.
Akkor az atlétikától, a sporttól még jó ideig nem fog elszakadni.
Nem, nem, és nem. Az lehetetlenség, ez már egy életforma. Szeretettel csinálom, a VEDAC is elismer, mellém áll, nagyszerű egyesület, ahol nagyon jól érzem magam. Számítanak rám, megbecsülnek, és segítenek, amiben tudnak.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
73 éves ráktúlélő, futónagykövet nagymama: „Szeretném megmutatni a sorstársaimnak, hogy soha nem szabad feladni”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
