„Van, akinek nem írok fel gyógyszert, akkor sem, ha kéri” – Interjú dr. Ormos Gábor reumatológussal
Dr. Ormos Gábor PhD. reumatológus, nemcsak orvosként van jelen szakterületén, de szakkönyv is őrzi hatalmas tapasztalatát. Ugyanakkor sok évtizede foglalkozik a mozgásszervi betegségek kézzel történő gyógyításával, a manuálterápiával, amely azonban nem azonos a csontkovácsolással. Erről is beszélgettünk vele.
– Hagyományos reumatológusként kezdtem el dolgozni, de az évek alatt észrevettem, hogy az általunk alkalmazott számos gyógymód, mint az injekciózás, gyógyszerelés, fizikoterápia, balneoterápia, nem mindig hatásos. Édesapám felvidéki lévén említette nekem az arrafelé működő csontkovácsokat, és ez engem roppantul érdekelt. Elmentem hát Pista bácsihoz, az ottani híres csontkovácshoz, és figyeltem, mit csinál. Láttam, hogy van néhány ügyes fogása, ami tényleg helyes és jó, de láttam olyat is, amit nem tartottam helyesnek. Ezek után orvos szakmai körökből kerestem valakit, aki képzett az ilyen típusú kezelésekben. Meg is találtam, még a régi Csehszlovákiában, Prágában Levitt professzort, aki az egész akkori nyugat-európai képzés vezetője volt. Nagy nehezen sikerült hozzá kijutnom, és elsajátítottam a manuálterápia alapjait.
A reumatológia két nagy részből áll, a gyulladásos és a nem gyulladásos, degeneratív, kopásos típusú kórképekből. Ez utóbbi kategória hétköznapi eseteinél a manuálterápia nagyon hasznos. Szándékosan nem használom a csontkovács szót, ami hazai körökben egy elterjedt kifejezés: kézzel végzett, különböző műfogásokkal történő gyógyításra utal. Ez egy nem szakképzett ember által végzett módszer. A manuálterápia, valamint a nyugati országokban a kiropraxis és az oszteopátia, egyetemi képzésben oktatott modern és elfogadott módszerek. Az én alapelvem szerint a legfontosabb a diagnózis felállítása. És éppen ez az, ami a csontkovácsoknál nincs meg.
Az önmagában nem diagnózis, hogy valakit megnyomogatok, hogy hol fáj, vagy megnézem, hogy az egyik lába rövidebb-e, mint a másik.
Vannak ugyan, akik finomabban kezelnek, de vannak, akik manipulációs fogásokat, rántást, lökést alkalmaznak – ez akár veszélyes is lehet. Ahhoz, hogy a testtel ilyen formában foglalkozzon valaki, mindenképpen kell általános orvosi tudás, és mozgásszervi orvosi tudás is.
– Mi az a protokoll, amelyet ajánlott lenne mindenkinek betartani?
– Az orvosi vizsgálat protokoll rendszere szerint először kikérdezzük a beteget. Ha elmondta a panaszát, utána célirányos kérdésekkel kell pontosítani a körülbelüli diagnózist, és utána jöhet egy kézzel végzett vizsgálat, amelynek vannak klasszikus fogásai. Ebbe beletartoznak az ideggyógyászati eltérésekre, ortopéd típusú eltérésekre és a reumatológiai problémákra (ízület, gyulladás, nyomásérzékenység) vonatkozó vizsgáló fogások. És csak mindezek után jöhet az a lépés, ami a terápia irányát fogja megadni, például, hogy lehet-e manuálterápiát alkalmazni. Vannak abszolút kontraindikációk, például ha valakinek balesetes törése vagy daganata, gyulladásos, reumás betegsége vagy súlyos csontritkulása van – és még hosszan sorolhatnám, hogy mikor nem jöhet szóba manuálterápia. Bizonyos pszichés állapotok fennállása esetén nem tanácsos tekergetni a páciens testét, nyakát, ahogy a várandós nőkre és az idős emberekre is kiemelten kell figyelni ilyen szempontból.
Külön ki kell emelnem a gerincsérvet, ami egy nagyon széles spektrumú kórkép, mert egy nagyon pici becsípődéstől kezdve egy kiszakadt sérvig sok minden belefér. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a szakorvos nagyon alaposan megvizsgálhassa a beteget. Mondjuk valaki megemelte az ágyat és fáj a dereka – lehet, hogy csak becsípődött a kisízület a csigolyák között, de sajnos sokszor előfordul, hogy a csigolya zárólemeze beroppant, és ezt bizony csak képalkotó, röntgen- vagy MRI-vizsgálattal lehet megállapítani. Erre meg csak orvosnak van módja. A szöveti vagy szerkezeti elváltozás mértékével fordítottan arányos a várható javulás mértéke.
Ha valakinek a csípőízülete úgy elkopott, hogy műteni kellene, az olyan mértékű szöveti szerkezeti károsodás, aminél felesleges mással próbálkozni.
De ha csak mondjuk a csigolya közti kisízületben van egy becsípődés, egy rossz mozdulat következtében, ott meg teljesen felesleges előjegyezni a beteget MRI-re, fizikoterápiára, mert egy kis ügyes rándítással, mozdítással, azaz manuálterápiával megoldható. Más oldalról megközelítve: éjszaka jelentkező keresztcsonti, deréktáji fájdalmak esetén gyulladásos betegségre gyanakodhatunk, ilyen irányú vizsgálatokra kell küldeni a pácienst. Ha viszont az illetőnek mozgásra provokálódik a fájdalma, akkor inkább arra gondolhatunk, hogy becsípődött az ágyéki csigolyák közti kisízület vagy a keresztcsonti ízület. Akkor jöhet a manuálterápiás vizsgálat, amivel kideríthető, mik lehetnek azok az anatómiai okok, amelyek ilyen hosszan tartó, visszatérő panaszt okoznak. Utána javasolható gyógytorna és valamilyen sporttevékenység.
Mindenkit sportra biztatok, de nem mindenkinek való minden sport. Sokan rossz technikával teniszeznek, úsznak, sőt, futnak. Ezzel akár még gondot is okozhatnak a testüknek. Alaposan át kell beszélni a beteggel, hogy az ő alkata, állapota alkalmas-e az általa választott sportra. Kínában a parkokban az idősebbek csoportban tai-chiznak. Ez itthon el sem tudjuk képzelni, sajnos. Ha viszont valaki rászánja az időt és az energiát a sportra, ne tegye a saját elgondolása szerint! Egy aerobic vagy súlyzós edzés esetén nagyon sokat jelenthet az orvossal, személyi edzővel, gyógytornásszal egyeztetett feladatsor.
– A manuálterápia különböző technikákat alkalmaz, ezek közé tartozik a manipuláció, a mobilizáció és a lágyrész-kezelés. Mit jelentenek pontosan ezek a kifejezések?
– A lágyrész-kezelés alatt sokan masszírozást értenek. A manuálterápiába valójában nem tartozik bele a masszírozás. Három fő technika van ugyanis: az egyik a manipuláció, amikor rántok, lökök; rövid idő alatt kis amplitúdójú, gyors mozdulatot végzek. A mobilizáció egy ismétlődő, fokozódó, nagyobb amplitúdójú, lassabban végzett műfogás. A lágyrész-kezelés az izmokhoz kapcsolódik, az azokkal kötődő terápiát jelenti. Ezek a legmodernebb technikák, mégpedig azért, mert a legkevésbé veszélyesek, nincs szövődményük, egyáltalában nem fájdalmasak, ugyanakkor hatásosak. Meg kell jegyeznem, hogy a nyakon végzett rántások, csavarások, bizonyos országokban nem engedélyezettek a manuálterápiában. Finomabb, izmokkal végzett technikákat javasolnak, amik ugyanolyan hatásosak, és bár picit időigényesebbek, de semmiképpen nem fájdalmasak, és semmiféle veszéllyel nem járnak.
– Mely tünetek, panaszok tehát azok, amelyek a manuálterápia körébe sorolva, hatásosan gyógyíthatók e módszerrel?
– Nagyon sok fejfájásos, szédüléses, pontosabban egyensúlyzavar-panasz van. Mindegyik nagyon széleskörű probléma, és csak egy szeletük kapcsolódik a nyakhoz. A hátfájások, derékfájások esetében a manuálterápia azonnali segítséget jelenthet, kiegészítve azzal, hogy hogyan tornázzon, milyen életmódbeli változások szükségesek még. Ki kell térnem a fájdalomcsillapítókra. Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben minden évben én tartom a gyógyszerekkel kapcsolatos továbbképzési előadást. Azt kell mondanom, a mai világban nem kell fájdalmat elszenvednünk, nem szégyen fájdalomcsillapítót bevenni. A probléma mindig a hosszan tartó gyógyszerelés.
Ha valakin manuálterápiával tudok segíteni, nem írok fel neki gyógyszert, akkor sem, ha kéri.
Azt szoktam mondani, hogy akkor én most tornatablettát írok föl magának. A tablettát bekapja és kész, azt hiszi, megoldotta. Inkább csinálja meg a napi 10 perc gyógytornáját, akinek krónikus derékfájása vagy hátfájása van, és sokkal jobban lesz.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>