„Törökországban tanulhatnak a nők, de nem szállnak el az önmegvalósítás útján, megmaradnak nőnek, anyának, feleségnek”
Dr. Bartha Júlia évtizedek óta a kunsági folklór és a török népek néprajzát kutatja, mindezek mellett a török kultúra követe. Habár Magyarországtól sosem tudna teljesen elszakadni, el tudná képzelni, hogy egy-két hónapon át Törökországban éljen, mert elvarázsolta a tájak szépsége, az emberek nyitottsága, a kultúra és a gasztronómia sokszínűsége. Karcagi otthonát is „törökösen” rendezte be: a fiókok tele vannak kasmírsálakkal és selyemkendőkkel, nem hiányzik a vízipipa sem, a teret pedig kávéillat lengi be.
Honnan ez a szenvedély és lelkesedés a török kultúra iránt?
1988-ban jártam először Anatóliában gyűjtőúton, és azóta, ha lehetőség volt, minden évben mentem. Vonzott ez a világ, és a szülőföldem, a Nagykunság is jó útravalót adott. Amikor a Györffy Istvánról elnevezett Nagykun Múzeumba kerültem munkatársként, szinte mutatta magát az „út” a keleti kultúra felé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor én törökül tanultam, még nem nagyon lehetett utazni, főleg Közép-Ázsiába nem, viszont Törökország nyitottabb volt, és a tudományos kapcsolatok is kiépültek már a 20. század elején. Három alkalommal Kazahsztánban és Kirgizisztánban is jártam, ami nagyon hasznos volt a munkám során, és a gondolkodásomat, a világlátásomat is jócskán alakította.
A kunsági folklór keleti kapcsolataival foglalkozik. Melyik felfedezésére a legbüszkébb?
Az én eredményeim talán abban mutatkoznak meg, hogy feltártam a kunsági folklórnak azon sajátosságait, amelyek gyökereit Keleten kell keresni, és ha egymáshoz rendeljük őket, majdnem teljes pompájában kibontakozik előttünk egy szokássor. Ilyen például a juhfej rituális szokása, amely a kunsági lakodalmas szokásrendben őrződött meg. Vagy ott vannak a lakodalmakban a nőrablás jelképeként használt „felkendőzött” lovak, illetve a halottkultuszban a lila gyász, de említhetném a díszítőművészetet is. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a 16 megjelent kötetemből hat a török kultúráról szól, és arra, hogy az egyik szakmai vezetője lehettem a 2016-ban lezajlott török-magyar néprajzkutató programnak, amelyet az UNESCO támogatott, és amelynek két kötetéből egy Ankarában jelent meg. Ez megnyitotta számomra az utat a török konferenciák és a török, illetve angol nyelvű publikációk felé.
A török kultúra végtelenül gazdag, és ennek a kultúrának a kifejező eszköze a nyelv. Én egy éve tanulok törökül, és bár roppant logikus nyelv, mégiscsak egy külön világ minden egyes szó, főleg, ha a kiejtést nézzük. Épp ezért lassan is haladok. Ön könnyen elsajátította a török nyelvet?
A török nyelv nagyon szép, toldalékoló nyelv, és szerintem nekünk, magyaroknak könnyebb megtanulni, mint a más nyelveket beszélő nemzetek fiainak. Amikor én kezdtem, nem lehetett nappali tagozaton tanulni az ELTE Török Filológiai Tanszékén, de volt még egy csodálatos lehetőség, a Kőrösi Csoma Sándor Keleti Nyelvek Kollégiuma, ahol ugyanazok az egyetemi tanárok nyitogatták előttünk a könyvet, mint a nappali tagozatos hallgatók előtt. Horváth Judit és Ágoston Gábor voltak a mestereim, de nagyon hálás vagyok Kakuk Zsuzsának is, akitől rengeteg biztatást kaptam.
Hogy mennyi idő kell a nyelv elsajátításához? Egy élet kevés.
Három év alatt a nyelv alapjait meg lehet tanulni, aztán minden a gyakorláson, az olvasáson múlik, és az is hasznos, ha az ember török nyelvi közegben mozog néha.
Megfordult valaha a fejében, hogy elhagyja Magyarországot, és Törökországban telepszik le?
A hazámtól sosem tudtam, sosem tudnék teljesen elszakadni, de szeretem a török világot. Nekem való. Bár már túl vagyok azon a koron, amikor házasságra gondol az ember, de igen, el tudnám képzelni az életemet úgy, hogy az év néhány hónapját Törökországban élem, hogy legyen ott egy házam, ahova jönnének a gyerekeim, barátaim és mindenki, akit érdekel ez a színes, kicsit hangos keleti kultúra. A törökök kedvesek, nagycsaládos szervezetben élnek. Mindig számíthatnak egymásra, tudnak is mindent egymás életéről. Valahogy ott még a helyükön vannak a dolgok, s bár természetesen tanulhatnak a nők, valahogy nem szállnak el az „önmegvalósítás” útján. Megmaradnak nőnek, anyának, feleségnek. Persze szélsőség náluk is van, mert azért valljuk be, hogy az a világ (is) a férfiaknak lett kiépítve, de sok nő is építhet karriert, kiváltképp az egyetemet végzett nők.
Bármennyire otthonosnak is érzi a török közeget, bizonyára volt/van olyan hagyomány vagy gesztus, amely a kultúrával való ismerkedés során igencsak meglepte önt.
Igen, és ez a vendégszeretetük.
Mi magyarok is szeretjük a vendéget, de amit a törökök művelnek velünk, az minden képzeletet felülmúl.
Kiváltképp a fehér asztal körül mutatkozik ez meg, és nagyon nehéz visszautasítani a nyolcadik fogást. Az is elképesztő, ahogyan a nagyobb ünnepeiket megélik: együtt a család, a rokonok, az utcaközösségek. Az iftár, vagyis a ramadáni böjttörés idején van, hogy az utcán terítenek meg hosszú asztalokat.
Ha nem ismerném önt, és egyszer elsétálna mellettem Budapesten a Váci utcában, az öltözéke és a kiegészítők láttán azt feltételezném, hogy török származású.
Jaj, az ékszerek a gyengéim! Meg a kasmírsálak és a selyemkendők. Egy rendes török asszonynak van vagy negyven kendője, de én túlteszek rajtuk. (nevet) Jártam egyszer egy Ankarához közeli faluban, Beypazariban, ott a mesterek fele ötvös. Arannyal és ezüsttel dolgoznak, és lélegzetelállítóan szép munkákat lehet tőlük venni. Emellett a réztárgyakat és a kütahyai kézzel festett kerámiát is nagyon szeretem. A lakásom ilyenekkel van tele, na meg hangszerekkel.
Keleti hangulatúra rendezte be az otthonát?
Igen, de nemcsak a vízipipától és a török kávé illatától van nálam keleti hangulat, hanem úgy alapból. Az én „szentélyemnek” minden sarka ezt a szeretett világot idézi.
Törökországban különösen vidéken, de a nagyvárosokban is erősen érezhető már a visszatérés a keményvonalas iszlám tradíciókhoz. Ez vajon milyen következményekkel járhat? Csökkenhet a társadalom „európaisága”?
Bár Törökország a 20. századi Atatürk köztársasága óta Európához igazodik – vagyis a jogrendszer, a honvédelem, az iskolarendszer, a tudományos kutatás intézményrendszere is innen veszi a példát –, azt hiszem, teljesen sohasem vált, és nem is fog „európaivá” válni. És ne is tegye!
Maradjon meg a karaktere, mert egy nép kultúráját át lehet színezni valamennyire, de a természetét nem.
A törökök tele vannak érzelemmel, és igazán hagyománytisztelő emberek. Ebben benne van a vallási hagyományok tisztelete is. A törökországi iszlám nem keményvonalas. A politika persze szeretné annak feltüntetni… Tény, hogy erősödött a vallási réteg a társadalomban, és ez leginkább a külsőségekben mutatkozik (fejkendős viselet a nőknél), de nem gondolnám, hogy a nemzet megosztottságát eredményezné. A politika az, amely felerősíti olykor a konfliktusokat, és az is igaz, hogy ha gazdasági problémák vannak, kapóra jön a vallásra fogni a problémákat. Én nem értek a politikához, de nekem nem tűnik riasztónak a törökországi vallási élet, épp ellenkezőleg: nagyon érdekes. Kiváltképp, ha nem vallásfilozófiai, hanem vallásökológiai aspektusból nézzük.
Ha egy keresztény magyar nő úgy dönt, hogy hozzámegy egy török férfihoz, akkor mindenképpen át kell térnie az iszlámra?
Nem kell áttérnie, ha polgári házasságot köt. Ha viszont egyházi közösségbe is bejegyezteti magát, akkor igen. Az áttérés önkéntes hitvalláson alapul. A menyasszony elmondja a hitvallást, és fogadalmat tesz arra vonatkozóan, hogy a hit öt alappillérét betartja. Tehát naponta ötször imádkozik, segíti az elesetteket, egyházadót fizet, tartja a ramadáni böjtöt, és zarándokútra megy. Van, akinek utóbbira nincs lehetősége, ő kiválthatja rövidebb utakkal, esetleg egy-egy szent sír meglátogatásával. Nem kötelező vallásosnak lenni, de nemigen tudja az ember kivonni magát a vallás hatása alól. Már eleve azzal indul a nap, hogy szól a müezzin.
Van-e, amit érdemes különös figyelemmel kísérnünk az iszlám világában, esetleg tanulhatunk-e valamit az életszemléletükből, kultúrájukból?
Igen, sok ilyen dolog van. Először is meg kellene ismerni a vallást, mármint nem a tanait kéne betéve tudni, hanem azt, hogy miként működik a különböző országokban, s hogyan keretezi és szövi át a népi kultúrát.
Le kellene fejteni róla azt a sok szörnyűséget, ami a félreértelmezés, a műveletlenség és a rosszindulat miatt rárakódott. Nem a vallás az ellenség, hanem az ökológiai körülmények és a gazdasági haszonszerzés miatt indított háborúk.
Az iszlám vallás az öt világvallás egyik legjelentősebbike: 1 milliárd 500 millió ember követi. S hogy mit lehetne tanulni a törökök életszemléletéből? Például az életigenlést és a családcentrikusságot. A vallási ünnepeiket is közösségi élményként élik meg. Emellett a rászorulók megsegítése minden családban gyakorlat. Korábban a ramadánvégi áldozatünnepen minden család áldozati állatot vágott, és a saját szükségleteik feletti részt a szomszédoknak vagy más rászorulónak adták. Ez ma is így van faluhelyen és a kisvárosokban. A nagyvárosokban, ahol bajos lenne nemhogy marhát, de még juhot vágni is, élelmiszerjegyeket váltanak, és azt adják oda a támogatandó családoknak.
Aztán a szent helyek tiszteletét is eltanulhatnánk. Az anatóliai törökök hatszáznál is több szentet tisztelnek. Türbéik, szent fáik mindenhol megtalálhatók. Az ankarai Haci Bayram Veli az a 15. században élt iskolaalapító volt, aki kiváltképp a matematika oktatását tartotta fontosnak, és ingyenkonyháján állandóan leblebi levest (csicseriborsó-leves) tartott arra az esetre, ha betérne egy éhes vándor. A türbéje zarándokhely, hozzá fohászkodnak zarándokút előtt, vagy ha valamilyen nehéz teher nyomja az ember vállát. Az ehhez hasonló kegyhelyek átszövik a tájat, kötődést jelentenek az embereknek, a szakrális tér ilyen módon egyfajta biztonságot ad az ott élőknek.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>