„A legfontosabb az életben a család, nem a siker meg a vagyon” – Sikeres vállalkozó apák a kettős főszerep titkáról

Érzelmileg is több lábon állni

„Akkor találunk igazán önmagunkra, ha megfeledkezünk magunkról – így foglalja össze Dr. Peták István azt a „flow élményt”, ami őt egészen a rákkutatásig repítette. A nemzetközileg elismert tudós úgy érzi, hogy a szülőség mellett az élet más területén is értékteremtő feladata van. „Sok megoldásra váró probléma van a világban, ezek közül egy férfinak egyet érdemes egész életében életfeladatként űznie. Mert akkor tud valamiben a legjobbak közé kerülni, ha nagyon arra fókuszál” – vallja.

A szakember cégével, az Oncompass Medicine Zrt.-vel egy olyan orvosi szoftvert fejlesztett ki, amely segítségével egyre több rákbeteg esetében sikeresen ki lehet választani, melyikükön melyik célzott gyógyszer segíthet a legnagyobb eséllyel. Innovációját világszerte üdvözölték. 

Peták István úgy véli, amikor egy férfi vállalkozást alapít, nem csak a profit a célja – ezért is jó szó a vállalkozás, hiszen az alapítója egy feladat elvégzésére vállalkozik.

Ahogy Gábor Dénes mondta: az innováció lényege, hogy megjósolni nem tudjuk a jövőt, de kitalálni igen. Peták szerint az is fontos, hogy a férfi érezhesse, a megbecsülése nem attól függ, hogy az üzleti életben sikeres-e, mert az elviselhetetlen terhet róna rá. 

„Édesapám tanította: a cél, hogy egy férfi érzelmileg is több lábon álljon. Hivatás, család, hobbi/baráti kör – és ha bármelyik területen bármi gond adódna, stabilan megállunk a másik kettőn. De mindennél lényegesebb a család kiegyensúlyozó szerepe, hogy bele ne bolonduljunk a világmegváltó terveinkbe.”

Önállóan gazdálkodni az idővel

Molnár Ferenc évtizedekkel ezelőtt hivatásos fotósként kezdte, majd édesanyja, Ilcsi néni nyomdokain haladva az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. tulajdonos-ügyvezetője lett. Onnantól minden idejét vállalkozásának és népes családjának szentelte.

Öt saját gyermeke mellett második felesége két fiát is sajátjaként nevelte fel. Azt mondja, akkor sem volt egy pillanatig sem pénzkérdés számukra a gyermekvállalás, amikor még nem éltek jómódban.

„A fotós időszakomban csórók voltunk, mint a templom egere, ám sosem volt kérdés, szülessen-e újabb gyermekünk. Igaz, nem menő márkaboltokban vettük a méregdrága rugdalózókat, amiket aztán két hét alatt kinőttek a kicsik, hanem az akkori Gólya ruhabizományi áruházba jártam egy cetlivel, amire a feleségem felírta, hogy miből mekkorát hozzak. Könyékig, vállig turkáltam a használt ruhák között, mégis az összes fiam felnőtt, és – bár én is 185 centi vagyok – mindegyik legalább fél fejjel magasabb lett nálam!”

Molnár Ferenc kiemeli, hogy vállalkozóként sem tölthet több időt a családjával, mint mások, inkább másképp tölthet időt velük. „Volt, hogy ősszel és tavasszal bemutató-körutak miatt még hétvégente is alig láttak, cserébe viszont az iskolai szünetek idején többet voltam mellettük, mint egy munkahelyi alkalmazott az éves szabadságai terhére. Egy vállalkozó 24-ből 24 órát dolgozik, ha nem is krampácsol az üllőn vagy reszeli a fát, az agya mindig jár. Ez viszont bizonyos önállóságot, szabadságot is biztosít neki. Hangzatos, hogy nincs főnököm, mert én vagyok a saját magamé, de épp ezért erőn felül hajtom magam. Nem kívánok másnak olyan főnököt, amilyen én vagyok magamnak! Nyilván azért csináljuk ezt, mert megtaláljuk benne a számításunkat.

Emberileg, családilag, lelkileg talán jobban beilleszthető egyesek életébe ez a létforma.

Míg egy alkalmazott kiblokkol, és utána – de csak utána – a családjáé lehet, mi magunk gazdálkodunk az időnkkel” – árulja el a (nem is olyan nagy) titkot, ami neki a családfőszerepre is elég teret hagyott. 

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Rawpixel

Empátia, szenvedély és korlátok

„A legfontosabb az életben a család, nem a siker meg a vagyon, hanem ez emberi kapcsolatok, amiknek a magja a házasság meg a gyerekek. Ha mindez harmonikusan működik, az az ember munkáján látszik meg először, hiszen mindjárt jobb döntéseket fog hozni, könnyebben lesz empatikus másokkal – vallja Semsei Rudolf, a Budapest Party Service catering-szolgáltató vállalkozás és a Vakvarjú étteremcsalád tulajdonos-ügyvezetője, négy gyermek édesapja. „Ha otthon minden tökéletes, akkor a cégnél is – jelenti ki. – Persze fontos, hogy tulajdonosként szenvedélyesen szeressem a cégemet is, mert az is a szívem-lelkem egy pici része. Ezt pedig a családomnak kell elfogadnia.

A hivatást is a szerelemhez szoktam hasonlítani, mert mikor vagyunk nagyon szenvedélyesek? Amikor szerelmesek vagyunk. Mindjárt maximalisták leszünk, férfiként is illatszereket válogatunk, órákig fogalmazzuk a szerelmesleveleket. Ahogy Gary Chapman írta: meg kell találni a másik ember szeretetnyelvét, hogy ő legyen a középpontban, ne mi. Ez a mi szakmánkban a vendég, az ő gondolatait kell kitalálnunk. Ha neki más a jó, mint nekünk, akkor is dolgozunk a boldogságáért.”

„Ahogy az üzleti életben, úgy a párkapcsolatban és az élet más területein is érdemes folyamatosan képezni magunkat, hogy rájöjjünk, a másik mire vágyik igazán” – vezet le egy fontos párhuzamot.

Majd a gyermeknevelés kapcsán egy másik sikeres vállalkozó, Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatójának szavait idézi, aki szerint a gyerekkori korlátokból lesznek idővel a felnőttkori kapaszkodók. „Tudnunk kell korlátokat adni a gyerekeknek – még ha kamaszként át is fogják lépni, ugrani őket –, ez mutatja meg nekik az utat a jövőbe, és később, amikor benő a fejük lágya, átértékelve a családban átélt élményeket, nagy segítségükre lehet” – következtet Semsei.

Várni, örülni, megtanulni kikapcsolódni

„Egy boldog párkapcsolat legfontosabb pillére, kulcsa a nő – ez már Sütő Zoltán, a Griff Collection divatipari hálózat alapító tulajdonosának, két gyermek édesapjának az álláspontja. – A feleségemmel hamar egymásra éreztünk, kiderült, mennyire hasonló a látásmódunk, az érdeklődésünk, az ízlésünk. Szerettük a szépet és a jót, szerettünk együtt célokat kitűzni és megvalósítani. Mire jöttek a gyerekek, kiszórakoztuk, kiutaztuk magunkat, így igazi örömforrásként vártuk őket, rájuk tudtunk fókuszálni. Főleg, hogy egészségügyi okból is sokáig kellett várnunk Olivérre, aki 1993-ban született, és akivel – talán pont, mert annyira vártuk – igen bensőséges kapcsolatunk alakult ki. Most, hogy már felnőtt, tapasztaljuk, hogy valamit mégiscsak jól csinálhattunk, annyira szeretet- és családcentrikus lett. Akárcsak Olívia: mindketten kettőnkből vannak, a saját tulajdonságainkat látjuk viszont bennük.”

Sütő Zoltán szerint egy vállalkozó számára, ha jól szervezi az életét, és megfelelő a személyisége is, első kell, hogy legyen a család, amely egy pillanatig sem láthatja kárát annak, hogy „apa dolgozik”.

„Mondjuk én különlegesen munkabíró vagyok. De legalább ennyire motivált, hogy lássam, amint a gyermekem az első lépését megteszi vagy először eltalálja a labdát. Tökéletesen össze tudtam mindezt hangolni, sőt odavissza hatott egymásra a kettő: a gyerekek tanítottak meg igazán kikapcsolódni.”

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Rawpixel

Önfeláldozás helyett példamutatás

Peták Istvánnal indítottunk, térjünk vissza az ő gondolataihoz. Az orvos ugyanis elismeri: nem mindig tudott annyi időt tölteni a szeretteivel, amennyit szeretett volna, de igyekezett két lányának mindent megadni. „Amikor keveset voltam velük, mert késő éjszakákig dolgoztam, azzal nyugtattam magam, hogy hat év alatt legalább felolvastam nekik esti meseként elejétől a végéig a Harry Pottert. És talán kaphattak tőlem egy példát is. Nem jó, ha egy gyerek azt érzi, a szülei feláldozták magukat érte, vagy hogy a felnőttek feladata szenvedni a gyerekükért. Mi a szüleinknek örökké a gyerekeik maradunk, ám a feleségünknek a férje, a gyerekeinknek az apukája leszünk. Közben van hivatásunk is. Ezek mind mi vagyunk, a gyermeknek is látnia kell, hogy ebből csak egyik szerep a szülői. De jó, ha ismeri a többit is, és ő is jó akar majd lenni mindegyikben!

„Ha látja, milyen boldog vagyok a hivatásomban, az arra inspirálhatja, hogy ő is megtalálja ugyanezt a munkájában is.”

A szakember végül összehasonlítja élete két főszerepét, majd személyes példával illusztrálja az ideális családfői attitűdöt. „Amikor azt kérdezik, mi ad erőt a rákkutatáshoz, hisz nem tudhatom előre, lesz-e sikerélmény, azt felelem: nincs választásom, nincs olyan verzió, hogy ne próbáljam meg. Az apasággal is így voltam: meg kell próbálni, meg kell oldani. Egyszer kirándultunk édesapámmal, és megharapott egy kutya. Nem tudtuk, veszett-e, és pont 10 napra rá belázasodtam. Apukám mondogatta, semmi baj nem lesz, de azért elmegy orvoshoz, és kicammogott. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, láttuk az ablakból, hogy már rohan. De felénk azt mutatta, nyugi van, mert mi értelme lett volna kimutatni a félelmét?”

(A cikk forrásai: a szerző által a Kismackó Alapítvány és a Férfiak Klubja felkérésére az Egy kapitány, két fedélzet – Vajon a vállalkozó apukáknak könnyebb? című 2020-as kiadványhoz készített mélyinterjúk.)