Randizni akarsz a lányommal?! – Lányos apukák legbelső félelmei

Robi (42)

Alapvetően soha nem féltettem a lányomat. Szerintem a féltés és az abból fakadó korlátozás nem megoldás, búra alatt nem fejlődik egészségesen a személyiség. Természetesen volt (és ma is van) bennem némi aggódás, például, ha tudom, hogy bulizni megy, de mindig megbíztam benne – pontosabban bíztam az óvatosságában és abban, hogy betartja, amiben megállapodtunk, nevezetesen, hogy ne szakadjon el a barátaitól és kísérővel jöjjön haza. Párkapcsolati értelemben sem féltem/féltettem a férfiaktól, inkább szorítok neki, hogy a társas lét buktatóiban ne sérüljön.
Sokat beszélgetünk az éppen aktuális problémákról, és tudom, hogy ez az őszinte, már-már baráti viszony köztünk sokat segít neki, mert a kibeszélés során sok esetben a lányom eljut a megoldásig. Volt, hogy megkaptam, hogy az én nevelési elveim túl liberálisak, és hogy majd meglátom, hová vezetnek… Nos, oda, hogy most van egy megfelelő önértékeléssel rendelkező, felelősen gondolkodó, a világra nyitott, talpraesett felnőtt lányom, akivel szuper a kapcsolatom.
Pontosan nem emlékszem, mikor volt a lányom legelső randija, de arra igen, hogy bármikor felhívhatta a lakásba a barátját, és elvonulhatott vele a szobájába. Szülőként ebben sem korlátoztuk, nem nyitogattunk rájuk.

Tanácsot ma már csak akkor adok, ha kér, akkor is hozzátéve, hogy ez csupán egy szubjektív vélemény, a döntés mindig az övé. A lányom van benne az adott szituációban, én legfeljebb arra hívom fel a figyelmét, hogy próbáljon belehelyezkedni más nézőpontokba is.

Hogy milyen számomra az ideális udvarló, azt nem tudom, mivel nem én járnék az illetővel. Ha az illető a lányomnak megfelel, az már jó nekem, emellett persze örülök, ha a párja kedves és figyelmes, ha minden tekintetben jól megvannak, ha boldogok egymással, és ha a felmerülő problémák megoldásán tudnak közösen dolgozni. Hab a tortán, ha én is szót értek a sráccal, s ha találunk közös témákat.

Dávid (35)

A férfiaktól én igenis nagyon féltem a lányom, hiszen egy apa kvázi „szerelmes” a kislányába, ennélfogva szeretné mindentől és mindenkitől megvédeni – de ugye nem olyan világban élünk, ahol ez lehetséges, és nem lehet meggátolni, hogy az esküvőig ne történjen semmi…

Kép

Kép: Freepik

A saját életemből és tinikoromból tudom, hogy miket műveltem, és rettegek attól, hogy hasonlóan fognak bánni az én lányommal is. Féltem őt attól, hogy kihasználják, hogy megcsalják, vagy hogy összetörik a szívét. Szerintem, nagyon fontos a családi minta.

Ha egy gyermek azt látja, hogy az apukája szeretettel, tisztelettudóan szól és ér hozzá az anyjához, akkor az már egy jó alap a jövőbeli párkapcsolatára nézve, hiszen ott van előtte egy szép példa.

Én azt tanítom neki, hogy kérdezzen sokat, legyen jó megfigyelő, próbálja meg kiszúrni, hol van a buktató, a csapda, a hazugság. Lehet flörtölni, de húzzon meg egy határt. És ami talán az egyik legfontosabb (a szülők általi szexuális felvilágosítás mellett persze): amit lát a barátnőktől, azzal nem kell egyetérteni, nem kell utánozni őket!
Akkor lennék a legboldogabb, ha azt látnám a lányom jövendőbeli udvarlóján, hogy elfogadható a kinézete, tisztelettudó, udvarias, jó humorérzékkel megáldott, és ha valóban örül annak, hogy a lányommal lehet. Ha úgy ér hozzá, hogy én is biztonságban tudhatom mellette a lányomat.  Lehet némi csibészség a tekintetében, de gonoszságot ne lássak. A szakadt cuccokban járó igénytelen férfiak mellől azonnal tiltanám, habár tudom, hogy akárhogy is lesz, el kell majd fogadnom azt, akivel a lányom boldog.
Ami a randizást illeti: nem mindegy, melyik korszakról beszélgetünk, mert ugyebár van óvodás, a kisiskolás (azaz a „játszós”) és a kamasz randi. Mire az én lányom kamasz lesz, ki tudja milyen trendek lesznek, mindenesetre örülnék egy régi klasszikus találkozásnak, például, ha elmennének egy moziba, vagy beülnének egy üdítőre valahova, majd haza sétálnának, és megtörténne az első csók. Ez volt az én időmben, de ki tudja, most milyen világ jön, izgalmas lesz-e még számukra, ha kézen fogva sétálgathatnak valahol.

Dániel (49)

A nagyobbik lányom már huszonéves, a kisebbik még csak hét, így őt még nem érinti az ismerkedés, de ahogyan a nagyobbat féltettem, úgy a kisebbet is félteni fogom, amikor eljön az ideje. Úgy gondolom, hogy a mai világban a férfiak egy része egyre felszínesebb és felelőtlenebb. Természetesen ez nem minden férfira igaz, de általános jelenség, hogy alacsonyabbra került az a morális mérce, ami a lányoknak biztonságot ad. Próbálom majd a kisebbet is óvatosságra ösztönözni, és azt fogom tanácsolni, hogy ne restellje alaposan megismerni az udvarlóját.

Az ismerkedésnek fokozatai vannak, amelyekből szerintem egyet sem érdemes kihagyni.

Az ideális udvarló intelligens legyen, és ez nem csak az értelmi képességeire vonatkozik, hanem az érzelmi fejlettségére is. Fontos, hogy figyelmesen és türelmesen viselkedjen a lányommal, igyekezzen őt megismerni, és legyen kellően romantikus. Olyan férfival, akinél bármiféle erőszakosságot  vagy túlzott egoizmust látok, nem engedném el a gyermekem. Ha pedig az első randevúra kerülne a sor, jó lenne, ha nyilvános helyen történne. Egy értő, figyelmes beszélgetésen kívül első találkozáskor mást még nemigen tudok elképzelni.

Kép

Kép: Freepik

Gergő (45)

Két lányunk van. Nem mondanám, hogy féltem őket a férfiaktól, hisz előbb-utóbb kirepülnek a családi fészekből, párt találnak, családot alapítanak. Inkább a csalódástól, a kudarcoktól óvnám őket és attól, hogy esetleg rossz párt választanak. A nagyobbik lányunk tudom, hogy vigyázni fog magára, a kisebbik lányunk sokkal kíváncsibb természetű, lehet, hogy ő többet fog csetleni-botlani a párkapcsolatok útvesztőjében, amíg meg nem találja a helyét. Mindenesetre mi ott leszünk neki is.  Hogy milyen tanácsot adnék nekik? Hogy adják meg ők is a férfiaknak vagy párjuknak, amit ők elvárnak, például tiszteletet, szeretetet, megbecsülést, figyelmet, illetve ügyeljenek arra, hogy ne függjenek tőlük. És bánjanak óvatosan a szavakkal, bántó mondatokkal, ugyanis sok mindent tönkre lehet velük tenni!

Az első randi – életkor függvényében – lehet séta, cukrászda, túrázás, mozi, kávézás vagy egy közös ebéd.

Azt a kölcsönös bizalom jeleként értékelném, ha a lányaink el is mondanák nekünk, hogy most éppen az első randira készülődnek, esetleg a tanácsomat kérné.
Olyan udvarlót biztosan nem látnák szívesen a lányom körül, aki verbálisan vagy akár fizikailag fájdalmat okoz, vagy függőségi helyzetbe tereli, esetleg ha nem fogadja el a lányunk értékeit, személyiségét.

Gábor (66)

Kifejezetten kedveltem a lányom első fiúját, aki végtelenül helyes srác volt, nagyon megadta mindennek a módját; számos földi jóban dúskáló piknik-kosárral felfegyverkezve Margit-szigeti sétára invitálta a lányomat. (Aki jelenleg 28 éves, és két kapcsolata volt eddig, most él a harmadikkal.) Azt hiszem, soha nem tanácsoltam a lányomnak semmit. Sokat és sok mindenről beszélgettünk – nem csak velem, a feleségemmel is. Megragadtak benne a hallottak, ha mégis bizonytalan lett valamiben, kérdezett, mi pedig válaszoltunk.
Az én családomban édesanyám magának követelte minden érzésem, gondolatom, álmom, ízlésem, mozdulatom. Pontosabban azt követelte meg, hogy azok teljesen megegyezzenek az övével. Nem csak gyerekkoromban és nem csak velem, hanem környezete minden tagjával hasonlóan viselkedett, bár a fő csapásirány kétségtelenül én voltam (a legkisebb). Apukámnak óriási türelemmel, bölcsességgel kellett bírnia. Összeszorított foggal vigyázott ránk, és arra is volt ereje, hogy szeretni próbálja a feleségét. Ahogy a lányommal én, mi is sokat beszélgettünk apuval. Sosem hallottam tőle, hogy nincs igazam, tévedek, és sosem próbált lebeszélni, tiltani, kényszeríteni, de mindig elmondta a véleményét.

Feltétel nélkül szeretett és feltétel nélkül fogadta el minden döntésemet – akár egyetértett azokkal, akár nem – és azokat a lányokat is elfogadta, akikkel egy-egy kapcsolat eljutott a szüleimmel való megismerkedés szintjére.

Minta volt, igazodási pont. A gyereknevelésben őt próbálom követni. Könnyű a dolgom, előttem a példája, és vele ellentétben nem kell a gyermekeimet oltalmazni az anyjuktól, és a legkisebb kétség sem merült fel soha a gyermekeim megbízhatóságát illetően.