Pünkösd: a Szentlélek-kegyelem végtelen

Szeretnénk tudni, de nem tudjuk, miféle titokzatos dolgok történtek a mennyben e tíz nap alatt, míg végül az első Pünkösdkor beteljesedett az ígéret, leszállt a Lélek Jeruzsálemben azokra, akik készek voltak befogadni. A Lelket, aki korábban a zsidó nép hite szerint csak egyes kiválasztottakban, királyokban, főpapokban, prófétákban működött, akkortól kezdve mindmáig elnyerheti mindenki, aki hisz benne és kéri.

Már Mózes is erre vágyott: „Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná Lelkét az Úr!” Amikor pedig Péter apostol látja az első Pünkösd csodáját, Jóel ősi próféciájában találja meg annak magyarázatát, amely ezt ígéri: „Az utolsó napokban, mondja Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra.” Vajon miért kellett erre ilyen sok évszázadon keresztül várni?

Pünkösd előtt – sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt – ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt – esedezés, esengés.
Pünkösd előtt – halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt – szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt – koldusszív tárulása.
Csendesen várni – várni, hinni, kérni!
Aztán – boldog pünkösd utánba érni!
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után (részlet)

Miért van az, hogy Pünkösd előtt, ahogy a költőnő fogalmaz, csak néhány prófécia meg a sóvárgás, az isteni ígéretek zenéje, az esedezés és esengés, a szent vágyak mozdulása, a várakozás, koldusszívek tárulása, a hit és az ima jelezte, hogy van, hogy egyáltalán létezik Szentlélek? Miért csak Jézus halála és eltávozása után áradt és árad ki ma is minden benne hívőre? Jézusról az egész Újszövetség, de különösen a János-evangélium állítja, hogy teljes volt Szentlélekkel, mintegy Isten Lelkének birtokosa volt, a Lélek tökéletesen betöltötte egész benső világát. Ezt a Lelket, saját bensőjét akarta átadni minden embernek, aki elfogadja. Ám ezt, értelemszerűen és szükségképpen, csak akkor, csak azon az áron tudta megtenni, ha teljesen, mindenestől átadja önmagát. Vagyis csak akkor, ha meghal. Ez volt a helyzet, amit Jézus meg is akart értetni tanítványaival, mondván: „ha én nem megyek el” – vagyis: ha nem halok meg –, „akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló”, a Szentlélek. „Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm nektek” (János evangéliuma 16, 7).

És innentől kezdve Krisztus minden java kiárad, megnyílik az embernek, az egyháznak. Így érti János, amikor evangéliuma bevezetőjében azt írja, hogy „mi mindannyian az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva” (1, 16). Pál apostol pedig megpróbálja felmérni a Lélek felmérhetetlen hatásait az emberben. Beszél a Lélek úgynevezett gyümölcseiről, amelyek lényegében a lelkület beállítódásai, mint a szeretet és a kedvesség, az öröm és a béke, a türelem és az erő, az igazságosság és mind a többi. És beszél – emezektől megkülönböztetve – a Lélek ajándékairól, a karizmákról, amelyek viszont szolgálati adományok, képességek, ki-ki azért kapja őket, hogy szolgáljon velük a többieknek a közösségben. Ezek közé sorolja az apostol sok egyéb mellett a prófétálás, az evangéliumhirdetés, a tanítás, a gyógyítás, a vezetés, a vigasztalás karizmáját vagy a különlegesen irgalmas gondoskodás adományát.

Így lesz a Szentlélek-kegyelem végtelen: végtelen a térben, végtelen időben, és végtelen fajtáiban.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. május-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>