„Olyan vad volt ez a temetés, mint Ady élete” – A nemzet nagyjainak különös temetései a Fiumei Úti Sírkertben
Az 1849-ben megnyitott Fiumei Úti Sírkertben nyugszik a 19. század második felének és a 20. század első felének számos nevezetes magyar közéleti személyisége. A politikusok, művészek, tudósok örök nyugalomra helyezése azonban nem mindig zajlott le izgalmak nélkül. A különös temetésekről Szabó Viktor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) történész-idegenvezetője mesélt.
Vörösmarty temetése néma politikai tüntetéssé vált az önkényuralom ellen
Vörösmarty Mihály temetésének köszönhető, hogy a Fiumei Úti Sírkertet ma „Nemzeti Pantheonként” is ismerjük, ez volt ugyanis az első nagy temetés a helyszínen. A magyar romantikus költészet egyik legnagyobb alakja ötvennégy évesen halt meg, és 1855. november 21-én temették el, éppen Kisfaludy Károly költő halála napján és órájában, délután kettőkor. A szertartás nagy fejtörést okozott az osztrákoknak, a forradalom és szabadságharc leverését követően ugyanis hazánkban gyülekezési tilalom lépett életbe, amely alól kizárólag a temetések képeztek kivételt.
A nagy költő előtt többtízezres tömeg tisztelgett a sírkertben, néma tüntetéssé alakítva ezzel a szertartást.
Vörösmarty sírját – sok más sírral együtt – a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, de erre végül nem került sor.
Kossuth Lajos földi maradványait az éj leple alatt kellett átutaztatni Ausztrián
„Az ő nagy szelleme nem hagy el bennünket soha s lelkesíteni fog bennünket küzdelmeinkben, bátorítani fog bennünket, mikor a zsarnoki önkénnyel kell szembe szállni és mikor a hazáért, a szabadságért életünket, vérünket kell áldoznunk.” (Kossuth-emlékalbum 1909.)
Az 1849 augusztusa óta olasz emigrációban élő Kossuth Lajos a haláláig és azt követően is politikai tényező volt Magyarországon. A forradalom és szabadságharc egyik vezéralakja kilencvenegy évesen, 1894-ben halt meg Torinóban. A politikai vezetők körében rögtön felmerült, hogy haza kellene hozni Kossuth Lajos testét, és itthon kellene eltemetni, ez azonban akadályokba ütközött. Akkoriban Ferenc József volt az uralkodó, aki leverte a szabadságharcot, és Kossuthtal esküdt ellenségei voltak egymásnak. Wekerle Sándor akkori magyar miniszterelnöknek ezért minden diplomáciai érzékére szüksége volt, hogy olyan megoldást találjon, amely úgy biztosít méltó temetést a nemzet nagyjának, hogy közben nem vonja magára az uralkodó haragját. Kihallgatást kért a császártól, hogy meggyőzze arról: mindenkinek jobb volna, ha Magyarországon helyeznék örök nyugovóra a nemzeti hőst. Végül Ferenc József hozzájárult ehhez, azonban volt két feltétele. Az egyik, hogy a vonat, amely hazaszállította Kossuthot, csak éjszaka mehetett keresztül az osztrák területen, a legnagyobb titokban. A másik feltétel pedig az volt, hogy nem kaphatott állami temetést, és a magyar kormány részéről hivatalos minőségben senki sem vehetett részt a szertartáson. A feltételeket elfogadták.
Mivel Kossuthot Olaszországban is nagy tisztelet övezte, már Torinóban feldíszítették a járművet, a koszorúkat és a szalagokat csak az osztrák határnál szedték le, a magyarnál pedig minden díszítést visszatettek.
Itthon minden nagyobb településen megállt a vonat, az emberek pedig leróhatták tiszteletüket a forradalom és szabadságharc nagy alakja előtt. A korabeli tudósítások szerint emberek lógtak az ablakokból és az erkélyekből, hogy lássák a vonatot. Amikor megérkezett a Nyugati pályaudvarra, a Nemzeti Múzeumhoz vitték Kossuth Lajost, a ravatalhoz. Ez volt Magyarország addigi történetének legnagyobb szabású temetése, többszázezres tömeg vett részt rajta. „Százezrek és százezrek szállták meg az utcákat, mert hiszen előre kihirdették, mely útvonalon viszik Kossuthot a temetőbe. A Múzeumból a fél város megkerülésével az Andrássy úton, Teréz körúton, Erzsébet körúton át a Kerepesi útra és onnan a temetőbe, ahol már felállították Kossuth fekete márványból való, de ideiglenesnek mondott kriptáját, a Deák-mauzóleum közelében. Ezrek és ezrek foglalták a helyeket a háztetőkön, ahová ugyan életveszélyes volt felmenni, de nem volt olyan négyemeletes ház a főváros főútvonalán, amely ne feketéllett volna nőktől, férfiaktól, gyermekektől. Élelmes kereskedők boltjaik kirakatába ültették vevőiket. A fiatalabb emberek felmásztak az égő gázlámpákra. Létrák álltak a falak mentén, amelyről emberfürtök lógtak. Minden utcai akácfa egy-egy páholy, amelynek tavaszi rügyei között már korán reggel elfoglalta helyét a bérlő” – írta Krúdy Gyula A holt Kossuth Pesten című munkájában.
Az országgyűlés nevében Jókai Mór, a fővároséban Gerlóczy Károly alpolgármester búcsúzott Kossuth Lajostól.
„Meghalt egy király, a mesék királya”
„A temetés órájában városunk összes templomaiban is megkondultak a harangok, hirdetve, hogy nagy halottat temetnek: meghalt egy király, a mesék királya” – írta a Kecskemét című lap újságírója 1904 májusában. Az idézet Jókai Mórról szólt, akinek bár határozott elképzelése volt a saját temetéséről, nem teljesülhetett minden kívánsága. Az író azt szerette volna, hogy a svábhegyi házának kertjében helyezzék örök nyugovóra, a döntéshozók azonban úgy gondolták, hogy méltóbb lenne az írót a nemzet nagyjai körében eltemetni. De voltak olyan kérései is, amelyek megvalósultak. Eredeti sírja fölé nem helyeztek zárt sírkövet, helyette egyszerű sírhantot kapott, hogy a szabad ég alatt nyugodhasson, ahogy kérte, a fejfáját pedig a saját kapuja gerendájából készítették. Sírjára a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete készíttetett nemzeti színű selyemleplet, amellyel letakarták a koporsóját.
Ezt később Jókai-lepelnek nevezték, és 1945-ig minden nagy írónak, költőnek, újságírónak a temetésén használták, a nevüket pedig belehímezték.
Életveszélyes tolongás alakult ki Ady Endre temetésén
Ahogy a korabeli filmhíradók felvételein is látszik, Ady Endrének nagy kultusza volt Magyarországon, a temetésére akkora tömeg gyűlt össze, hogy még a meghívott vendégek is alig fértek oda a ravatalhoz. A költő 1919-es januári temetésének napjára Kunfi Zsigmond közoktatási miniszter a budapesti iskolákban iskolaszüneti napot rendelt el. Voltak olyan intézmények, amelyek ennek ellenére sem zártak be, egyes korabeli tudósítások szerint nem véletlenül. Az Izabella utcai, a Kertész utcai és a Vas utcai iskolák diákjai azonban nem hagyták annyiban a dolgot, reggel 9-kor beszüntették a tanulást, majd tüntetve, énekelve kivonultak a Nagykörútra, és elmentek a ravatal helyszínéhez, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz.
A tudósítók szerint olyan hisztérikus jelenetek játszódtak le a helyszínen, hogy még a gyászdrapéria egy részét is leszakították. Krúdy Gyula szavait idézve „Olyan vad volt ez a temetés, mint Ady Endre élete.” (Ady a szfinx hátán, 1919. február).
Babits Mihály és Jászi Oszkár már csak a Sándor utcai oldalkapun fért be a szertartásra, utóbbi ezt írta aznap a naplójába: „Életveszélyes tolongás rossz rendezés miatt.”
Érdekesség, hogy Ady testvére és szülei nem voltak jelen a temetésen, mert túl későn kapták meg az értesítést. A költő feleségét, Boncza Bertát, vagyis Csinszkát azzal gyanúsították, hogy szándékosan nem sürgősségivel adta fel a levelet, hogy egyedül állhasson a sírnál. Nem megerősített források szerint Ady múzsája, Léda is küldött koszorút a szertartásra, amelyet állítólag Csinszka ledobott a földre. Bár nem tudjuk, hogy mennyi igazság van ebben a történetben, az biztos, hogy amikor Csinszka küldött Léda sírjára koszorút, Diósy Ödön, Léda férje valóban levette a koszorút Brüll Adél sírjáról, és letette mellé.
Eötvös Loránd báróként is állami temetést kaphatott a Tanácsköztársaság idején
„A tudós és a munkás sorsa egy: munkájuk másokat szolgált. Ebben érzi egynek magát a proletariátus Eötvös Lóránttal, aki bárónak született, de akiről a tudás és a munka letörülte még a régi világban a bárói címet” – írja az Est című lap Eötvös Loránd halálával kapcsolatban 1919-ben.
A világhírű fizikus temetésének körülményei azért különlegesek, mert annak ellenére, hogy báró volt, és a Tanácsköztársaság megalakulása után halt meg, állami temetést kaphatott.
Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy abban az időben a vallás helyett a tudomány iránti tiszteletet és bizalmat igyekeztek erősíteni az emberekben.
Ennek ékes példája volt a kórházak neveinek megváltoztatása annak érdekében, hogy a betegek ne a szentektől, hanem a tudománytól várják a gyógyulást és a jobb életet. „A Közoktatásügyi Népbiztosság Eötvös Lorándot, a nemzetközi tudományosságnak szerdán elhunyt nagy munkását a munkástársdalom halottjának tekinti és maga gondoskodik temetéséről” – állt a meghívó szövegében. A Budapesti Tudományegyetemet a Tanácsköztársaság fennállásának harmincadik évfordulóján nevezték át Eötvös Loránd Tudományegyetemnek a nemzetközileg is elismert tudós emlékére.
Blaha Lujza azt kérte, hogy Jókai Mór mellé temessék el
Az 1926-ban elhunyt, a „nemzet csalogányaként” is ismert Blaha Lujzát annyira szerették, hogy még életében teret neveztek el róla, amelynek a közelében lakott. Amikor kisétált az erkélyre, rálátott a teátrumra, amelyben játszott, és a térre, amelyet róla neveztek el. A nemzet csalogánya hetvenhat évesen hunyt el a lakásában, tüdőgyulladásban. Ravatalát a Nemzeti Színház előcsarnokában állították fel, a hömpölygő tömeget mutató felvételek ma is megtekinthetők az interneten.
A művésznőnek az volt a kérése, hogy Jókai mellé temessék el, mert tisztelte és szerette az írót, akivel személyesen is ismerték egymást.
A temetéskor kétszáz tagú cigányzenekar játszotta el Blaha Lujza kedvenc nótáját, a Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele című dalt. A visszaemlékezések szerint ez volt a gyászszertartás csúcspontja.
Radics Béla cigányprímás temetése káoszba torkollt
Radics Béla világhírű nótaszerző és zenész volt a Blaha Lujzát búcsúztató kétszáz tagú cigányzenekar prímása. Azt beszélték akkoriban, hogy amikor Claude Debussy Magyarországon járt, szeretett volna megismerkedni a cigányzenével. Több helyre is elvitték, de állítása szerint nem találta meg azt, amit keresett.
Állítólag amikor meghallotta Radics Bélát játszani, felkiáltott, hogy „Ez az! Ez az igazi cigányzene!”, és személyesen gratulált a művésznek.
A híres komponista távozásakor borravalót akart adni Radicsnak, aki nem fogadta el: „Kollégától nem fogadok el pénzt” – mondta mosolyogva. Ekkor egy fényképet kapott tőle, amelyen ez állt: „Kedves kollegámnak, Radics Bélának, aki felejthetetlen órákat szerzett nekem.” Az 1930-ban elhunyt prímás temetését a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete szervezte, testét a Fiumei Úti Sírkertben ravatalozták fel. A szervezők azt gondolták, hogy nagyjából négyezer ember fog részt venni a szertartáson, ehhez képest százezres tömeg nyomult be a temetőbe. Erre a rendőrség sem volt felkészülve, hatalmas tumultus lett a sírkertben, a rendezvény káoszba fulladt, az emberek tolongtak, verekedtek, többen megsérültek. A visszaemlékezések szerint elképesztő tömegjelenetek voltak, és „Isteni csoda, hogy nem halt meg senki”. Nemcsak az emberek sérültek meg, hanem a környékbeli sírok is. A terv szerint a szertartáson ötszáz fős cigányzenekar húzta volna a nótaszerző leghíresebb dallamait, de ők sem jutottak a sír közelébe, sokuknak még a hangszere is összetört. Végül csak 10-11 fő játszhatott a temetésen. Radics Bélát olyan sokan szerették, hogy a korabeli tudósítások szerint a temetés másnapján is több ezren járultak a sírhoz a tiszteletüket tenni.
Támogatott tartalom.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>