Véssey Miklós: Egy egyszerű kérdés – Apa, kezdődik!
„Mit játszott a Fradi, kisfiam?” Amint feltette ezt a kérdést a fiának, rögtön elszégyellte magát. Hiszen az ő apja is ezt kérdezte tőle évtizedekkel ezelőtt, körülbelül ugyanennyi idősen, szintén egy kórházi ágyon fekve. Akkor ő mérges lett az apjára, bár próbálta nem mutatni. Életveszélyben volt az öreg, nem lehetett tudni, mennyi van neki hátra, minden szóváltásukban ott volt a lehetőség, hogy az lesz az utolsó. Meg lehetett volna beszélni egy csomó félreértést, bántást, folytathattak volna mélyenszántó diskurzusokat, közelebb és közelebb kerülve egymáshoz. Erre jön ez a kérdés. Mintha a halál árnyékában nem volna teljesen mindegy, hogy huszonkét ember hova kergeti azt az átkozott labdát.
Most, hogy ő került hasonló helyzetbe, és eszébe jutott az a beszélgetés, bűntudata lett. Hát persze, hogy ezt kérdezte az öreg. Most értette meg, hetvenévesen, a kórházi ágyon, hogy a nagy, világmegváltó beszélgetések ilyenkor már fabatkát sem érnek. Mert ami a lényeg, arról igazából nem lehet beszélni. Vagy ha lehet is, nem éri meg. „Kisfiam, meg fogok halni, jaj, beszéljük át a fontos dolgokat…” Ilyet csak életidegen, hazug színpadiassággal mond az ember.
Nem is beszélve arról, hogy ebben a helyzetben az a másik dimenzió, a túlvilág, vagy minek nevezzük, olyan fénnyel világít már, hogy a fontos részletek felcsillannak, a lényegtelenek pedig elhalnak.
Szeretetteli együttlétek, örömök, közösen megélt fájdalmak fénylenek fel, minden más elhomályosodik. Ezt a fiatalok is pontosan érzik, látni a szemükben. És ha beszélnénk ezekről, ha kimondanánk őket, csak elrontanánk ezt a fénytörést, lehoznánk a szavak szintjére, és a végén még félreértenénk egymást.
Bűntudatot érzett, amikor arra az apjával folytatott utolsó beszélgetésre gondolt. Ő forrófejű, érzelgős huszonéves volt még akkor, ami a szívén, az a száján. Képes volt megharagudni a halálos ágyán fekvő öregemberre egy egyszerű kérdés miatt. Pedig abban a kérdésben benne volt minden. Az összes meccs, amit közösen néztek. Ahogyan együtt szidták a bírót nevetgélve. Ahogyan először hívta meg egy sörre az öreget. A gólörömök, a vállveregetések. A játék bölcs elemzése, amit nem egyszer az élet metaforájaként emlegettek.
És a továbbadott tradíció, a hagyomány ereje. Nem véletlen, hogy ő is ezt kérdezte a saját gyerekétől.
Az ő fia szerencsére érettebb volt már, tisztában volt a kérdés valódi tartalmával. Három nullra nyertünk, apa, válaszolta, ezzel megvan a bajnoki cím, majd kitörölt egy könnycseppet a szeméből, és megfogta az apja kezét. Gyönyörű gólok voltak, folytatta, és ecsetelni kezdte a részleteket. Ő pedig élvezettel hallgatta. Mintha tényleg csak huszonkét emberről meg egy labdáról lett volna szó.
Az írás eredetileg Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának része. A sorozat további cikkei itt érhetők el.
Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>