Farsangi jelmez vs. mesterséges intelligencia a képzelet és alkotás vadnyugatán

A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) ugyanis nem látszik. Vagy éppen fordítva, nagyon is látványos. Alig fél éve, hogy Jason Allen erről komolyan meggyőződhetett. A harminckilenc éves férfi ugyanis élete nagy áttörését érte el az AI segítségével. Nem azért, mert milliomos lett, nem. Összesen csak háromszáz dollárt nyert, emellett pedig számtalan támadást. Nem is azért, mert valamire elsőként jött rá, és felfedezése most az ő nevét viseli. Egyáltalán nem. 

Hanem azért, mert megnyert egy kisebb művészeti versenyt, amelyet digitálisan módosított képek elkészítésére írtak ki Coloradóban, az USA-ban. 

Műve, a Théâtre D’opéra Spatial címet viselő alkotás egy képzeleti világot ábrázol, amelyben a tér és a fények grandiózus, kissé klasszicizáló módon ragadják el a nézőt. Ízlések és pofonok ugyan különböznek, de a képet nehéz volna kellemetlennek tartani, még akkor is, ha különösebben megrázó eredetiséget sem látunk benne. Az, hogy vad vitákat generált a mű diadala, nem annak köszönhető, hogy a kép olyan ellentmondásos volna, hanem az elkészülése volt az. 

Jason Allen ugyanis egy mesterséges intelligencia programnak diktált kulcsszavakat, és azokból a szavakból ez a bizonyos Midjourney nevű program készített látványt. A művészek azon indultak fel, hogy az alkotó „személye” így nem is Allen, hanem egy program. Allen pedig azt válaszolta erre: „A művészet halott. Vége. Az AI győzött, az emberek pedig vesztettek.” Kinek van igaza? A mű elválasztható alkotójától? A megfelelő szavak sorozatba állítása – merthogy Allen nyolcszáz szövegpróbálkozással jutott el a díjazott képig – önmagában nem díjazható tehetség és képesség? 

Az egyik legismertebb grafikus tervezési platform is bevezette 2022-ben a mesterséges intelligencia alapú, szövegből képet készítő alkalmazását. Bárki lehet festő, fotós, képalkotó, ha képes szövegeket képzelni és gépelni. 

Hogy kié lesz az elkészülő imágó? Az alkotóé, aki a bemeneti ingert adta? Vagy a programé, amely elég sok utasításból tanulja meg, hogyan legyen egyre egyedibb? A platform szolgáltatójáé, aki ebbe befektetett és ezt innoválja, meghallva az idők szavát (avagy képét)? 

Ezek ma nagyon is feszítő kérdések a szabályozók számára. Ugyanis a képzelet és alkotás vadnyugatára érkeztünk.

Az alkotás azé, aki diktálta. Míg tíz éve a mesterséges intelligencia teléről beszéltek, azon sajnálkozva, hogy ez az ígéretes fejlesztés nem szökött elég gyorsan szárba, addig ma arról vitázunk, hogy a helyettünk is tanuló, nem emberi intelligencia milyen mértékben lehet része közlekedésünknek, otthonainknak, most már művészetünknek is. 

Minden bizonnyal egyszer eljön az az idő is – jó vitát kívánhatunk hozzá előre is –, amikor farsang idején a mesterséges intelligenciák tanakodnak azon, minek is öltözzenek. „Hát, legyünk idén anya és Jancsi!” – mondják. És szavaikból azonnal kép lesz. Talán nem is akkora képtelenség ez.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.