A diplomata, aki rettegett Széchenyitől, és elcsábította Napóleon húgát – A gyűlölt és csodált Metternich herceg
Nem sok olyan politikus élt a középkor után, aki Klemens von Metternichhez hasonló mértékben befolyásolta az európai történelem alakulását. Hol rafinált tárgyalásokkal, hol szerelmi kalandokkal, hol durva cenzúrával, de majdnem mindig elérte, amit akart. Negyven évig uralta a Habsburg Birodalom és abban Magyarország életét is.
Előkelő neveltetés és franciás műveltség
Amikor Metternich megszületett 1773-ban, Európa berendezkedése még sok mindenben emlékeztetett a középkori állapotára, még mindig létezett a Német-római Császárság. A kontinensen háborúkon, polgárháborúkon, felkeléseken túl – ha viharvert állapotban is – a tömérdek német hercegség, grófság, királyság, püspökség, fejedelemség és még ki tudja hány államforma makacsul tartotta magát. A valóságban azonban már csak a két fő rivális, a Habsburg Birodalom és a Porosz Királyság rendelkezett komoly politikai és katonai hatalommal, ők pedig a 18. század során két pusztító háborút is vívtak egymással.
Ebben a bizonytalan világban élt a Rajna-vidék délnyugati részén a dicsőséges múltjára büszke Metternich család. A régi világ fénye ugyan már megkopott, de ők még gazdagnak és befolyásosnak számítottak. Volt egy váruk és egy romos őrtornyuk, birtokokkal rendelkeztek a Rajna-vidéken és Csehországban. Ráadásul a családapa, Franz Georg Karl Metternich tökéletes hűségével elnyerte a Habsburg-ház teljes bizalmát. Ő töltötte be az állam követi pozícióját a hétből három német-római választófejedelem, a mainzi, a trieri és a kölni érsek udvarában. Amikor a fia megszületett, rangjukhoz méltóan impozáns nevet kapott a keresztségben: Klemens Wenzel Nepomuk Lothar.
A császárság idejétmúlt állapotát az is jól mutatja, hogy a Metternich család a saját, német identitása helyett inkább a közeli Franciaország kultúrájához vonzódott. Idejük jelentős részét a határ túloldalán töltötték, Klemens jobban beszélt franciául, mint németül. Amikor tizenöt éves lett, a strasbourgi egyetemre íratták be jogot tanulni. Tanárai szerint elégedett, jóképű és szeretetre méltó gyerek volt, bár néhányan úgy vélték, átlátnak rajta, szerintük éppen olyan hazudozó és pöffeszkedő alak volt, mint amilyennek az apját tartották.
A neveltetése mindenesetre makulátlan volt, bevezették a társadalom legfelsőbb rétegeibe, az apja még a későbbi II. Ferenc császárnak is bemutatta.
Klemens könnyedén beilleszkedett ebbe a világba, és sikeresen mozgott az uralkodók között. Tökéletes modorral, lehengerlő kedvességgel és rohamosan fejlődő taktikai érzékkel csavarta az ujja köré a politikai élet vezetőit.
Apja közben teljes mandátummal rendelkező diplomataként szinte teljhatalommal irányította a németalföldi osztrák területeket.
A forradalmak forgószelében
Ennek a szép, nosztalgikus világnak 1789-ben azonban egy csapásra vége szakadt. Kitört a francia forradalom, és a régi világ hamarosan egész Európában darabokra hullott. A holland tartományokban felkelés tört ki, amit ugyan nemsokára levertek a Habsburgok, de a francia előrenyomulást nem lehetett megállítani. Három év múlva hadat üzentek Ausztriának, aztán 1794-ben bekebelezték a Németalföldet. A Metternich család szinte mindent elvesztett. A franciaországi és a németalföldi örömök nem léteztek többé, az imádott Strasbourgot kirabolták és feldúlták a forradalmárok, a Rajna-vidék területei pedig megteltek az életükért rettegő, menekülő francia arisztokratákkal. Otthonuk hadszíntér lett: először megszállta a porosz sereg, majd elérkezett az első vereség Napóleontól. XVI. Lajost és Mária Antóniát lefejezték, a terror uralkodott a franciákon. Az ifjú Metternichnek a húszas évei elejére meg kellett tapasztalnia, hogy a család birtokait elfoglalják a franciák, és az egykor megingathatatlannak hitt régi világon eluralkodik a káosz. „Ahogy én látom a helyzetet, minden a pokolra szállt, és eljött az idő, hogy mindenki mentse a menthetőt a romok közül”– írta egy helyen.
Ezek voltak azok az élmények, amelyek megalapozták és végleg megszilárdították a fiatalember politikai nézeteit. Arra a következtetésre jutott, hogy a reformok és a nemzeti mozgalmak kéz a kézben járnak az erőszakkal, a forradalmakkal. Amint megszűnik a konzervatív törvények uralma, véletlenszerű események veszik át az irányítást. A rend felbomlik, az országok egymás ellen fordulnak, háborúk törnek ki, és milliók halnak meg.
Metternich Bécsbe tette át a székhelyét, és az apja hathatós segítségével építeni kezdte diplomáciai karrierjét. Édesanyja megfelelő feleséget is szerzett neki Eleonore von Kaunitz-Rietberg grófnő személyében. A grófnő kiváló választásnak bizonyult, mivel a kapcsolatai révén Metternich bekerülhetett a bécsi elit soraiba. Amint a napóleoni háborúk feldúlták Európa vezető országait, a megnyerő, kék szemű fiatal politikus fokozatosan növelte hírnevét és befolyását. Egyre fontosabb kinevezéseket kapott, és döntő jelentőségű küldetéseket hajtott végre.
Berlini nagykövetként tevékenykedett, és olyan sikeresen vetette be tökélyre fejlesztett kommunikációs képességét, hogy a francia nagykövet beprotezsálta magához Bonaparte Napóleonhoz.
Így 1806-tól Párizsban volt osztrák nagykövet. Személyesen a francia császárral tárgyalva igyekezett érvényesíteni a Habsburg érdekeket, és befolyása egyre csak gyarapodott. Bár három évvel később, a francia–osztrák háború kirobbanásakor rövid időre letartóztatták, nemsokára már államminiszter lett. Mindössze három hónappal később beiktatták abba a külügyminiszteri hivatalba, amit aztán majdnem negyven évig ő töltött be.
Ebben a minőségében azt is elérte, hogy a háborúskodás ellenére ő szervezte meg Napóleon újabb házasságát, miután elvált a terméketlensége miatt feleslegessé vált Josephine-től. Személyesen ugyan nem kísérte Párizsba II. Ferenc császár lányát, Mária Lujzát, de egy másik útvonalon utánament, és fél évig maradt a francia fővárosban, mert hűségesen jelentett az uralkodónak a lánya hogylétéről.
A napóleoni háborúk során sikerek és kudarcok egyaránt érték, ő viszont soha nem tévesztette szem elől a legfőbb célját: létrehozni egy tartós erőegyensúlyt Európában, amelynek révén a jövőben elkerülhetők a háborúk és a rettegett forradalmak. Ügyesen balanszírozott az orosz cár, az osztrák császár, a porosz király és Napóleon között, miközben a magánéletében bekövetkező tragédiákat is igyekezett méltósággal elviselni. A felesége összesen nyolc gyermeket szült a házasságuk alatt, akik közül az első kettő még csecsemőkorában meghalt, és a többi hat közül is négyet fiatalon elveszítettek. Csak ketten élték túl az apjukat.
Metternich – bár gondos családfőnek és jó apának tartották – nem volt a házastársi hűség mintaképe. Abban a korban, az ő pozíciójában ez nem is volt elvárás. Nagykanállal habzsolta az életet, számos szeretőt tartott, akik közül néhányan a lehető legmagasabb rangú hölgyek közül kerültek ki.
Elcsábította többek közt Napóleon húgát, Caroline-t, aki kifejezetten veszélyes trófeának számított, mivel a francia forradalom harcias hősének, Murat tábornoknak, a nápolyi királynak volt a felesége.
Szintén viszonya volt Laure Junot-val, Napóleon egyik szárnysegédjének feleségével. Mindkét hölgy komoly befolyással rendelkezett a francia politikai életben, így sokakban felmerült a gyanú, hogy Metternich nem kizárólag a saját szórakoztatására bonyolódott velük kapcsolatba. A tekintélye és a hatalma ezekben az években a csúcson volt. Ausztria hercegi címmel jutalmazta a fáradozását, családja elveszett birtokai helyett újakat adományoztak neki.
A világ legsikeresebb diplomatája
Amikor 1814-ben Napóleon vereséget szenvedett, a negyvenegy éves Metternich elérkezettnek látta az időt, hogy átültesse a gyakorlatba saját elképzeléseit és álmait Európa jövőjét illetően. A nagyhatalmak által rendezett bécsi kongresszuson minden személyes meggyőzőképességét, szervezőtehetségét és ravaszságát bevetette. A résztvevőknek a hosszas és kimerítő tárgyalások kipihenésére változatos szórakozási lehetőségeket szervezett: véget nem érő lakomák, luxusszalonok, fényűző bálok és előkelő bordélyházak biztosították a politikacsinálók és persze Metternich herceg kényelmét.
A háttérben pedig mindent elkövetett, hogy ne engedje Franciaországot az európai bosszú áldozataként végzetesen legyengíteni, az orosz és a porosz hatalmi törekvéseket elhatalmasodni, a Habsburg Birodalmat pedig másodrangú erővé degradálni. Egész életében erre a lehetőségre várt: most végre asszisztálhatott egy olyan rendszer kialakításában, amely majd megakadályozza a magyarországi nemzeti törekvések megerősödését, a korai liberális eszmék szárba szökkenését, elejét veszi a forradalmaknak, és nem engedi, hogy a kényes egyensúly felborulásával elszabaduljon a káosz.
A háborúk utáni béke megteremtésén kívül egy sor más, égetően fontos kérdést is napirendre tűzetett az itáliai zavargásoktól kezdve az Oszmán Birodalom kordában tartásáig. Az általa dominált kongresszus létrehozta Európa alapvető erővonalait a következő száz évre: rendszere csak az I. világháború kitörésével omlott össze.
Metternich megdicsőült, a világ egyik legsikeresebb diplomatája lett. A felesége halála után újra megnősült, megszületett a kilencedik gyereke, majd miután a második feleségét is elveszítette, 58 évesen feleségül vette a magyar származású Melanie Zichy-Ferraris-t, aki 32 évvvel volt fiatalabb nála, és további öt gyermekkel ajándékozta meg. Hozzájuk csatlakozott még az a házasságon kívül született kislány, akit a szintén házas Jekatyerina Pavlovna Szkavronszkaja orosz hercegnő szült neki.
A következő évtizedekben rendületlenül építette a saját rendszerét, de közben belefáradt a saját nagyságába. A maradiságig konzervatív nézeteihez foggal-körömmel ragaszkodott.
Szembeszállt az alávetett nemzetek minden függetlenségi törekvésével, Széchenyi Istvánnal szinte külön ideológiai háborút vívott.
Eközben hatalmas kémhálózatot működtetett, és persze szigorú cenzúrát tartott fenn. A döntéshozatalra teljesen alkalmatlan I. Ferdinánd császár – Magyarországon V. Ferdinánd király – helyett gyakorlatilag ő kormányozta a birodalmat, de képtelen volt a legkisebb mértékben is alkalmazkodni a változó politikai klímához.
Az új korszak régi embere
Európa békéje ugyan többé-kevésbé fennmaradt, de a bécsi kongresszus rendszere nem tudott gátat szabni a nemzeti mozgalmaknak. Az 1848-as forradalmak kitörése már egy idős, tekintélyét vesztett Metternich uralma alatt történt. Az egykor szinte mindenható külügyminiszternek egyik napról a másikra kicsúszott a lába alól a talaj, és gyakorlatilag menekülnie kellett Bécsből. Sikkasztással, vesztegetéssel vádolták, bár ezeket a vádakat soha senki nem tudta bebizonyítani. Londonban telepedett le, ahol rendkívül aktív társadalmi életet élt. Bár Viktória királynő tudomást sem vett a jelenlétéről, gyakori vendég volt hotelszobájában a waterlooi győztes Wellington herceg, Benjamin Disraeli miniszterelnök és Johann Strauss is. Hiába volt azonban egyfajta helyi sztár, Ausztriában megvonták a nyugdíját, és kénytelen-kelletlen hitelekből élt.
A forradalmak lecsitulása után Ferenc József végül kegyesen visszarendelte Bécsbe, ahol udvariasan kikérte a véleményét néhány kérdésben, de a politikai életbe már nem kerülhetett vissza. Miután a harmadik felesége halálát is át kellett élnie, végleg elfogyott az életereje. Egy általa már nem értett új korszakban, 1859-ben nyolcvanhat évesen hunyt el.
Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A rabszolgából lett fekete tábornok, aki megalázta Napóleont – Az idősebb Alexandre Dumas elképesztő pályafutása
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
