A Reszkessetek, betörők!-et és még sok felejthetetlen filmet neki köszönhetünk: John Hughes

„Történetesen a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgokért rajongok. A rendkívüli nem érdekel. Nem érdekelnek a pszichotikusok. Engem az az ember érdekel, akiről nem is gondolnád, hogy van története” – nyilatkozta egyszer John Hughes. Ennél jobb jellemzést nem is adhatott volna magáról. Nézzük, ki is volt ő!

Az ifjú Beatles-rajongó

1950. február 18-án született, Lansingben. Anyja önkéntes volt egy segélyszervezetnél, apja, idősebb John Hughes, különböző kereskedői állásokat vállalt, hogy eltartsa négy gyermekét. John Hughes élete első 12 évét Detroit jómódúak által lakott külvárosában, Grosse Pointe-ban töltötte. Egy interjúban önmagát csendes gyerekként jellemezte: „nem igazán voltak korombeli fiúk, ezért sok időt töltöttem egymagamban, elképzelve dolgokat.” A változást az hozta, amikor hetedikes korában Chicagóba költöztek. Itt lett Beatles-rajongó (mint mondta, ez megváltoztatta az egész életét, ekkor nyílt ki), és itt ismerte meg élete szerelmét. A középiskolai báli falfestmények készítése közben pillantotta meg a csinos, szőke, nála egy évvel fiatalabb lányt, Nancy Ludwigot. John Hughes mindössze 20 éves volt, amikor feleségül vette őt. Hat évvel később megszületett első fiuk, John, majd három évvel később James.

John Hughes egy rövid egyetemi kitérő után különböző gyárakban dolgozott, és próbálta valahol megvetni a lábát íróként. Vicceket küldött be a kor nagy humoristáinak, és egy chicagói reklámügynökségnél vállalt állást. A cég kreatív igazgatója így emlékezett vissza rá: „folyamatosan az írógépet ütötte, kávéval és cigarettával feltöltődve.” Ez a munkahely azzal az előnnyel járt, hogy Hughes rendszeresen utazhatott üzleti ügyekben New Yorkba, s ha már ott járt, próbált bejutni álmai munkahelyére, a National Lampoon magazinhoz. Próbálkozásai végül sikerrel jártak, a magazin vezető szerkesztője felkarolta őt. Néha a reklámügynökségből elrepült New Yorkba és vissza ugyanazon a napon, főnöke tudta nélkül. 

Ilyenkor, akárcsak későbbi filmbeli hőse, a Ferrarival meglógó Ferris Bueller, megpróbálta azt a látszatot kelteni, hogy csak rövid időre ugrott ki – egy teli kávésbögrét például mindig hagyott az asztalán.

Aztán a Lampoon elkezdett filmeket készíteni, s bár az első próbálkozások sikertelenek voltak, 1983-ban megjött a nagy áttörés John Hughes életében. Ez volt a Chevy Chase főszereplésével készült Családi vakáció, amely a Griswold család katasztrofális, mégis szórakoztató, Disneylandbe vezető útjáról szólt. Az ugyanebben az évben készült Kispapa című film (Michael Keatonnel a főszerepben) pedig akkora sikert hozott, hogy további három filmre szerződtette Hughes-t a Universal filmstúdió. 

A tinitrilógia

Ez volt a Tizenhat szál gyertya, a Breakfast Club és a Különös kísérlet. A mindössze kilenc hónap különbséggel bemutatott első két film a ’80-as évek két legmeghatározóbb darabjává vált, amelyek a korábbitól eltérően szóltak a tizenévesekhez. Hughes előtt (és gyakran utána is) a tinivígjátékok nagyrészt a szexre koncentráltak, üresfejű ösztönlénynek beállítva ezt a korosztályt. Hughes ezzel szemben azt akarta, hogy szereplői egyfajta egyetemes igazságot közvetítsenek. Mint mondta: „Az én filmjeim a felnőtté válás szépségéről szólnak. Szerintem a tinédzser lányok különösen készen állnak az ilyen filmekre, miután a legtöbb tinifilmben a szex és az erőszak undorítja őket. Az emberek elfelejtik, hogy amikor 16 éves vagy, valószínűleg komolyabb vagy, mint amilyen valaha is leszel. Komolyan gondolkodsz a nagy kérdéseken.”

Ő is komolyan vette őket, romantikus bukdácsolásaikat nem tette nevetségessé. Archetípusokat mutatott be (például a stréber, a sportoló, a balek, a népszerű lány), akik a történet előrehaladtával mégis összetett, egymással együttműködő figurákká váltak. Hughes hatalmas sikert aratott új látásmódjával. Emberségét mutatja az is, ahogyan filmjei tiniszereplőivel bánt. Felfedezettjeivel nem volt hajlandó Los Angelesbe menni, Chicagóban forgattak. „Szeretem őket egy motelben elhelyezni, távol a barátaiktól, távol tartani őket a bajtól, és a munkára koncentrálni” – mondta.

Hughes a munkája miatt négy évre Kaliforniába költözött a családjával, ám mindvégig megtartották régi házukat is, hogy a gyerekeik élvezhessék a klasszikus havas karácsonyt, és hogy legyen menekülési útvonaluk a józan élethez. Hughes ugyanis sosem szerette meg a hollywoodi álomvilágot, nem akart felszínes társasági életet élni, bulikra járni. Ami számított neki (és ez teszi filmjeit is olyan szerethetővé), az a család. 

Fiai szerint apjuk kevés közeli barátságot ápolt, de házuk mégis vidám hely volt, nyitott ajtókkal a fiúk barátai és a Hughes által kedvelt színészek előtt.

Az életre szóló barát

Az egyik ilyen színész John Candy volt, akivel az 1987-es Repülők, vonatok, autók című filmben kezdtek együtt dolgozni, majd ezt követte a Belevaló papapótló, A nagy kiruccanás és a Reszkessetek, betörők! Hughes és Candy jó barátok lettek, mert hasonlóan gondolkoztak a világról, hittek a házasságban, fontos volt számukra a család, a gyerekek, és nagy hokiszurkolók voltak. „A családjaink gyakorlatilag összeolvadtak” – emlékezett vissza Candy lánya, Jennifer. Candyéknek volt egy farmjuk Kanadában, ahol rendszeresen vendégül látták Hughesékat. Ebből pedig jött az ötlet egy saját birtokhoz. 

A wisconsini határ közelében elterülő Redwing Farmsnak nevezett hely igazi menedéket jelentett John Hughes és családja számára. Őshonos fákat telepítettek itt, amit komoly kutatómunka előzött meg: Hughes kiderítette, milyen lehetett a táj eredeti állapotában. Egy tájépítészekből és farmerekből álló csapattal a birtok egy részét arborétumként és működő farmként működtette, ahol növényeket termesztett, devoni szarvasmarhákat nevelt, bonyolult sövényeket tervezett és ültetett, amelyekről későbbi éveiben sok jegyzetet készített. És végül ide vonult vissza a zajos sikerek világából.

Visszavonulás egy jobb világba

1983-tól 1991-ig John Hughes a világ egyik legerősebb forgatókönyvírója volt. A filmtörténet e viszonylag rövid időszaka alatt 19 forgatókönyvet készített, nyolcat közülük ő maga rendezett. Elképesztő tempóban írt, a Tizenhat szál gyertya két nap alatt készült el. A Meglógtam a Ferrarival forgatókönyve egy hét alatt lett kész. Hughes tulajdonképpen állandóan írt – ha éppen nem kreatív munkán dolgozott, azt dokumentálta, hogyan és milyen gyorsan ír. 

Kép

John Hughes 1992-ben és 1967-ben – Forrás: Wikipedia

Teljes visszavonulása fokozatosan történt. Előbb felhagyott a rendezéssel. Forgatókönyvíróként még így is olyan népszerű családi filmeket jegyzett ekkoriban, mint a Dennis, a komisz, a 101 kiskutya, a Szabadnapos baba, a Flubber vagy éppen a Huncutka. A Monte Cristo grófjából kölcsönzött Edmond Dantès álnév alatt olyan filmek alkotója volt, mint például az Álmomban már láttalak vagy a Beethoven. Egy ponton azonban megállt, mert rájött, nem akar többé filmeket készíteni. Maga mögött szerette volna hagyni Hollywoodot, hogy szabad legyen, hogy annyi időt tölthessen a családjával, amennyit csak akar, és hogy a Chicagótól 75 mérföldre északnyugatra fekvő farmján dolgozhasson. Megrögzött írásszenvedélye persze megmaradt, de a filmektől a családja felé fordult. James fia szerint e-mailjei gondolatlavinák voltak. 300-nál is több jegyzetfüzete és számtalan számítógépen elmentett szövege tanúskodik arról, hogy mondanivalója mindig volt. Családcentrikusságát és óriási közlésvágyát jól mutatja, hogy Hughes négy unokája számára is írt leveleket, amelyeket akkor nyitottak ki és olvastak fel, amikor elértek egy bizonyos életkort. 

James kisfiára, aki nagyapja halálakor csak nyolchetes volt, még ma is egy halom levél vár.

Jegyzetelt és megfigyelt, mielőtt meghalt

John Huges 2009 augusztusában halt meg New Yorkban. Egy nappal korábban azért utaztak ide feleségével, hogy meglátogassák legkisebb fiukat és családját. Első este jó hangulatú vacsorát tartottak, majd másnap Hughes reggeli sétára indult. Egyszer csak összeesett a járdán. Ahogy barátja, John Candy, úgy ő is szívrohamban halt meg. A halálakor is nála volt a jegyzetfüzete, amely az előző napi látogatás és a szálloda részletes leírásával volt tele – mintha egy forgatókönyv jelenetét olvasnánk. Nála volt továbbá fényképezőgépe, az utolsó reggelen komponált életképekkel. „Amikor elhunyt, olyasmit csinált, amit szeretett. Éppen jegyzetelt és megfigyelt” – összegezte fia John Hughes utolsó napját.

Források:
https://www.vanityfair.com/news/2010/03/john-hughes-201003 
https://www.riverblue.com/hughes/articles/molly17.html 
https://www.nytimes.com/1986/03/09/movies/john-hughes-his-movies-speak-to-teen-agers.html 
https://www.rogerebert.com/interviews/john-hughes-in-memory 
https://www.arrowfilms.com/blog/features/why-we-still-watch-john-hughes-movies/