Életmentés, intenzív osztály ezer méter mélyen – „Ha nem érünk le, Mark valószínűleg nem éli túl”

Ügyeletből a Morca-barlangba

Dr. Zádor Zsófia aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos szeptember 3-án reggel éppen munkahelyére, a balassagyarmati Kenessey Albert Kórházba indult volna ügyelni, amikor megcsörrent a telefonja. 

Pár órán belül kiderült, indulnia kell, az úti cél: Törökország. 

A Törökország déli részén, a Taurus-hegységben található Morca-barlangban ugyanis ekkor már napok óta barlangkutató expedíció zajlott, a csapat egyik tagja az amerikai Mark Dickey azonban szeptember 1-jén a barlang mélyén rosszul lett: görcsös hasi fájdalmat érzett, és vért hányt. Menyasszonya, Jessica, aki szintén a csapat tagja volt, szeptember 2-án kapcsolatba lépett dr. Nagy Dénes Ákossal, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSZ) orvosszakmai vezetőjével, és kérte, hogy adjon tanácsot, milyen gyógyszeres segítséget nyújthatna az ezer méteres mélységben Marknak. Innentől felgyorsultak az események, ugyanis szeptember 3-ára romlott a férfi állapota, egyértelművé vált, hogy mentésre lesz szükség.

A Morca-barlang 1276 méteres mélységével Törökország harmadik legmélyebb barlangja. 1996-ban fedezték fel, majd a nemzetközi barlangkutató közösség rendszeres feltáró expedíciókkal évről évre növelte az ismert járatok számát. A 2023-as expedíció – amelynek Mark és Jessica is a tagjai voltak – céljai között szerepelt a barlang legmélyebb részében az elmúlt években talált új járatok alapos bejárása, feltérképezése. Továbbá a falfelületeket borító ismeretlen eredetű baktérium- és gombarétegből is mintákat akartak gyűjteni.

A mentés, ma már tudjuk, sikerrel járt – a magyar csapat tagjai szeptember 14-én éjszaka érkeztek haza, néhány óra alvás után pedig részletesen beszámoltak róla, mi és hogyan történt. 

„Nagyon jó barátok vagyunk”

A BMSZ 1961-ben alakult, majd harminc évvel később egyesületté vált. Barlangokban vagy egyéb nehezen megközelíthető helyen bajba jutottaknak nyújtanak segítséget. Fennállásuk óta több száz riasztásuk volt, körülbelül 500 embernek segítettek elsősorban határon belül, de nem ez volt az első eset, hogy külföldre hívták őket. 

Ebben az esetben Európában a magyarok tudtak leghamarabb reagálni: a BMSZ helyzete különleges az európai szervezetek között is, mivel náluk két orvos is van a csapatban, akik képesek saját erőből lemenni ilyen mélységbe, és odalent dolgozni. 

Egyikük dr. Zádor Zsófia.

„Gyermekkorom óta túrázom, ami biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy megfogott ez a világ” – kezdi a doktornő, amikor arról kérdezem, hogyan lesz egy orvosból barlangász. Mint mondja, az egyetemi évek alatt kezdett el barlangászattal foglalkozni. Szeptember 3-án délután négyen – Zádor Zsófia és három barlangi mentő – Budapesten repülőre szálltak, másnap hajnalban a napfelkeltével együtt érkeztek a barlanghoz, és onnan 13 óra megfeszített mászással jutottak le a sérülthöz.

Zádor Zsófia előzetesen nem tudta, mire számítson, mivel nehézkes volt a kommunikáció a barlang mélyén lévőkkel. „Volt olyan forgatókönyv a fejemben, hogy engem sajnos már nem vár meg a sérült. Ezt igyekeztem ignorálni. A másik, hogy szembe jön velem a kötélen” – mondja. Végül egy harmadik, szerencsés verzió valósult meg. Mark mentőtiszt végzettségű (Amerikában paramedic-nek nevezett) menyasszonya, miután kijött a barlangból, hogy segítséget kérjen, visszament Markhoz és többi társához a mélybe. Vénás úton tudta pótolni a folyadékot, és savlekötőt, illetve gyógyszereket is tudott adni a férfinak, akinek így a keringése összeomlását sikerült megakadályozni.

S hogy milyen volt a találkozás pillanata? 

„Mindenki mosolygott, arra emlékszem. De Mark azért nagyon sápadt volt, ami arra utalt, hogy rengeteg vért vesztett – magyarázza Zsófia.

– Nagyon jó barátok vagyunk” – szögezi le a doktornő, a BMSZ tagjai ugyanis régóta ismerik az amerikai barlangászt.
„Nyolc éve kezdődött egy csereprogram a magyar és az amerikai barlangászoktatók között. Mark volt az első oktató, aki Amerikából jött ide, majd aktívan bekapcsolódott a magyar barlangászéletbe. Ezért amikor rosszul lett, Jessica egyből engem keresett meg” – magyarázza Nagy Dénes Ákos orvosszakmai igazgató. 

Kép

A mentőakció egyik pillanata – Fotó: Magyar Barlangi Mentőszolgálat 

Intenzív osztály ezer méter mélyen

Egy bivakban, 1040 méter mélyen állt fel a kényszer-intenzív osztály. (A bivakok olyan víztől távol eső, vízszintesközeli kis területek, amelyek alkalmasak arra, hogy néhány fő lenn tudjon aludni.)
„Érdekes volt ezer méter mélyen ezt a kis intenzív osztályt kialakítani. Folyamatosan érkeztek le hozzám a különböző orvosi eszközök. Próbáltam elkerülni a szövődményeket, és figyelni, hogy megjelennek-e mellékhatások” – sorolja. Eközben vérkészítményeket kellett beszerezni a török államtól, amiket mindig újabb és újabb kis csapatok vittek le a mélybe. 
„Mire az orvos lejutott, addigra a sérült már 30 órája vérzett. Tudtuk, hogy lenn gyomortükrözésre nincs lehetőség. A vérzés megszüntetésére sem volt mód, ezért folyamatos intenzív terápiát kellett alkalmazni, ami a vérzés következményeit tudta kezelni.” 

„Olyan volt, mintha egy lyukas fazekat töltöttünk volna hat napon keresztül, amíg a sérült ki tudott jutni a felszínre” – összegzi az orvosszakmai vezető. 

„A gyomor-bélrendszeri vérzéseknek az a veszélye, hogy bármikor viszonylag gyorsan súlyosbodhat vagy javulhat az állapot. Amikor lenn tartózkodtam, akkor is volt egy ilyen súlyosbodás. Az első vérátömlesztés után jól volt Mark, úgy érezte, hogy akár a saját lábán is ki tudna jönni. Én indítványoztam, hogy inkább szállítással hozzuk ki, mert számítottam rá, hogy rosszabbodhat az állapota. A távozásom előtt 6–7 órával ismét majdnem történt egy keringési összeomlás, amit végül sikerült megelőzni – mondja Zádor Zsófia. – Amikor úgy éreztem, hogy jobban van, két–három órákat szundikáltam, de szóltam a többieknek, hogy ha valami történik, keltsenek fel.” A lent töltött napokban a doktornőnek is voltak mélypontjai: vállfájással küzdött, és riasztó volt számára, amikor Mark állapota romlott. 
„Ha nem érünk le, valószínűleg nem éli túl” – vélekedik, amikor arról kérdezem, hogy szerinte milyen esélyei lettek volna a beteg barlangásznak orvosi segítség nélkül.  Végül hordágyon hozták felfelé, ekkor Zádor Zsófia már a felszínen volt, hiszen olasz, bolgár, horvát orvosok váltották fel. Végül szeptember 11-én, hétfőn éjfél előtt pár perccel hozták a felszínre Mark Dickey-t. A pontos diagnózist a mélyben nem tudták, de feltételezték, hogy gyomorfekély. Ez be is igazolódott: Markot a mentés után helikopterrel kórházba szállították, ahol súlyos kivérzés állapotát látták. További vért kapott, gyomortükrözés történt. Mostanra már elhagyhatta az intenzív osztályt. 

Kép

Mark Dickey a mentőakció alatt – Fotó: Magyar Barlangi Mentőszolgálat

Kétszázan vettek részt a mentőakcióban

Az első négyfős magyar csapat repülőjegyét még az egyesület elnöke, dr. Nyerges Miklós vásárolta meg. Utánuk még két magyar küldöttség tudott kiutazni állami segítséggel, a TEK, a Honvédelmi és a Külügyminisztérium közreműködésével. Azzal a céllal mentek, hogy a további orvosi eszközöket kivigyék és az első csapatot élelemmel, meleg öltözékkel életben tartsák. 

A mentésben 29 magyar barlangi mentő vett részt: a BMSZ-en kívül a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat és erdélyi magyar barlangkutatók is segítettek. 

Nemzetközi szinten pedig összesen 200 fő vett részt az akcióban. A BMSZ helyzetét megkönnyítette, hogy önkéntes szervezet, így a bürokratikus utakat, a török állam hivatalos meghívólevelét sem kellett megvárniuk – ellentétben más nemzetek állami kézben lévő szolgálataival. „Ha nekünk is erre kellett volna várunk, akkor Mark nem éli túl” – szögezi le Nagy Dénes Ákos. 

Magyarország legmélyebb barlangja 300 méter mély, ehhez képest a Morca-barlang több mint ezer méter mélyen található. A bejáratnál egy tízméteres szakadék fogad, így rögtön teljes testhevedert kell használni. A barlangrendszer függőleges aknákkal tagolt, közöttük vízszintes járatok vannak. „A kötélpályákon saját emberi erővel kell felmászni, nincsen semmilyen gépesített, egyéb megoldás. A hordágyba tett sérültet is kézi erővel kellett feljuttatni” – magyarázza Hegedűs András, a BMSZ akcióvezetője. 
Az átlagos hőmérséklet egész évben 3-4 fok, a páratartalom 100 százalékos. Ilyen körülmények között kellett dolgozni, és nehézséget jelentett a kommunikáció hiánya is, ugyanis az 1040 méter és az 500 méter közötti távon nem, vagy csak futárok segítségével tudtak az érintettek kapcsolatba lépni egymással. Jól szemlélteti ezt, hogy miután Zádor doktornő lement a sérülthöz, két napig nem kaptak a fent maradtak érdemi információt arról, mi történik a mélyben.  

A mentés számokban 
A mentés során 1500 méter kötelet és 400 egyéb eszközt (karabinerek, kikötési pontok) használtak fel. Előfordult, hogy egy kötélszakaszon egy napon belül közel száz áthaladás volt, így ha valami tönkrement, cserélni kellett. Külön kötélpályát építettek, hogy a hordágyon a sérültet a felszínre tudják hozni: ehhez 2500 méter kötél és 1000 darab egyéb eszköz kellett. 36 óra volt a leghosszabb idő, amíg valaki úgy tartózkodott lenn, hogy közben nem aludt. Ötven leszállás volt magyar részről, és több mint 2000 munkaórát fektettek a mentésbe. 

A mentőszolgálatnak évente öt–hét riasztása van, egy ilyen szervezetet csak profi barlangász önkéntesekkel lehet életben tartani, akik szabadidejükben eljárnak barlangokba és gyakorlatoznak, mert ez a hobbijuk, a szenvedélyük. 

Működésüket az adó egy százalékokból befolyó összegből fedezik, de a közelmúltban érkeztek konkrét felajánlások is. 

Remélik, hogy akkor is támogatják majd őket, amikor épp nincs ilyen nagyszabású akció. Egyszerűen csak azért, hogy létezhessenek, és amikor szükség van rájuk, rendelkezésre tudjanak állni.