Aki az elnémultakat is újra szóhoz juttatja: az afáziások beszédtanára, Varga Sarolta

A bemutatkozásod a honlapodon azzal indul, hogy édesapád agyvérzésben halt meg, így a személyes érintettség miatt tudod, mit jelent egy afáziás beteg a családban. Ez vezetett erre a pályára?

A történet korábban, még gimnazista koromban kezdődött, amikor hallottam egy beszélgetést Illyés Gyulánéval, aki siket-vak gyermekekkel foglalkozott. Ez annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy elhatároztam, ebbe az irányba szeretnék továbbtanulni. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, logopédus szakirányon végeztem. Már több éve dolgoztam, amikor egyik kolléganőm megkért, hogy folytassam azt a munkát, amit elkezdett egy afáziás beteggel. 

Mi ez a betegség pontosan? Sokakat érint, de nagyon keveset tudunk róla.

A leggyakrabban stroke következtében alakul ki afázia. Az esetek túlnyomó többségében isémiás stroke történik: a sejtek között vérellátási zavar, szövetelhalás, funkcióvesztés vagy embólia lép föl. A verőér megrepedése miatt előfordul, hogy vérömleny keletkezik a koponyán belül, ami az agyállomány összenyomódását okozhatja. Amikor ezek a beszédközpontot érintik, akkor alakul ki afázia. Ritkábban baleset, koponyasérülés miatt, vagy ha ezen a területen tumor alakul ki, szintén nyelvi funkcióvesztés következik be.  

Milyen területeken dolgoztál korábban?

Kezdetben gyerekekkel foglalkoztam Miskolcon, a Nevelési Tanácsadóban, majd, amikor beindult a kereskedelmi rádiózás, megkértek, hogy tanítsak beszédtechnikát a leendő hírolvasóknak, rádiós műsorvezetőknek. Először a kereskedelmi rádiók, azután a Magyar Rádió, majd az MTVA rádiós műsorvezetőivel is foglalkoztam, több mint két évtizeden át. Eközben folytattam a terápiás munkát a betegekkel, s rájöttem, mennyire más az elmélet és a gyakorlat. 

Úgy éreztem magam, mint aki könyvből tanult meg úszni. Eljött a pillanat, amikor bedobtak a mély vízbe, és világossá vált: a tanultak mellé kellenek a megérzések és a kreativitás, hogy kiússzak a partra. 

Ebből a tapasztalatból aztán elköteleződés lett. Azóta is folyamatosan képzem magam. Meggyőződésem, hogy az agy működését sosem fogjuk teljesen megismerni, legfeljebb azt fogjuk világosabban látni, hogy mi mindent nem tudunk még.

Kép

Varga Sarolta – Fotó: beszedtanulas.hu

Hány embert érinthet ez a betegség?

Több tízezres nagyságrendben kell számolnunk. Ugyanakkor nagy jelentősége van a státusznak, a súlyossági foknak is. Az egészen enyhe szómegtalálási nehézségtől a gyakori verbális blokkokon át a nyelvi funkciók teljes összeomlásáig minden előfordulhat. A beteg számára persze az enyhének mondható állapot is jelentős deficitérzéssel jár otthon, a munkahelyén vagy baráti társaságban, hiszen nem tudja a gondolatait úgy elmondani, mint azt korábban tette. Ilyenkor kezdődnek az önértékelési problémák, az elszigetelődés, a depresszió, a logofóbia.  

Az egyik interjúdban azt mondtad, hogy amikor valaki afáziás állapotba kerül, az olyan, mintha egy atombombát dobnának le az életében, olyan erejű pusztítást és változást jelent. Milyen állapotban vannak a betegek, amikor találkozol velük?

Ezt a hasonlatot egy betegemtől hallottam először, és teljesen helytálló. Jó, ha sikerül a beteget kerekesszékbe ültetni, és szemkontaktust kialakítani. Felmérem, hogy figyel-e rám, hogy az ajakmozgást tudja-e utánozni, hogy a légzését tudja-e irányítani. Egyszerű utasítást ért-e, vagy csak következtetni tud a szituációból, intonációból. Fontos a beszéd-, grafo- és finommotorikum állapota; nyelvét, ajkát tudja-e mozgatni, vagy a ceruzát meg tudja-e fogni, egyszerű vonalakat tud-e rajzolni, automatizmust elő tudok-e hívni. A kórházban dolgozom most egy aránylag friss stroke-os beteggel, aki úgynevezett globál afáziás, a jobb oldala lebénult. A kerekesszékbe is csak segítséggel tudott átülni. Amikor bekerült az osztályra, egyetlen szót sem tudott mondani. 

A stroke-ja előtt aktív üzletasszony volt, egy prosperáló üzleti vállalkozás ügyvezető- tulajdonosa. Egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott az élete. 

A módszered sajátossága, hogy a vers, a zene, a rajzolás fontos szerepet kap benne. 

A beteg, akit említettem, kezdetben teljes verbális blokkal került hozzánk. A zene, a versek, majd a rajzok segítségével lassan előjöttek a szóképek, a tiszta szavak, majd a rövid, egyszerű mondatok. Négy-öt hét után sokat javult a mobilitása. A verbális blokkot sikerült oldani, egyre többet megért, és az automatizmusok mellett megjelennek a spontán kifejezések is. Amint az ő példája is mutatja, nem ritka a teljes beszédképtelenség, amelynek hátterében a beszédlégzés irányításának blokkja áll. Ilyenkor elindulunk a „kályhától”: a ki- és belégzés, egy-egy magán- és mássalhangzó megtanulásán át jutunk el az egyszerű szavak képzéséig. Terápiás szempontból meghatározó, hogy motivált, együttműködő legyen a beteg. 

Hogyan lehet elkezdeni a munkát egy ilyen beteggel, ha még a levegőt sem tudja úgy venni, ahogy szeretné, ami pedig a szóképzéshez elengedhetetlen?

Óriási szerepe van a légzésnek. A beszédlégzés irányításának blokkja esetében a beteg képtelen azt az egyszerű feladatot végrehajtani, hogy szívja be vagy fújja ki a levegőt. Az élettani légzést ez persze nem érinti. Előfordul, hogy a gyufaszál elfújása sem sikerül, ezért az egyik első lépés a légzés irányítása. Aztán egyszerű automatizmusok előhívása, amik oldják ezt a bizonyos verbális blokkot. Ilyenek a számolások, a napok, hónapok megnevezése, a Nemzeti dal vagy más nagyon ismert Petőfi Sándor-, Arany János-költemény. 
Jellemző, hogy a több évtizede külföldön élő magyar származású betegeknél is az anyanyelvvel lehet a verbális funkciókat újraindítani. 

Miben segít a verselés?

A magyar nyelv dallama, ritmusa köszön vissza a legismertebb versekből. Nemcsak a blokkok oldását segíti az ismert versszakok felelevenítése, hanem a folyamatos beszéd élménye is visszatér.  

Miért van az, hogy rajzolás közben jutnak eszünkbe a szavak?

A beteg számára a legnagyobb nehézséget konkrét kérdésre a konkrét válaszadás jelenti. Viszont, ha arra kérem, rajzoljon például három gyümölcsöt, majd fordítsa le a lapot, és idézze fel, amit rajzolt, meglepően jó eredményt lehet elérni. A frontális beszéd kiiktatása, a vizuális idegpálya behívása, a fotografikus memória stimulálása oldja a verbális blokkot, segít a szavak előhívásában, a gondolatok rendezésében és elmondásában. Nagyon szeretem az Aesopus- és La Fontaine-meséket. Rövidek, tömörek, örökérvényűek. Amikor sikerül a mesét lerajzolni, akárcsak érintőleges figurákkal, szereplőkkel, az elmesélése is sikerülni fog. A gondolatok rendezése papíron, majd ennek felidézése beindítja a verbális funkciókat, és a későbbiekben a képek előhívása úgy kezd működni, mintha filmet néznének. 

Kép

Szenzoros afáziás beteg rajza 11 hónappal a stroke után Petőfi Fa leszek, ha... című verséhez – Forrás: Varga Sarolta

Mi a helyzet a zenével?

Ennek a módszernek a kidolgozása tulajdonképpen Kulka Jánoshoz kötődik. Még a kórházban, az intenzív osztályon feküdt, amikor lejátszottam neki a Halleluja című dalát a telefonomról, és elkezdte énekelni. Ez volt az első alkalom, ami megvilágította számára a zene és az afázia kapcsolatát. Később aztán az osztályon is elkezdtem a zenét terápiás céllal használni, és nem csak stroke-os betegeknél. Tematikusan olyan dalokat keresek, amelyek a ‘60-as, ‘70-es, ‘80-as évek nagy slágerei voltak. Fontos, hogy a betegek ismerjék és szeressék a dalokat. Ilyenkor „ülve táncolunk”. 
Kezünkkel, lábunkkal ellentétes mozgásokat végzünk, miközben énekeljük a Trombitás Frédit vagy azt, hogy Mindenkinek van egy álma. 
A tapasztalat alakítja a módszert, ami folyamatosan formálódik, tágul, változik. Vannak olyan elemek, amiket félretettem, és vannak új gyakorlatok is. 

Az egyik beteged írta rólad, hogy „nagyon sokat segített Sacika személyes varázsa, pszichológiai és beleérző képessége, hatalmas szókincse, gondolatmegismerési képessége (hamarabb tudta, hogy mi mit akarunk mondani)”. Ebből az idézetből egyértelmű, hogy az empátia nagyon fontos.

Valóban, empátia nélkül igen szerény eredményt lehetne elérni. Mivel stroke után ismerem meg a betegeket, fontos, hogy tájékozódjam a stroke előtti életükről. Sokan kiváló képességekkel rendelkeztek, és kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet különféle területein. Az évek során megtanultam a beteg fejével gondolkodni. Mindig megkérdezem, mi újság, hogy van, beszéljen magáról, a mindennapjairól. Fontos, hogy megértsük, a jelen állapota, a kommunikációs deficit nem az intellektusát tükrözi, ő továbbra is ugyanaz, aki volt. Hatalmas erőfeszítést jelent számukra, ha valami lényeges dolgot szeretnének elmondani. Ilyenkor erősödnek a blokkok, nehezebben jönnek elő a szavak. Nagy megkönnyebbülést jelent, ha sikerül ki- vagy megtalálnom a megfelelő szavakat. Sokan felteszik a kérdést: miért történt ez vele? Mikor fog meggyógyulni? Mikor lesz olyan, mint régen? A terápia mindig személyre szabott, az állapota mellett a beteg személyisége is meghatározó. A terápiás órának sikerélménnyel kell végződnie. 

Előfordul, hogy a foglalkozáson részt vesz egy családtag, és megtanulja a feladatokat, hogy otthon segíteni tudjon?

A családtagok bevonása szerves részét képezi a terápiás munkának. Lényeges, hogy reális képet kapjanak az afáziás emberről. Ha a hozzátartozójuk nem tudja megfogalmazni a gondolatait, az nem azt jelenti, hogy nem is érti, miről van szó. 

Hagyjanak kellő időt a gondolatok közlésére, ne szigetelődjenek el, de erőltetni sem szabad a beteg számára a kellemetlen, nehéz helyzetet. 

Vagyis a hozzátartozóknak is meg kell tanulniuk ezt az új élethelyzetet. 

Ez a módszer arra is rávilágít, hogy a kisgyerekkori beszédtanulásnál is fontos lenne a gyerek rajzoltatása és az együtt mondókázás? 

Tulajdonképpen igen. Meséket olvasni, elmondani, lerajzolni, memoritereket, dalokat tanulni nem lehet elég korán elkezdeni. A nyelvi kognitív korai fejlesztés minden bizonnyal a gyerekek előnyére válik, sokkal inkább, mint a mobiltelefont a kezükbe nyomni. Látom a villamoson, hogy anyukák nem a babájukkal keresik a szemkontaktust, hanem a telefonjaikat nyomkodják, sokszor még a zebrán átkelve is. Kisgyermekkorban akár egyszerű nyelvi és zenei fejlesztés is hatalmas előnyt jelent a későbbiekre nézve, és az az anya–gyermek kapcsolatot is mélyíti. Kár lenne erről lemondani!