Károly, az utolsó magyar király, aki vereségeivel együtt is lehet példakép

Károly a Habsburg-házba, Európa egyik uralkodódinasztiájába született 1887. augusztus 17-én. Apja Ottó főherceg, „a szép Ottó”, Ferenc József császár középső öccsének a fia volt, aki kicsapongó, erkölcstelen élete miatt vált hírhedtté. Az udvar megpróbálta menteni hírnevét, ezért hozzáadták feleségül a mélyen vallásos Mária Jozefa szász hercegnőt, akitől két fia született. Anyjuk igyekezett távol tartani a fiait apjuktól, aki nem is kereste a társaságukat, szeretőivel élt.

Szülei rossz házassága ellenére Károly színvonalas és sokrétű nevelést kapott: jog, politikaelmélet, közgazdaságtan is szerepelt a tanrendjében a vívás, lovaglás és úszás mellett. Az angolon és francián kívül a Monarchia több népének nyelvét is megtanulta. Magyar tanítója megszerettette vele a magyar szépirodalmat, főúri gyerektársai pedig a Széchényi és Erdődi családok fiai voltak.

18 évesen aktív katonai szolgálatba lépett, ahol nagyon megkedvelték szabálykövető, de empatikus egyéniségét. Később, politikai kudarcai idején is katonatársai között számíthatott együttérzésre, megnyugvásra.

Kép

Károly és édesanyja, Mária Jozefa szász hercegnő (1891 körül); jobbra: Károly és Ferenc József
Fotók forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002. 

A trón távolában és közelében

1900-tól, 13 éves korától vetődött fel annak a távoli lehetősége, hogy egykor majd talán örökölheti a császári és királyi trónt; ugyanis nagybátyja, Ferenc Ferdinánd, az akkori trónörökös bár főúri családból származó nőt vett el, mégis rangon alul nősült, és emiatt születendő gyermekeit Ferenc József kizárta az öröklési sorból. Kézenfekvő volt tehát, hogy „a szép Ottó” mint legközelebbi férfirokon lesz majd valaha bátyja, Ferenc Ferdinánd utódja, a távoli jövőben pedig Károly követheti apját a trónon. Ez az utódlási lehetőség eggyel közelebb került hozzá, amikor apja 1906-ban mindössze 41 évesen, vérbajtól teljesen leépülve meghalt.

A húszas évei elején járó Károlyra rátalált a szerelem Bourbon-Pármai Zita személyében. Zita – akinek apja a pármai herceg, anyja pedig egy portugál infánsnő volt – 1892-ben született egy olaszországi kastélyban. Apja még korábban, az itáliai állami egység megteremtésekor elveszítette pármai birtokát, de címét és az uralkodói külsőségeit megtartotta. Nagy létszámú családja volt, két feleségétől összesen 24 gyermeke született, Zita a 17-dikként érkezett. Kitűnő oktatásban és vallásos nevelésben részesült, öt nyelven beszélt. Károllyal a csehországi Franzensbadban ismerkedtek meg: ő gyógykezelésen vett részt, Károly pedig az ezredével állomásozott ott. Egymásba szerettek, és mivel rangban is egymáshoz illettek, Ferenc József is áldását adta 1911-es házasságukra. Zita 19, Károly 24 éves volt ekkor. Bő egy év múlva megszületett Ottó, akit később négy fiú- és három lánytestvére követett.

Kép

Zita és Károly nászútjukon Reichenauban (1911)
Fotó forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002.

„Megrázó és csodálatos volt az egész”

A fiatal szerelmespár életét megrázta az 1914-es szarajevói merénylet, Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége meggyilkolása, amelynek hatására hirtelen Károly lépett elő trónörökössé, és a merénylet a világháború kirobbanásának is ürügye lett. 1916 novemberében meghalt Ferenc József császár, így az uralkodás és a hadviselés minden terhe Károlyra szállt. Míg Ausztriában ez a hatalomváltás különösebb ceremónia nélkül végbement, Magyarországon csak koronázással vehette át királyi jogköreit. Károly és Zita hatalmas népünnepéllyé váló koronázására 1916. december 30-án került sor a budai Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban, amelynek belső terét erre az alkalomra bíborszínű szövettel és selyemmel borították. A királynét mise keretében a veszprémi érsek, a királyt pedig az esztergomi érsek koronázta meg. A sok nehézséget megélt királyné évtizedekkel később is meghatódva emlékezett vissza a szertartásra: „Megrázó és csodálatos volt az egész.”

„A nép lelkesedése mélyen megindított, mert őszinte volt. Ezeket a napokat soha nem homályosította el semmi csalódás, semmi csapás, semmi tragédia.”

Károly uralkodásának két évét diplomáciai próbálkozásai töltötték ki, amelyekkel a háború veszteségeit szerette volna mérsékelni. „Amíg király volt az apám, alig láttuk őt. Akkor háború volt, ő mindig kint járt a fronton, vagy pedig politikai problémákkal kellett foglalkoznia. Csak az 1918-as háború után találkoztunk gyakrabban” – emlékezett vissza erre az időszakra fia, Ottó.

A világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását nem lehetett megakadályozni, az egykori birodalom részei sorra elszakadtak a Monarchiától. Károly kénytelen volt lemondani mind az osztrák császári, mind a magyar királyi trónról. A háború végének egyre bizonytalanabb és fenyegetőbb viszonyai közepette előbb néhány napra Gödöllőre, majd vissza Bécsbe, onnan titokban az eckartsaui vadászkastélyba vonultak vissza. Károlyt ekkor döntötte le lábáról először a spanyolnátha, de néhány hét után jobban lett. 1919 márciusában Svájcba emigráltak, ahol végre rendszeresen több időt töltött a családjával. Legidősebb fia később felidézte, mennyit sétáltak, és közben időnként magyarul is beszélgettek.

Kép

Károly két legidősebb gyermekével, Adelheiddel és Ottóval 1920 körül
Fotó forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002.

Károly közben nem mondott le a reményről, hogy visszatérhet legalább Magyarország élére. 1921 tavaszán, majd őszén is megkísérelt királyként visszatérni Magyarországra – sikertelenül. A második alkalommal még kisebb katonai ütközetbe is torkollott hívei és ellenzéke összecsapása. A győztes európai hatalmak tiltakozása és fenyegetése miatt a családnak távoznia kellett a viszonylag kényelmes lakhatást biztosító Svájcból is. Károlyt a kudarcok mély lelki fájdalommal töltötték el.

Az utolsó menedéket nyújtó sziget

Az uralkodópár 1921 novemberében érkezett az Atlanti-óceánon található Madeira szigetére, amely Portugáliához tartozott. Később Zita újra a kontinensre utazott, majd a teljes család 1922. február 2-án érkezett meg hajón. Akkor még nem sejtették, hogy alig három hónapot tölthetnek itt majd együtt.

Száműzetésükben minden politikai tevékenységtől tartózkodniuk kellett – ezt a helyi hatóságok mindvégig figyelték –, és csak nagyon szegényes életvitel fenntartására maradt anyagi forrásuk, az is külső segítőknek köszönhetően.

Jószágigazgatójuk ugyanis az értékesítés céljából rábízott családi ékszerekkel eltűnt. Károlynak hét gyermekét, nyolcadik gyermekükkel várandós feleségét és kíséretük 15 tagját kellett volna eltartania. Egy portugál birtokos felajánlotta nekik nyári, fűtetlen házát, ott laktak, miközben hol az egyik, hol a másik gyermek esett ágynak megfázásokkal, magas lázzal. Károly ezekben a hetekben sokat sétálgatott két nagyobb gyermekével, Ottóval és Adelheiddel (Etelkával), különösen vallási dolgokról beszélgetett velük, és néhány magyar költeményre is megtanította őket, az Akasszátok föl a királyokat című Petőfi-versre is. Március 14-én ő maga is megbetegedett, először csak légcsőhurutnak tűnt a betegsége, de egyre súlyosbodott, így feltételezték, hogy influenzás lett, amelyet akkoriban spanyolnáthának hívtak. A sorozatos kudarcok után, a megviselő körülmények közepette nem maradt ereje arra, hogy meggyógyuljon. Szerettei körében halt meg 34 évesen, 1922. április 1-jén. 5-én temették el Monte barokk templomában, majd május 19-én a család tagjai elhagyták a szigetet, és a spanyol király meghívására Spanyolországba költöztek. A nyolcadik gyermekük már ott született meg. Zita, az utolsó magyar királyné 1989-ben, 96 éves korában hunyt el.

IV. Károly gyermekei, a királyi árvák. Ottó, a legidősebb ölében az édesapjuk halála után született Erzsébet (1922)
Fotó forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002.

Kudarcos élet vagy példaértékű emberi kitartás?

Károly úgy őrződött meg a magyar politikai emlékezetben, mint jó akaratú, ám balsorsa miatt tehetetlenségre kárhoztatott utolsó király. A legitimista, királyságot visszavágyó magyarok még a második világháború végéig remélték, hogy Habsburg Ottó visszatérhet a trónra, ám a kommunista hatalomátvétellel szertefoszlottak a lehetőségek. IV. Károly emberi értékeinek pozitív emlékezetét igazán csak a Katolikus Egyház őrizte meg – ebben kimagasló szerepe volt Mindszenty József bíborosnak –, boldoggá avatási eljárása már 1949-ben megkezdődött, és 2004-ben meg is valósult.

Ottó fia, aki elsőszülöttségének köszönhetően a legtöbb emléket őrizhette meg Károlyról, megható szavakkal értékelte apja és egyben példaképe életútját:

„Amikor apám meghalt, kilencéves voltam. Gyermekkorom óta igen mélyen kötődtem hozzá, és éppen az utolsó hetekben Madeirán sok mindent mondott nekem. Így legalább egy gyermek szintjén áttekintést kaptam egy olyan életről, amely annyira telítve volt vereségekkel és csalódásokkal, mint kevés másik; és amely emberi szempontból egyértelmű kudarcnak tekinthető. Békét akart, és háborút kellett folytatnia. Az egységre törekedett, és felelős tisztségben kellett végignéznie a soknemzetiségű birodalom pusztulását. Számos barátja hátat fordított neki, sőt, el is árulta őt. (…) Ahogy élete utolsó napján láttam őt – az igazság órájában, ahogy a spanyolok mondják –, tudtam, hogy az élete sikeres volt. (…) Amikor az ember Teremtője elé áll, Őelőtte csak a kötelesség teljesítése és a jó szándék számít.

Isten nem azt várja az emberektől, hogy győzelmi jelentéseket hozzanak neki. A sikert Ő adja. Tőlünk csak azt várja, hogy a tőlünk telhető legjobbat tegyük.

Ahogy apám akarta, ez a tanítás maradt számomra a legértékesebb tapasztalat későbbi életemre nézve. Halála megmutatta nekem, hogy amíg az ember lelkiismerete tiszta, nem lehet igazán kudarcot vallani. És végső soron ez a boldogság egyetlen, igazi titka – itt a földön is.”

Ez az életrajzi cikk egy csodálatos, új, kétkötetes kiadványnak köszönheti létrejöttét. A Habsburg Ottó Alapítvány a Veritas Történetkutató Intézettel és a Helikon Kiadóval közösen jelentette meg IV. Károly magyar királyról szóló két kötetét kiváló minőségben, gazdag tartalommal, a nagyközönség számára először látható fotókkal, amelynek összefoglaló címe ez lett: „A tőlünk telhető legjobbat…” – Tanulmányok és dokumentumok Károly magyar király és osztrák császár életéről és haláláról. A díszborítón belül az egyik kötet a „Jó szándék és balsors. Tanulmányok Károly magyar király és osztrák császár halálának 100. évfordulójára” címet viseli, és 21 tanulmányt tartalmaz történészek és levéltárosok tollából. A másik, „Száműzöttként Madeirán” című kötet igazi kuriózum, minden fellelhető dokumentumot összegyűjtöttek a madeirai száműzetés időszakáról: naplójegyzeteket, jelentéseket, táviratokat, újságcikkeket és eddig ismeretlen fotókat. Ezeket olvasva úgy érezhetjük, mintha magunk is részesei lennénk a száműzött család hétköznapjainak. Ez a két nagyszerű kiadvány is hozzájárul ahhoz, hogy az utolsó magyar király életműve, személye végre méltó helyére kerülhessen a magyar történelmi emlékezetben.