Lackfi János: Iszonyatosan – #Jóéjtpuszi

Iszonyatosan 

Iszonyatosan érezni, hogy itt az Isten. 
mégis jobb lenne messzire futni, 
ezt nem lehet kibírni. Nem lehet 
itt maradni, de nem lehet menekülni sem. 
Fényes nappal szénfekete az ég, 
koszt, ágakat, leveleket sodor a szél. 
Ijesztő idő, reng a föld, robajlik az ég, 
nem akarom, hogy ez történjen, 
de hiába akarok bármit is, ez van. 
Ott állok a többi asszonnyal együtt 
a kereszt lábánál, ott van minden bűnöm 
a fához szegezve, bárcsak engem szögeztek 
volna fel helyette, semmit se tehetek érte, 
a lábát sem érem el, elhajtanának a katonák. 
Bezzeg a mocskokat odaengedik az ecetes 
szivaccsal. Tenni kéne valamit, nem lehet. 
Lenn a völgyben a város éli az életét, 
azt sem tudják, mi folyik itt a hegyen, 
pedig őket gyógyította, tanította, szerette. 
Nem akarom, hogy ez legyen, stop, állj! 
Az a szétszaggatott test kinyitja szemét, 
mellyel már sehova se néz, az Atyára néz, 
és mondja: Isten sem akarja ezt, 
csak megengedi szeretetébren. 
De hát ez öngyilkos szeretet, dühöngök… 
Igen, mondja, minden valódi szeretet öngyilkos, 
ami ennél kevesebbel beéri, az csak próbálkozás. 
Kérdeztem, de hisz annyira itt van Isten, 
érezni a levegőben, mindenütt, 
akkor viszont miért nem szabadít meg ő. 
A holttest megint kinyitotta szemét, és mondta: 
de hiszen most szabadítalak meg, nem érzed? 
Hé, mondtam, egy halott hogyan tud beszélni? 
Mosolygott: lesznek itt még furább dolgok is… 
Szégyellem magamat, mert sírok és örülök, 
hiszen ha ez öröm, akkor igazán miért bőgök, 
ha meg fájdalom, akkor nincs minek örülnöm, nem? 
A halott beszél tovább: engedd meg magadnak 
a fájdalmat is és az örömöt is, kell mind a kettő. 
Az asszonyok közül van, aki elájul, 
a többiek pofozgatják, élesztgetik, 
én kemény vagyok, bírom, mégis eleven seb. 
Nem látom, de tudom, hogy a templom 
függönye földig szétszakad. Mondd, miért? 
Én is szétszakadtam értetek, mondja 
a halott, a szakadáson keresztül 
beléphetsz sebeimbe, ott már nincsen bűn, 
leomlik a gát, leomlik Jerikó fala, 
megsemmisül a gonoszság elválasztó vonala, 
beléphettek a szívembe, hatalmas, 
véres templom, jut hely ott mindenkinek. 

Lackfi János további, #Jóéjtpuszi jelölésű versei itt érhetőek el.

Ez a vers eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>