„Világot teremtenek, erőteret hoznak létre” – Veron&András, egy ötgyermekes anya és egy négygyermekes apa együtt zenélnek

Hogyan kezdődött a közös zenélés?

András: Mindkettőnk családja Budapestről költözött ki Mányra évekkel ezelőtt. Egy családos táborban léptünk fel először együtt, ahol egyik este Ki mit tud? volt a program, egy Eric Clapton-számot játszottunk. Nagy sikerünk volt, pedig én akkor már 15–20 éve nem nagyon gitároztam. Kamaszkoromban másfél évig az ország egyik legnevesebb jazz-gitárosától tanultam, aztán a tanulmányaim, a családalapítás, az építkezés elvitte a fókuszt más irányba. A tábori élmény után egyre többször kértek fel, hogy az egyházközségben, gyermekprogramokon zenéljünk együtt Veronnal. Újra megjött a kedvem a gitározáshoz.

Veron: Ez idő tájt a harmadik gyermekemet vártam, és elkezdtem hangképzésre járni, mert minden második héten le kellett mondanom az összes tanítványomat, úgy elment a beszédhangom. A hangképzési problémám hamar megoldódott, de ott ragadtam énekelni tanulni Fóris Ritánál, aki másfél év után – amikor már a negyedik gyermekemet vártam – felvetette, hogy készítsünk vizsgafelvételt, hogy a fejlődésemnek legyen lenyomata. Felkértem Andrist, hogy tanulja meg a választott karácsonyi népdalom gitárszólamát és kísérjen a felvételen a stúdióban. Annyira jól sikerült, hogy mindenképp szerettük volna, hogy legyen folytatása.

Még a hangmérnök is azt hitte, hogy évek óta együtt játszunk.

Egyből zenekar alapításán gondolkodtatok?

Veron: Nem, de nagyon lelkesek voltunk. Megbeszéltük, hogy hetente próbálunk. Ha nem is sikerült minden héten összehozni a gyerekek miatt, időként azért összejöttünk. Kerestünk olyan mai dalokat, jazz-sztenderdeket, amelyek mindkettőnknek tetszenek, és elkezdtük feldolgozni őket, külön-külön megtanultuk, majd együtt csiszolgattuk.

András: Azért lett belőlünk zenekar, mert a környezetünkben lévő zenészek biztattak minket, és elhívtak a koncertjeikre fellépni. Tyukász Botond barátom – aki később a zeneszerzőnk lett – mondta, hogy olyan kiforrott stílusunk van, amellyel csak több éve játszó zenekarok rendelkeznek, és javasolta, hogy ehhez keressünk zenészeket. Mindig is szerettünk együtt zenélgetni, de sosem gondoltuk, hogy mást is érdekelhet, amit mi játszunk.

Veron: Én akkor hittem el, hogy ebből tényleg zenekar lesz, amikor először koncerteztünk a fiúkkal, Tyukász Botonddal, Heigl Lászlóval és Szilágyi Mártonnal. A fellépés előtti héten megbetegedtem, teljesen elment a hangom, a főpróbán sem tudtam részt venni, így csak a színpadon találkoztam velük. Teljesen bepánikoltam, mi lesz ebből. Ahogy elkezdődött a koncert, és elkezdtek játszani a fiúk, teljesen megnyugodtam, éreztem, hogy egy csoda része vagyok. A koncert közepén a közönség soraiból felállt valaki, és elkezdett trombitával beleimprovizálni, majd egy másik férfi is ugyanezt tette. Azt hittem, ilyen csak a filmekben létezik.

Olyan örömzenélés lett belőle, hogy jó másfél órát játszottunk, pedig csak előzenekarnak mentünk.

Hogyan tudtok ennyire egymásra hangolódni, amikor együtt zenéltek?

Veron: Mindkettőnknek az a fontos, hogy a gitár és az ének kiegészítse egymást, egyikünk sem akar dominálni és a másik fölé kerekedni. A hozzánk csatlakozó zenészek is szerencsére hasonló attitűddel állnak hozzá, senki sem akarja lejátszani a másikat a színpadról, hanem az a célunk, hogy együtt szóljunk jól.

András: Hasonló személyiséggel is rendelkezünk, egyikünk sem exhibicionista, nem akarunk mindenáron szerepelni, és nem vágyunk arra, hogy mindenki ránk figyeljen. Ahogy összeállt a kis zenekarunk, volt is néhány fellépésünk, aztán jött a járvány. Majd Jánossal elkezdtünk a lemezen dolgozni, és Veron újra babát várt.

Kép

Veron&András zenésztársaikkal – Fotó: Speier Viktória

A „Dicséretek” című lemezen Lackfi János bibliai ihletésű verseit dolgoztátok fel. Honnan jött a közös lemez ötlete?

János: Nemrégiben megjelent egy kötetre való népdalzsoltárom Hej, Sionról fúj a szél címmel, benne egy CD-vel, amelyre Molnár György zeneszerző barátom írta a dalokat, és Johanna lányom énekel. Ismert magyar népdalok dallamára írtam át a bibliai zsoltárok szövegét.

András: Jánosék egyszer a mi templomunkba szerveztek dicsőítést, és a lánya ott is énekelte ezeket a zsoltárokat. Annak ellenére, hogy korábban senki sem hallotta ezeket az énekeket, mindenki be tudott kapcsolódni az éneklésbe. Még engem is, aki nem szokott népdalokat hallgatni, nagyon megérintett. Mi akkor már egy ideje beszélgettünk arról Veronnal, milyen jó lenne, ha a templomban nemcsak lefordított angolszász dalokat énekelnénk, hanem magyar dallamvilágra írottakat is. A dicsőítés alatt felvettem néhány dalt, megmutattam Veronnak, neki is nagyon tetszett, és néhányat mi is elkezdtünk játszani.

János: Egy másik dicsőítés alkalmával meghallottuk, hogy András és Veron milyen gyönyörűen muzsikálnak. Jött az ötlet, milyen jó lenne, ha volna kedvük egy-két nótát elénekelni ezek közül, hiszen mindenki ismeri ezeket a dallamokat, be tud kapcsolódni a közönség is. Tetszett nekik az ötlet, később Veron kedvéért írtam egy pár újabb dalszöveget is.

Látszott, hogy elkezd szárnyalni a közös munka.

Veron: Nem sokkal később János felkért bennünket, hogy játsszunk néhány dicsőítő dalt egy rendezvényen, ahol tanúságot tesz. Igent mondtunk, de az csak később derült ki, hogy ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik programja, és a Széll Kálmán téri nagyszínpadon kell játszanunk. Koncert előtt már nem volt idő, hogy megbeszéljük a forgatókönyvet, mert János késett a nagy dugó miatt. Minket felhívtak a színpadra, és elkezdtünk játszani. Közben János is megérkezett, és épp arról beszélt, amiről az első dal szólt, majd arról, amiről a második, és ez így ment végig a tanúságtétel alatt. Mindenki gratulált a végén, hogy milyen jól felépített műsor volt. Mi tudtuk, hogy ez nem a mi érdemünk, hanem a Szentléleké. Akkora élményben volt részünk, hogy megbeszéltük, legyen folytatása, zenésítsünk meg még néhány verset János Hej, Sionról fúj a szél című albumáról. Ő nagyon támogatott minket, és teljesen szabad kezet adott. Éltünk is ezzel a lehetőséggel: néhány helyen kicseréltük a dallamokat, sorokat, olyan is előfordult, hogy megkértük Jánost, írja át az egyik sort, hogy az „e” hang helyett „ö” legyen, mert nehéz volt kiénekelni abban a hangmagasságban. Amikor már készen voltunk néhánnyal, megmutattuk a Gryllus Kiadónak, nagyon tetszett nekik is, és vállalták a kiadást. 

János, mit szóltál a végeredményhez?

János: A jó zenész öntörvényű művész. Rögtön megérzed, hogy na, itt most nemcsak pengetnek meg dudorásznak valakik, hanem világot teremtenek, erőteret hoznak létre. Amit csinálnak, az összecsomagolja és magával ragadja a hallgatót. És nagyon jó belépni egy olyan zenei épületbe, amelynek a szövegfalait én hoztam létre, de a teljes varázsát tetővel, padlóval, berendezéssel Veronék tudása adja. Dimenzióugrás történik, öröm, hogy részese lehetek.

Kép

Veron és András Lackfi Jánossal

Milyen lelki ajándékot kaptatok a közös munka során?

János: Ha a Széll Kálmán téri fellépésre gondolok, alig lehetett lépni a zenés tanúságtételünk idején. És érezni lehetett azt a sok-sok megérintődést, amire nincs bizonyítékunk, de a köztéren összegyűlt sok-sok életben biztosan fontos dolgokat végzett el az Isten.

Csakhogy ő láthatatlanul cselekszik, nem kerül be a hírekbe, de gyógyít, szabadít, sorsokat változtat meg. És felemelő, hogy ebben mi lehetünk a hangja, keze, lába.

Veron: A lemez készítésén is egyértelműen látszódott, hogy nem a mi kezünkben van a projekt. Elég, ha csak a felvételt említem, amikor szülés előtt hatalmas pocakkal már levegőt is alig bírtam venni. Anna akkor fordult be a szülőcsatornába, amikor az utolsó dal második sorát énekeltem. Ahogy befejeztem, hosszan kapkodtam levegő után. Ha ez előbb történik, nem tudom, hogyan vesszük fel.

András: Nem vagyok az a tipikus zenészalkat, szeretek mindent kézben tartani, előre jól megtervezni és precízen kivitelezni. Ebben a munkában viszont megtapasztaltam, hogy annyi mindent el lehet engedni, és rá lehet hagyatkozni a Jóistenre. A lemez létrejöttét az első pillanattól segítette, nem az volt, hogy mi kitalálunk valamit, és azt tűzön-vízen át megvalósítjuk, hanem mindig csak egy apró lépést tettünk előre, és ő vezetett bennünket a rengeteg nehezítő körülmény közepette is. Ha nem is adnánk ki a lemezt, akkor is óriási élményként tekintenénk a közös munkára, amelytől mindnyájan rengeteg kaptunk.

Mi a tervetek a lemezzel?

Veron: Úgy terveztük, hogy végigturnézzuk vele az országot. Az ötödik gyermekem születése és egy sérv azonban felülírta az elképzeléseinket.

András: Ezért most nem tervezünk előre, hiszen nem tudjuk, mikor épül fel Veron, hogyan tud eljönni öt kisgyermek mellől koncertezni, hanem a Jóisten kezébe adjuk a jövőt. Már az is óriási dolog nekünk, hogy eljut a lemez az emberekhez, hallgatják, és visszajelzést kapunk.

Veron: Az előadói mellett olyan verziót is készítettünk a kottákból, amelyet a nem képzett zenészek is könnyen el tudnak játszani a dicsőítéseken, ez a honlapunkon is fent lesz.

Az a célunk, hogy minél több emberhez eljusson, és használják imádságként ezeket a dalokat.   

János, lesz még közös munka?

János: Ha rajtam múlik, mindenképp. Nagyon közel áll hozzám az a dzsesszes, folkos, lendületes zenei irány, amit Andrásék képviselnek. A lelki fészek, a szomszéd települések közössége is összetart bennünket. Az inspiráció meg kifogyhatatlan, mind a Biblia, mind a népi motívumkincs tömegével kínálja a játéklehetőségeket.

András, Veron, nem gondolkodtok szakmaváltáson?

András: Nem. A zene minket kikapcsol és feltölt. Ha nap mint nap ezt csinálnánk, és ebből kellene megélnünk, akkor épp ez veszne el. Több profi zenész mondta már nekünk, hogy másképp játszunk, sokkal jobban benne van a szívünk. Valószínűleg azért, mert kedvtelésből zenélünk, és ez óriási kegyelem. 

Veron: Nagyon élvezem, hogy több lábon állok. Mivel elég rossz a monotóniatűrésem, jó, hogy a tanítást és az éneklést együtt csinálhatom, mert amint az egyiket soknak érzem, tudok a másikhoz nyúlni. Isteni ajándékként tekintek a zenélésre, amint megszólalnak a hangszerek, olyan érzésem támad, mintha egy nagy folyó hátára feküdnék, és vinne magával.

A formáció honlapja itt, Facebook-oldala itt érhető el, lemezéről itt találhatók információk.