Hogyan lett a gyógyszerből sütemény? – Kis kávétörténelem
Egy nehezebben induló napon valóságos gyógyszer lehet egy jó kávé. Innen is indult valaha ez az ital, hogy aztán a díszes kávéházakban, rohanós eszpresszókban legyen társa a beszélgetéseknek, megmentője a vizsgára készülőknek és éjszaka dolgozóknak. Kezdetben csak a főurak itták, később már az egyszerű háziasszonyok sütöttek vele. A hogyanért régi könyveinket kell fellapozni.
Bethlen Miklós (1642–1716) erdélyi főúr azt írja, lázas, náthás betegsége idején lenmagolajjal leöntött savanyú káposztát evett és kávét ivott. A levertség, fáradtság enyhítésére napjainkban is adnak koffeintartalmú gyógyszerkeveréket, így érthető, hogy a C-vitaminban bővelkedő káposzta mellett miért segített rajta ez a kúra.
A kávé első reklámozása szintén a gyógyhatásra épült. Igaz, ezen jócskán szépítettek is, a vérkeringés serkentésétől kezdve a májbetegségeken át a hasfájásig bármire rámondták, hogy gyógyítja.
Egy jó üzleti érzékű hamburgi orvos ezért nemcsak könyvet írt a kávé gyógyhatásáról, hanem kávéházat is nyitott. Ezek a helyek nagyon fontosak lettek az ital terjedésében, hiszen korábban csak néhány főúr kiváltsága volt a fekete. Apor Péter visszaemlékezései szerint például a 17. század elején Erdélyben a reggeli kávénak, teának vagy csokinak „híre hamva sem vala; ha valakinek azt mondottad volna: kell-e kávé, talám azt érthette volna, hogy állj el melőle”. A kávé nála az új korszak hóbortjainak egyike, hiszen az ő idejében indult igazi hódító útjára. Ekkoriban ugyanis már nemcsak kereskedtek vele az angolok és a hollandok, de gyarmataikon a termesztéssel is magas hatásfokkal foglalkoztak. A végterméket a szerte Európában divatos kávéházakban terítették aztán, ami tovább növelte az ital népszerűségét. Ma már nem titok, hogy ennek milyen ára volt a gyarmatokon. Érdekesség, hogy egy kortárs magyar már akkor felhívta a figyelmet ezekre a visszásságokra. Az erdélyi származású királyi testőr, Barcsay Ábrahám (1742–1806) Kávéra című versében a társadalmi egyenlőtlenségek, a gyarmatosítás bűnei egyaránt megjelennek:
„Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,
Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,
Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,
Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.
Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab,
Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab,
A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéböl
Mint hörpöl ö is részt Anglusok bünéböl.”
Keleti feketeleves
A gyarmati termesztés előtt Arábiából érkezett a kávé, és fogyasztása is a keleti népekhez köthető. Nálunk a megszálló törökök fogyasztották, Zrínyi Szigeti veszedelmében például „kávét kicsin fincsánbol hörpörgetének, /osztán az után vacsorát is evének.” Az első kávéivót Budán a törökök alapították – ide kezdetben a magyarok csak takarítóként léphettek be.
Az első név szerint ismert magyar kávés, egy bizonyos Balázs az 1710-es években élt, eleinte nyakba akasztható felszereléssel járta az utcákat, majd később kávéházat nyitott.
De visszatérve a törökökre, Mikes Kelemen fiktív leveleiben is találunk említést az italra. Nagyon jellemző stílusára, amikor azt írja, inkább lett volna „káposztásfazék Erdélyben, mintsem kávét ivó fincsája a császárnak”. 1720-ban lejegyzett napirendjükben már fellelhetők a helyi szokások nyomai: „hat órakor dobolnak, és akkor a fejedelem felöltözik, azután a kápolnában megyen, és misét hallgat; mise után az ebédlőházban megyen, ott kávét iszunk és dohányozunk”. Az ital az unalmas vendégségeknek is fontos része volt, dohányt szívtak, kávéztak és szótlanul ültek egymás mellett ilyenkor az emberek: „hatot vagy hetet szól az emberhez, azután tíz óráig is elhallgatna, ha az ember azt elvárná. Ők a beszélgetéshez, nyájassághoz éppen nem tudnak” – írja a törökökről. A kávéházak nála sem csillogó társasági helyek, egy igencsak szívszorító leírása alapján itt adták el, akár egy csésze kávéért, azokat a rabszolgákat, akik senkinek sem kellettek.
Otthon
A magyar kávéházakról persze inkább egyfajta aranykor jut eszünkbe, ezekről a helyekről találóan jegyezte meg Márai, hogy „az otthontalan Pest szomorú műotthona iparkodott lenni”. Ünnepélyes volt, kínálatában és kiszolgálásban is vérprofi, belakták az oda járók. A különböző vendégtípusok, akiket Kosztolányi Pincér című novellájából ismerhetünk: az „ellépő”, a „száraz”, a „szélhámos”, a „potyázó”. Régi szakácskönyveinkben ezekből az időkből már többféle kávés desszert receptjét megtaláljuk. A Kugler-féle Nagy házi cukrászat a századfordulóról például bonbont, kocsonyát (zselatin helyett vizahólyaggal érték el a remegős állagot), kenyérkét ajánl kávés ízesítésben. Érdemes ma is kipróbálni Kugler kávélepényét, amihez leveles tészta kell (ez lehet bolti is), 105 g pörkölt kávé, 105 g cukor, 2 tojás és 2,5 dl tejszín. A leveles tésztát vajjal kikent piteformába nyújtjuk. A pörkölt kávét megdaráljuk, a tejszínben megfőzzük, és ha átszűrtük, kihűtjük. A cukrot két tojássárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a felvert fehérjék habját, majd elkeverjük a kávéval, és a lepényre öntve megsütjük. 200 fokon nagyjából fél óra. Vaníliafagylalttal tálalhatjuk.
A cikk Bogos Zsuzsanna Végy egy régi receptet! című sorozatának része. A sorozat további írásai itt érhetőek el.
Ez az írás a Képmás magazin 2022. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>