Ellenállt a múló világdivatoknak – Szűcs Endre, aki a Balaton-felvidék legkülönlegesebb keresztútját készítette
Szűcs Endre életművének megismerése sokkal, de sokkal nagyobb téttel bír annál, hogy közben rácsodálkozhatunk egy kiváló építész munkáira. Hétköznapjaink jó közérzete forog kockán: „emberre szabott”, hagyományokban gyökerező, organikus építészete nemcsak harmonikus otthonokat, valódi hajlékokat hoz létre, hanem minden lehetőséget megteremt egy kiegyensúlyozott élet feltételeihez is.
Szűcs Endre 1944 szökőnapján, Csepregen született, e kis dunántúli település minden bizonnyal kiváló hátországa lehetett későbbi irányultságának: elkötelezettségének a szelíd pannon táj és a kistérségek iránt. A Műegyetem építész karát vészterhes esztendőkben végezte el, az 1968-as évben – a „dicsőséges” forradalmi események hatására – évfolyamának jelentős része elhagyta Magyarországot. Ő – ahogy sokszor hangoztatta – „nem térben, hanem időben disszidált”, és a tájidegen „divatlapházak” helyett a múlt öröksége felé fordult: műemlékes építészként a Budai Várban dolgozott évtizedeken át.
„Ha elmennék, elpusztulnék” – jelentette ki.
Igyekezett belakni, otthonossá tenni, vagy – az ő szavaival élve – „idevalókká formálni” azt az épített környezetet, amelyet nemcsak a 20. század második felében, de napjainkban is oly gyakran emelnek ki kulturális, társadalmi, földrajzi kontextusából, és tesznek élhetetlenné az embertől elidegenített, homogenizált épületekkel.
Szűcs Endre műemlékesként első feladatául egy háborúban megsérült szecessziós lépcsőház üvegablakainak helyreállítását kapta, nem csoda, hogy a Monarchia idejének építészeti kincsei magával ragadták. Ez vezetett doktori disszertációjának témájához is, hiszen – ahogyan humorosan kommentálta – „evés közben jön meg az étvágy”. Végül könyv formájában ez az addig sehol meg nem jelent átfogó kutatás Megfestett fény. Díszüveges munkák a történelmi Magyarország építészetében 1945-ig címmel látott napvilágot.
Kézjegye a Balaton-felvidéken
Saját bevallása szerint hajlottabb korára gondolva döntötte el, hogy a Balaton-felvidéken szeretne minél több időt tölteni, így lett a térség szerelmese (sőt foglya, ahogy többször nyilatkozta), a tájba simuló népi építészet, az egységes falukép megőrzésének ikonikus alakja.
„100 féle lakóház, présház, amihez közöm van” – állapítja meg, vagyis kézjegyét kitörölhetetlenül rajta hagyta e vidéken.
Meseszerű házainak tervezését, varázslatos műemlék-helyreállításait csoportosan 1980-tól végzi, amikor vezetésével megalapították a MÉRMŰ Stúdiót. Építésztársaival mind „Kós Károly varjúvárából bújtak elő, fél szemmel mindig Makoveczet figyelve”, és végérvényben – bármennyire meglepően hangzik is – új szemléletű, a múlt elemeit tudatosan megidéző, tulajdonképpen posztmodern irányzatot hoztak létre. A hihetetlen mértékű információáramlás és a felfoghatatlanul gyors kommunikáció következtében létrejövő összevisszaság, egyneműsítés helyett tudatosan és bátran építenek archaikus eszközökkel, miközben Szűcs Endre mindig hozzáteszi: „apró gesztusokkal jelzem, hogy ez ma épült valójában”.
Ez csupán elsőre tűnhet egyszerűnek, kézenfekvőnek és legfőképp anakronisztikusnak. Egyfelől – saját bevallása szerint is – folyvást ellen kell állni „a high-tech és az egyéb nagyvilági hívságok sokszor nagyon ingerlő csábításának”. Másfelől a hazai környezetkultúra elmélyült tanulmányozásának, integrálásának feladata, egy „erőlködés nélküli” épület megálmodása voltaképp kiadósabb szellemi munka, mint a „tobzódó”, idegen irányzatok majmolása. Munkásságát az arányok, léptékek már-már vallásos tisztelete jellemzi, ez pályatársát, U. Nagy Gábort idézve szinte a legtitokzatosabb, mégis legfontosabb része a tervezői munkának. Az arányérzék márpedig „részben ösztönös, biztossá csak a műveltség teszi”.
A szentbékkállai keresztút
Szűcs Endre építészeti-hitvallásának ékköve saját hajléka Szentbékkálla szőlőhegyén.
A ház maga a Balaton-felvidéki hagyományos történelmi táj esszenciája, élettel teli múzeumépület: évszázadok szervesen egymásra épült rétegei, ember és természet együttesének bűvös megnyilatkozásai, szemet gyönyörködtető vakolathímek és ősi ornamentikák egymásba kapaszkodásainak harmonikus egysége. Tulajdonképpen a házat körbeölelő évezredes táj koronázza meg a hatást, amire maga Szűcs Endre emlékeztet: „Valamennyi itteni falu Árpád-kori település, tehát honfoglaló magyarjainknak volt szállásterülete.” Építészetének egyik jellegzetes motívuma a szoborfülkék vonalának követése, nem meglepő tehát, hogy a szentbékkállai keresztút is az ő nevéhez fűződik, amely egyúttal munkássága közügyek iránti elkötelezettségére is rámutat. „Családunk elhatározta, hogy a millecentenáriumra egy keresztutat épít telekhatárunk vonalában” – emlékszik vissza. A kálváriakereszt közelében található stációk egy része a kerítésfalban, más részük – a szép kilátás érdekében – szabadon állnak.
Gyűjtés, mentés, feldolgozás a Gyimesben
Életművének hasonlóan missziós tevékenysége a Gyimesben végzett munkája. Hogy a Dunántúlról miként juthatott el a Kárpát-medence legkeletibb csücskébe? „Erdélyben távoli rokonaink éltek. Szüleim minden nyáron kiküldtek Kolozsvárra” – hangzik a vallomás, így gyakran vendégeskedhetett Kalotaszegen, és „a csodálatos Vas megyei gyerekkor emléke egy újabb varázslattal gazdagodott”.
Végül a rendszerváltást követően sikerült meghódítaniuk egymást a gyimesi hegyekkel, amelyeket korábban erőszakkal elrejtettek előle: két milicista mindig visszafordította a csángók kapujából.
Ezt a Csíkszereda utáni pontot „el is neveztem Chek Point Ceaușescunak” – teszi hozzá tréfásan. Azután a szakmai jó szerencse ugyancsak mellé szegődik: „1990-ben kaptam egy nagyon elegánsan hangzó magyar tudományos akadémiai ösztöndíjat három évre, hogy gyimesi falukutatást végezzünk. Ez életem egyik legcsodálatosabb élménye. Menet közben jutott eszünkbe, hogy nemcsak fényképezni és felmérni kell a házakat, hanem megőrizni is. Így jött a magánkezdeményezésű falumúzeumnak is a gondolata.”
Gyimesben (a Balaton-felvidékhez hasonlóan) ugyancsak ősi, középkori eredetű és építészeti megoldású épületekkel találkozni, azzal a különbséggel, hogy ezek boronaházak, vagyis lehet őket költöztetni. Így születhetett meg a ma már számos különböző funkciójú építményt számláló skanzen Gyimesközéplokon, valamint a Malom Alapítvány, amelynek célja a népi építészet gyűjtése, átmentése, feldolgozása.
Legfőbb sikerük pedig a példamutatás, hiszen ténykedéseik folytán a helyiek is elkezdték megmenteni saját házaikat.
Hogy az építészet szigorúan magántevékenység, vagy épp ellenkezőleg: súlyos közügy? Szűcs Endre életműve csodálatos választ ad erre. E tetemes felelősség azonban a nagybetűs Művészettel párosul, vagy – Szűcs Endre zárszavaival: „Meg kell próbálnunk az építészetből is költészetet és játékosságot varázsolni, és ellenállni a múló világdivatok hívságainak. Én ezt megpróbáltam.”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>