Létrehozták a maguk boldogságszigetét, majd megosztották másokkal is
„Szeretnénk a családoknak megmutatni, hogy a közösen eltöltött idő, a háziállatokért érzett felelősség, a házi és ház körüli munka megosztása, a természet szeretete mind olyan elfoglaltságok, amelyek összekovácsolják a famíliát” – mondja Gyetvainé Zováth Anikó, aki családjával együtt 2019 nyarán nyitott élménybirtokot Kosdon. A RoBirtok névre keresztelt komplexumot először hobbiprojektként kezdték el építeni, elsősorban négy gyermekük állatszeretete mentén, de hamar rájöttek, hogy az itt eltöltött idő nem csak nekik okoz örömöt.
A parkolóból sétálok felfelé, amikor egy zöld pólót viselő férfi köszön rám. Fotóról ismerős, ő Gyetvai Róbert, a birtok egyik tulajdonosa, akinek nemsokára a feleségével, Gyetvainé Zováth Anikóval is találkozom, de előtte még a pénztárnál van dolgom: megkapom a fából készült tallérjaimat.
„Ezeket beválthatod ételre, és részt vehetsz velük a kézműves programunkon is” – mondja széles mosollyal egy elragadó, szintén egyenpólót viselő ifjú hölgy. Anikó a szalmabálák mellett sétál lefelé a lejtőn, s amint meglát, mosolyogva köszönt. Javasolja, ne is húzzuk az időt, nézzünk szét együtt a birtokon.
„Tizenkét éve kezdtük el építgetni a birtokot. Eleinte hobbinak indult az egész. Az első családi vállalkozásunkból származó profitunkat forgattuk be. Az volt a célunk, hogy a gyermekeinkkel együtt természet- és állatközelben lehessünk, azonban mindig azt tapasztaltuk, hogy a barátok olyannyira jól érezték magunkat itt, hogy nemigen akarnak hazamenni tőlünk.
Miért ne nyissuk meg a birtokot a nagyközönség előtt? – vetődött fel a kérdés.
Innentől fogva azon munkálkodtunk, hogy a látogatók megismerjék ezt az életformát, és lássák, hogy a családi munkamegosztás, a háziállatokért érzett felelősség, a házi és ház körüli munka összekovácsolják a családot” – mondja Anikó, akiről megtudom, hogy szakmája szerint idegenforgalmi közgazdász, férje, Robi pedig gépgyártás-technológus.
„Nálunk az állatokhoz nemcsak bemenni lehet, hanem különböző időpontokban az etetésükben, gondozásukban is részt lehet venni. Az állatsimogató-látogatásaink vezetetten történnek, félóránként tartja őket az egyik lányom vagy egy állatgondozónk. Lehetőség van alpakát vagy szarvast sétáltatni, disznókat, ormányos medvéket, kengurut etetni, wallisi juhokat simogatni, így a gyerekek rengeteg állattal ismerkedhetnek meg testközelből. Emellett lehet még lovagolni, lovaskocsikázni, tehenet fejni, friss tehéntejet inni, és rendezvényeket tartani.
Pár éve befogadtunk egy kiskecskét. Már a neve is gyanús volt, Komisznak hívták.
Juhokkal, struccal és szarvasmarhákkal tettük őt össze, mígnem egy este – mint később kiderült – meglógott a karámból. Éjjel csörgött a telefonom, a vendégházban elszállásolt család rémülten újságolta, hogy mindenhol elment az áram, és a dézsa mögött nézi őket valami. Komisz bámult rájuk. Kiderült, hogy a fejével valahogy megnyitotta a vízcsapot, telement a vízóraakna vízzel, lecsapva ezzel a biztosítékot. Komisz így hamar elkerült tőlünk, és azóta sincs kecskénk.”
Időközben elérkezünk az egyik kedvenc állatomhoz, a strucchoz, aki ma igencsak szégyellős. Bárhogyan szuggerálom, nem jön közelebb.
„Menjünk inkább át az alpakákhoz, ők oda fognak jönni hozzánk. Nyugodtan meg lehet simogatni őket, sőt, ha közelebb hajolsz hozzájuk, még orrpuszit is adnak!” – mondja Anikó mosolyogva. „Látod? Ott van Séró!” – mutat az egyik fehér példányra, és már értem is, miért pont ezt a nevet kapta. És valóban sikerül összenóziznom vele, ami teljes mértékben feledteti velem a strucctalálkozó sikertelenségét.
Vattacukorbiznisz és kenguru Hollandiából
Anikó és Róbert autodidakta módon szedték fel a mezőgazdasági tudást, mostanra a RoBirtok aranykalászos gazda-vizsgaközpontként és mintagazdaságként is működik.
„Van még 23 hektár területünk, ahol a takarmány egy részét magunk termeljük meg az állatoknak. Próbálunk egyre inkább önellátók lenni, illetve a hétvégéken a falusi vendégasztalokra kerülő ételek alapanyagait is igyekszünk mi megtermelni, vagy a helyi termelőktől beszerezni” – teszi hozzá a tulajdonos.
Mint megtudom, Anikó – a birtok üzemeltetése mellett – egy másik projektet is visz: ő a KidsOasis családbarát szállásminősítő rendszer ötletgazdája, s családbarát szálláshelyek kialakításával, minősítésével, meseútikönyv és családi utazási magazin kiadásával is foglalkozik.
De hogyan bírsz el ennyi feladattal? Hogy jut időd a családra? – kérdezem.
„Minden hétvégén együtt vagyunk itt, a birtokon mind a hatan. Az, hogy a gyerekeink a kezdetektől aktívan kiveszik részüket a birtok feladataiból, óriási segítség nekünk, felnőtteknek, emellett örülünk, hogy olyasmivel foglalkoznak, ami boldoggá teszi őket. Rebeka lányunk az állatos programokat vezényli, ő egyébként a 18. születésnapjára két kengurut kapott, amiket Hollandiából vásároltunk neki. Dóri kiszolgál a pultban – őt egyébként is a vendéglátás és a cukrászat érdekli –, a 11 éves Áron fiunk a gépekkel, Janka pedig a lovakkal foglalkozik. Ja, és Áron kezében összpontosul a vattacukorbiznisz is!”
Mivel Anikónak egy születésnapi zsúrt kell levezényelnie, egy időre szétválnak útjaink. Még hallom, amint bemondja a mikrofonba az aktuális programot:
„Kezdődik az ormányosmedve-simogatás!”
Gyerekeket rekordsebességgel előzve szaladok a karám felé. Nyílik az ajtó, és vállamra teszik Dömét, aki jól tudja, hogy mindennek meg kell kérni az árát, még a vállamon való ücsörgésnek is. Az ő tarifája pár szem friss szőlő és tojás, amiket, miután odaadunk neki, azonnal be is fal. Fél órával később már egy lepkekészítő kézműves workshopon ülök. Kapok parafát, akrilfestéket, fából készült lepkeformát, ecseteket, és belemerülök a festésbe. Minden olyan alkalmat igyekszem megragadni, amikor egy kicsit újra gyerek lehetek.
Zárásképpen még egyszer végigsétálok a birtokon, el egészen a vendégházig, a hőség azonban olyannyira kiveszi belőlem az erőt, hogy jobbnak látom, ha inkább felülök egy szalmabálára. Nézem, amint a gyerekek a szalmaugrálóban játszanak, közben csodálom a gyönyörű tájat, és emlékeztetem magam, hogy még ennem is kell: sajtos, kemencében sült csirkemellet zöldségkörettel és „állatos” muffint. Kenyérlángos és túrós rétes már nem férne belém, de majd legközelebb, amikor a vendégházat is ki szeretném próbálni! Engem az sem zavarna, ha éjjel egy kecske vagy egy alpaka bámulna.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>