Szentendrén elevenedik meg Erdély – a Skanzen új kiállításán jártunk

Cseri Miklós őszinte örömmel, érthető büszkeséggel mutatja végig az újonnan épült erdélyi tájegységet: ha teljesen elkészül, valódi léptékváltást jelent majd a skanzen történetében, hiszen 15 hektáron 140 épület alkotja, amelyekben összesen 25000 műtárgy várja majd a látogatókat. A májustól látogatható rész központi eleme egy erdélyi város főtere: kávéház, szecessziós szerkesztőség és nyomda, szatócsbolt, gyógyszertár, működőképes postahivatal, felette a hivatalnok lakása, és a tér közepén egy 48-as emlékmű. Nem véletlenül mozgunk ismerősen ezek között, az épületek több erdélyi városból is ismerősek lehetnek, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Székelykeresztúrról. A hagyományos skanzenek falusi házaival ellentétben nem szétszedték, leszállították, és újra összerakták őket, hanem replikaszerűen megépítették a korhű másolatokat.

Nem ez az egyetlen, ami miatt úgy érzem, néhány óra alatt teljesen át kell programoznom a fejemben mindazt, amit eddig a skanzenről gondoltam. A skanzen már nem az eltűnőben levő hagyományos falusi életmód élethű, de statikus, a pillanatba belemerevedett emlékműve. Nemcsak megjelenik a város is a tájegységek között, hanem élővé is válik:

a gyógyszertárban lehet vásárolni, a postahivatalban levelet feladni, a kávéházban enni egy jó süteményt.

Kép

Kép: Páczai Tamás

A skanzenek új generációja, így a világelsők között számon tartott szentendrei gyűjtemény is, információt ad át, de nem állításokat fogalmaz meg, hanem kérdéseket tesz fel a látogatónak. Gondolkodásra késztet és óvatosan terel ebben a folyamatban, külön odafigyelve a skanzen látogatóinak jelentős hányadát kitevő gyerekekre is. A legkisebbeknek már nincs meg az igazi „skanzen-fee­lingje”, a személyes kötődése a skanzenekben kiállított tárgyakhoz: már nem láttak ezekhez hasonló eszközöket, bútorokat a nagyszüleiknél, nem aludtak vakációk alatt a nagymama dunyhája alatt, és kemencét is legfeljebb a látványpékségekben figyelhettek meg. Őket történetmeséléssel, élményszerű elemekkel lehet megfogni. Ilyennek szánják az erdélyi tájegység leendő főbejáratát, amely a román–magyar határt idézi a rendszerváltás előtti időkből. A „határfrász” felidézése, az aprólékosan átvizsgált gépkocsiban átcsempészett irodalomról vagy éppen élelmiszerről szóló történetek már az első pillanatban erőteljesen megjelenítik a látogatónak, hogy itt két, egymástól mesterségesen, erőszakos eszközökkel elválasztott országrészről beszélünk. Mert valójában cseppet sem magától értetődő, hogy

Szentendrén egy határon túli, erdélyi tájegységet alakítottak ki most.

„Komoly szakmai, történeti és néprajzi oka van, hogy miért foglalkozunk Erdéllyel is, és persze van érzelmi és nemzetpoliti­kai célja” – mondja a főigazgató. „A szakmai oka az, hogy Erdély néprajzi, kulturális, történeti tekintetben is önálló entitás, kiemelt, kitüntetett helye van a magyar történelemben. 1998-ig a régi, kommunista időkben létrehozott alapító okiratunk alapján működtünk: nem volt lehetséges, majdhogynem tiltott volt, hogy határon túli területekkel foglalkozzunk. Amikor végre ez a lehetőség is bekerült a telepítési koncepcióba, el kellett döntenünk, hogy legyen egy új, határon túli tájegységünk, vagy kövessük a szakmai megfontolásokat a skanzen bővítésénél. A szakmai kánon, nagyon helyesen, azt mondja, hogy a kulturális jelenségeket nem kötik a közigazgatási határok. Ebből az következik, hogy ha Burgenlandban ugyanazt találjuk, mint amink az Őrség–Göcsej tájegységben már felépült, akkor nem hozunk épületeket, eszközöket Burgenlandból. A Csallóköz a Kisalfölddel, a Felvidék a Palócfölddel, Kárpátalja a Felső‑Tiszavidékkel mutat azonos jegyeket. De

Erdély nem hasonlít semmihez, mert önálló, ráadásul az összes többi tájegységnél nagyobb és sokszínűbb entitás. Hogy csak egy példát mondjak, az úgynevezett keleti vagy szamosi háztípus nem található meg sehol a Kárpát-medencében.

Persze a szakmai és laikus közönségtől folyamatosan jött a kérdés, hogy miért nem foglalkozunk a többi határon túli területtel is, ezért végül abban maradtunk, hogy a már meglévő tájegységekhez áthozunk egy-egy jellemző épületet a szomszédos területről is. Ez tehát a szakmai oka az erdélyi tájegység kialakításának.

Kép

Az erdélyi tájegység makettje Cseri Miklós irodájában - Kép: Páczai Tamás

De van érzelmi, ha úgy tetszik, szubjektív oka is, ez pedig abból a borzasztó buta és gyilkos viccből indul ki, ami így szól: »Mikor lesz a székelyből román? Amikor leszáll a vonatról a Keleti pályaudvaron.« Sok kérdés és nagy katyvasz van a fejekben ezzel kapcsolatban, erre valami tisztességes választ kellett adni. A kulturális nemzetegyesítés arról szól, hogy ez a közigazgatásilag, politikailag Magyarországtól elszakított régió része a magyar fejlődéstörténetnek. Mindig is az volt, és a jövőben is az lesz, és erre oda kell figyelni. És nem utolsósorban van egy ezeknél praktikusabb célja is az erdélyi tájegység kialakításának: az értékmentés, hiszen Ceaușescu legszebb álmában nem gondolta volna, hogy olyan mérvű lesz a falupusztulás, a régi épületek pusztulása, mint ami a németországi, olaszországi vagy angliai munkavállalás következtében lett. Kimennek az erdélyi falvak lakói, jön haza a pénz, és ebből a magyarok azonnal felújítják a nagyszülőktől örökölt, hagyományos házaikat. Ez érthető, de nagy károkat okoz. Néhány hónap alatt egész utcaképek változnak meg. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ebből valamit megmenthessünk.”

Kép

Imakönyv az örmény ház hálószobájában - Kép: Páczai Tamás

Cseri Miklóstól megtudom, hogyan alakult ki konferenciák, egyeztetések mentén lassan a szándék, majd a koncepció; hogy lett a búvópatak-szerűen előkerülő álomból terv, a tervből kormányhatározat; hogy vásárolták meg különféle pénzekből a legfontosabb tárgyakat és épületeket, mentették a menthetőt, és hogy épülhetett fel végül a most átadott tájegység. Nemcsak a politikai vezetést, de a szakmai közvéleményt is meg kellett győzni, ráadásul együtt kellett működni a romániai hatóságokkal is. A főigazgató elmeséli, hogy hogyan kapott helyet az erdélyi tájegység koncepciójában végül a magyar néprajzi jelentőséggel bíró tárgyakon túl a román, szász, cigány, zsidó, örmény, szórványmagyar, tömbszékely, tehát gyakorlatilag az Erdély varázsát adó valamennyi nemzetiség. És szót ejtünk a talán legfontosabb, szemléletbeli különbségről is, hogy a hagyományos, vidéki életet bemutató skanzen-koncepcióhoz képest itt a városi élet bemutatásának is jelentősége van.

Kép

Az örmény ház szalonja - Kép: Páczai Tamás

2022 tavaszára felépült az erdélyi város – már az autóútról jól látszik a megtévesztő épületegyüttes, ha az ember nem tudja, hogy egy skanzen két oldala között vezet, nem is értené, hogy került ide a szentendrei dombok közé. De készen áll a faluból is 5-6 porta, templom, közösségi épület, egyelőre csak mutatóban. Hozzám hasonló laikusok biztos ugyanúgy kíváncsiak arra, mégis mi alapján válogatják össze a szakemberek a tájegységet bemutató épületeket Erdély egész területéről. Cseri Miklós az Amélie csodálatos élete című filmre utal, arra a jelenetre, ahol a főszereplő egy zsák gabona szemeit pergeti át az ujjai között. Ilyen szűrőt alakítanak ki a néprajzosok is, a nagy tájegységen belüli kisebb egységekből a Szilágyságtól Moldváig, a jellegzetes erdélyi kulturális jelenségekből, mint a medve, a só, a puliszka vagy a tánc, a zene, de akár az unitárius vallás maga is. Összetett mátrixon szűrik át az összegyűjtésre alkalmas tárgyakat és épületeket, és igyekeznek egy olyan leltárt felállítani a végére, ahol egy-egy tárgy vagy épület több jellegzetes kategóriába is beletartozik és típust alkot. Ezek rajzolják ki mozaikszerűen a teljességet, már amennyire ez egyáltalán kirajzolható egy ilyen sokrétű, gazdag hagyománnyal bíró közösség évszázadairól.

Kép

Próba a kalapszalonban - Kép: Páczai Tamás

„Mikor lesz készen a teljes erdélyi tájegység?” – horgad fel bennem a türelmetlenség. Meglepetésemre Cseri Miklós egészen pontos dátummal válaszol: a második ütem 2025. július 5-én kell hogy megnyíljon. „Ez kitüntetett dátum, ekkor megyek nyugdíjba. És úgy lenne jó, ha ezt a harmincegynehány éves pályafutásomat ezzel be lehetne fejezni” – mosolyog a bajsza alatt a főigazgató.

Kép

Cseri Miklós - Kép: Páczai Tamás

De addig is vannak még tervek a tarsolyában: az egyik ilyen a diaszpórákban élő magyarság építményeinek a bemutatása. Azt meséli, hogy már itt van a pennsylvaniai és az argentínai magyarok egy-egy lebontásra ítélt, ikonikus épülete, de hazahoznak egy izraeli magyar kibucból is egy kis építményt. Ezek segítségével tulajdonképpen az idehaza maradtak gondolkodhatnak el, miért és milyen utakat választottak a megmaradásra az emigránsok szerte a világban. A másik fontos terv az 1920 utáni évszázad bemutatása. „A néprajzi kánon eddig tartja számon a hagyományos paraszti életmódot, nem törekszik az elmúlt száz év életmódjának a kutatására. Pedig a történelem kellőképpen felgyorsult már ahhoz, hogy bőven legyen mit bemutatni a huszadik század későbbi évtizedeiből is, kezdve a Kós Károlyék által tervezett és egyéb típustervek alapján épült épületektől, egészen a beregi árvíz és a vörösiszap-katasztrófa után kialakított, népies formák alapján újjáépített házakig. Nagyon izgalmas az épített örökségen keresztül megérteni azokat a folyamatokat, amelyek során eltűnt a parasztság, átalakult az életmód, kialakultak az ingázó, városba települő közösségek, vagy éppen megépültek a víkendházak, mert a városi emberek zsigereiben is ott élt még a kertművelés iránti vágy” – lendül bele a Cseri Miklós távlati tervei részletezésébe. Még sokáig érdemes lesz vissza-visszajárnunk a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, Szentendrére. 

A Képmás magazin egy új sorozatot indít Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. júniusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.