„Erős mozi, de ami a valóságábrázolást illeti, a fejemet fogva jajgattam” – Történész szemmel A besúgó című filmsorozatról
Véget ért A besúgó, az első nagyszabású hazai sorozat, amely Magyarországon játszódik közvetlenül a rendszerváltás előtti időkben. Az alkotás bár valós történelmi folyamatokat ábrázol, fiktív környezetbe ágyazza azokat, így nem csoda, hogy elindult a párbeszéd arról, milyen hiányai lehetnek a filmnek a kommunista diktatúra történelmi traumájának feldolgozását tekintve. Parázs viták alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy feladata-e a sorozatnak, hogy a történelmi hitelességre helyezze a fókuszt, vagy – a művészi szabadságnak engedve – alárendelheti azt a narratívának. Megkerestük a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesét, Máthé Áront, hogy „nézzük együtt” a sorozatot, és mondja el, mi a véleménye a korszakot kutató történésznek A besúgóról.
Míg például a rabszolgaságról, a világháborúkról vagy a náci haláltáborokról sokféle alkotás született már, amelyek hozzájárultak az érintett népek, nemzetek traumáinak feldolgozásához, a Magyarországot 40 éven át amortizáló kommunizmus játékfilmes vagy regényes feldolgozásában komoly hiányok vannak.
Nem véletlen, hogy A besúgó című sorozat bemutatását nagy várakozás előzte meg, hiszen elsőként nyúlt ebben a formában egy hosszú ideig tabunak számító témához.
A történet 1985-ben játszódik. A fiatal és eszes Gergő életébe nagy változást hoz, amikor felveszik a Közgazdaságtudományi Egyetemre, és ezért Budapestre költözik. A politikai rendszer viszont nem hagyja, hogy élvezze az egyetemi életet, beszervezi az Állambiztonság, azzal zsarolva őt, hogy ha nem lesz besúgó, nem kaphat többé külföldi gyógyszert súlyosan beteg öccse. Gergő csatlakozik egy csapat ellenzéki fiatalhoz a kollégiumban, amelyet Száva Zsolt vezet. A fiatal besúgó lavírozni kezd a két oldal között, terveket szövöget a barátaival, miközben jelentéseket is készít róluk.
A nyolcrészes alkotással szemben sokan magas elvárásokat támasztottak, így most szakértők és sorozatnézők csapnak össze a sajtóban, filmes portálokon, a közösségi médiában vagy a vasárnapi ebédnél azt boncolgatva, hogy milyen erényei és hibái vannak A besúgónak.
Még nem vetettünk számot a nyolcvanas évekkel
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese szerint nyugodtan mondhatjuk, hogy van egy hiány, amit a sorozat pótolni szeretett volna. „Eddig nekünk a rendszerváltásról a »Moszkva tér« volt az alapmű.
A németek ugyan kissé hamisan, de mégiscsak megcsinálták a maguk Stasi-filmjét, »A mások élete« című alkotást – méghozzá 16 évvel ezelőtt. Nálunk öt évvel később jött Köbli Norbi filmje, »A vizsga«, amely ugyan még nem az érett kádárizmus állambiztonságáról szólt, de azért a kommunista diktatúra machinációit ábrázolta.
Amikor a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál megjelentettük »Az impexek kora« című könyvet, mit ad Isten, kijött az »X – A rendszerből törölve« című film is 2018-ban. Ez viszont már A besúgóra hasonlított, és nem csak a tárgyalt korszak szempontjából. Míg szerintem Köbli filmje profi fikciós történetmesélés, addig A besúgót és az X – A rendszerből törölve című filmet sokkal inkább baloldali, aktuálpolitikai alkotásnak látom” – osztja meg a véleményét Máthé Áron.
A korszakot kutató történész felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar értelmiség még nem vetett számot a nyolcvanas évekkel, ezért is fontos beszélni A besúgóról, hiszen rengeteg téves közhely, ami az értelmiségi közegben felbukkanni szokott, megjelenik a filmben, mindemellett lát benne profi megvalósításokat is. „Nem a történetmesélés szempontjából, bár az alapsztori nem rossz, hanem elsősorban a tárgyi környezet, a kézzel csinált kultúra hitelességének szempontjából.
Lendületes, erőt sugárzó moziról beszélünk, ahol nem mellékesen nincs »Jumurdzsáknak Casio órája«, vagyis minden apró tárgyi, zenei részlet a helyén van. A film magával ragadó, ami a látvány, illetve a dramaturgia hatása is.
Persze vannak benne durva túlzások, például a ketchup. Ostobaság, hogy akkoriban nem tudták, hogy mi az. A Rákóczi úton a hentesüzletek kirakatában ott sorakoztak üvegszám a jobbnál jobb ketchupok. Ami pedig a valóságábrázolást, az eseményeket illeti, ott a fejemet fogva jajgattam” – teszi hozzá a történész, aki több történelmi hitelességi problémát is felsorol, ami miatt fikciósnak is csak üggyel-bajjal nevezheti magát a sorozat. Szakértők szerint azért kell ezt tudatosítani, mert fontos, hogy az a generáció, amelyiknek nincs valós tudása a korszakról, ne higgye azt, hogy a sorozatot látva közelebb kerül az akkori magyar viszonyok megértéséhez.
„Először is a nyolcvanas években a magyar állambiztonság nem egy mexikói drogkartell volt. Viselkedés szempontjából abszolút nem, meg abból a szempontból sem, hogy egy nagyon bürokratikus szervezetről beszélünk. Nem így ment maga a beszervezés sem. Óvatosan, finoman vagy ravaszul közelítették meg a beszervezni kívánt célszemélyt, és lehetőség szerint nem zsarolással, tehát nem terhelő alapon csinálták, vagy legalábbis nem csak azzal. A kémszakmában a kizárólag zsarolással beszervezett ügynök mindig a legkeményebb dió. Az is nehezen elképzelhető jelenet, hogy a temetőben halállal fenyegeti meg a megszeppent diákot egy alezredes!
Az alkotók összekeverték a filmet a »Sicario« következő részével.
Egyáltalán egy piszlicsáré diákszervezkedéshez akkoriban egész biztosan nem egy alezredest küldtek, hanem az alezredes elvtárs küldte ki a beosztottjait, hadnagyokat, századosokat. Az együttműködést vállaló hálózati személlyel megíratták és aláíratták az együttműködésről szóló nyilatkozatot, és a legtöbbször írásban kellett jelentenie. De a legkiábrándítóbb a filmben az, amikor dühösen berohan a rendőrségi fogdába az alezredes a vélelmezetten lebukott ügynökéhez. Pedig egy olyan mesterfogás láttán, ahogy a főszereplő (negatív hős), Gergő, a másik főszereplő (pozitív hős), Száva Zsolt bizalmába férkőzik, mind a tíz ujját megnyalta volna a szerv bármelyik tisztje! Egy-egy ilyen operatív kombináció létrehozásán akár hetekig, hónapokig dolgoztak a szervnél. A filmben meg felháborodnak rajta? Ez egy rossz vicc. Ne sértsük már meg szakmai önérzetükben a diktatúra kutyáit, mondanám kesernyés iróniával. És akkor sorolhatnánk tovább a teljesen hamis dolgokat. B-dosszié a kollégiumi szoba ajtajára szegezve. Egymást gumibotozó állambiztonsági tisztek. Szóval ezek nagyon durva torzításai az akkori dolgoknak. Viszont rendkívül izgalmas az amerikai titkosszolgálat megjelenése a filmben. Ez érdekes kérdéseket vet fel a forgatókönyvírást illetően” – teszi hozzá Máthé Áron.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke szerint a film karakterei, „a seftes, cinikus kádergyerek, a tahó állambiztonságis, a lelkes diákszervezők és a KISZ-es okoska” mint típusok nagyon jók. Pozitívnak tartja továbbá az erdélyi kirándulás, a táncház megemlítését, és jónak látja azt is, hogy a Duna Körös környezetvédő megjelenik a vásznon. Szerinte izgalmas, hogy a beszervezett negatív főhős, a besúgó, tulajdonképpen nem ellenszenves figura, hiszen alapvetően az öccséért teszi, amit tesz – azután persze frusztrációból is. Ennek ellenére úgy érzi, hogy a külföldi holmikkal seftelő egyetemistán kívül a többiek többnyire kilógnak a szerepükből.
„Egy KISZ-titkárt például nem lehetett csak így félresöpörni. A nyolcvanas évek közepén ez nem így ment” – magyarázza a történész.
Máthé Áron szerint a sorozat diákszervezkedői első ránézésre jobban hasonlítanak egy hatvanas-hetvenes évekbeli galerire, mint a nyolcvanas évek ifjúsági ellenzéki mozgalmainak tagjaira. „Az embernek az az érzése, hogy az alkotók Kende Péter: »A Viktor« című politikai lejárató-ponyvájából indultak ki. Felcsapták a könyvet mondjuk itt: »A Budaörsi úti kollégiumban – mint bármely egyetemi koleszban – nagy élet zajlott, s az új csapat tényleg valósággal berobbant az egyetemre is, a koliba is. Hajnalig tartó bulizások, sok-sok Kőbányai Világos, vodkával és pálinkával, éjjel kettőig tartó nagy dumapartik, világmegváltások, néha pici tanulás, csajok, foci, kosár. A bulik ugyan néha kicsit sikeresebbek lettek a kelleténél. Orbán, Simicska és Varga Tamás ellen folyt fegyelmi eljárás például azért, mert egyik ilyen hajnali hejehuja közben a kollégiumi diákbizottság tagja megpróbálta lehalkítani őket, ám – nem önszántából – úgy távozott a szobából, hogy az ajtót előtte nem nyitotta ki senki, pedig csukva volt. Magyarán úgy vágták ki, hogy magával rántotta a tokjából kiszakadt ajtót is. De az is az ő kettősük volt, aki felgyújtotta a folyosót.« Szóval ez egy rémregény. A filmben is. Meg az is, hogy az ellenzéki vitaklub a kolesz alagsorában van, ahol előjön a pozitív főhős, és mond egy lázító beszédet. Egy olyan beszédet, amelyet bármelyik mai balos szövegkönyvből copy-paste-elni lehetne.
A nyolcvanas években a vitaklubok tényleg vitatkozó körök voltak komoly szellemi elmélyüléssel, nem puffogó frázisokkal.
Eközben a sorozatban az ellenzéki főhős egy macsó dúvad »odahaza«, vagyis a barátnőjével. Kicsit olyan az egész, mint amikor a 19. századi, Habsburg-párti pamfleteket olvassuk a magyarokról: a magyar elmaradott, de lázadozó, viszont egyúttal jobbágy is. Még a nemesi réteg is ősbarbár. Rossz érzés belegondolni, hogy a filmszakmában egyáltalán van olyan, akinél ez a 200 éve lejárt szavatosságú sztereotípia ragadt be. És amikor a filmben az ellenzéki banda meg a KISZ-es banda találkozik, az nevetségesen emlékeztet a »Grease« évtizedekkel korábbi amerikai toposzaira” – mondja a NEB elnökhelyettese, aki szerint A besúgóra éppen ezért nem lehet olyan alkotásként tekinteni, amely segít feldolgozni a kommunizmus traumáját a magyar társadalomban.
„Azt kellene megérteni, hogy a Kádár-rezsim lényege az volt, hogy nem csináltak hősöket, és szétterítették a felelősséget. És mégis, folyamatosan volt ellenzék, volt tiltakozás, és a végén a szakkollégiumi diákság a kádárizmus szürke valósága ellenére hozott létre alternatívát. Nincs mit szégyellnünk tehát a diktatúra évtizedein – a kommunista hatalombirtokosoknak van szégyellnivalója. Így a sorozat nem fog hozzásegíteni a múltunk tisztábban látásához, mert nem a múltról szól. Ez a film jelen érvényű politikai alkotás. Nem akarom elvitatni az alkotóktól a jogot, hogy ilyen sorozatot csináljanak, csak az Ég szerelmére, legközelebb kérjenek meg egy levéltárost vagy egy történészt, hogy segítsen! Akár baloldali világnézetű, akár konzervatív hitvallású szakembert, mert ha félretesszük a politikai kérdéseket, szakmailag akkor is nehezen értelmezhető a sorozat. És még egyszer hangsúlyozom, ez nem politikai álláspont kérdése” – zárja gondolatmenetét a történész.
A besúgó 2022-ben bemutatott magyar fejlesztésű televíziós drámasorozat, amelyet Szentgyörgyi Bálint, Mátyássy Áron és Miklauzic Bence rendezett. A főbb szerepekben Váradi Gergely, Patkós Márton, Szász Júlia, Lengyel Benjámin és Varga Ádám látható. Első epizódját 2022. április 1-jén mutatta be az HBO Max.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>