„Van, aki a gyerekét is eladja, hogy a család többi tagja enni tudjon” – Az orosz-ukrán háború az afgánok helyzetét is nehezíti
A tálib hatalomátvétel óta a vibráló és intenzív élet teljesen átalakult Afganisztánban. Sok bolt bezárt, az embereknek nincs pénzük, ők is bezárkóztak. Tovább ront a helyzeten, hogy a 40 milliós ázsiai országban az éhezést súlyosbítja az orosz-ukrán háború, amely most fokozott terhelést jelent a segítőknek. Az új válságban való helytállás azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a donorok, illetve a segélyszervezetek megfeledkeztek volna a többi válságról. Az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) is folytatja nemzetközi humanitárius munkáját többek között Irakban, Etiópiában, Afganisztánban, és ahol számítanak rá. Bálint Gábort, a MÖS afganisztáni programjának vezetőjét kérdeztük, aki év elején tért vissza a Közel-Keletről.
Már hússzor járt Afganisztánban. A családja nem izgul önért, amikor útra kel?
Természetesen minden útnak megvan a maga kockázata. A folyamatos kapcsolattartás és az állandó elérhetőség – ami biztonsági okokból is nagyon fontos – azonban sokat segített. Az első egy-két út persze emlékezetes volt mindenki számára. Fontos mozzanat volt, amikor néhány afgán kollégánk Magyarországon járt, és találkozott a családommal, így már tudták, hogy kikkel dolgozunk kint, voltak személyek, akikhez kötni lehetett a távollétemet. Az évek múlásával egyfajta rutinná alakultak az utak számomra és a család számára is.
Amikor kint járt, mit érzékelt a változásokból?
Az a nagyon vibráló és intenzív élet, amely korábban volt, este teljesen megszűnt, és napközben is lelassult. Sok bolt bezárt, az embereknek nincs pénzük, ők is bezárkóztak.
Ha én is tagja lettem volna a delegációnak, nőként most több félnivalóm lett volna, mint a tálib hatalomátvétel előtt?
Különbséget kell tennünk a helyiek és a külföldiek között. Egy magyar nő esetében, aki segélyszervezeti munkatársként utazik az országba, nincs nagy változás. Persze vannak kulturális szabályok, öltözködési, utazási előírások, amelyeket mindenkinek be kell tartani, de a probléma nem ezzel van. A helyi nők életében következtek be jelentős, de nem egységes változások. Korábban bíróként, katonaként is dolgozhattak, sőt olyan nőről is tudunk, aki „hadúrként” funkcionált. A társadalom teljes spektrumában megjelentek a nők, ma pedig városonként, régiónként változik minden. Az afgán közszolgálati tévében nem látni bemondónőt, de a kereskedelmi csatornákon igen, ráadásul az arcuk is látszik, csak fejkendőt viselnek. Vidéken mindig konzervatívabb, zártabb volt a közösség, de országszerte azt tapasztaljuk, hogy sokat romlott a nők helyzete.
Hogyan segíti őket a szervezet?
Korábban is voltak programjaink, amelyek egyedülálló anyáknak szóltak, például olyanok, amelyek megélhetéshez juttatják az itt élőket. Jelenleg táskakészítést, ruhakészítést és más szakmákat tanulhatnak, ehhez kezdőcsomagot biztosítunk, és a piacra jutást is támogatjuk.
Az emberjogi visszaéléseken túl Afganisztánban most a legnagyobb problémát az egész országot érintő éhezés jelenti. A UNICEF adatai szerint az alultáplált gyerekek száma fél év alatt megduplázódott. Milyennek látta a helyzetet, amikor év elején kint járt?
A huszonnegyedik órában vagyunk. Jelen pillanatban Afganisztánban a túlélésért küzdenek az emberek.
Vannak, akik a gyerekeiket is eladják, jellemzően a lányaikat egészen minimális összegért, hogy a család többi tagja enni tudjon.
Emberkereskedőkhöz kerülnek ezek a gyerekek?
Ez teljesen más világ, itt nem feltétlenül a bűnözés irányítja a dolgot. Egyes éhező családokban, ahol van 8-10 gyerek, eladják általában az egyik lányt egy távolabbi rokonnak dolgozni, vagy gazdag embernek a faluban, akár jövendőbeli feleségnek, akár házimunkára. Jelenleg az a helyzet, hogy ha nem segítenek a segélyszervezetek, az éhezés még nagyobb mértékben terjedne az országban.
Afganisztánban mintegy 40 millióan élnek. Hogyan választja ki az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy kiket támogat?
A térségekben, ahol dolgozunk, az emberek házról házra mérik fel az igényeket. Emellett több szereplővel – állami szervekkel, minisztériumokkal, helyi hatóságokkal, segélyszervezetekkel – koordináljuk a programokat. Az ENSZ Világélelmezési Programja keretében most 15 ezer tonna élelmiszert osztunk ki több mint 200 ezer embernek, amit komoly előkészítő munka előz meg.
Nem úgy megy, hogy megjelenünk egy teherautóval, és ledobjuk a csomagokat.
Mazár-e Sarifban és egy kisebb vidéki tartományban is folytattunk megbeszéléseket, a két vezetés között nagy különbség volt. Érezni lehetett, hogy olyan új tartományi vezetőkről van szó, akik az elmúlt 20 évet azzal töltötték, hogy folyamatosan harcoltak az akkori kormányerők és a nemzetközi haderő ellen. Volt, aki nagyon szúrós szemmel nézett minket. Sok szempontot szem előtt tartva tárgyaltunk, végül jóváhagyták az összes programunkat, sőt még írásban is elfogadják a projekteket. Furcsán hangozhat, hogy egy olyan országban, ahol szó szerint éheznek az emberek, és minden kaotikus, van valamiféle adminisztráció, de létezik, és ha betartjuk a szabályokat, garantálnak egyfajta biztonságot, ha elfogadjuk, hogy kizárólag humanitárius segítségnyújtást végezhetünk.
A tárgyalások után mi a következő lépés?
Azokban a városokban, ahol dolgozunk, az embereink házról házra járnak, és felmérik az igényeket. Van-e a családban fogyatékossággal élő, esetleg nő vagy gyerek-e a családfő?
A kulcsszó a rászorultság, mi nem vizsgáljuk az okokat, hogy ki miért került olyan helyzetbe, hogy azonnali segítségre van szüksége.
Később ezek az információk adatbázisokba kerülnek, majd folytatjuk a segélyprogram végrehajtását, az élelmiszer és egyéb segélyek kiosztását. Persze rengeteg egyéb lépést, eljárást is elvégzünk, ezekről reggelig tudnék beszélni. Jelenleg elsősorban az ENSZ Világélelmezési Programjával közösen dolgozunk.
Milyen hosszú távú fejlesztési programokon dolgozik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet?
A kétezres évek eleje óta sok vidékfejlesztési, oktatásfejlesztési és egészségügyi, illetve rehabilitációs programot hajtottunk végre, de most az az elsődleges, hogy az embereknek legyen mit enniük. Persze a segélyezés mellett a megélhetést is támogatni kell. Nagy a munkanélküliség: alapvetően egy szűk, angolul tudó rétegnek hirdettünk meg állást, mégis háromezren jelentkeztek rá. De ott van például a Jövedelmet a munkáért program, amelynek keretén belül öntözőcsatorna- és gátépítéssel, vidékfejlesztési programokkal is foglalkozunk. Afganisztán hegyes vidék, gyorsan lefolyik a víz a magasból, és ez árvizet okozhat, viszont, ha például felfogjuk egy víztározóval, akkor már tudnak öntözni, állatokat itatni. Vannak terveink arra, hogy ezeket a programokat új lendülettel beindítsuk.
Hogyan hat az orosz-ukrán háború az afganisztáni válságra, az éhezésre, az élelmezési programokra?
A beláthatatlan politikai kölcsönhatások mellett a közvetlen hatás máris érzékelhető. Ez egyrészt az afganisztáni segélyezésre elkülönített nemzetközi források csökkenésében, másrészt az általános áremelkedésben jelentkezik.
Az alapvető élelmiszerek ára néhány hónap alatt 30-40 százalékkal emelkedett, a munkanélküliség tovább nőtt, az 1-2 ezer forintos napi bérek – már annak, aki van olyan szerencsés, hogy talál munkát – csökkentek.
A háború előtt úgy tűnt, hogy sikerült elhárítani a tömeges éhezés kialakulását. Az afgán központi bank befagyasztott pénzkészletének feloldása is reménykedésre adott okot. Most azonban olyan beláthatatlan folyamatok indultak el – nem csak Afganisztánban –, amelyek arra engednek következtetni, hogy a stabilizációs erőfeszítések ellenére újabb komoly krízishelyzet alakulhat ki az országban.
Egy másik szempont, hogy amíg korábban úgy tűnt, az afganisztáni válság lesz az időszakot leginkább meghatározó humanitárius krízis, a szomszédos országban kialakult helyzet miatt az elmúlt hónapokban mi is az ukrajnai munkákra összpontosítottuk az erőforrásaink jelentős részét. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a donorok, illetve segélyszervezetek megfeledkeztek volna a többi válságról; az Ökumenikus Segélyszervezet is folytatja nemzetközi humanitárius munkáját többek között Irakban, Etiópiában, Afganisztánban, és ahol számítanak rá.
FRISSÍTÉS: A tálibok május első hetében elrendelték, hogy teljes testet elfedő burkát kell viselniük a nőknek Afganisztában a nyilvános helyeken – írja a Euronews. A radikális iszlamisták tavaly augusztusi hatalomra jutása óta ez a legszigorúbb jogkorlátozás a nőkkel szemben. A tálibok erényügyi hivatalának egyik tisztviselője elmondta, hogy először azonosítani fogják azokat a nőket, akik nem hordják a burkát, majd tájékoztatják a gyámjukat. Közölte, hogy a nőket meg kell büntetni, az apjukat, vagy a legközelebbi férfi rokonukat pedig be kell vinni az illetékes osztályra magyarázatért. Rosszabb esetben a férfiak börtönbe is kerülhetnek, vagy elbocsáthatják őket állami hivatalukból.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>