Egy jó fagyos szalonna a hegycsúcson mindent megér! – Székely zászlóval a kontinensek tetején

Magyarok közösségben

„Hiányzik még az a fránya Everest meg az indonéziai Carstensz Pyramid” – mondja Tulit Zsombor sepsiszentgyörgyi hegymászó, akinek célja mind a hét földrész legmagasabb csúcsát megmászni. Nem meghódítani, mert ezt a szót nem szereti, és nem egyedül, mert csapatember. A dél-amerikai Aconcaguát, az afrikai Kilimandzsárót, az alaszkai McKinley-t, az európai Elbruszt és Mont Blancot, sőt az antarktiszi Mont Vinsont már teljesítette is a „Székelyek a magasban” expedíciósorozattal.

Tulit Zsombor
Tulit Zsombor az Antarktiszon - Kép: Shackleton dokumentumfilm

Komolyan mondja, hogy még a földet is megkerülné egyszer a családjával? 

Bizony, dédelgetjük ezt a gondolatot! De amíg az ötvenet betöltöm, azaz úgy három éven belül az említett hét legmagasabb csúcsból a maradék kettőt is ki kellene pipálni. Sőt, a 7500 méteres kínai Muztagatáról már idén szeretnénk lejönni sível, erre tavaly is készen álltunk, csak a járvány miatt nem kaptunk vízumot. Nincs kimondott bakancslistám, mindig oda indulok, ami épp megtetszik. És mindig társsal, mert nem vagyok szóló hegymászó, ez számomra csapatsport. Nem egyedül viszem a Székelyek a magasban nevű klubot sem, Bertóti Zsolttal például hosszú évek óta együtt mászunk, a sok közös tapasztalat megalapozta az egymás iránti bizalmat, ami a hegymászásban elengedhetetlen.

Mi vitte önt bele annak idején ebbe a hobbiba, vagy inkább életmódba, mi motiválta, hogy kipróbálja?

A határaim felfedezése és minél kijjebb taszítása. A székely mindig is kereste a kihívásokat, ha azt mondod neki, megpróbálsz-e fölmászni ide, azt mondja, hát persze! Már gyerekként is szerettem a versenyhelyzetet. Felnőttként meg büszke vagyok arra, hogy két-három alkalommal is tudtam olyan döntést hozni, hogy visszaforduljak egy expedícióból, nem vakított el a csúcs varázsa. Megfordulni pedig nehezebb, mint megmászni. Az adott pillanatban az ember mérlegeli, mi a fontos. A „Székelyek a magasban” fő célkitűzése mindig is az volt, hogy mindenki épen és egészségesen hazatérjen, s ez huszonegynéhány esztendeje mindig sikerült is. Nem gondolom, hogy aki visszafordul, az sikertelen.

Öreg hegymászók vannak, vakmerő hegymászók vannak, de öreg vakmerő hegymászó nincsen.

Ha már itt tartunk, melyek a legfontosabb hegymászó-tulajdonságok?

A körültekintés, a célok és a társak megfontolt kiválasztása. Nem mindegy, kivel próbálkozol, más egy idegennel, mint egy baráttal. Változik persze az ember mászási stílusa és a prioritásai, amikor már család várja otthon két gyerekkel. Persze ha őket is meg tudjuk fertőzni ezzel a szenvedéllyel, az is egy jó cél. Engem is a szüleim oltottak be azzal, hogy mindig mentünk. Hatévesen már jártam a Kárpátokat egynapos vagy sátras túrákon. A sízés mint versenysport is maradandó élmény, az ember kitartást, csapatszellemet tanul belőle. „Egy az egészért, az egész egyért.” Fegyelem és alázat.

Mennyire számít mások véleménye, például, hogy veszélyesnek tartják azt, amit csinál?

Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy a feleségem és az édesanyám is pontosan ismeri, mivel jár ez. A feleségemmel is voltam 7600 méteren, és édes jó anyám is vezette itthon a sajtóirodát, azaz nincsenek előttük titkaim az expedíciók kapcsán. Nehéz lenne beadnom nekik, hogy nincs veszély, ők is inkább arra intenek, hogy készüljek föl maximálisan, szánjam rá az időt. Ha szereti az embert a családja, akkor nem szeretné elvonni azoktól a dolgoktól, amiket szeret.

Kép
Tulit Zsombor
Tulit Zsombor a Khan Tengri csúcsán

A felkészülés mindig hasonló, vagy úti céltól függően speciális?

Nagyjából ugyanaz, néhány különbséggel. Az Antarktisz előtt mondjuk hűtőházban aludtunk, néha a feleségem is ott töltött velem egy-egy éjszakát. Máskor a tömbház előtti parkolóban próbáltunk ki éjszaka egy új hálózsákot. De a felszerelés 4-5 ezer méter fölött nem nagyon változik, kérdés persze, szánt húz-e az ember, vagy sílécet vesz-e a lábára. A futás, az úszás, a bringa, a kirándulások, az egy-két napos túrák mindig a felkészülés részei, aminek vannak kevésbé felemelő pillanatai is, de a sport ezzel jár. Ha jólesik, ha nem, akkor is mész felkészülni, mert eredményt szeretnél.

Nyilván fent a magasban is adódnak bőven mélypontok. Ezeken mi segít túljutni?

Gyakran szoktam sírni például, de főleg az utolsó métereket az örömkönnyek jellemzik.

Nem meghódítjuk a csúcsot, hanem felérünk, és az még csak a távolság fele. Pont ugyanannyi van hátra, ráadásul a nehezebb része jön visszafele.

Az ember koncentrációs képessége már csökken, az egyik célját már elérte, de az, hogy épségben haza is jusson, még hátravan. Ha ezt sikerül szem előtt tartani, akkor később több tíz évnyi hegymászásról tud majd mesélni. Most hallottam, hogy „jobb, ha 20 percet vár rád valaki, mint ha 30 évvel hamarabb megérkeznél a túlvilágra”.

Az a problémamegoldó képesség, amit mászás közben elsajátít, a hétköznapokban is segíti?

Abszolút! Sőt leginkább azt tanultuk meg odafönt, hogy nem problémáink, hanem feladataink vannak, amiket meg kell oldanunk. És ez nagy megközelítésbeli különbség. Minden feladat csak egy a listán, megoldjuk, jöhet a következő. S nincs feladat, amit valamilyen módon meg ne lehetne oldani.

A visszatérést követően mennyire időigényes folyamat feldolgozni a hegyen történteket?

Idő kell hozzá, de a negatívumokat fent hagyjuk. Az ember egy expedíción rengeteget nyel a társától, a környezetétől, de nem szabad ezeket hazahozni, csak a jót, és a rosszból a következtetést. Vannak fent viták is nyilván, sosem ok nélküliek, de nem szabad a célt szem elől téveszteni, a személyes sérelmek később rendezhetők.

Kép
Tulit Zsombor
Tulit Zsombor, Mont Blanc - Expedíció kezdőknek

A szélsőséges, kiugró sikerélmények után a mindennapok apró örömei is ugyanúgy feldobják?

Ha mászhatok tizenegynéhány gyerekkel via ferratát a Vargyasi-szurdokvölgyben, s ezzel életre szóló élményhez juttatom őket, vagy például elviszünk egy kezdőt a Mont Blancra úgy, hogy mi magunk hitetjük el vele, hogy képes megmászni, és ezt siker koronázza, az igenis hasonlítható bármelyik csúcsélményhez! De vállalkozóként egy jó szerződés, vagy magánemberként egy jó találkozás is öröm, és az apró örömök sokasága visz előre.

Nem éppen apró öröm lehetett, amikor 2018-ban Dél-Afrika határában elsőként megtalálták gróf Wass Albert – az ismert író nagybátyja, aki az angol-búr háborúban hősként halt meg – sírját…

Az is egy fontos küldetés volt, miközben átszeltük Afrikát autóval észak-dél irányba. Az ember itthon felkészült a dokumentumok alapján, ott pedig kellő segítséggel és helyzetmegoldó képességgel, két-három ország határán mozogva eleget tett a feladatnak. Remélem, a sikerünk után mások is el fognak látogatni ugyanoda. De nem hasonlítgatnám az élményeket.

Az Antarktisz, a Himalája vagy Dél-Amerika, egy vagy több társsal állni a csúcson mind más érzés, de mind felemelő. És mind mögött sok munka van.

A csúcsokra mindig kitűzik a székely zászlót. Mennyire fontos önnek a székelysége, a magyarsága?

Az egész lényem ízig-vérig székelyből van, az is voltam, az is maradok. Mindaz, amiről eddig beszéltem, a pozitívumaival és a negatívumaival együtt székely, magyar, erdélyi magyar. Hogy visszük magunkkal a zászlónkat? Még szép! Ott hirdetjük az autonómiaszándékunkat, ahol épp járunk. Ha egy expedíción egy amerikaival vagy épp egy orosszal találkozunk, megosztjuk vele a világnézetünket, és kapunk rá egy választ. Ebből is tanulunk, nem szabad, hogy tabutéma legyen.

Egyszer azt is mondta valahol, bárcsak székely ételeket ehetnének az expedíciókon is…

Az ember krumplipaprikást vagy töltött káposztát mégsem vihet fel 8 ezer méterre, így mi is ugyanazokkal a rémegyszerű, nehezen ehető táplálékokkal megyünk, mint mások. De hogy eszünk-e egy kis szalonnát odafönt? Természetesen! Az oda tartozik, egy jó fagyos szalonna mindent megér.

Jól tudom, hogy legalább ilyen fontos önnek a szellemiséget, amit képvisel, a fiataloknak is átadni?

Ha nem fontosabb! Sajnos kiveszőfélben vagyunk, egyre több a megalkuvás, a szükségtelen kompromisszum. Egyszer azt mondtam, akkor fogom abbahagyni, ha a lányom vagy a fiam azzal jön majd haza az egyetemi szünetre, hogy apa, te már ne gyere velünk kirándulni. Gondoltam, akkor még elmegyünk egyre a feleségemmel, és vége. De mivel ez tizenegypár év múlva eljöhet, már korainak érzem. Most már úgy hiszem, egy életen át fog tartani. Amikor idős embereket látok sziklát mászni vagy sízni, tudom, hogy ez az, amit szeretnék. Ha sokáig csinálhatnám, az lenne az igazi öröm.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti