„Aki eljön az Operába, az nagy színpadon nagy látványt kap majd” – Ókovács Szilveszter főigazgatóval beszélgettünk
A Magyar Állami Operaház színpada állítólag a zsinórpadlással együtt épp annyi légköbméter, mint a teljes Vígszínház, azaz kis túlzással, a Víg – itt-ott lefaragva a kilógó részeket – beférne az Ybl-palota színpadára. Nem tudom így van-e, de az biztos, hogy a zsinórpadlásról szédítő látvány fogadja az embert, mélység és magasság, acélsodronyok mérnöki pontossággal kiszámolt hálózata, odalent és körben a karzatokon pedig nyüzsgő építőmunkások. Ottjártunkkor még lázasan zajlottak a munkálatok a lassan öt éve bezárt Operaház minden pontján, hiszen egy hónap múlva át kell adni azt (riportunk februárban készült – a szerk.), már folynak a próbák a többnapos megnyitó különféle előadásaira.
Ókovács Szilveszter, az OPERA főigazgatója hivatalból optimista kell hogy legyen: a szerződés szerint tizedikén levonulnak a kivitelező munkatársai, és 11-én itt már sajtótájékoztató és főpróba lesz. Egyelőre azonban nincs egy olyan sarok, ahol le lehetne ülni interjút készíteni, sőt tulajdonképpen bármerre járunk, ott útban vagyunk. A főigazgató idegenvezetőként kalauzol villanyvezetékek, létrák, csiszológépek között. Az Operaház csodás díszlet ehhez az előadáshoz is, a különféle részleteken dolgozó szakmunkások is kifejezetten büszkék arra, hogy ezen a különlegesen szép feladaton dolgozhatnak.
Kicsit elidőzünk a Vörös szalonban, ahol éppen az új – természetesen vörös – kárpitot szabják méretre. Ide hamarosan két festmény érkezik a Nemzeti Galériából, a Hunyadi László siratása Madarász Viktortól és a Hunyadi László búcsúja Benczúr Gyulától. Erkel Ferencnek, az Operaház első zeneigazgatójának Hunyadi László című operájából már az eredeti, 1884-es megnyitón is elhangzott részlet, most, az újranyitás eseménysorán pedig a teljes darab új produkcióban kerül színpadra, ezúttal Ókovács rendezésében – a felújítást vezető Baán László pedig kölcsönadta az általa vezetett galériából a kapcsolódó témájú nagyszabású festményeket.
Számunkra talán a Hunyadi a legemblematikusabb magyar opera, a világon azonban ennél sokkal ismertebb és egyedüliként játszott darabunk A kékszakállú herceg vára, amely Bartók Béla, Balázs Béla és Bánffy Miklós közös munkálkodásának az eredményeképpen vált közkedveltté és ismertté. Az eredeti tervek szerint ennek a műnek a századik születésnapján nyitották volna meg a megújult Operaházat, ez azonban végül mégsem így történt.
„Szükségszerű volt a felújítás, ezért amióta ezt az intézményt igazgatom, készültünk is rá – kezdi a főigazgató. – Természetesen működött a színház, de a színpad gépészete az utolsókat rúgta. Mindenki szépnek látta, szép is volt, de tudni kell, hogy az Operaház nagy előadásait kiszolgáló gépészetnek a működésén sok múlik. Egy igazi repertoár-operaház a jegyárak miatt is nagy nézőtérrel él, ahhoz persze nagy színpad tartozik. A hatalmas tér miatt komoly énekkart mozgat a színpad, 80–90 embert, akiket látni és hallani kell mindenhonnan, ehhez emelvényrendszerre van szükség, emiatt viszont méretesek a díszletek is, amelyeket szintén mozgatni és pakolni kell. A bonyolult emelő- és emelvényrendszer működése vagy nem működése fajsúlyos probléma. Mintha a főkapcsoló gombot fogdosná az ember: addig kell lépni, amíg teljesen le nem pusztul. Már volt olyan, hogy előadás közben leállt valamelyik „utca” vagy forgó – a színpadtechnika részei –, és nem mehetett le teljes értékűen a darab. Ahhoz, hogy nekiállhassunk az Operaház felújításának, először a lakat alatt levő Erkel Színházat kellett időlegesen rendbe hozni, hogy a felújítás alatt ott játszhasson a társulat.
Másfél év az Erkel Színházért való harccal telt, utána kétszer ennyi a felfuttatásáért – nem automatikus ugyanis, hogy az operabarát néző átjön. Az Erkel olyan, mint egy teljesen másik világ – de hisz másik városrész is.
2015-től kész terveink voltak, mit csinálunk az Operaházzal, de azt is tudtuk, hogy csak 2017-ben állhatunk neki a közbeszerzések és az előretervezés miatt, ezért szoktam programozott leállásról beszélni. A »csomagban« ráadásul az Északi Járműjavítóból kialakítandó Eiffel Műhelyház is benne volt, amelynek 2017-re kellett volna elkészülnie. Ez tehát egy tízéves terv, 100 milliárdos nagyságrendű költés van benne, közben nagy építőipari boom, eljárások bonyolult láncolata – aki részt vett hasonlóban, tudja, hogy nem lehet makulátlanul, a minőség–idő–ár hármasából ki nem lógva végrehajtani.
A falkutatások és egyfajta közgazdasági szemlélet felülírta a terveket, a kormányzat végül a bezárás melletti teljes felújítás mellett döntött, ami érthető ugyan, de nekünk, a társulatnak hosszú és nehéz időszakot hozott. Hosszabban ragadtunk az Erkelben, illetve jött a Covid-járvány is, miközben bérleményünk sok lett, bevételünk pedig elapadt. De ez elmúlt, ráadásul sikerekkel bekkeltük ki, és ezt most mind magunk mögé kell tenni, előre nézni. Örülni az új, a réginél sokkal korszerűbb háznak, ahol nem kell félni, hogy a falban felgyullad valamelyik vezeték, mert anno sokkal kisebb kapacitásra tervezték. A felső- vagy alsószínpadi gépezetek most világszínvonalúak, biztos, hogy 30 évig kitartanak. Mivel az eredeti, Ybl Miklós-féle tervek fő vonalai mentén zajlott a felújítás, most kicsit kevesebb néző fog beférni – a nézőteret ugyanis a zenekari árok rovására 1912-ben utólagosan megnövelték –, cserébe ők kényelmesebben ülnek majd, és az akusztikai szempontok is jobban érvényesülnek.”
Eredetileg Ybl Miklós tervpályázaton nyerte el az Operaház munkáit, a mostani felújítás vezető építésze, Zoboki Gábor az ő nyomdokain jár. Zobokiról is lehet tudni, hogy nagy operarajongó, különösen Wagnert kedveli, egyfajta szent elhivatottsággal a lehető legjobbat akarja kihozni az Operaházból is. Ehhez azonban idő kell, és a társulat már régóta birtokba szeretné venni a házat, ami feszültséget szül az építők és a későbbi üzemeltetők között. Ennek az időszaknak azonban lassan vége, sebesen közeledik a megnyitó, és a felújítás számos váratlan kalandot is tartogatott mindenki számára. A királyi páholy feletti vetítő zónában például egyfajta időkapszulát, majdnem egy köbméternyi begyömöszölt levelet, iratot, feljegyzést találtak a századforduló idejéből, amit feltehetően a kommunisták elől rejtettek oda 1948-ban az Operaház munkatársai.
Reméljük, alapos levéltári feldolgozás után a nagyközönség is megismerheti ezt a páratlan anyagot, a „Nagyméltóságú Gróf úr!” kezdetű, az Operaház intendánsának szóló leveleket és más kultúrtörténeti csemegéket.
Mire számíthatunk az átadás után, kérdezem Ókovács Szilvesztert. „Tudomásul kell vennünk, hogy ezek a járványos idők nem kedveznek a színházaknak, az operának sem. Nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy legalább szinten tudjuk tartani a működést. Minden nézőért újra meg kell küzdenünk, ez korábban nem így volt. De aki eljön hozzánk, az nagy színpadon nagy látványt kap majd, ahogy illik egy operaházhoz. Ha továbbra is mi működtethetjük az Erkelt, amelynek örömmel állnánk elébe, akkor ott befogadó színházat hozunk létre. Persze a népszerűbb darabokat, a Cigánybárót vagy a Háry Jánost át tudjuk vinni oda, de a klasszikus, nagy operákat, balettelőadásokat mindenképpen az Operaház színpadán játsszuk majd. Aki pedig a kortársat, a kísérletezést, a modern táncot szereti, ezeknek a daraboknak kiváló helye lesz az Eiffelben, amelyet nagyon hamar megszeretett a közönség. Az efféle két- vagy háromlábú működés a világszínvonalhoz vihet minket és ott tarthat infrastrukturálisan, művészetileg pedig azt tudjuk vállalni, hogy az európai élvonalhoz tartozzunk, mert a forrásokat tekintve az a reális.”
Nehéz elhinni, de március 10-én levonulnak a kivitelezők, és március 11-én reggeli sajtótájékoztatóval kezdődik a többnapos megnyitó ünnepség az Operaházban. Ezen a pénteki napon nyílik meg a Hunyadi-festményekből a kicsi kiállítás, határainkon innen és túlról érkező diáksereg láthatja a Hunyadi főpróbáját kora délután, majd este az építkezésen dolgozók, a „regőczys” gyerekek és sokan mások élvezhetik a másnapi gálahangverseny főpróbáját ugyanitt.
12-én a Mayerling főpróbája lesz – ez a neoklasszikus nagybalett Rudolf trónörökös és Zsófia főhercegné tragédiába forduló történetét meséli el. Este pedig jön az ünnepi megnyitó, a gálahangverseny, amikor Áder János köztársasági elnök egyik utolsó hivatalos feladataként átadja az Operaházat a nagyközönségnek. Fantasztikus magyar műsorral készülnek, a Dohnányi-féle Ünnepi nyitány is programon lesz, amelyet a főigazgató „jólesően megalomániásnak” nevezett, hisz a szerző két teljes szimfonikus zenekarra és egy rézfúvós zenekarra írta, Pest és Buda egyesülésének ötvenedik évfordulójára. „Ez a rengeteg zenész a színpadon elképesztő élményt nyújt. Valósággal mellbe fogja vágni a nézőt a zene” – ígéri Ókovács. De Placido Domingo is dirigál magyar vonatkozású darabokat, és egy Háry János-keresztmetszet is színpadra kerül, tehát a balettkar, a kórus, de még a gyerekek is kipróbálhatják a végre birtokba vehető színpadot. Másnap következik Erkel Ferenc operájának, a Hunyadi Lászlónak a bemutatója, majd harmadnap a Mayerlingé, és 15-én, a nemzeti ünnepen ismét Hunyadi. Mindezeknek a próbái az építkezések miatt az Eiffelben zajlanak, ahol öt próbatermet építenek a zökkenőmentes munkához. Mindez mutatja, hogy egyelőre küzdelmes az élet az Operaház munkatársai számára, akik már egytől egyig nagyon várják a munkálatok befejezését és a nyugodt hétköznapokat.
Ókovács is ezeket az időket várja, le nem véve pillantását az alagút végén pislákoló fényről. „Itt lesz márciusban az Ybl-díjak átadása is, terv szerint ezentúl mindig itt, az építész életművének ebben az ikonikus épületében adják át a megtisztelő építészeti díjakat. Ez alkalomból Ybl kortársainak a darabjaiból adunk ünnepi hangversenyt. Húsvétra egy új Parsifal-előadással jövünk ki, júniusban pedig végre befejezzük a Ringet, Wagner négy operából álló ciklusát. Ebből hármat már játszottunk a felújítás előtt, nagyon itt az ideje, hogy teljes legyen a sorozat. Előbb-utóbb végre mindenhol szabad lesz a pálya, és frissen felújított színpadokon, gyönyörű színházakban teljes gőzzel játszhatunk. Azt meg nagyon reméljük, hogy lassan a közönség is visszatalál majd – tévés/netes konzervek helyett házikosztot és ínyencségeket falatozni.”
A Képmás magazin egy új sorozatot indított Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>
Ez a cikk a Képmás magazin 2022. márciusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció – Molnár-Bánffy Kata Instagram-posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
