„A tárgyaimhoz jobban ragaszkodtam, mint az emberekhez” – Történet egy bibliai ige alapján

Alacsony termetem miatt úgysem láttam volna semmit, úgyhogy drónnal repültem a tömeg fölé. Több kilométer távolságból irányítható gépem volt, tudtam navigálni otthonról, ki se kellett hozzá mozdulnom. Máig nem értem, hogyan vehette észre olyan messziről az aprócska, mindössze húsz centis gépet, hiszen az ugráló, üvöltöző tömeg kellős közepén állt. Egyenesen a kamerába, azon át pedig a szemembe nézett, és ezt mondta: hagyd azt a drónt, úgyis találkozunk nemsokára, mert ma este nálad vacsorázom. 
Miután sietve kikapcsoltam a gépet, mintha egy másik lakásban ültem volna. Pedig ugyanott voltam, csak hirtelen zavarni kezdett mindaz, ami addig természetes volt. Elsőként a barátoknak hazudott haverjaimat kergettem ki a nappalimból. Mi van Zákeus, jön a te kis szent emberkéd, és rögtön nem vagyunk jók neked, kérdezte az egyikük gúnyosan. Ha holnap már nem lenne semmim, és hajléktalanként kéregetnék a házad előtt, akkor is szóba állnál velem, kérdeztem vissza. Ez elég jó módszernek bizonyult, mert rögtön lelépett magától, ahogyan az ismeretlen csaj is egyből magához tért, és kipattant az ágyamból, amikor mondtam neki, hogy itt nemsokára szegény, kisemmizett emberek fognak sorban állni az ajtó előtt. 

A tárgyaimhoz viszont sokkal jobban ragaszkodtam, mint az emberekhez, és ez mindent elárul az akkori helyzetemről.

Fizikai fájdalmat okozott már a gondolat is, hogy például a tévét vagy az autómat eladjam, és az abból befolyó pénzt ne forgassam vissza valamelyik üzletembe. Összegeken, bevételeken, százalékokon, kamatos kamatokon agyaltam már húsz éve minden nap, nem tudtam csak úgy, egyik percről a másikra kilépni ebből. Tépelődtem, rágtam a körmömet, jöttem-mentem a cuccaim között, elsőre meg se hallottam, hogy csengetnek. 
Leült az asztalhoz a tanítványaival, és látszólag semmiségekről kérdezgettek. Mi van velem, hogyan érzem magamat, hogy telik a napom. Eleinte nem értettem, miért esik ez annyira jól, hiszen semmibe sem kerül valakit megkérdezni a napjáról. Aztán rájöttem, hogy évek óta nem beszélgettem senkivel, akit igazán érdekelt volna, hogy én személy szerint, minden érdektől, tulajdontól és következménytől függetlenül hogy vagyok. És akkor kiszakadt belőlem az a bizonyos mondat, pedig nem kérdezték, és éreztem, hogy nem is várják el.
A vagyonom felét a szegényeknek, és akit megkárosítottam, annak négyszer annyit vissza. Teljesen magamtól mondtam ezt, láttam is, hogy a tanítványai meglepődtek. Jézus viszont a legkevésbé sem. Ma üdvösség köszöntött erre a házra, ennyit mondott, és ezzel a múlt minden súlyát levette a vállamról.
Már ott helyben tárcsázni kezdtem a számokat a jegyzetfüzetemből, nehogy később meggondoljam magam. Sorra jöttek a károsultak, én meg pakoltam ki a széfből a pénzt. A legtöbbjük ott maradt vacsorázni is, megtelt a ház ünneplő, jókedvű emberekkel. Ettünk, ittunk, megosztottuk egymással a történeteinket. Egy ponton még Jézus is táncra perdült a tanítványaival. Azóta se voltam ennél jobb buliban...

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>