„Bánom, hogy vannak gyerekeim” – Biztos, hogy boldogabbak lennénk, ha nem vállaltuk volna őket?

Ő úgy látja, hogy bár a tudományos eredmények azt mutatják, a házas emberek általában boldogabbak, mint a nem házasok, ez csak azért van így, mert olyankor kérdezik őket a kutatók, amikor a házastársuk is a szobában van… A Mintel – egyébként marketinggel foglalkozó – elemző cég pedig 2017-ben hozott ki olyan eredményeket, amelyek azt mutatták, hogy az egyedülálló nők 61%-a, míg a szingli férfiak 49%-a boldog egyedül. Mi a magyarázat? A nőket a házas és házi munka sokkal jobban érinti, és látszólagos boldogtalanságuk, amiért nem találnak párt, csak azért van, mert a társadalom megbélyegzi őket.
2020 előtt nyilatkozott így a neves professzor. Vajon mit mondana most, 2021-ben, a Covid után?

Biztosan merné állítani, hogy a legboldogabbak azok a nők, akiknek nincs házastársuk és gyermekük? Hogy jó lehetett másfél évet félig vagy egészen bezárva, a betegségtől félve, de elsősorban csak magukért aggódva tölteni? Az emberi boldogságról szóló tudománynak vajon mekkora a felelőssége?

De 2019-ben más is történt. Egy amerikai ismert személyiség, Sam Roberts azt tweetelte ki közösségi oldalára, hogy életében azt bánja leginkább, hogy gyereke született… Sokan estek neki a kommentelők közül, de néhány médiacég úgy gondolta – ehhez kutatásokat is idézve –, hogy ez csak azért van, mert az emberek nem mernek őszintén beszélni arról, mennyi boldogtalanságot okoz a gyermek. Hogy a társadalmi normákkal elnyomott némák mennyire szenvednek attól, hogy egy következő generációért feleljenek. Facebook-oldal is alakult ezzel a címen: „I regret having children” – „Bánom, hogy vannak gyerekeim”. 26 000 kedvelője van…
Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de ilyesmikről olvasva az embernek fel kell állnia… Mintha valami különleges homályos fergeteg előtt ki kellene egyenesednie, és szembenéznie vele… És bátran megkérdezni: ki mondta, hogy az emberi életnek a folyamatos boldogságról kell szólnia?

A tudomány vajon az igazság letéteményese? Hogyan lehet, hogy a Facebook nem moderál ki egy ilyen csoportot, amely gyermekek létén sajnálkozik?

Miért kell minden valaha előtörő, futó vagy egyedi rossz­érzést filozófiává, közhangulattá, „szabadsággá” tenni? Miért nem félünk attól a szeretetlenségtől, amit az individualizmus diktál a megértés álarca mögött?
Szerintem így, felállva, könnyebb lesz válaszolni is. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. júliusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>