Mi dolgunk az űrben? – Interjú Ferencz Orsolyával
Mintha kis értetlenkedéssel fogadta volna a magyar közvélemény azt az egzotikusnak tűnő hírt, hogy elkészült hazánk nemzeti űrstratégiája, és hogy ennek mentén bekapcsolódunk a nemzetközi közösség űrkutatási tevékenységébe. Mit keresnénk mi, magyarok az űrben? Az a nagyfiúk játszótere – gondoljuk talán, pedig valóban nem romantikus vágyálmok, hanem stratégiai szükségszerűség irányítja a figyelmünket az űr felé. Az űrkutatás és annak eredményei, kedves olvasó, az Ön mindennapi életét is jelentősen érintik.
Minden háztartás, amelyben van mobiltelefon, minden gépkocsivezető, aki használja a GPS-t, minden tévénéző, aki műholdon keresztül nézi az adást, az űrkutatás eredményeit használja. Űrkutatás nélkül bajban lennénk az élelmiszer-termelés, a közlekedéstervezés vagy a természeti katasztrófák elhárítása területén. Végzetes hátrányba kerülnénk egy esetleges migrációs vagy háborús krízis esetén. Olyan banális dolgokról, mint a meteorológiai előrejelzések, nem is beszélve. Ezek a jelenségek nem az űrben vannak, hanem a Földön – mert a legfontosabb tudás az űrkutatásról az, hogy képviselői nem fantasztikus űrhajókkal repkednek távoli galaxisokban, hanem műholdas technológiák segítségével az űrből figyelik, mérik, támogatják a Föld nevű bolygón zajló mindennapokat.
A hazai űrstratégiával kapcsolatos munkát miniszteri biztosként az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet űrkutató csoportjának tudományos főmunkatársa, Ferencz Orsolya vezeti, aki nem mellesleg négy gyermek édesanyja is. Így mesél a kezdetekről: „Az emberiséget mindig foglalkoztatta, hogy milyen világ veszi körül, megfigyelte a Hold fázisait, felfedezte az összefüggést az ár-apály jelenséggel, érdekelte a körülötte levő, a bolygónkon túli világ. A tudománytörténetben sok generációnyi zseni kellett ahhoz, hogy eljussunk ide, ahol most tartunk. A huszadik század derekán hihetetlenül nagy, forradalmi változás indult el ebben a tudományágban. Ebben Magyarországnak a kezdetektől jutott szerep.”
És tényleg: a világűr határát, ami nagyjából száz kilométerrel a földfelszín felett van, szerte a világon Kármán-vonalnak nevezik. Kármán Tódor a Wikipédia szerint az amerikai légierő védőszentje (ha nem is a szó szoros értelmében), a szuperszonikus repülés atyja, valamint a rakétatechnológia és hiperszonikus űrhajózás egyik úttörője. De büszkék lehetünk arra is, hogy két magyar tudós, Bay Zoltán és Simonyi Károly mérte meg sikeresen a Hold és a Föld távolságát radarral a világon másodikként (sőt, elsőként készítették el a mérés műszereit, csak éppen a szovjet front átvonult Budapesten, ezért újra kellett alkotniuk szinte mindent). Hogy mennyire gyorsan fejlődött ez a terület, milyen hirtelen lépett ki az emberiség a világűrbe, arra jó példa, hogy 1957 októberében került fel az első ember alkotta tárgy stabilan Föld körüli pályára, ez volt a Szputnyik–1, és alig egy év múlva, 1958-ban Eisenhower elnök karácsonyi beszédét már egy műholdon keresztül közvetítették.
Megszületett az a felbecsülhetetlenül nagy gazdasági és piaci jelentőséggel bíró iparág, amit úgy hívunk, hogy globális műsorszórás és hírközlés.
Ez a technológiai forradalom tart napjainkig. Bár nem tudatosul minden áldott nap a fejünkben, de olyan hatalmas, kritikus infrastruktúrát képező rendszerré álltak össze a világűrbe helyezett eszközök, amelynek az elvesztése vagy kikapcsolása nagyon komolyan érintené a mindennapjainkat.
Ferencz Orsolya aktuális példát is hoz: a pandémia idején természetesen és gyorsan álltunk át online munkára, online oktatásra, különféle szolgáltatások online igénybevételére – ezt részben az űrkutatási tevékenység tette lehetővé. Ma már nincs olyan választási lehetősége az egyes nemzeteknek, hogy akarnak-e ezekhez a rendszerekhez kapcsolódni vagy sem. A nemzeti űrstratégiák az egyes országok jelene és jövője szempontjából nélkülözhetetlenek. Hogy lehet akkor, hogy eddig mi, magyarok nem rendelkeztünk űrstratégiával? – kérdezem a miniszteri biztost.
„A nemzeti űrstratégia hiánypótló mű. Szükséges, mert az Európai Űrügynökségbe, az ESA-ba ma már fel sem vesznek senkit, ha nem rendelkezik ilyennel. De azért is fontos, mert ennek apropóján végeztünk a kapcsolódó szektoron egy teljes átvilágítást, ez kétévnyi munka volt. A külpolitikánkat, a gazdaságunkat, az iparunkat, az oktatásunkat, a diplomáciánkat mind érinti. Ezeken a területeken zajlik érdemi munka, csak ez a fajta koordináció nem történt meg, amit most a stratégia elkészülése lehetővé tett. Különböző tudományos műhelyekben és vállalkozásokban megőrződött szerencsére az a tudásbázis, amire most építhetünk, hogy utolérjük az űripar területén a világot.”
„Míg például Bulgáriának vagy az egykori harmadik világ számos országának, Ruandának, Bangladesnek van saját műholdja, nekünk, magyaroknak magyaráznunk kell, hogy miért van rá szükség.”
„Az egyik tudományos műhely az ELTE TTK űrkutató csoportja, szakirányú képzésük a világ ranglistáján is előkelő helyen áll, de a BME-nek is van űrmérnök képzése, nemsokára akkreditálják is, és szinte valamennyi vidéki egyetemen vannak kapcsolódó képzések, jó szakemberek, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak is számos intézményére tudunk támaszkodni. Vannak teljesen vagy részben az űriparból élő vállalkozásaink már most is. A Miskolci Egyetemen fejlesztették ki az űrkemencét az 1980-as repüléshez, az ehhez kapcsolódó űranyagtudományi kutatási képességünk megmaradt, ma már egy vállalkozás végzi ezt a munkát, több ezer alkatrészt gyártottak az európai űripar számára. De van olyan magyar cég is, amely fedélzeti és földi elektronikai rendszerek, kommunikációs eszközök gyártásában erős. Ez nagy dolog, mert ez egy elit klub, kevesen képesek úgynevezett űrminősített eszközöket gyártani. Jó példa a BME-n dr. Gschwindt Andrásnak és csapatának a munkája is – ők már a harmadik úgynevezett zsebműholdat állítják pályára. Ezek nemcsak különlegesen pici, 5x5x5 centis műholdak, hanem öt különféle műszerrel vannak felszerelve, méréseket végeznek, feltérképezték vele például az elektromágneses szmogot a Föld körül. Ez is komoly magyar teljesítmény, az Európai Űrügynökség sem hitte, hogy sikerülni fog.”
A Ferencz Orsolya vezetésével frissen elkészült nemzeti űrstratégia tehát egyrészt feltérképezte a rendelkezésre álló erőforrásainkat egy saját űrprogramhoz, másrészt kijelölte a célokat: a szektorban rejlő gazdasági, ipari lehetőségek kiaknázását; saját szakembergárda nevelését, utánpótlás biztosítását már a közoktatástól egészen az egyetemekig; harmadrészt pedig a nemzetközi kapcsolatok és mozgástér bővítését. Mindebben a legfontosabb partnerünk az Európai Űrügynökség, az ESA, amelynek csak 2015 óta vagyunk tagjai, bár már 1991-ben meghívtak minket.
„Évtizedeken keresztül drága luxussportnak tűnt az űrkutatás, gyakran nem értették egyes politikai vezetők sem, mi köze ennek a földfelszíni élethez”
– fejti ki ennek okait Ferencz Orsolya. „Ma már rengeteg problémát oldunk meg közvetlenül az űrkutatás eredményeire támaszkodva, olyan területeken is, amit nem is gondolnánk, mint például gyógyszerfejlesztések, víztisztító és légtisztító berendezések, növényvédelem és öntözési rendszerek világszerte, közlekedési rendszerek. A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) zajlott például a koronavírus ellen sikerrel használt Remdesivir gyógyszer tesztelése is. A korábbi kormányok közül számos nem látta előre, hogy az űrkutatás ennyire fontos lesz. Az Antall-kormány ugyan akart önálló űrprogramot indítani, de az őket követő vezetés a »merjünk kicsik lenni« gondolkodás jegyében nem foglalkoztak a területtel. Ma már azonban jól látszik, hogy hallatlan előnyhöz jutottunk volna, az tud jó focit játszani, aki előre tudja, hol lesz a labda, és oda fut… Most a gazdaságvédelmi akcióterv keretében került elő újra a téma.
A gazdaságnak ez a területe ellenálló az ilyen társadalmi krízisekben, mint amilyen a járvány, nem omlik össze. A kurrens tudás, a magasan kvalifikált munkahelyek ide vonzzák és itt tartják a technológiát. Nem fogunk sosem hordozórakétákat építeni és felküldeni őket az űrbe – de ha tudunk ehhez részegységeket gyártani, akkor tegyük meg, tegyük magunkat nélkülözhetetlenné és fontossá az űrkutatásban. Ma is vannak olyan műszerek, amelyekben vitathatatlan a magyar dominancia, például a dozimetriai (sugárzásmérő) műszerek területén. Vannak olyan képességek, amire azért van szükségünk, mert ha nem rendelkezünk vele, és mindig másokra vagyunk utalva, akkor kiszolgáltatottá válunk – ilyen a műsorszórás, hírközlés például. Itt is szükségünk van nemzeti szuverenitásra. Ezen a területen is elkövettünk a kilencvenes évek derekán egy komoly politikai tévedést, ami most nagyon sokba kerül nekünk. Rendkívül fontos ugyanis az úgynevezett geostacionárius pálya az Egyenlítő felett – az itt keringő műholdak érdemben együtt forognak a Földdel, nem kell hozzájuk követő antennarendszer. Ezek tehát a legértékesebb pályaszakaszok – éppen ezért, a Nemzetközi Távközlési Egyesület ennek a pályának a használati jogát elosztotta az egyes országok között. A Horn-kormány azonban ezt a rendelkezési jogunkat gyakorlatilag aprópénzért átengedte másnak, és ezzel évtizedekre tönkretette a versenyképességünket. Most azon dolgozunk, hogy önálló magyar műsorszóró műhold kerülhessen fel a geostacionárius pályára, ez a CarpathiaSat cég feladata.”
A nemzeti űrstratégia szerepe abban is nagy, hogy kijelöljön olyan zászlóshajó-projekteket, amelyek az egész szektort gyorsítani tudják, hogy minél előbb behozzuk a többieket. Ferencz Orsolya az egyetemek világából érkezett, kiemelkedően fontosnak tartja tehát egy összehangolt egyetemi képzés kialakítását, ami ebben az interdiszciplináris szektorban a legtehetségesebb diákoknak összetett, sokoldalú képzést és minősítést ad, hogy a terület tudósai ne jöjjenek zavarba az űrkutatás műszaki, természettudományos, jogi, élettani, orvosi, közgazdasági, diplomáciai vonatkozásaitól sem. Olyan szakemberekre lesz szükségünk, akik magabiztosan, felkészülten tudnak odaülni a nemzetközi tárgyalóasztalokhoz.
„Az űrkutatásnak új és újabb területei vannak kibontakozóban a szemünk előtt. Ilyen az űrerőforrás-kutatás és az űrbányászat például. Egyfajta kolonizáció zajlik – versenyfutás annak a jogáért, hogy az űrben fellelhető nyersanyagokat kiaknázzuk. Van olyan kisbolygó a Naprendszerben, amiről tudjuk, hogy akkora nemesfémtartalma van, amely kitermelése alapjaiban borítaná fel a földi gazdaságokat, ha árucikként megjelenne a körforgásban. Nem olyan nagyon távoli jövő már, hogy ezekhez hozzájussunk. Olyan ez, mint a nagy felfedezések idején. Nem mi indítjuk a »háromárbócos vitorlásokat«, amelyek majd felfedezik az új világot – de lehet, hogy a mi orvosunk, fedélzeti mérnökünk vagy éppen gyógyszerünk, digitális mérőműszerünk lesz a fedélzeten. Ha ez így lenne, gazdasági előnyökhöz jutnánk. Az ismeretlennel dolgozunk – ez az ESA jelmondata is: »Working with the unknown.« Csak vízióval rendelkezdő emberek tudnak belépni erre a területre, mind a tudomány, mind a politikai vezetés tekintetében. Ilyen tudóstípus Karikó Katalin, aki minden ellenszél, megaláztatás ellenére kitartott abban, amiben hitt, mert víziója volt. Az ő kitartása minden tudósnak példa lehet. Nem véletlen, hogy a legjobb sci-fiket jó mérnökök írták, mert a ma fantáziája szüli a jövő realitását.”
A Képmás magazin egy új sorozatot indított Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>
Ez a cikk a Képmás magazin 2021. novemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram-posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
