„Ne nézzék lúzernek a fiatalt, ha tanár akar lenni” – Tanárhiány miatt nehéz a tanévkezdés

A következő tanév előkészítése általában már az előző tanév júniusában megkezdődik. Ekkor már –­ jó esetben – tudjuk, hogy ki távozik a tantestületből, így az álláshirdetéseket is közzétesszük. A nyár folyamán zajlanak az állásinterjúk, az iskolavezetés kiválasztja a legmegfelelőbb jelölteket, legkésőbb augusztus második felében pedig eldől, hogy ki hol folytatja a munkát. Ez az optimális forgatókönyv, vagy mondhatnám, a szokásos eljárás.

Csakhogy néhány éve azt tapasztaljuk, hogy hiába a hirdetések, hiába a tervezés, az előrelátás, egyszerűen nincs jelentkező a meghirdetett pozíciókra.

Nemcsak a mi iskolánkban nincs, hanem mindegyik iskolában hasonló a helyzet, ahol ismerőseim-barátaim dolgoznak. Nemcsak megfelelő jelentkező nincs, hanem egyszerűen nincs. Így a hivatalos fórumokon kívül a közösségi oldalakon is megjelentek a tanári álláshirdetések, személyes kapcsolatok révén próbálnak az iskolák munkaerőhöz jutni. Ez mára odáig jutott, hogy a főiskola-egyetem utolsó évében járó volt tanítványainkat keressük meg, hogy jöjjenek hozzánk tanítani, még a diploma megszerzése előtt. Bízva abban, hogy majd utána is maradnak.

Tanító hozzánk egyáltalán nem jelentkezett, noha szükségünk lett volna rá, de szerencsére az egyik új felsős szaktanárnak van tanítói végzettsége is, így ő most a munkaideje felét az alsóban, felét a felsőben fogja tölteni. A két pedagógiai asszisztensünk már évek óta napközis kollégaként dolgozik. Ez alatt azt kell érteni, hogy asszisztensi fizetésért sokkal nagyobb felelősséggel járó pedagógus-munkakört látnak el, egyébként kiválóan. Hogy miért? Lojalitásból. Mert látják, hogy nincs más megoldás, és segíteni szeretnének. De most szükség lenne még két emberre.

Német szakost a mi régiónkban túlzás nélkül lehetetlen találni. A többi helyi iskolából sem tudnak segíteni, minden németesnek csurig az órarendje. Ekkor jön a kérdés: ki tud németül? Hátha valakire rá lehetne még tenni ezt a néhány órát, aki legalább pedagógus, ha nem is német szakos. De nem, mert így is huszonhat órája van már a maximális huszonhatból, plusz néhány túlóra.

Iskolapszichológusról évek óta nem is álmodunk.

Pedig nagy szükség lenne rá, mert a pszichés zavarokkal – figyelemzavar, agressziókezelési probléma, szorongás, depresszióra való hajlam, étkezési zavar – küzdő tanítványaink egyre többen vannak. A kamaszkor kihívásait egy teljes és támogató családdal rendelkező diák is sokszor nehezen veszi, ilyen családból pedig egyre kevesebb van.

A hiányzó munkaerőt márpedig valahogy pótolni kell, valakinek be kell mennie a gyerekekhez. A következő megoldások közül lehet jelenleg választani: a gyerekeknek végzettséggel nem rendelkező állandó tanáruk lesz, vagy végzettséggel nem rendelkező helyettesítő megy be hozzájuk – minden órára más. Utóbbi esetre akkor kerül sor, ha senkire nem lehet még rásózni azt a plusz három-négy órát osztályonként, mert nem bírja el az órarendje. Ezek a helyettesítések ráadásul nincsenek megfizetve, a heti munkaidőnk terhére számolják, tehát gazdaságilag jobban jön ki a lépés – de nem a tanárok számára.

A jövőben sok pedagógus elképzelhetőnek tartja, hogy majd hibrid oktatással, online módon fogják biztosítani a hiányterületeket tanító tanárokat.

Képzeljük el, hogy szerdán harmadik órában egy adott kisvárosban minden tizedikes előveszi a laptopját, hogy bekapcsolódjon a kémiaórára. Az osztály profiljához illő dolgozat helyett egyentesztet írnak majd, a tanárt jó esetben felismerik majd az utcán, ha véletlenül összefutnak, bár órán élőben soha nem találkoznak. Vajon sor kerülhet erre is? Hogy közben hogyan alakul a gyerekek tudása, nevelése, készségfejlesztése – arra jobb nem gondolni. De muszáj.

Ezért nagyon, életbevágóan fontos lenne a pedagóguspálya presztízsét helyreállítani.

A gyerekeket otthon is arra nevelni, hogy tiszteljék tanáraikat. A tanárellenes, hergelő médiatartalmakat, politikusi szólamokat áthangolni. És természetesen a tanárok részéről a hitelesség, a személyes példamutatás szükséges. Saját életpályánk örömeinek, szépségeinek átadása ­a nehézségek, lemondások letagadása nélkül. A fizetések versenyképessége is lényeges a pálya vonzóvá tétele szempontjából, de egy pályaválasztó fiatalnak az is fontos, hogy megbecsült munkát végezzen. Hogy ne nézzék lúzernek, a futottak még kategóriába tartozónak azért, mert pedagógus szeretne lenni. Amíg a hangosabb közvélemény kapva kap minden alkalmon, hogy a pedagógusokat szidalmazza –­ „háromhónapos nyári szabadság!” –­, addig ne csodálkozzunk, ha nem lesz, aki a gyerekeinket tanítsa. Az iskolavezetők, tantestületek erejükön felül küzdenek a pedagógushiánnyal. Ez a probléma valós, súlyos, pártpolitikától függetlenül létező, és a legtöbb szülő már rövid távon a saját bőrén fogja érezni. Ez nem a tanárok vagy az iskolák problémája, hanem mindannyiunké.