„Húsvétkor bűnbakkeresés helyett inkább higgyünk abban, hogy Isten a járvánnyal szeretne tanítani nekünk valamit”

Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak. Mivel Isten és ember volt egyszemélyben, kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. 

Orvosok próbálták a mai tudományos ismeretek alapján elemezni Jézus kereszthalálát. Szerintük nem fulladás okozhatta halálát, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti szívmegállás. Fizikai szenvedése a Gecsemáné-kertben kezdődött, ahol vért izzadt a félelemtől. Letartóztatása után még éjszaka a főtanács és Kaifás főpap elé hurcolták. Itt egy katona arcul ütötte, később az őrök bekötötték a szemét, arcába köptek, arcul ütötték, és gúnyolódva kérdezgették. Másnap kora reggel a római helytartó, Pilátus elé vitték, aki elrendelte Jézus megkorbácsolását. Pilátus eredetileg a korbácsolást szánta teljes büntetésnek, s csak akkor döntött a kivégzés mellett, amikor a tömeg azzal vádolta, hogy nem képviseli kellően a császár érdekeit azzal szemben, aki a zsidók királyának mondja magát. Egy római katona teljes erővel lesújtott Jézus testére a korbáccsal, az ütések egyre mélyebben hatoltak a bőr alatti szövetekbe, aminek hatására a vér előbb a hajszálerekből és a vénákból kezdett szivárogni, majd patakokban tört elő az izmok artériáiból.

Amikor Jézus hátának bőre szinte cafatokra szakadt, eloldozták, vállára terítették gúnyból a palástot, kezébe pálcát helyeztek jogarnak, fejére koronát nyomtak hajlékony tövises ágakból.

Ezt követően letépték a vérző sebekbe tapadt ruháit, s a kereszt vízszintes fáját a vállára kötözték. Megindul a menet a Golgotának nevezett dombra. Amikor felértek, egy katona Jézus csuklóhajlataiba vert szöget. A bal lábfejét a jobbnak feszítette, és a boltozaton keresztül mindkettőt a fához szögezte. Megtörtént a keresztre feszítés.

Rendszerint volt egy kis támasz is a függőleges oszlopon derék-, illetve fenékmagasságban. Ez némi „könnyebbséget” adott Jézusnak, hiszen meg tudta támasztani magát. A függés közben a csuklókra nehezedő testsúly borzalmas fájdalmat okozott az ujjakban és a karban, ezért Jézus megpróbálhatta a lábakra helyezni a testsúlyát, de mivel karjai lankadtak, alig tudta felnyomni magát. Közben sebes háta a durva fához dörzsölődött. A rómaiak szinte tökéletesen kidolgozták, hogy melyik módszerrel okozzák a lehető legnagyobb fájdalmat a kivégzendőknek úgy, hogy a haláltusa közben még ne következzen be eszméletvesztés. Jézus három órán keresztül szenvedett, és még a lélegzetvételért is küzdött, ugyanis a tüdejében a bennrekedt, elhasznált levegő helyére képtelen volt friss levegőt beszívni. Tusájának vége felé kiszáradt, szomjazott. Utolsó erejével még egyszer megemelkedett, hogy levegőt vegyen, s ekkor hagyta el a száját ez a mondat: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

Jézus a saját példájával azt tanította, hogy az Istenbe vetett bizalmunkat semmilyen rossz nem kezdheti ki, ha nem akarjuk, még a legszégyenletesebb meghurcolás, a kereszthalál sem. És a világjárvány sem.

Felesleges most azt kérdezgetnünk, hogy miért hagyja Isten, hogy efféle baj sújtsa az emberiséget, hiszen a járvány eredetére bőven találunk magyarázatot az emberek, az emberiség viselkedésében. Borítékolható volt, hogy a természet előbb-utóbb „visszavág” az egyensúlyát megbontó, törvényeit nem tisztelő viselkedésünkért. A koronavírus elszabadulása miatt kialakult élethelyzetünk elengedéssel, lemondással jár, s ezért fő reakciónk a kétségbeesés, a frusztráció. De ha az ember nem keseredik bele ebbe az állapotba, megnyílhat számára egy új távlat. Az idei húsvétkor bűnbakkeresés helyett inkább higgyünk abban, hogy Isten a járvánnyal szeretne tanítani nekünk valamit, és hogy az emberiség üdvösségét munkálja. Esténként üljünk össze, beszélgessünk, játsszunk a családdal, vagy nyissuk ki a Bibliát, és olvassunk belőle, beszélgessünk róla. Akinek nincs családja, az is átélheti az ünnep igazi lényegét, minden felhajtás nélkül, a szív csendességében. 

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16