Ne féljetek a meséktől! – A nagy port kavart „Meseország mindenkié” c. könyv kapcsán

Az elmúlt napokban egyre-másra szólaltak meg televízióban (M5 „Ez itt a kérdés” szeptember 29-i adás) és internetes felületeken zenészek, pszichológusok, LMBTQ-közösségek képviselői, akik azt hangsúlyozzák, hogy a „Meseország mindenkié” azért nóvum a mesék világában, mert e könyvnek köszönhetően megjelenhetnek végre a mesében eddig teret nem kapott szereplők: homoszexuálisok, transzneműek, romák, fogyatékkal élők, szegények, árvák, egyszóval olyanok, akik társadalmunkban a kisebbséghez tartoznak, vagy kiszolgáltatottságuk miatt periférián élnek. Vajon azok, akik ezt mondják, mennyire ismerik a népmesék, magyar és más népek meséinek világát, mennyire a bibliai történeteket és a Grimm-meséket, a XX. századi magyar meseirodalmat és a mesék működését, morfológiáját? Úgy tűnik, semennyire.

Boldizsár Ildikó etnográfus, mesekutató, meseterapeuta, író és egy sor kiváló hazai meseterapeuta főként magyar népmesékkel, más népek meséivel és Grimm-mesékkel gyógyít. Nem véletlenül. A világra nyitott, hiperszenzibilis, törékeny, fizikai és mentális fejlődésben lévő 3–10 éves gyerekeknek, az útkereső vagy problémával küzdő felnőtteknek mit is adhatunk gyógyírként, mint évszázadok során tökéletesre csiszoltat, értékes esszenciát?

A terapeuta sok tíz- és százezer mese közül választhat gyógyító mesét aszerint, hogy mi a gyógyítandó sebe. Az emberi élet valamennyi nagy kérdésére válaszolnak a mesék.

A jó és rossz folytonos harca, a születés és halál misztériuma, az ember helye és szerepe a világban, a szegények, árvák és elnyomottak sorsa, a küzdelem és hit ereje, az emberi élet különböző nagy szakaszainak, sorsfordulóinak tárgyalása a bölcsőtől a felnőtté váláson és párválasztáson át a koporsóig, a barátság és a segítőtársak szerepe, a szülőkhöz való viszonyulás, az erények és emberi hibák tárháza benne van a mesékben.

Erős alapot építünk, ha házat építünk. Ha gyereket nevelünk, ezerszer erősebbet. Egy összedőlt ház ugyanis könnyebben felépíthető, mint az összetört, beteg emberi lélek, könnyebben, mint ahogyan visszaépíthető az elvesztett hit és eltemetett vagy gyenge önbizalom. A gyereket nevelő szülő vagy pedagógus is alapokat épít a gyermekben. Alapformákkal, alapszínekkel, egyszerű szavakkal és mondatokkal, az alap ellentétpárok megismertetésével kezdi, az öl közelségétől és a testséma kialakulásától az egyre tágasabb fizikai és szellemi tér felé terelve, az alapismeretektől a világ komplex megismeréséig vezetgeti a nevelő szerető figyelemmel és gondoskodással a gyereket újszülöttkortól a felnőttkorig.

Erős alapok, biztonságot adó keretek nélkül, erősen bevésett alapismeret nélkül az átmenetek, árnyalatok, kivételek a gyereket bizonytalanná teszik, rombolják. Esélye sincs biztos alapokra szert tenni, ha alapvető értékek, alapfogalmak helyett vagy mellett idejekorán azok árnyalatait is meg akarjuk ismertetni, értetni a gyerekekkel.

Ha a Földön élő 7,8 milliárd ember legalább 90% -a heteroszexuális, a gyerek alapismerete, kiindulópontja ez kell legyen. Jó ideig tart az is, mire tudatosul a gyerekben, hogy fiú vagy lány. Ehhez a tudáshoz szerzi később tapasztalatait saját vonzalmáról, és további ismereteit arról a kisebbségről, amely az LMBTQ közösséghez tartozik. A nagy egység felől közelítünk tehát a részletek, így az LMBTQ közösség felé is. Adjunk több időt a gyerekeknek! Engedjük, hogy a többségi társadalmat, az alapértékeket, az alapokat megismerjék! A részletek és árnyalatok megismerése történjen abban az életszakaszban, amikor a gyerekben saját identitása már várhatóan kialakult, alaptudása megerősödött, tehát 10–14 éves korban.

A „Meseország mindenkié” mesekönyvet védő és hirdető Háttér Társaság ügyvivője, Dombos Tamás azt állította az M5 fent említett műsorában, hogy romákról, fogyatékkal élőkről, szegényekről, árvákról, homoszexuálisokról nem hallhattunk eddig a mesékben.

A meséket nem ismerő, de mesékről nyilatkozó Dombos Tamás közgazdász, szociológus, antropológusnak üzenem:

Bizony több tízezer mese szól a szegényekről, az elesettekről, árvákról. Egy teljes nap sem lenne elegendő felsorolni, hány magyar népmese kezdődik így: „Volt a világon egy szegény ember. Annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több.” „Élt egyszer egy szegény asszony.” A népmesék a paraszti hagyományban szálltak apáról-fiúra. Abban a világban, amelyben az emberek évezredeken át a természethez közel, a természettel összhangban éltek a Kárpát-medencétől az indiai falvakon át Afrikáig, az indiánok földjétől Anatólián át Japánig. Szegény, puritán, de tisztes életet élő emberek közösségeiben szóltak ezek a mesék. A szegény emberek, azaz a többség világát, hitét, világképét tükrözték, számukra tanítás, gyógyír, szórakoztatás volt a mese. Róluk, nekik szólt.

Aki ezt nem tudja, legalább egy népmesekötetet olvasson el! Csak egyet a több ezerből!

Árvák, valamely fogyatékossággal élők is tömegével szerepelnek a mesékben és a Bibliában is. Fehérlófia édesapját nem ismeri, édesanyját látja meghalni, azután indul útnak. Mózest örökbe fogadják, ahogy a Grimm-mesében (Az ördög három aranyhajszála) a kisbabát is a szegény molnár. Fekete István Vukja elvesztette a szüleit, Jancsi és Juliska félárva, de teljesen magára hagyott, ahogy Hamupipőke és Hófehérke is, hogy csak néhány mesét említsek a legismertebbek közül. Hüvelyk Matyi, Babszem Jankó nem átlagos külsővel születik, mégis boldogul. Lázár Ervin Szegény Dzsonija szegény, de a világ legszabadabb embere, Dömdödömje két szótagot használ csak a beszédhez, Nemes Nagy Ágnes tengelicéje csak egyet, Bálint Ágnes Mazsolája nemcsak kicsi, zöld is. Csukás István Süsüje is kilóg a sorból egy fejével, mégis érte lelkesedünk, nem hét- meg huszonnégy fejű testvéreiért.

Napestig sorolhatnánk azokat a kifejezetten közismert meséket, amelyek a gyerekekben az árvák, elesettek, kisebbségben, szegénységben vagy periférián élők iránt az együttérzést erősítik. Már csak ezért sem hiánypótló a „Mesék mindenkinek” gyűjtemény úgy, mint az elesettek, kisebbségi csoportok iránt érzékenyítő irodalom.

Miért állítják akkor ezt a könyvet népszerűsítők? Tudatlanságból? Talán azért, mert kizárólag Tom és Jerry-n nőttek fel...? Vagy csak szeretik a túlzásokkal élő pr-marketinget azon az áron is, hogy valótlant állítanak nagy nyilvánosság előtt?

A mese leginkább az emberről szól és az EMBEREKÉ. Heteroszexuálisoké, homoszexuálisoké, romáké, magyaroké, épeké és fogyatékkal élőké, autizmussal élőké, örökbefogadottaké és árváké, szegényeké és gazdagoké. Ezt tudták azok, akik az otthonról elüldözött Hófehérke történetét kezdték el mesélni több száz éve, ezt tudta Lázár Ervin is, amikor a Négyszögletű kerekerdőben élő Dömdödöm alakját elképzelte, és ezt tudta Bálint Ágnes is, amikor a kicsi zöld Mazsola figuráját megteremtette. Hófehérke nem csupán feketehajú, fehérbőrű királylány, Dömdödöm nem csupán különös, együgyű nyelven beszélő alak, Mazsola nem csak kicsi és zöld malac.

Ezek a mesehősök és sok százezernyi társuk meseországban támogatásra, együttérzésre tanítanak bennünket anélkül, hogy tanításuk didaktikus lenne.

Meseország valóban mindenkié, de leginkább azé, aki meg is ismeri a meséket, azé, aki azokat meri megélni és átengedni magán. A mesék szereplői – útkereső, szenvedő, magukat problémákkal szemben találó küzdő emberek alapvető emberi vonásokkal és a legkülönbözőbb külső jegyekkel – szeretetre vágyó, egyszerű embereket tükröznek. Befogadóként azonosulunk velük, végigmegyünk velük/általuk minden megpróbáltatáson. A korántsem nehézségek és konfliktusok nélküli életünket, a bennünk dúló harcokat, félelmeket, vágyakat tükrözik a mesék. Bízhatunk bennük, mert legnagyobb félelmeink közt titkon tudjuk, sejtjük: a mese vége jó lesz, az élet jó.

A mesék ábrázolása sematikus. A mesét hallgató kislány, amikor a királylánnyal azonosul, nem a magyar, angol, dán, svéd vagy spanyol királyi család egy bizonyos tagjával azonosul, nem is annyira öltözetével és anyagi helyzetével, hanem szépségével, kecsességével, finomságával, okosságával, ahogy Árgyélusnak sem származását, külsejét csodáljuk, hanem bátorságát, eszét, kitartását. A mesék arra is jók, hogy erősítsék a hitünk, önbizalmunk: bennünk is él szépség, kecsesség, finomság, okosság, bátorság és kitartás.

A mese befogadása szempontjából gyakran lényegtelen, hogy a hős fiú-e vagy lány, s hogy mi, befogadók fiúk vagy lányok, férfiak vagy nők vagyunk-e. Ha a mesehős küzd, ha problémával szembesül, vele tartunk, vele küzdünk.

A népmesék és Grimm mesék világa univerzálisabb és elfogadóbb, mint gondolnánk, gyógyító erejük, üzenetük erősebb és tisztább esszencia, mint hinnénk. Bízzunk bennük! Küzdhetünk, csodát láthatunk, győzhetünk, örülhetünk és ünnepelhetünk velük-általuk, míg meg nem haltunk.

Tiszteljük jobban a meséket, amelyek kiállták az idők próbáját. Ne becsüljük alá képességeiket, ne becsüljük alá több száz vagy akár több ezer év felhalmozott tudását!

A technológiai változás illúzió. Az idő halad, mozgalmak, divatok, forradalmak jönnek, de az emberi lélek nem változik olyan mértékben és olyan iramban, hogy az elmúlt évezredek mesékben lecsapódó tömény tudásanyagát, az emberi lét nagy kérdéseire évezredek tapasztalata alapján mesékben adott bölcs válaszait le kellene cserélnünk. Minden benne van a népmesékben, minden benne van a Grimm mesékben, és azon írók meséiben, akik kellő alázattal és kellő mélységben ismerték meg a régi korok meséit, eposzait, mondáit s ezeknek az emberi lélekre ható működési mechanizmusát. Meseország mindenkié, ám elsősorban azoké, akik nem félnek, és elég nyitottak Meseország megismerésére.