Világgá megy a gyerek – és az anyja is

Világgá megyünk, te vagy a világ legrosszabb anyukája! – jelentették ki a gyerekeim, miután nem engedtem, hogy mesét nézzenek, sőt, még a vacsora előtti csokievést is megvontam tőlük. Mivel előtte még soha nem mondtak ilyet, úgy gondoltam, komolyan kell venni kijelentésüket. Ha menni akarnak, hát menjenek, nem tarthatom vissza őket.

Kép: Freepik

Sértődötten elbújtak a kaspó mögé, és onnan mondták a magukét, többek között, hogy más anyukák aranyosabbak, és sokkal több mindent megengednek a gyerekeiknek. Teljes volt az összhang köztük, helyeselték egymás mondatait. Bármelyik szülő megirigyelte volna ezt a testvérek közötti hirtelen létrejött szövetséget.

Szépen lassan elővettem a bőröndjüket, és megkérdeztem, mit pakoljak. Először csak döbbenten néztek rám, majd sorolni kezdték.

Így került a táskába váltóruha, még egy pulóver, ha hidegebbre fordulna az idő; kispárna, takaró, ha útközben elfáradnának; zseblámpa, ha sötétben is menniük kell; plüssállat, hogy legyen mihez bújni; társasjáték, ha unatkoznának; fogkefe, fogkrém és némi zsebpénz, ha elfogyna a csomagolt csoki. Mire végeztünk a pakolással, teljesen besötétedett. Ez kicsit vissza is vett a bátorságukból, pedig még fel is ajánlottam, hogy kiviszem őket a vasútállomásra, ha mégse szeretnének sötétben sétálni.

Még mindig a kaspó mögött ücsörögtek összebújva, amikor a konyhába mentem és előkészítettem a vacsorát. Megterítettem, majd leültem az asztalhoz. Hívtam őket vacsorázni, először az volt a válasz: – Nem jövünk! A kicsi már szívesen jött volna, látszott rajta, hogy éhes, mégis csak férfi. De a nővére miatt nem mozdult. Mivel láttam, hogy ő a gyöngébb láncszem ebben a „világgá menésben”, és szíve szerint jönne enni, őt kezdtem csábítani: – Gyere, jobb úgy útnak indulni, hogy van valami a hasadban, ki tudja, mikor juttok újra meleg ételhez. – Szépen lassan odasomfordált és leült enni. Kis idő múlva a nővére is követte: – Anya, inkább csak holnap indulunk el, már túl sötét van, és nem akarunk egyedül itthon hagyni, mert még Apa se ért haza!Rendben – válaszoltam –, akkor holnap visszatérünk a kérdésre. De erre már nem került sor. Másnap már csak az összepakolt bőrönd emlékeztette őket az előző esti tervükre, amelyet reggel gyorsan kipakoltak és eltettek, mielőtt én észrevettem volna. Többet nem is került szóba a „világgá menés” – illetve mégis.

Egy alkalommal a kicsi egyedül akart világgá menni. Azt mondta, keres másik anyukát, aki sokkal aranyosabb nálam.

Már nem emlékszem, milyen megbocsáthatatlan bűnt követtem el: vagy ismételten nem engedtem mesét nézni őket, vagy este aludni kellett menniük. Általában ezek a vétkeim… Akkor a nővére tartotta vissza, aki zokogásban tört ki, és kérlelte az öccsét, hogy maradjon: – Ne menj el, akkor nem lesz testvérem! Más anyukák sokkal szigorúbbak, úgyse találsz jobbat. A miénk a világ legjobb anyukája! Egy szót se kellett hozzáfűznöm, lányom szomorúsága, kérlelése, ölelése elég meggyőzőnek bizonyult, ugyanis a fiam annyit mondott: – Jó, akkor nem megyek el.

Kép

Kép: Flickr / gfpeck

Egyszer már én is mondtam, hogy világgá megyek, el is indultam… Vacsora után hívtam a gyerekeket, hogy jöjjenek fürdeni, engedem a vizet. Többször szóltam, de fülük botját se mozdították. Végül felemeltem a hangom, és így szóltam: – Felmondok, és világgá megyek, ha nem figyeltek rám, és nem teszitek meg, amit kérek! Rögtön fölkapták a fejüket, és odajöttek. Én pedig felvettem a cipőmet és a kabátomat. Lányom még félig nevetve annyit mondott: – Úgyse mersz elmenni!Igen, azt gondolod? Hát meglásd! Adtam nekik két puszit, és kiléptem az ajtón. Rögtön az ablakhoz szaladtak és figyelték, mi történik. Beültem a kocsiba, és tolattam kifelé a kertből. Ekkor már kezdett lefagyni a mosoly az arcukról. Még mielőtt bárki azt gondolná, egyedül hagytam otthon két kisgyereket, megnyugtatok mindenkit, a férjem otthon volt, az étkezőasztalnál dolgozott, de teljesen belemélyedt a munkájába. Ahogy csukódott a kapu, a gyerekek sírásban törtek ki:

– Apa, csinálj valamit, ne engedd el, hozd vissza anyát! Férjem felpillantott a számítógép mögül, és csak annyit mondott: – Majd meglátogatjuk!

Mivel úti célom igazából nem volt, pár kört tettem a tömb körül, majd fölhívtam a férjemet, hogy megtudjam, mennyire volt hatásos az alakításom. – Eléggé, a gyerekek sírnak, és azt mondják, megígérik, hogy szót fogadnak, ha visszajössz! – mondta, majd így folytatta: – Már csak azért is gyere haza, hogy meg ne állítson a rendőr, és el ne vegye a jogosítványodat! Azt ugye tudod, hogy ittál vacsorakor?… Uh, teljesen kiment a fejemből! Szép lassan hazaindultam, közben azon morfondíroztam, mit mondok majd a rendőröknek, ha esetlegesen megállítanak és megszondáztatnak. Mennyire hihető, hogy nem állt szándékomban ittasan vezetni, csupán nevelési célzatból ültem be az autóba, és teljesen elfelejtettem, hogy ittam előtte egy pohár bort? Bár lehet, ha megállítanak, még jó ideig nem mentem volna haza, és még hatásosabb lett volna az előadásom. Amikor hazaértem, olyan nagy ovációval fogadtak, mintha egyhetes nyaralás után tértem volna vissza. A nyakamba ugrottak, és mint a kisangyalok elmentek fürdeni. Utána is igyekeztek minél hamarabb ágyba kerülni. Amikor jó éjszakát-puszit adtam, azért megjegyezték: – Anya, ez nem volt szép dolog, ilyet soha többé ne csinálj!

A férjem még egyelőre nem mondta, hogy világgá megy, bár egyszer az itthon rendezett, közel harmincfős gyerekzsúr alatt szerintem már megfordult a fejében.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti