Kóczián Mária: „A valóság mentén lettem konzervatív”
Pedagógus, újságíró, lelkivezető, mentálhigiénés szakember, a rendszerváltás utáni keresztény feminizmus egyik hazai úttörője. Alapvetően konzervatív értékrendet vall, de annyira nyitott az újdonságokra, hogy tanítványa kérésére még Billie Eilish dalait is szívesen meghallgatja. A harc helyett inkább a kiegyezésbe fekteti energiáit, az istenhitben pedig a mélyebb egymáshoz kapcsolódás lehetőségét látja. – Kóczián Máriával, a Köztér rovat szerzőjével beszélgettünk.
– A múltkor kiderült, hogy van egy énekes, akit mindketten szeretünk: Stromae. Azt mondtad, hogy a gyerekeid mutatták meg a zenéjét. Ilyen nyitott vagy az újdonságokra?
– Kíváncsi vagyok rájuk, és sok mindennel szívesen azonosulok, amit a gyerekeim szeretnek. Érdekelnek a „mai fiatalok”. Általános iskola felső tagozatában tanítok történelmet, a múltkor például valamelyik diákom arra kért, hogy nézzem meg, ki az a Billie Eilish.
– Hogy tetszett az electro-pop fiatal üdvöskéje?
– Azt nem mondom, hogy hallgatni fogom, de érdekes jelenségnek tartom, és azzal, hogy tudom, ki ez a fiatal énekesnő, közelebb kerülök a tanítványaimhoz, a generációjukhoz.
– Szerinted egy konzervatív ember lehet nyitott?
– Persze!
A nyitottság azt jelenti számomra, hogy kíváncsi vagyok a világra. A konzervativizmus pedig azt, hogy a felfedezéseimet egy stabil értékrend mentén teszem, amelyet mások már előttem megalkottak, kipróbáltak és bevált.
– Konzervatívnak tartod magad?
– Igen, de a skála szabadelvűbb felén helyezkedem el.
– Nem szereted a címkéket?
– A címkék segítenek eligazodni a világban, de nem csak azokhoz kerülhetünk közel, akikkel „egy dobozba tartozunk”. Engem nagyon érdekelnek az emberi kapcsolatok, és hiszek abban, hogy bélyegektől függetlenül bárkivel szót lehet érteni.
– Ezért lettél pedagógus, lelki segítő és mentálhigiénés szakember?
– Ez is közrejátszott.
– Melyiket tartod hivatásodnak?
– A tanári pályát. Már többször eldöntöttem, hogy nem leszek többé pedagógus, de úgy alakult, hogy most újra tanítok, és sok örömöt találok benne. Soha nem gondoltam volna, hogy éppen az általános iskola felső korosztályában találom meg azt a korosztályt, amellyel együtt tudok dolgozni. A Talita magazint is szeretem, amelynek a szerkesztője vagyok, mert úgy gondolom, hogy 2010-ben, amikor létrehoztuk, nem volt ilyen jellegű keresztény online médium. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy mivel anyagilag semmit nem profitálunk az egészből, szabadon csinálhatjuk.
– A Talitán jelentek meg először igazán keresztény feminista tartalmak Magyarországon. Mit jelent számodra ez a mozgalom?
– Húsz évvel ezelőtt még az indulatok hajtottak engem. Azt éreztem, hogy akadályok gördülnek a kiteljesedésem elé, csak azért, mert nő vagyok. Picik voltak még a gyerekeim, és nehezen tudtam összeegyeztetni az anyaságot minden egyébbel, ami amellett szerettem volna lenni. Idővel rájöttem, hogy csak akkor tudok nőként, anyaként, feleségként megelégedetten élni, ha kiegyezem a férjemmel, és megosztjuk a közös életünkben adódó feladatokat.
A valóság mentén lettem konzervatív, mert a lázadás mentén csak harcolni lehet, és ahol harc van, ott általában valamelyik fél legyőzi a másikat. Ezért nem tartom jónak a liberális feministák harcias aktivizmusát, mert a kiegyezésben hiszek, és abban, hogy inkább a megoldásba kell fektetni az energiát.
– Szerinted ez a tartós kapcsolatok egyik alappillére is, mondjuk egy házasságé?
– Több mint húsz éve vagyunk házasok a férjemmel, és azt tapasztaltam, hogy a legfontosabb dolog az elköteleződés. Persze nem bármi áron, és nem azért, hogy együtt legyünk boldogtalanok, de ha megvan az esély arra, hogy két ember képes egymás mellett leélni egy életet, akkor az elköteleződés egy olyan biztonságos teret ad a kapcsolatnak, amelyben sok mindent meg lehet tenni. Lehet veszekedni, kiakadni, hosszabb ideig kevésbé jóban lenni a másikkal, mert ott van az a biztonságot adó érzés, hogy nem akarjuk egymást elhagyni. Emellett az is fontos, hogy meghalljuk a másik igényeit, és ne csak a saját vágyainkkal törődjünk.
– Már felnőtt voltál, amikor megkeresztelkedtél. Hogyan találtál rá a hitre?
– A kereszténység meglepetés volt számomra. A férjem kérte, hogy legyen egyházi esküvőnk is, mert az édesapja hívő katolikus volt, de sajnos meghalt, mielőtt még megismerhettem volna. A jegyesoktatáson nagyon jó papunk volt, annyira bensőségesek voltak az alkalmak, hogy úgy éreztem, a hit a világ legjobb dolga.
– Egy ilyen szabadságszerető embernek nem volt nehéz felnőttként csatlakozni az egyházhoz?
– Az intézményekhez sosem könnyű csatlakozni, mert azokhoz mindig igazodni kell. Nehezen igazodom, ez igaz, de ezt nem akarom értékként feltüntetni. Inkább úgy gondolom, hogy a személyiségem akkor fejlődik, ha megkeresem azokat az ösvényeket, amelyek mentén igazodni tudok a jó dolgokhoz, nagyszabású intézményekhez, mint amilyen a Katolikus Egyház is.
– A cikkeidből kiolvasható, hogy fontosnak tartod a hazaszeretetet. Mit jelent számodra magyarnak lenni?
– Igazodni nem szeretek, de beágyazódni igen. A magyarságom a hazát és az otthont jelenti.
Egészen kicsi koromtól kezdve érdekelt a történelem, szerettem a verseket is, és szerintem így érkeztem meg abba az érzésbe, hogy magyar vagyok. Nemcsak Istenhez, emberhez, családhoz, hivatáshoz jó kötődni, hanem egy nemzeti közösséghez is – máskülönben elemelkedünk a föld megtartó erejétől, elszállunk, és csak tengünk-lengünk a semmiben, nincs, ami megtartson. Hiszek abban, hogy egy nemzeti közösségben is meg kell találnunk a helyünket.
– Melyek azok a legfontosabb célok, amelyeket már megvalósítottál, és milyen terveid vannak?
– Életem legnagyobb eredményének a családomat tartom. És viccen kívül nagyon büszke vagyok arra is, hogy megtanultam autót vezetni! Örülök annak is, hogy a tanítás és egyebek mellett újra elkezdtem írni, többek között cikkeket a kepmas.hu-ra.
Szeretném egyszer megírni a családom történetét is egy szépirodalmi műben. Talán lesz is rá lehetőségem, mert ez egy olyan időszaka az életemnek, amikor újra szabadabb tudok lenni.
A gyerekeim már fiatal felnőttek, velük már nincs annyi dolgom, az unokáimmal pedig még nincs dolgom, úgyhogy van most egy pár évem arra, hogy a saját indíttatásaimat követve és a közéletben is tevékenykedjek, alkossak.
– Ha visszamehetnél az időben, mit tanácsolnál az egyetemista Marinak?
– Az én generációm aszerint a nevelési elv szerint nőtt fel, hogy mindig többet és többet kell teljesíteni, soha nem lehetek elég jó valamiben. Ez pedig erősen rányomta a bélyegét arra, hogy mit gondolunk magunkról és arról, hogy mire vagyunk képesek. Ezért azt tanácsolnám, hogy higgyek magamban, a tehetségeimben, és merjek többet és szabadabban álmodozni arról, hogy mi is lehet még belőlem.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>