Együtt, egészségben... és betegségben is?

A betegség szégyene

Valójában betegnek lenni mindig gyengeséget jelentett. A sérült egyén bajjal jár, terhére van a többieknek, nem képes teljesíteni feladatait, és mások támogatására szorul.

A betegség beálltával a személy értéke a társadalomban radikálisan lecsökken.

Éppen ezért többnyire nem dicsekszünk krónikus betegségeinkkel vagy életveszéllyel fenyegető diagnózisainkkal. Napjainkban különösen stigmatizálók a rosszindulatú daganatos, a test látható torzulásával, valamint az elme zavaraival járó megbetegedések. A bajba jutott komoly szégyent élhet meg, önértékelése összeomolhat, elveszítheti az élet értelmébe vetett hitét.

A betegellátó rendszer nem sokat segít

Az államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltatások az orvosok és az ápolószemélyzet tiszteletre méltó és emberfeletti küzdelme mellett sem segítik a beteg méltóságának megőrzését. A lepusztult kórházak, a nem megfelelő mennyiségű és minőségű gyógyászati eszközök, valamint az egyre fogyatkozó számú gyógyító gyászos helyzete láttán, aki csak bírja, menekülőre fogja, és a magánpraxisok világa felé veszi az irányt. A TB által támogatott intézményekben az agyonhajszolt személyzetnek legtöbb esetben sem ideje, sem energiája nincs a beteg lelki gondozására, vagy legalább alapvető emberi szükségleteinek – a biztonság, a jó szó, a szerető gondoskodás – biztosítására.

Mivel kell szembenéznie a betegnek?

Zsófi jó ideje gyomorpanaszokkal küzdött. Egyre kevesebb fajta ételt fogyasztott jóízűen, az emésztésével is gondjai voltak. Eleinte vírusos megbetegedésnek, majd az elhúzódó stressz következményének vélte tüneteit. Lassan azonban beköltözött szívébe az aggodalom, és a rossz gondolatok nem hagyták nyugodni. Péter is észrevette a változást felesége hangulatában és viselkedésében. Amikor Zsófi végül bevallotta a hónapok óta változatlan és nyomasztó tüneteit, Péter határozottan a sarkára állt, időpontot kért a szakorvostól, és maga vitte az asszonyt a rendelőbe.

Kép

Kép: Freepik

Már a diagnózis kézhez kapását megelőzően fellép a bizonytalanság miatti aggodalom. Ha krónikus betegség, netalán életveszélyes állapot igazolódik, a személy jövőképe kérdőjeleződik meg. Amikor az orvos informálja a beteget, az nemritkán annyira megijed, hogy nem jut el a tudatáig minden fontos momentum. Amennyiben a kezelő nem elég empatikus, sok kérdés benne szorulhat a kliensben. A fokozatosan, együttérzéssel tálalt és teljes körű információátadás nagyban előmozdíthatja az együttműködést a gyógykezelés során.

Az egyik legmegrázóbb élmény egy súlyos betegség igazolódásakor a test sértetlenségébe vetett hit elveszítése.

Szembe kell nézni az ezzel együtt járó kiszolgáltatottság érzésével is. A veszteség ilyenkor a saját testbe vetett bizalom, valamint az egészséges élet lehetőségének megrendülése. Mindezzel párhuzamosan, kényszerűen vállalni kell a betegszerepet, amely megbélyegez és leértékel.

A küzdelem fázisában a beteg alkalmazkodik helyzetéhez, elfogadja a lehetséges gyógymódokat és aláveti magát az orvos által javasolt terápiának. Amennyiben a kapacitását meghaladó időn belül nem áll be javulás, erőfeszítése lanyhulni kezd, lassan belenyugszik a megváltoztathatatlanba. Ilyenkor a depresszió lélekvédő mechanizmus, amely megóvja a beteget az egészségesek világának szépségével, izgalmával, küzdelmeivel való szembesüléstől.

A súlyos betegség a család krízise

A kezdeti ijedelmet követő fokozott figyelembe és segítségnyújtásba hamar belefáradnak a családtagok. Életük félretolható területei előbb vagy utóbb követelni kezdik a maguk jussát, tartalék erőforrásaik kimerülnek. A beteg magába fordulása, a harag, amely könnyen irányulhat az egészségesekre, majd a harc feladása, az élettel való számvetés és a végső stádium apátiája érthetetlen a nyüzsgő-rohanó világba ragadt embernek. Vajon létezik mégis a beteg méltóságát támogató ápoló attitűd?

A súlyos betegség különböző stádiumaiban nyújthatunk vigaszt, mivel a lelki segítségre való fogékonyság nagy. Lényeges a megfelelő betegszerep megtalálása, az alkalmazkodás segítése, valamint a betegségen túlmutató pszichés konfliktusok feldolgozása.

A sajnálkozás csak gyengíti az önértékelésében egyébként is megtépázott beteget.

A kezdeti időszakban az információgyűjtés, a küzdelem fázisában a támogatás, erősítés, biztatás a hatékony stratégia. A számvetés idején a meghallgatás, a beteg jövőre vonatkozó igényeinek figyelembevétele, végül a csendes jelenlét nyújthat némi vigaszt a szenvedőnek. Bármilyen megalázó helyzetbe kerüljön is, az ember méltósága változatlan, élete értelemmel bíró érték, amelynek tisztelete mindannyiunk feladata a haldokló kísérése során.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>