Mit tehetünk a kortárs zaklatás ellen?

Bántalmazás vagy konfliktus

Gyakran összetévesztjük a mindennapos nézeteltérést vagy konfliktust a bántalmazással, mivel első ránézésre hasonló helyzeteket láthatunk. Így olykor beavatkozunk, amikor szükségtelen, míg súlyos helyzeteket hagyunk segítség nélkül. Például két fiú hangosan kiabál egymással, szidalmak hangzanak el, esetleg tettlegességre is sor kerül. Vajon ez most melyik eset? Bármelyik lehet. Mi akkor a zaklatás lényege? Három fontos tényező dönti el, miként kell értelmeznünk az eseményeket. A bántalmazás egyenlőtlen erőviszonyok között zajlik, legyen az fizikai, szellemi vagy társas előny valamelyik fél javára. Rendszeresen történik, és célja a fájdalom, megalázás okozása.

Pofozkodás vagy pletykálkodás

Nemi különbséget is felfedezhetünk a szándékos bántás módozataiban. A fiúk inkább élnek vissza testi erőfölényükkel, vagy szégyenítik meg nyíltan a másikat.

Ezzel szemben a lányok jobban kedvelik az alattomos támadást, mint a pletykaterjesztés, a másik jó hírének sárba tiprása, rágalmazás.

Szintén hatékony eszköz lehet a kirekesztés a közösségből, amelynek célja a társas hatalomgyakorlás.

Kiből lesz áldozat?

Nehéz elhinni, de áldozattá bárki válhat, hiszen nem vagyunk képesek mindig, minden körülmények között optimálisan reagálni egy társas helyzetre. Megesik velünk is, hogy szomorúak vagyunk, szorongunk vagy kibillenünk az egyensúlyunkból egy nehezebb életszakaszban, ezáltal kiszolgáltatottá válunk. Ugyanakkor nagyobb esélye van erre azoknak a gyerekeknek, akik fizikailag, intellektuálisan vagy társas készségeikben alulmaradnak kortársaikhoz mérten. Nem segít a szemmel látható másság sem. A bántalmazott lét elengedhetetlen tartozéka a nem megfelelő megküzdési képesség. Aki nem tud határozottan kiállni magáért, szembeszállni a hatalom gyakorlójával, vagy a csoporton belül gyenge láncszemnek bizonyul, az felkelti az indulatoktól duzzadó agresszor vadászösztönét.

Milyen a bántalmazó személyisége?

Amikor az agresszorra gondolunk, általában egy nagydarab, kigyúrt alak jelenik meg lelki szemeink előtt, aki gonoszul mered vékonydongájú, valamely látható megkülönböztető jeggyel megáldott prédájára. Ez a filmjelenetekből ismerős kép annyira nem gyakori, sokkal jellemzőbb, hogy hétköznapi megjelenésű gyerekeket vagy serdülőket találunk ilyen helyzetben. Bántalmazóvá inkább belső temperamentum, illetve személyiségbeli sajátosságok tesznek valakit.

Az agresszor érzelmileg éretlen, gyenge önkontroll funkciókkal rendelkezik. Előfordul, hogy képtelen együtt érezni áldozatával, ezért nem veszi figyelembe annak segélykérő jelzéseit.

Pszichiátriai zavarok is állhatnak a háttérben, és nemritkán őt magát is bántalmazták korábban, akár családon belüli erőszak áldozata is lehet.

Kép

Kép: Freepik

A közönség

Legtöbben ezt a lényegtelennek tűnő szerepkört ismerjük, mégsem gondoljuk, mekkora jelentőséggel bír a bántalmazó helyzet kimenetelére nézve. A megfigyelők biztosítják ugyanis a nyilvánosságot. A bántalmazás lényege a kontroll gyakorlása mások felett, és a hatalom fitogtatása. Ha nincs közönség, nincs előadás sem. Talán semlegesek szeretnénk maradni, mert nem akarunk belekeveredni egy veszekedésbe, miközben a passzív magatartást a legtöbben beleegyezésnek tekintik. Esetleg attól tartunk, ha magunkra haragítjuk az agresszort, legközelebb mi következünk. Gyakran egyszerűen nem tudjuk, mit tehetnénk. Ha mi nem, honnan tudná egy gyerek?

Mit jelent az asszertív szembeszállás?

A bántalmazó helyzetre erőszakosan visszavághatunk, ami tetézni fogja az indulatokat. Meghunyászkodva elkulloghatunk vagy alárendelődhetünk a hatalom gyakorlójának, fenntartva a mindenki számára káros szituációt.

Végül megpróbálhatunk megküzdeni, és szembeszállni az agresszorral.

Ha a gyermeknek fizikai erőfölénnyel van dolga, nem szégyen másokkal véd- és dacszövetséget alakítva közösen kiállni egymásért. Megfigyelőként hívhat segítséget, keresheti felnőtt vagy idősebb gyerek pártfogását. Fontos elmagyarázni számára: ez nem árulkodás! A szóbeli bántalmazást nyugodt, magabiztos fellépéssel háríthatja el. Maradjon a tartása egyenes, nézzen nyíltan a bántalmazó szemébe, és ha van hozzá elég lélekjelenléte, még mosolyoghat is. Érdemes elsajátítania néhány használható szófordulatot, mondatot, amit otthon begyakorolhat a szülővel: „Nem számít a véleményed, hiába próbálsz bosszantani.”„Lényegtelen, mit beszélsz, nem ezen múlik a jókedvem.” „Semmi olyat nem mondhatsz, amivel megbánthatnál.”

A bántalmazás nem két ember személyes ügye, hanem közügy, amelyben mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Érdemes erre tanítanunk gyermekeinket.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>