A játékosság minden élőlényre jellemző?
A pillangók, amelyek egymást kerülgetve, csapongva táncolnak a levegőben, nem szórakoznak, hanem párosodni készülnek. A hal, amely nagy csobbanással a vízfelszín fölé veti magát, nem „játszik”, hanem az életére törő ragadozót igyekszik lerázni. Csupán a fejlettebb aggyal rendelkező állatok igyekeznek az idejüket látszólag haszontalan dolgokkal, például céltalan kergetőzéssel vagy tárgyak dobálásával, görgetésével tölteni.
Mint macska az egérrel
A macskáról például mindenki tudja, hogy játékos állat, lelkesen kergeti a gomolyagot. Akinek van macskája, láthatta azt is, amint a megfogott egérrel teszi ugyanezt: feldobja a magasba, majd elkapja, pofozza jobbról-balról. Ez a rágcsálónak éppoly halálos tortúra, mint a vadnak a vadászat – csak a macska számára játék. De még helyesebb, ha azt mondjuk: leginkább az ember számára tűnik játéknak…
A ragadozó számára a zsákmány megszerzése és elfogyasztása időben meglehetően távol esik egymástól, és korántsem végződik minden vadászat étkezéssel. A ragadozónak tehát a zsákmányszerzésre önmagában is motiváltnak kell lennie. Ebből következik, hogy nem csak akkor vadászik, ha éhes, sőt, a jól táplált macska éppen a jó testi kondíciója miatt jobb egerésznek bizonyul, mint az éhes állat. A zsákmányt sokszor nem is eszi meg, csak játszik vele, s közben észrevétlenül tökéletesíti reflexeit, izmait, mozdulatait – gyakorol a következő vadászatra.
Add meg magad!
A játék a társas életre is felkészít. A kölyökkutyák, amint izmaik és érzékszerveik ezt lehetővé teszik, birkózni kezdenek; a játékos közelharcban hol az egyik, hol a másik kerekedik felül. Ám ha valamelyik túlzottan erősen találna a testvérébe csípni, a sértett felnyüszít és kiszáll a játékból. A győztes így hamar megtanulja, hogy ha folytatni akarja a szórakozást, engednie kell a másikat felállni, és nem haraphat bele durván.
Vadidegen, marcona kan kutyák hanyatt fekszenek, és hagyják, hogy a kis csutak lebirkózza őket – ugyanezt már nem teszik meg egy felnőtt állattal. A felnőtt kutya már fel tudja mérni az erőviszonyokat és figyel arra, hogy a rangsorviták során ne szenvedjen vagy okozzon sérülést.
Feledni a rácsokat
A vadonélő állatok játékos kedve felnőttkorukra jócskán alábbhagy: idejüket a létfenntartás tölti ki. Fogságban tartva azonban a legnagyobb ellenségük az unalom. Az állatkertekben külön tudományággá fejlődött a környezetgazdagítás: a tigrist, a medvét vagy az elefántot, amely korábban rácstól rácsig járt, ma önfeledt játszadozásba merülve találja a látogató: gumikereket pofozgatnak, hordókat görgetnek.
Az állatkerti állatok „szórakozása” közelebb visz bennünket annak megértéséhez, hogy miért is van szükségünk a játékra. Az emberi játékok csak bonyolultságukban különböznek az állatokétól. Egy részük (főként gyerekkorban) arra való, hogy felkészítsen az életre: megeddze izmainkat, élesítse a reflexeinket, s nem utolsósorban megtanítson a sportszerűségre. Más részük pedig (főként felnőttkorban) egyszerűen arra, hogy segítsen időnként néhány órára elfeledkezni életünk rácsairól…
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Az élet verseny? – Az Éjszakai játék pszichológus szemmel
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
