Az élet verseny? – Az Éjszakai játék pszichológus szemmel
Képzeld magad egy szuper társasjáték közepébe! Gazdálkodnod kell a pénzeddel, stratégiákat állítasz fel, várost építesz vagy kódokat fejtesz és rejtélyeket oldasz meg, tornyot építesz és döntesz le, máskor meg büntetésből egy körből kimaradsz, vagy éppenséggel mezőket ugrasz át a váratlan szerencsédnek köszönhetően. Bárkivé válhatsz, és kudarc esetén bármikor újrakezdheted, de mégis, a játék bizsergető izgalma, maga az út és a szeretteid közelsége, gyöngyöző együttnevetése az, ami újra és újra visszacsábít az asztal mellé. Várjunk csak egy pillanatot! Hiszen tulajdonképpen ez az élet, s ha jól csináljuk, akkor egy izgalmas játék kerekedik ki belőle.
A történet
Legújabb filmünk, az „Éjszakai játék” hősei hétköznapi emberek, akik szeretnek vetélkedni, versengeni, de legfőképpen időt együtt tölteni, így aztán minden héten egyszer összeülnek, és társasjátékot játszanak. Ebből a mulatságból igyekeznek kihagyni a furcsa, zárkózott, néha már-már bizarrul viselkedő rendőr szomszédjukat, Maxet. Egy este azonban beállít Max szupermenő, alfahím, mindenben-legyőzlek-téged-öcskös bátyja, Brooks, aki miatt a férfinek gyerekkora óta komplexusai vannak. Bátyja érkezése és jelenléte oly mértékig stresszeli, hogy még a gyerekvállalási terveiket is sikertelenül befolyásolja Annie-vel.
Brooks igyekszik megszervezni a legfantasztikusabb társasjáték-estet, amely inkább nevezhető drámajátéknak, hiszen barátainak egy szimulált emberrablási ügyet kellene megoldaniuk. Ám az egész balul üt ki, mert tudtukon kívül nagyon is valóságos, véresen komoly szituációba bonyolódnak, és ezzel tulajdonképpen el is szabadul a pokol. Az életveszély csak addig móka, kacagás és adrenalin, ameddig nincsenek tudatában a valós problémáiknak.
Problémamegoldás közben az egyik pár egy régi titkon civakodik folyton-folyvást, amely még egy tinikori szerelemből kinőtt házasságot is képes alaposan felforgatni. Míg Ryan a butácska nők mellett sármosan fest és csábító, addig egy okos, intelligens nő oldalán megfordul a szerencséje, és önmaga előtt is megkérdőjeleződik a saját magabiztosságába vetett hite. Miközben a csoport tagjai egyik nehézséget oldják meg a másik után, a legképtelenebb emberekkel és helyzetekkel találkoznak. Mindannyian ráébrednek, hogy nem csupán a megszokás vagy a rutin tartja őket össze, és nem is feltétlenül a játékszenvedély – ami leginkább csak Maxra és Annie-re jellemző –, hanem az egymás iránt érzett bajtársiasság és baráti szeretet.
Probléma vagy kihívás?
Sok esetben megfigyelhetjük, hogy ha nem görcsölünk rá a feladatra, és felszabadultan viselkedünk, akkor bátrabban, ügyesebben, hatékonyabban tudunk problémákat megoldani, rugalmasabb a gondolkodásunk, és nem aggódunk folyton azon, hogy vajon mit gondolnak mások. Amikor az adrenalint a kihívás szolgálatába állítjuk, a testünk reakcióit pedig úgy értelmezzünk, hogy azok támogatnak az előttünk álló nehézség leküzdésében, sokkal könnyebben megoldjuk a problémát, és még a lelki egészségünknek is jót teszünk vele. Amíg a szereplőink azt hitték, hogy egy játék versenyzői, sokkal bátrabban álltak neki a probléma felgöngyölítésének, mint amikor valódi veszélyekkel kellett szembenézniük.
Persze az életben nem minden játék: ha nem vagyunk elég körültekintőek, félvállról vesszük a kockázatot, akkor felesleges rizikónak tesszük ki magunkat. Olykor viszont érdemes kicsit elengedni magunkat, és nem görcsölni folyamatosan azon, hogy hogyan is fogjuk kipipálni a soron következő feladatokat. Max példáján keresztül beláthatjuk, hogy minden csak perspektíva kérdése, mert amíg ő totális csődtömegnek és lúzernek érzi magát a bátyja dicsfényének árnyékában, és teljesen leblokkol a közelében, addig felesége, barátai és még a testvére szemszögéből is egy egészen másfajta kép rajzolódik ki róla.
Testvérügyek
Jól tudjuk, hogy a testvérek nagymértékben különbözhetnek egymástól. „Pedig ugyanúgy neveljük őket” – hangoztatják gyakran a szülők, elfeledkezve arról, hogy bár a gyermekeik ugyanabban a közegben élnek, mégsem teljesen egyforma hatások érik őket, ráadásul a temperamentumukból és a születési sorrendben elfoglalt pozíciójukból adódóan is eltérően értelmezik ezeket az élményeket. Különböző elképzelések alakulnak ki bennük saját magukról, illetve a világról. Általános pszichológiai tapasztalat, hogy a gyermekek elsősorban a testvéreikkel hasonlítják magukat össze.
A testvérek, amióta világ a világ, rivalizálnak egymással, ezért néhány kivételes esetet leszámítva, igyekeznek különböző szerepeket betölteni, hogy egyedinek, különlegesnek és fontosnak érezhessék magukat, különösen abban az esetben, ha kicsi korkülönbséggel született azonos nemű gyermekekről van szó. Jane Nelsen szerint, amikor a testvérünkkel összehasonlítva úgy látjuk, hogy a másik jobban teljesít egy bizonyos területen, négyféle lehetőségünk van. Felvesszük a kesztyűt, és megpróbáljuk legyőzni őt a saját pályáján, esetleg keresünk magunknak egy másik pályát, amelyen mi lehetünk a jobbak. Választhatjuk még a lázadás vagy a bosszúállás útját is, de fel is adhatjuk a vetélkedést, azt gondolva, hogy úgyis képtelenek lennénk a győzelem megszerzésére.
A születési sorrendben elfoglalt helyünk, noha közel sem az egyetlen meghatározója a személyiségünknek, hatással van arra, hogy miként értelmezzük a minket ért eseményeket, így számos hasonlóság fedezhető fel a születési sorrendben azonos pozíciót betöltő emberek között. Az elsőszülöttek például gyakran gondolják úgy, hogy a legjobbnak, legügyesebbnek, legkiválóbbnak kell lenniük. Néhányuk ezért a megbízhatóság, felelősségvállalás, konformizmus, szervezettség és maximalizmus útját választja, mások inkább vezető hajlamúak, rivalizálóak, esetleg parancsolgatóak lesznek – néhányan pedig Max bátyjához hasonlóan kerülő úton próbálják a tökéletességüket bizonyítani.
A középső gyerekek belső konfliktusa abból adódik, hogy nem jár nekik a legidősebb kiváltsága és a legfiatalabb, dédelgetett szerepe sem, így az ő esetükben nehezebb általános tulajdonságokat felfedezni. Általában ők azok, akik leginkább különbözni szeretnének a többiektől, hogy felhívják magukra a figyelmet. A másságuk mellett szembetűnő a kiváló alkalmazkodó készségük, és az, ahogy képesek a nehéz sorsú emberekkel együttérezni.
A legkisebb gyermekeket a családtagok gyakran elkényeztetik, és mivel folyton elvégzik helyettük a feladataikat, megtanulják, miként tudják a pozíciójukból adódó előnyüket arra használni, hogy mások kiszolgálják őket. Ezért amikor nem kapják meg, amire vágynak, másokat kezdenek hibáztatni. Főszereplőnk, Max is a testvérét hibáztatja a nehézségeiért, és nehezére esik felelősséget vállalnia saját magáért. Emellett a legkisebb gyerekek olykor úgy igyekeznek a fontosságukat bizonyítani, hogy mindenkit igyekeznek lekörözni, noha legkisebbként hátrányból indulnak, és általában nem tudják lepipálni a testvéreiket. Nelsen az ilyen viselkedést produkáló legkisebbeket gyorshajtónak nevezi. A győzelemre törekvés – kiegészülve a kudarcokból adódó feszültséggel és a felelősség nem vállalásával – kisebbrendűségi érzéshez és szorongáshoz vezethet.
A legidősebb–középső–legfiatalabb gyereksor mellett számos más variáció létezhet, hiszen ott vannak az ikrek, az egykék, a mozaikcsaládokban együtt élő egyidős mostohatestvérek, féltestvérek vagy a háromtagúnál hosszabb testvérsorok, ahol új szempontok merülnek fel a testvérsorban elfoglalt hely és a személyiség alakulása között. Az egyik legfontosabb tényező az életkori különbség, mivel négy év már elegendő ahhoz, hogy lélektanilag más pozícióban érezze magát a gyerek, mint ahova pontosan született. Továbbá befolyásoló szempontok a család elvárásai, illetve a teljesítménnyel kapcsolatos véleményük is.
A testvérek közti feszültséget csökkentheti, ha olyan családi légkört alakítunk ki, ahol a rivalizálás helyett az együttműködés áll a középpontban. Nem csupán az a fontos, hogy a szülők miként viszonyulnak a gyermekeikhez, hanem az is meghatározó tényező, hogy milyen mintát nyújtanak ebben, és mennyire értenek egyet a neveléssel, családdal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben.
Láthatjuk, hogy mennyi mindentől függhet a saját magunkról alkotott képünk, és az élet különféle helyzeteire adott reakciónk. A temperamentum, a testvérsorban elfoglalt hely, a családi környezet, amiben cseperedünk, azok az alapelvek és attitűdök, amelyeket a környezetünk átad, mind-mind befolyásolják azt, akivé válunk, és hogy mit kezdünk az élet által felkínált lehetőségekkel és kihívásokkal. Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy ha valami nem megy flottul, akkor elég a fenti dolgokra hivatkozva feladni. Fejlődni és változtatni sohasem késő, függetlenül attól, hogy az élet versenyében az ember éppen utolsó vagy első.
A cikk a Képmás magazin 2018. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>