Fehér kockák ablakokkal? – Százéves „a modern világ kancsal ábrándosának” műve, a Bauhaus
Geometrikus formák, sima felületek, alapszínek és modern anyagok. Elsőre ezek jutnak eszünkbe, ha az idén százéves Bauhausra gondolunk. A centenárium alkalmából a dessaui iskolaépület egyik szárnyáról utánfutót mintázott egy berlini építész, amely egy mindössze 15 négyzetméteres „lakótérben” foglalja össze az eszme esszenciáját. A 99designs kreatív csapata világmárkák logóit fazonírozta bauhausosra, két új múzeum nyílt Németországban, és több évig tartó felújítást követően újra látogatható Vaszilij Kandinszkij és Paul Klee családjának ikerháza. – Ideje tehát nekünk is alaposabban megismerkednünk az előző évszázad egyik legfontosabb szellemi áramlatával.
„A neve: hollandusul hangzik. Foglalkozása: építész, aki elméleteket termel. Tartózkodási helye: Weimar, a Goethe-város. Felekezeti viszonyai: rendezetlenek. Megbízhatatlan elem fajilag és világnézetileg” – írta a Pesti Napló 1924 júniusában Walter Gropiusról. A Bauhaus-alapító szakmai és emberi kvalitásait is kétkedve kezelő beszámoló a becsületes akadémiai oktatás felforgatóját látta Gropiusban, és „cellaházaival”, valamint „vasbeton-köpűivel” riogatta az olvasókat, őt magát pedig a modern világ „kancsal ábrándosának” kiáltotta ki.
Az I. világháborúban lovastisztként szolgáló Gropius 1919-ben vette át Weimarban az Iparművészeti Iskola, a Képzőművészeti Iskola és a Képzőművészeti Akadémia igazgatását, hogy aztán Állami Építőház (Bauhaus) néven történő egyesítésükkel az építész- és művészképzés új modelljét alkossa meg.
Gropius, aki a Nagy Háborút megelőzően építészeti stúdiumokat folytatott Peter Behrens berlini irodájában, saját vállalkozása keretein belül pedig tömeggyártásra szánt tapétákat, bútorokat, autóvázakat és egy dízelmozdonyt is tervezett, az ipar, az élet és a művészet közös metszetét kereste.
„Ez a világlátott kozmopolita rengeteg embert ismert. Nagysága többek között abban állt, hogy elképesztő érzékkel válogatta ki a munkatársait és terelt össze egymástól markánsan eltérő karakterű, egyaránt zseniális elméket” – mondja a Bauhaus első igazgatójáról Nagy Iván Ybl-díjas építész. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Gropius – mint valami világháború utáni romeltakarítást vezénylő csúcsmenedzser – értelmiségi „networköt” épített ki egy összművészeti projekt keretében. Személye védőernyőt vont az általa igazgatott intézmény fölé, hogy annak működésébe a politika lehetőség szerint ne szólhasson bele. Olyan környezetet teremtett így, amelyre minden kreatív vágyik.
A Weimarból előbb Dessauba, majd Berlinbe költöző iskola falai között annak 14 éves működése során 1200-nál is több diák fordult meg. „A weimari Bauhaus (…) ábrándos kollektivizmusának ködében – ahogy Kállay Ernő a „Tér és forma” 1928-as 8. számában fogalmazott – a legbogarasabb, legkülöncködőbb szekták tenyészhettek.”
Különben maga Gropius is tiltakozott a Bauhaus egységes stílusként értelmezése ellen, művére inkább életszemléletként gondolt.
Gropius iskolájában tanított Josef Albers, Breuer Marcell, Lyonel Feininger, Paul Klee, Johannes Itten, Moholy-Nagy László, Oskar Schlemmer és Vaszilij Kandinszkij is. Pontosabban nem tanítottak, inkább mentorálták a hallgatókat, hiszen a művészet a Bauhauslerek felfogása szerint nem tanítható, a mesterség ellenben igen, az oktatást ezért a középkori céhes struktúrához hasonló mester–legény–inas szisztéma szerint képzelték el. Kézművességgel, kerámiával, szövéssel és üvegfestéssel is foglalkoztak Weimarban, és bár Gropius kezdettől azt tartotta, hogy minden művészeti és iparművészeti tudás az építészeti praxisban összpontosul, a Bauhaus tanrendjébe csupán az 1920-as évek második felében kerültek be ilyen irányú stúdiumok.
A Weimarban felépült, az iskola gondolkodásmódját és termékeit is bemutató, Haus am Hornnak nevezett első, valódi Bauhaus-ház viszont nem Gropius tervei szerint készült. Az oktatók között megversenyeztették ugyanis a tervezésére kiírt pályázatot, és a tenderen az építészeti tanulmányokat sosem folytató festő, Georg Muche elképzelései találtattak a legjobbnak. Igaz, a terveket mégiscsak Gropius irodájában véglegesítették.
Habár a Bauhaus iskola nyomott hagyott az iparművészetben is, elsősorban építészeti stílusként vonult be a köztudatba. Követői minimum négyzetmétereket, belmagasságokat és szerkezeti vastagságokat igyekeztek meghatározni a költséghatékonyság jegyében, ám olykor túlzásba vitték a kísérletezést. Míg egyesek boldogan vették használatba az általuk tervezett napfényes, modern otthonokat, voltak, akik pár hónap után fejvesztve menekültek a „szűk skatulyákból”.
Geometrikus, tiszta és ragyogó – ezek a működő Bauhaus kulcsszavai. Ám mivel a dessauiak jó néhány, a tervezőasztalon működőképesnek mutatkozó kísérlete kudarcba fulladt, számos elképzelésük használhatatlannak bizonyult, így aztán bőséggel hagytak támadási felületet.
„A Bauhauslerek mindenben a tömegtermelést elősegítő célszerűséget keresték. Kétségkívül naiv idealisták voltak, amiért azt gondolták: az általuk kínált sallangmentes tárgyi környezetet, illetve lakásviszonyokat mindenki számára elő lehet teremteni. Kicsit túlozva azt is mondhatnánk, hogy az IKEA mint gondolat, Dessauban született meg” – mondja Nagy Iván, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés Tanszékének oktatójaként az utóbbi években jó néhány európai helyszínt bejárt hallgatóival Milánótól Wroclawig, Breslautól Zágrábig. A két háború közötti építészet nyomait bemutató, készülő kötetük fontos kiegészítésekkel szolgálhat a 20. század építészettörténetéhez.
Kíváncsi vagyok, hogy Gropius elképzelései mellett milyen más áramlatok kavarogtak az I. világháborút követő évek levegőjében, Kovács Dániel művészettörténészt ezért a Bauhaus szellemtörténeti riválisairól kérdezem. „A berlini Haus der Kulturen der Weltben nemrég nyílt bauhaus imaginista című tárlat éppen a Bauhaus-szal párhuzamosan mutatkozó törekvéseket járja körül, és elképesztően izgalmas dolgokat tár fel – meséli a Kortárs Építészeti Központ kurátora. – Megtudhatjuk például, hogy Indiában működött egy, Rabindranath Tagore által alapított, a Gropius-éhoz nagyon hasonló elveket valló művészeti és dizájniskola, Moszkvában pedig, az 1917-es forradalmat követően egy a Bauhausnál is avantgárdabb műhely született, bár ez a sztálini terror miatt nem volt hosszú életű. Később aztán – részben a weimari kísérlet hatására – az Egyesült Államokban és Japánban is alakultak hasonló kezdeményezések. Hogy mindezek közül mégis a Bauhaus emelkedett ki, ahhoz a német építészeti és formatervezési hagyomány, valamint a német ipar ereje is jelentősen hozzájárult.”
A nemzetközi modernizmus áramába tartozó Bauhaus elsősorban az I. világháború borzalmaira kínált válaszokat, a német politika azonban más feleletek irányába kezdett tájékozódni. Weimarból, majd Dessauból is muszáj volt továbbállnia a Bauhausnak a helyi vezetés jobbra tolódása miatt. Az új igazgatók érkezésével az iskola politikusságának mértéke is változott, ám bármennyire kicserélődtek is az oktatók, a Gropius által az alapításkor lefektetett elvek érvényben maradtak egészen az 1933-as felbomlásig. A Bauhaus körül már az erősen baloldali elkötelezettségű Hannes Meyer idején is fogyni kezdett a levegő, úgyhogy hiába szerette volna az intézményt harmadik igazgatója, Mies van der Rohe Berlinben, magánintézetként fenntartani, a nácik által elfajzott művészetet terjesztőnek bélyegzett iskola nem működhetett tovább.
Paradox módon azonban a Bauhaus éppen a nácik hatalomra kerülése következtében vált globális jelenséggé. Az egykori diákok és oktatók ugyanis az iskolára nehezedő politikai nyomás hatására hagyták el Németországot, hogy a magukkal vitt elméleti és gyakorlati tudást a világon mindenfelé elterjesszék.
Amint az Weyer Béla remek cikkéből kiderül, a II. világháború után az indiai Ahmadábádban működő National Institut of Design is a Bauhaus módszereit vitte tovább, míg a japán Jamavaki Ivao és Micsiko pedig, akik 1930 és 1932 között tanultak Dessauban, a felkelő nap országába vitték haza a Bauhaus napfényes eszméit. Az egyik leglátványosabb Bauhaus-hagyaték a nigériai Ife városában található: az Obafemi Awolowo Egyetem épületét tervező Arieh Sharon valaha maga is Bauhaus-diák volt. A fiatal Csehszlovákiában aztán valóságos nemzeti mozgalommá vált a funkcionalista építészet: fürdők, óvodák, iskolák, rendőrőrsök és kórházak is épültek a szellemében. Ahogy azonban azt már Gropius is megfogalmazta, kizárólagos Bauhaus-stílus sosem létezett. Hiszen a modernizmus sokszínű, a Bauhauslerek által tervezett „fehér kockák” pedig többségében színes, aszimmetrikus kompozíciók voltak valójában.
(A magyar Bauhaus-hagyatéknak egy következő cikkben eredünk nyomába.)
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>