A hernádkaki Kassák – avagy mi az a popantgárd?

„Hernádkakot tán már idén lecserélem Orfűre,
minimum egy napra.
Rábírhat-e arra a helyiek szerelme, hogy elhagyjam érte?
A medvehagyma nevet,
s biztat: elhull, ami rág, eliramlik az élet.
Addig is lesz még néhány érzelgős vers, tán nem csak négy,
nem túlzás jópárnak nevezni,
csöpög belőlük a lángsugarú nyál, virít bennük egész északkelet.”

(Medvehagymás vers – részlet)

Vass Tibor ő, és általa a medvehagyma Vass-tartalma is igen megnövekszik. Ebben a versben benne van minden, ami ő. Szójáték, szófacsarás, hagyományos pesztó Petőfi-módra, medvehagymával, északkeletiesen. Merthogy költőnk azon a tájékon él és alkot, tyúkokat tart, kakasszóra ébred, és az internet áldásának köszönhetően Hernádkakról főszerkeszti a „Spanyolnátha” című folyóiratot. Ha tüsszent egyet, az áthallatszik Miskolcra, és megrezeg tőle a városi könyvtár ajtaja.

Kertje olykor fesztiválhelyszínné alakul, különösen akkor, amikor a magyar költők borgőzös kipárolgásaikat a Tokaji Írótábor után az ő kertjében szelídítenék ihletté. Hiszen kultúrszervező is egyben, és talán az egyetlen élő magyar költő, akiről még senki nem mondott nekem rosszat.

Talán szeretik őt a magyar írók, akik néhány tízezer forintnyi állami támogatásért egymás véréből tunkolnak a vasárnapi ebéd mellé? Igen, szeretik.

Ne legyen ez a kérdés költői, és egyébként is válaszolnának rá a kommentelők. Akik nem viccelnek.

Vass Tibor viszont viccel, és olyan szinten, hogy nem tudjuk eldönteni, ez avantgárd-e vagy pop. Legyen akkor popantgárd! Miért ne lehetne népszerű a szürrealizmus a költészetben? Mert Vass Tiborból úgy folyik a szó, mint Salvador Dalinál az idő. Egy idő után mindenki megszereti, hogy úgy játszik a hagyománnyal, mintha gyurmázna. Csak ő lefényképezi, mielőtt tovább gyúrná.

„Ahogy tetszikelek, ahogy lájkolok.
Ahogy csókolok, gyilkolok, markolok, titkolok.
Ahogy szívház az egész világ.
És ahogy szívész benne minden vérfi és rettenő.
És ahogy negyvenhárom béres lettem én.
És ahogy felfekvés az ölt remény.
És vérfi lettem és nő, és a sebek ahogy szebbek,
ahogy feszesebbek, mint valaha.”

(Színmáz – részlet)

Vass Tibor tudja, érzi és írja, hogy egy költőnek még a feje is költőien fáj. Életes alkotó ő, akár József Attila, akinél az érzékszerveken át beszüremkedik a világ az agyba, és az alkotószerveken át távozik. Ami ronda és pusztító, az nála megszépül. Nem csoda, hogy a „Spanyolnátha” lett főszerkesztett folyóiratának címe, hiszen a betegség éppen az egyik legnagyobb szürrealistát, Apollinaire-t ölte meg. A magyar Vass-ember viszont föltámasztja őt, és még sokakat, egyengeti a magyar irodalom torzulásait, közelebb hozza egymáshoz a komolyzenét és a még komolyabb betűvetést a miskolci Bartók Plusz Operafesztivállal, ahol a program irodalmi kínálatát színesíti. Ez a költő nem csak költő, egy menedzser nem veszett el benne. Mint ahogy egy képzőművész sem.

Vass Tibor – Kép: Vass Nóra

Egy költőt, főleg, ha nem egy költőnek, hanem A költőnek (vagy a Költőnek) érzi magát, nem hagyja hidegen saját kora sem. Például reagál arra, milyen is az egészséges életmód, és ő hogyan iszonyul mindehhez, a fittséghez meg a halálhoz.

„Pezsgő-
tablettákkal iszom a szénsavmentes ásványvizet, szelet
ne csináljon folyton. A szelet
kenyér, amit reggelire eszek, hétmagvas. Fahéjas a tea
hozzá mostantól és repcemézzel csurgatott.

El ne szóljam magam, figyelek
az egészségesebb életmódra, hogy nagyobb esélyem legyen
tovább életben maradni.

Rohamokban jön rám az életmódra figyelés.

A barátom, aki autóbalesetet szenvedett,
nem tudom, mit reggelizett.
Evett-e egyáltalán, mielőtt letakarták azzal a vastag nejlonnal,
ami alól kilógott a cipője.”

(Másfelé figyelő – részlet)

Receptet kerestem a neten, és a hernádkaki Kassák életművében találtam magam. Így nem lett medvehagyma-krémlevesem, de lett helyette popantgárd sziesztám. Fogyasszuk egészséggel!