Így jelenik meg a gender a sportban
A társadalmi nem, vagyis a nők és férfiak társadalmi szempontból meghatározott normáinak, értékeinek, viselkedésformáinak, szerepeinek összessége rengeteget változott és változik folyamatosan. A sportban bizonyos szempontból tökéletesen leképeződnek ezek a gendert érintő változások, másrészt a sport teret adhat arra is, hogy a változást, a változó szerepeinket kipróbálhassuk, megélhessük és továbblendítsük.
A férfiak fölénye a sportban és a nők alulreprezentáltsága a sportmédiában sokáig evidenciaszámba ment. A sport volt a férfierő, a férfiidentitás megtestesítője. Amikor a nők a 19. században egyre nagyobb teret szereztek ezen a téren, elkezdtek összemosódni az addig jól elkülönülő nőies és férfias minőségek. A média az identitásunkat, nemi identitásunkat is formálja. Az, hogy egy nőt vagy egy férfit hogyan mutat be, példaként, iránytűként, sőt ideálként is szolgálhat. A társadalmi nem tartalmát valójában mi alkotjuk és töltjük meg tartalommal, és ez óriási felelősség is. Megtehetjük, hogy elhagyjuk a nőiesség-férfiasság polarizációját, és kereshetünk más dimenziókat, amelyek mentén definiáljuk magunkat.
Vagy elfogadhatjuk, hogy mi, nők és mi, férfiak másra vagyunk képesek, másképp csináljuk ugyanazt, másban érezzük jól magunkat.
Számos probléma származik abból, hogy lázadunk természetből fakadó lényegünk, szerepeink ellen, és erőlködünk olyan szerepek görcsös megszerzésében és birtoklásában, amelyek valójában nem is a mieink. Ebből fakad az is, hogy végül semmit nem érzünk mélyen a sajátunknak, sehol nem találjuk igazán a helyünket. Végül, amikor valaki mer kiválni, rájöhet, hogy az nagyon is beválik.
A sportban a férfiak gyorsabban futnak, nagyobbat ugranak, hosszabbat dobnak. Ez tény, fogadjuk el, hogy így van. Szintén tény, hogy a női test esztétikai megjelenése nagy figyelmet kap. A női kedvesség, szépség fontos tulajdonságok – ahelyett, hogy elnyomni akarnánk, éljünk vele, ez nem kisebbíti sportteljesítményünket!
Azonban gyakran tárgyiasítják a női testet, és félünk is ettől, sokszor okkal, sokszor pedig talán csak azért, mert nem tanultuk meg, hogyan bánjunk a nőiességünkkel, hogyan védjük határainkat, hogyan vállaljuk magunkat annak, akik vagyunk. Ennek egy útja van: önbecsülésünk stabilizálása.
De mitől lesz stabil az önbecsülés?
Attól, hogy amit csinálunk, az önazonos. Például, hogy kinek mi a sportága, döntse el maga! Ne tegye ezt a társadalmi elvárások vagy épp azokkal szembeni lázadás mentén, hanem aszerint, hogy miben érzi magát erősnek, szabadnak, elég jónak testileg-lelkileg. Azt csináljuk, amiben van kitartásunk, akaraterőre lelünk, amiben vállalunk egy célt, és azért aktívan teszünk! A sportban mindkét nem tagjainak küzdenie kell, hogy eredményt érjenek el. Ezt mindkét nem más területre, a hétköznapi életébe is átviheti, sőt, a magánéletébe, kapcsolataiba is.
A sport a jelenlét, jelentudatosság, önmagunk megismerésének legjobb eszköze; kilépés az online világból, a fogyasztói „mindent azonnal akarunk” típusú szemléletből. Ezen a területen mindkét nem számára csak akkor lesz eredmény, ha a szükséges munkát is beleteszi, és hosszú távon akkor fog kitartani, ha élvezi, amit csinál: ha kompetenciaérzésre, örömre, önfeledtségre, sikerélményre, magabiztosságra lel benne.
Az, hogy valamiben jónak, kompetensnek érezzük magunkat, nemtől függetlenül alapvető igényünk. Ezért fontos, hogy teljesítményünk alapján ítéljenek meg a sportban, és ítéljük meg mi is saját magunkat.
Versenysport esetén az egymással való összemérés, a győzelem a fő motívum. Itt, mivel a két nem testi adottságai mások, nem szerencsés egy kategóriába venni a nőket és a férfiakat. De teljesítményalapú megítélés lehet az is, hogy a tegnapi önmagamhoz mérem magam: ma már kitartóbb, ügyesebb, gyorsabb vagyok, vagyis fejlődöm. Bárki lehet jobb tegnapi önmagánál, ebben egyenlő esélyekkel indul mindkét nem.
Másképp vagyunk egyformák
A sport a kiegyenlítetlen erőviszonyokat is leképezi. Lehetséges, hogy egyenlő esélyekkel épp akkor indulunk, ha el tudjuk fogadni, hogy máshogy vagyunk jól és jók. Ha azért választunk egy adott sportot, mert élvezzük, jobban akarunk teljesíteni, megmérettetni magunkat, kihívásokat találni, és közben – vagy épp általa – a személyiségünk kerek egész marad, akkor ez nagyon jó. De ha nem, akkor ne tegyük! Ma már senki nem mondja, hogy minek fut egy nő. Magáért, jobb eredményért, testi-lelki egészségért, győzelemért.
Sőt, a spartan race is egyre több női versenyzőt vonz. Mert jó leküzdeni az akadályokat, átfutni rajtuk, tűzön-vízen-sáron át. Ez mindenkit erősebbé tesz.
Az viszont nem jó, ha csak ebben tudunk erősnek mutatkozni, ha másban nem tudunk önmagunk lenni. Ha merjük önmagunkat vállalni, akkor kapcsolódni is tudunk egymáshoz, képesek leszünk egymást erősíteni, és kölcsönösen jól függeni a másik nemtől.
Ma már általában mindkét nemnek kijut mindenből, de ha együtt vállalunk valamilyen feladatot, nagyobb a biztonság, megoszlik a felelősség. Nehéz egyszerre őrizni hagyományos nemi szerepeinket, és közben megannyi más szerepben is helyt állni. Amikor választunk, valami mástól elhatárolódunk, de ezért még ne ítéljük el azokat, akik mást választanak! Miért ne lehetne valakinek az az álma, hogy gyereket nevelő családanya legyen? Vagy másnak az, hogy jó legyen a munkájában, a sportban, a hobbijában? Miért ne járhatna egy nő táncolni vagy hagyományosan nőiesnek tartott edzésekre, és miért ne szerethetne mai szemmel férfiasnak tartott sportágakat?
A cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethetsz itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>