Csinos hologrammal is lehet már „házasodni”?

A házasság és család fogalmának kiüresedésével párhuzamosan a digitalizálódó párkeresés olyan mértéket öltött mára, hogy a napokban egy japán férfi egy hologrammal kötött házasságot. Hallottunk már azonos neműek „házasságáról”, hallottunk már szingli-frigyről, azaz olyanokról, akik önmagukkal kötnek „házasságot”. Progresszív világunkban azonban most szintet léptünk: elérkeztünk arra a pontra, ahol már nemcsak emberek lehetnek házasfelek, mert immár tárggyal is „frigyre lépnek” – igaz, hivatalosan ezt nem tehetik meg, de a külvilág felé esküvőként kommunikálják az ünnepséget.

Emlékeznek még a Csillagok háborújában Leia hercegnő kétségbeesett üzenetére, amit az R2D2 nevű robot egy hologram formájában adott át? Tünékeny lénye rögtön belopta magát a szívünkbe. Vagy a tamagocsi-őrületre, amikor ezrek etették–sétáltatták–temették a színes műanyag kulcstartóba épített virtuális kisállatukat? Egy japán cég összekombinálta mindezt, és visszahúzódó fiatalembereket segítendő, létrehozott egy olyan számítógépes programot, amellyel a randizást gyakorolhatják.

Aprócska porszem a gépezetben, hogy a srácok bele is szeretnek a hologram-lányokba, majd „feleségül is veszik” őket, ahogyan azt a jelen példa is mutatja.

A hírben szereplő hologram-feleség kiskorú, még csak 16 éves, igaz, a kapcsolat természeténél fogva nem igazán tartalmaz szexuális elemeket, inkább csak a reggeli ébresztés, a hétfői bíztatás munka előtt vagy az esti „hogy vagy-kör” szerepel a feleség napi teendői között. Ezt pedig egy kiskorú hologram is tudja teljesíteni. A házasságkötéskor pedig a „menyasszony” gyártója adhatott engedélyt a frigyre. És mivel a gyártó bocsátja ki a feleséget és a házasságkötést igazoló dokumentumot is, mindenkinek egyeznek az érdekei, sima (pénz)ügy a lánykérés.

A mesterséges intelligencia rohamosan fejlődik. Hamar eljön az idő, amikor nem is csodálkozunk majd egy ilyen hír hallatán; amikor már nem tudunk különbséget tenni emberek és robotok között, hiszen megszólalásig hasonlítanak majd ránk a gépek. Beprogramozzuk emberarcú kütyüinket a helyes válaszokra, a racionális viselkedésre és a maximális munkabírásra. Mosolyt varázsolunk az arcukra, hogy társunk sose legyen szomorú vagy morcos. Esetleg hibákat is írunk a programba, hogy legyen benne valami emberi tökéletlenség, hiszen nyomasztó lenne hosszú távon a megtestesült tökély. De érzéseket nem remélhetünk tőlük, az még emberi privilégium.

Micsoda csalódássorozat előzheti meg egy ilyen kapcsolat létrejöttét! Az említett hologram-feleség (más esetben talán férj) hitveséről is kiderül, hogy bizony sok negatív tapasztalatot gyűjtött korábban az emberi kapcsolataiban. Nyilvánvaló, hogy nem szeretne a jövőben állandóan csalódni. Ezzel mindannyian így vagyunk. És egy hologramot be lehet így programozni. Sőt! Valószínűleg nem övezi konfliktusok sora a kapcsolatukat, nem kell tányért-ruhát mosni rá, nincsenek igényei, nincs akarata.

Mindenre rábólint, és önzetlenül „szereti” a másikat. Ki ne vágyna egy ilyen párra? Ráadásul, ha elegünk van belőle, még ki is lehet kapcsolni.

A „lelkünk összeér”-érzését viszont nem lehet vele megélni igazából. Vagyis a házasság valódi, emberi arca nem valósulhat meg a legcsinosabb, legmodernebb hologrammal vagy robottal sem, ahogy az élet továbbadásának rendje is megszakad e zsákutcás házassági modellt követve – ami dermesztő látlelete a talajt vesztett emberiség érzelmi zűrzavarának.